Szele Tamás: Harcok és tények

Ha Magyarország közbeszédét tekintjük, óhatatlanul is egy óvodai kiscsoport jut eszünkbe: „A Pistike hazudik!” „Nem is igaz, a Józsika hazudik!” „De neeem!” „De igeeen!” „Beee!” Körülbelül ilyen hangnemben sikerült fogadni a hírt, hogy tényellenőrző oldal indul nemsokára magyar nyelven.

Gyengébbek kedvéért tegyük hozzá: nem ez lesz az első. A legelső a máig működő Urban Legends volt, amit – az álhírek tömeges megjelenése után – 2018-tól a Fakepalm követett, bár az sajnos már megszűnt. Mondható tényellenőrzőnek még alkalmanként az Átlátszó is, bár nem ez a fő profilja, ami érthető: az Átlátszó indulásakor (amint az Urban Legends kezdeti időszakában is) még nem tömegjelenségről volt szó. Foglalkozik a kérdéssel Krekó Péter is mifelénk, bár ő kezdte a legkésőbb, ő inkább tanulmányokat ír a dologról, de írnak azt mások is, sokan, ugyanis hogy úgy mondjam, hálás a téma, és alig kell keresni a kutatási anyagot, magától ugrik elénk.

Ezen kívül van egy, azaz egyetlenegy hazai tényellenőr a Facebookon, aki a teljes magyar nyelvterületet kell felügyelje, és csak annyi a hatásköre, hogy ha bizonyíthatóan hazug állítással találkozik, arra üthet egy pecsétet, miszerint az nem igaz, és – be kell bizonyítsa, miért nem az. De nem törölheti.

Én magam körülbelül 2012–13 óta foglalkozom álhírek irtásával-gyomlálásával, a felsoroltaktól majdnem függetlenül, azért csak majdnem, mert egy rövid ideig együttműködtünk a Fakepalmmal. Voltak eredményeink közösen is, külön-külön is, de aránytalanul sok munkába került akár egyetlen hazugság eltüntetése is a lapfelületekről. Mármint ahhoz képest, milyen kevés fáradsággal és munkával születnek, többnyire valószínűleg egy-két perc alatt.

Épp ezért örül az ember, ha új oldal érkezik a piacra, ráadásul komoly háttérrel – attól nem félek, hogy ne jutna mindannyiunknak elég munka, sőt, csak győzzük majd erővel… de lássuk az új oldalt, ki fia-borja? Mint a Média1 bemutatta:

Tényellenőrző oldalt indít a 444.hu kiadója a francia AFP hírügynökséggel közösen, az Európai Bizottság támogatásával

Az újonnan induló, a francia AFP hírügynökséggel közösen induló oldalt önálló szerkesztőség látja majd el eredeti tartalommal, melyet főszerkesztőként Zöldi Blanka vezet majd – írja szerdai, Media1-hez eljuttatott közleményében a Magyar Jeti Zrt.

Az Európai Bizottság 2020-ban hívta életre az Európai Digitális Média Obszervatóriumot (EDMO – European Digital Media Observatory), amelynek célja, hogy koordinálja a tagországokban működő tényellenőrző központok és szerkesztőségek munkáját, az álhírekkel és a dezinformáció terjedésével foglalkozó tudományos kutatásokat, és a tudatos médiafogyasztással és az ezzel kapcsolatos oktatással foglalkozó szervezetek erőfeszítéseit. (…) A magyarországi kiadványért a 444-et és a Qubitot is kiadó Magyar Jeti Zrt., a kapcsolódó kutató-munkáért a Hammer Ferenc vezette Media Universalis Alapítvány, a technológiai hátteréért pedig az Epresspack felel. A Magyar Digitális Média Obszervatórium (HDMO – Hungarian Digital Media Observatory) célja, hogy gyakorló újságírók és szerkesztők, médiakutatók és a terület más szakértőinek segítségével lépjen fel az álhírek és a dezinformáció terjedése ellen, és erősítse a tudatos médiafogyasztást. Zöldi Blanka a Direkt36 oknyomozó újságíró központtól érkezik a tényellenőrző szerkesztőség élére. Zöldi korábban részt vett a magyar letelepedésikötvény-program visszásságainak feltárásában, valamint közreműködött több nemzetközi tényfeltáró projektben, például a Paradise Papers és a Pandora Papers nyomozásainál. A tényfeltárás és tényellenőrzés legkorszerűbb technikáiról nemzetközi képzéseken és konferenciákon, többek közt a Bellingcat és a New York Times Visual Investigations csapatának tagjaitól tanult. Mások mellett a szerkesztőségben dolgozik majd Diószegi-Horváth Nóra, a Mérce volt főszerkesztője és a 444-től érkezik Neuberger Eszter.”




