Szele Tamás: Többféle Orbánokról

Előre szólok: ez hosszú írás lesz. Akinek nincs ideje, kedve vagy képessége az elolvasásához, itt hagyja abba. Viszont lehet, hogy hosszú lesz, de annál izgalmasabb, ugyanis azt a kérdést járom benne körül, mennyi esélye volna a 2022-es választásokon a 2006 előtti Orbán Viktornak?

Történt ugyanis, miszerint egyik olvasónk annak idején bérmunkában azzal foglalkozott, hogy a volt és későbbi miniszterelnök nyilvános megszólalásainak szövegét öntötte írott formába. Ezek aztán megmaradtak, pontos forrásmegjelöléssel, időponttal, helyszínekkel, ő pedig elküldte nekem, hátha tudok velük kezdeni valamit.

Jelentem: tudok. Rá kellett szánni pár napot, míg más teendőim mellett sikerült átolvasnom a terjedelmes anyagot, de mikor a végére értem, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek: szó szerint rengeteg idézhető részt találtam, a többségüket akár ma is mondhatná – egy másik jelölt, aki Orbán Viktor helyére pályázik. De olyan is van, amit a mai Orbán sosem mondana, olyan is, ami viszont rávilágít egyes ma alapelvnek tekintett téveszmék eredetére. Egyáltalán: ez a kis idézetcsokor csak részben szól a mostani miniszterelnök valódi természetéről, inkább mutatja be, miféle dolog is a magyar belpolitika. Eszközeiben és minőségében.

Vágjunk is bele – mit gondolt emberünk a kormányzati munkáról?

„Nos, valamikor még az év elején, amikor az ország helyzetét áttekintettük, akkor azt mondtam, hogy ahhoz, hogy meg tudjuk mérni az ország állapotát, be kell vezetnünk a hantamétert. Ennek használata most is indokolt, azonban már nem elégséges. Úgyhogy kedves Barátaim, látva a csetlést-botlást, bejelentett, majd visszavont intézkedéseket, nyugodtan mondhatjuk, hogy a hantaméter mellett most már kontárméterre is szüksége van Magyarországnak, amikor a… A kontárméter szót nem én találtam ki, amikor a faluparlamentek rendezvényeit tartottuk, akkor az egyik ilyen faluparlament ülésén egy idősebb úr nagyjából a következőket mondta, és ez jól példázza, hogy hogyan látják az emberek a helyzetet. Ez valahogy így hangzott: Ebben a kormányban Mekk Elek is lehetne miniszter. Csak azt tudom mondani: sőt, mi az hogy, kedves Barátaim!”




Ezt biza ma is el lehetne mondani, csak épp nem ő mondaná, hanem más. Bármelyik ellene induló jelölt. A következő szentenciát azért ellenzéki oldalról bárki nem mondhatná, pedig ugyanakkor hangzott el, amikor az előző – de erről Lenin elvtárs tehet.

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ha a politika elromlásának az okát keressük, akkor azt kell mondanom, hogy a hiba nem az embereknél van. A hiba az ország vezetésében található. Azt kell mondanom Önöknek, azt kell mondanom Nektek, hogy rögtönzésekkel, blöffökkel, hirtelen ötletekkel, elkapkodott és visszavont intézkedésekkel nem lehet irányítani egy országot. Sose gondoltam volna, hogy Vlagyimir Iljicsnek végül mégiscsak igaza lesz, amikor azt írta a szociáldemokráciáról, hogy egy lépés előre, két lépés hátra.” (Orbán Viktor beszéde a Fidesz 2005. június 11-én tartott kongresszusán)




Hát, gondolták volna, hogy 2005-ben emberünk még emlékezett Leninre? Én sem… És mit mondott ugyanott, ugyanakkor az Európai Unióról? Nem azt, amit most.

„Van-e légjogosultsága az Európai Uniónak? Eljött az idő, hogy föltegyük a kérdést. Az Európai Uniónak akkor van létjogosultsága, ha meg tud oldani olyan kérdéseket, amelyeket külön-külön a nemzetállamok nem tudnának. Az Európai Uniónak akkor van létjogosultsága és csak akkor van létjogosultsága, ha tud több munkahelyet, ha tud magasabb életszínvonalat és tud biztonságosabb életet nyújtani Európa polgárainak.”