Nem kívánhat egyebet az ember nekik, mint sok szerencsét, még több erőt, rengeteg türelmet.

Hej, dehogynem. Kívánhat mindenféle rosszakat is, mint tette a 888 névtelen munkatársa, már az írás címe is hazudik:

Hamarosan Soros-blogok mondják meg, mi az álhír, és mi nem az”

No igen, a kormánymédia szabadcsapatai – tehát a Pesti Srácok, 888, Minden Szó, 2022 Plusz, Kontra – de néha a hivatalos kormánysajtó is „Soros-blognak” nevezik a 444-et. Azért blognak, mert az online lapnak nincs nyomtatott kiadása, és azért Sorosénak, mert szerintük Sorosé. Mondjuk ennyi erővel meg az említett öt médium „Orbán-blog”, ugyanis azok sem léteznek papíralapon, nincs print változatuk, de ezt igazából felesleges is említeni. Béla – vagy Viktor? – király Névtelen Jegyzője folytatja:

A Magyar Jeti Zrt. bejelentése értelmében Magyarország egyetlen tényellenőrző oldalát baloldali propagandistákból álló testület fogja felügyelni, akik szabadon dönthetnek majd arról, hogy szerintük mi számít álhírnek, és mi nem. Az elérhető adatok szerint majdnem mindenki, akinek köze van ehhez a kezdeményezéshez, a Soros-hálózat kötelékéből került ki.”




Tulajdonképpen ennél sokkal többet nem is állít, említi, hogy a Direkt36 2018-19-ben kapott pénzt a Nyílt Társadalom Alapítványtól, belekever mindent, amit lehet, teljesen kívülálló szervezetektől Donald Trumpig, és aztán ott hagyja az olvasót a sivatagban, körülrakva harminc sorosozással.

Nos, ezeknél a szabadcsapatoknál kormányoldalon valóban szitokszó a „tényellenőrzés”, ugyanis kicsit sem foglalkoznak a forrásaik hitelességével, a Pesti Srácok tavaly 15 helyreigazítási pert vesztett, a 888 5-öt, ezzel szemben a 444 egyet sem. Amiből számomra az következik, hogy ez azért lehet, mert nem írtak ellenőrizetlen marhaságokat, számukra meg az, hogy „a Hálózat mindenütt jelen van, minket üldöznek!”

Röviden: a tényellenőrző oldal megjelenésének tervét a 888 egy manipulatív, legalábbis csúsztató írással fogadta, ami min nem menne át?

Eltalálták: egy tényellenőrzésen.


Mondhatnám, hogy quod erat demonstratum, ezt akartuk bizonyítani, de nem csak ennyiről van szó. Ezen a reakción mintegy állatorvosi lóként tanulmányozhatjuk a hírhamisítás módszereit, féligazságoktól nyílt hazugságokig, alaptalan állításoktól („baloldali propagandisták”) felesleges adattömegig (mi fontossága van egy magyar és uniós támogatású tényellenőrző oldal esetében annak, hogy Amerikában Trump hány állítása bizonyult hamisnak?), szóval ezt még tanítani fogják egyszer.

De az alapvető hibát elköveti: az olvasó véleményére és érzelmeire kíván hatni, nem a tényeket sorakoztatja fel.

Igaz, náluk ez nem hiba.


Minden álhír és konteó így működik. Ha valaki alaptalan ostobaságokról kívánja meggyőzni a közönséget ilyen vagy amolyan érdekből – ez rendszerint vagy anyagi, vagy politikai, esetleg a kettő egyszerre – szinte sosem érvel, sosem mutat be ellenőrizhető bizonyítékokat. Ha mégis, azok hamisak vagy másik gyanús forrásból származnak, ahová egy harmadikból kerültek és a végén nagyon nehéz megtalálni a legelső hazugságot, az ősforrást.

De ha megtaláltuk, nem fognak nekünk hinni. Nem csak az álhírlapokkal van a baj, hanem az olvasókkal is, akik hajlamosak elhinni a nekik rokonszenves sületlenségeket, ha azok beleillenek a világképükbe. Az oltásellenes először csak szkeptikusan viszonyul a vakcinához, aztán elmerül az online antivaxxer szubkultúrában és pár héten belül már olyasmiket osztogat, hogy „kitört a forradalom Romániában az oltások ellen”. Ablak sem tört ki, nem, hogy forradalom, sőt: de mivel hiszi, hogy így van, nekem, aki mondjuk onnan tudósítok az ellenkezőjéről, már nem hisz. A tények számára elvesztették fontosságukat.


Anitvaxxereket mondtam példaként, de mondhattam volna 5G-elleneseket, chemtrail- vagy HAARP-hívőket, qanonistákat – mindnek a lényege a hit. És mindegyik a tények ellenére kívánja, hogy higgyenek benne. Ilyen alapon tehát fontos a tényellenőrzés, de csak a megelőzés szempontjából, ugyanis azokat mentheti meg a teljes radikalizálódásól, akik a konteó-fertőzés kezdeti stádiumában vannak, még csak egy vagy két képtelenséget hittek el. A valódi, hardcore rajongók már menthetetlenek.

És ki ne hinné el szívesen, hogy az oltás felesleges, ha egyébként is utálja a szurkálást?

Ki ne hinné el, hogy Magyarország nem létezik, csak egy New York-i tőzsdén bejegyzett cég, ha ez a hit azzal kecsegteti, hogy többet nem kell fizetnie a banki hitele törlesztőrészleteit?

Ki ne volna hajlamos elhinni, hogy az összes problémájáért Soros György, a gyíkemberek, a szabadkőművesek, az illuminátusok, az ilyen vagy amolyan kisebbségek, és a Háttérhatalom a felelős? Ő biztos nem tehet róluk, hiszen ő szép, erős és nagyon okos. Tudja magáról. Csakis az ármány miatt kerülhetett bajba.


Folytathatnám, de minek? Az álhírek-konteók világa a legveszélyesebb fenyegetés az emberi társadalomra, ugyanis míg szerényebb körülmények között élő eleink nem tehették meg, hogy a tények helyett a véleményükre hagyatkozzanak, ha életben akartak maradni – ugyanis a farkas akkor is megette őket, ha nem hittek benne, tehát el kellett ismerjék a farkas tudatuktól független valóságát – a mai, biztonságosabb körülmények között élő emberiség már látszólag megengedheti magának, hogy bizonyos kérdéseket a véleményétől és nem a tényektől függőnek tekint, de ez csak a látszat.

Románia aktuális példája jól mutatja, hogy az álhír-konteó-ideológia hármas hogyan képes embertömegek halálát okozni, ugyanis az ottani átoltatlanságban komoly szerepe volt – igaz, nem minden vidéken – a Román Ortodox Egyház oltásellenes propagandájának és a szélsőjobboldali AUR pártnak.

De hát el akarták ezek veszejteni a híveiket? Dehogy akarták, az egyház viszont a lezárások miatt pénzt veszített, mármint a búcsúkból és az alamizsnálkodásból származó bevételt, a párt pedig egyszerűen be akart jutni a bukaresti Parlamentbe és körmönfont módon azt mondta: „ha zárlat van, azok, akik elfogadják, úgysem mennek majd szavazni, hiszen félnek a tömegtől – mi épp ezért propagáljuk a járványtagadást, és a híveink mind szavaznak majd!”

Hogy később esetleg belehalnak a hívek a búcsúba vagy a szavazásba? Addigra már csengett a kassza, bejutott a párt.


Ilyen ostoba indokok mozgatják az álhír-kampányokat, konteókat és ezért mászik a falra minden valódi újságíró, ha ilyent lát. Nálunk és most a sorosozás, brüsszelezés, homofóbia, áltudományoskodás, Amerika-ellenesség szolgál politikai célokat, és ezért semmi sem drága – igen, azon szerintem a Magyarságkutatóban is nagyon röhögtek, hogy „baszjad Izüt”, ahogy röhögtek korábban a lófej méretű ősmagyar kristály-adathordozókon és a kacsalábon forgó palotákon, pozsonyi csatán, Elk*rtukon is, de ezek mind szükségesek ahhoz, hogy a választó paranoiddá váljon és elmenjen leszavazni az adott oldal jelöltjére.

Az Elk*rtuk – ami most központi témává vált – például szóról szóra cáfolható állításokat tartalmaz. Jó, mondják erre, ez filmművészet, nem kell szó szerint érteni. Akkor miért értette szó szerint a Kossuth Rádió tegnapelőtt reggel?

Ja, az más.

Nem más.


Ugyanúgy hazugság, mint az, hogy a maszkban Morgellon-férgek vannak. És ugyanaz a célja, nevezetesen a közönség megbolondítása és véleményének megnyerése. A közönség lelkét akarják megkaparintani, mint megannyi kis, amatőr Belzebub, ha az az övék lesz, az eszével már nem is kell bajlódni többet.

Ezért inkább úgy mondom: fontos, hasznos dolog a tényellenőrzés, sok bajt előzhet meg. Sok sikert az új oldalnak.

De még ennél is fontosabb lenne, hogy adjanak hitelt a tényellenőröknek.

És amíg ezt a hitelt politikai okokból, kampánycélok miatt rombolja a sajtó egy része, addig sokra nem megyünk.

Tessék elhinni nekem: hazudni még politikai okokból és szent cél érdekében is tilos.

Csak ha ezt elfogadjuk, ki kéne dobjuk a magyar belpolitika minden formáját az ablakon.

Mondjuk nagy kár nem lenne érte.


Oszd meg másokkal is!