Igen, akkor még Brüsszel nem volt ellenség, nem vívott ellene szabadságharcot, sőt, elfogadhatónak tűnt az ötlet, hogy magyar állampolgárok tömegei dolgozzanak, éljenek az Unióban. Nem létezett még a „Gyere haza, fiatal” program, bár Túró Rudi lett volna hozzá. Emigráció, az nem volt még ilyen méretekben. Sőt, az Unió lényegét is másként látta a volt és eljövendő kormányfő:



„Kedves Barátaim, az Európai Unió nem gyógyszer, amely beteg és válságban lévő nemzetgazdaságokat meggyógyít és talpra állít. Az Európai Unió nem KGST, amit felülről irányítanak s ahol megmondják, mi jó nekünk. Az Európai Unió nem edzőtábor, ahol jóindulatú trénerek önzetlen tanácsai révén meg lehet erősödni. Az Európai Unió, tisztelt Hölgyeim és Uraim, egy verseny, ahol lehet nyerni vagy veszíteni, lehet jó vagy rossz pozíciókat elfoglalni, de a versenyre mindenképpen itthon kell fölkészülni, és a felkészüléskor csak a saját erőnkre és a saját eszünkre támaszkodhatunk.” (Orbán Viktor beszéde a „Szent István és Európa” című konferencián Gödöllőn, 2003. augusztus 19-én „Légy önmagad, mindenki más már foglalt!” címmel)

A nyakló nélkül felvett uniós támogatásokról sem volt nagy véleménnyel:

„Magyarországon egyszer már kipróbáltuk, hogy azt ígérték az embereknek 2002-ben, hogy kolbászból lesz a kerítés, aztán kiderült, hogy ott, ahol valóban így történik – mint ahogy Magyarországon tettünk erre egy kísérletet –, ott a kóbor kutyák laknak jól, és a kerítéssel együtt eltűnik a mindennapi élet biztonsága is. Tehát nem is lenne jó, hogyha csak úgy dőlne a pénz.” (2005. január 27. Hír TV, Erdős Miklós interjúja
Orbán Viktor volt miniszterelnökkel, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnökével)





Hát – 2010 után is a kutyák laktak jól. Csak nem a kóborlók, hanem azok, akik a kerítés mögött laktak, és őrizték az udvart. És a sajtóról mit gondolt akkoriban?

„A jobboldali magyar sajtó ereje abban van, hogy az emberek Magyarországon is olyanok, mint itt Amerikában, igényük van az egyenes beszédre és szomjúság van bennük az igazság iránt. Tehát amíg az emberekből nem sikerül kiölni azt a hajlamot, hogy őszinte szembesülést várjanak el a sajtótól és a valóságtól, amíg az emberekből az érdeklődés csirája nem veszik ki, egészen addig a jobboldali sajtónak jók az esélyei Magyarországon.” (Interjú Orbán Viktorral. Elhangzott 2004. október 24-én a clevelandi Bocskai rádióban)

Azóta annyiban változott a helyzet, hogy a jobboldali sajtó esélyei még többet javultak, csak az az őszinte szembesülés, az veszett el valahol úton-útfélen… meg a tények. És Orbán úr, mi a véleménye a kampányokról?

„Mit lehet tenni a mostani szózuhatag – ahogyan az újságokban mondják, kommunikációs offenzíva – ellen a magunkfajtáknak? Különösebben gazdag tárháza az ötleteimnek nincs. Csak egy orvosi tanácsot tudok adni mindannyiunknak: nagyotmondás ellen legjobb orvosság a nagyothallás. Folyamodjunk ehhez. Akik pedig a veretesebb, ritmusba szedett mondatokat szeretik, azok pedig ismételgessék azt, hogy: Omlásában súlyos a légvár. Ennek láthatjuk ma nap mint nap a jeleit.” (Hallgassuk meg egymást! Orbán Viktor évértékelő beszéde 2005. február 16-án)





Ezt a légváras mondást máshol még nem hallottam, de nem csodálnám, ha a kampány folyamán előkerülne ellenzéki oldalon. Amint a következő is:

Hiába a hatalom magabiztossága, lekezelő, kioktató pökhendisége, a mézes ígéretek garmadája, hiába az őket szolgáló sajtó, a teljes állami gépezet, hiába a számolatlanul sorakozó pénzes zsákok, mindez hiába, mert akkor az addig szétforgácsolt, megszégyenített, elbátortalanított magyarok összekapaszkodnak, felemelik a fejüket, és bátorság, halált megvető bátorság költözik a szívükbe.” (2005. október 23. Megemlékezés 1956. október 23-a alkalmából – Orbán Viktor beszéde)

Rebellis egy ember volt ez még akkortájt, annyit mondok. De ugyanakkor tekintélyelvű is, persze, csak a szép és jó érdekében.

Nagyon sok ízléstelenség, mértéktelenség, aránytévesztés jellemzi ma a magyar közéletet. Ideje, hogy egy erőskezű ember megmondja nekünk időnként, lépést vétő embereknek, pártvezetőknek is, hogy merre hány lépés. Milyen szabályokat nem szabad figyelmen kívül hagyni, és megfogalmazzon elvárásokat a nemzeti egység nevében a közélet szereplői felé.” (HÍR TV – 2005. június 8. A nap vendége: Erdős Miklós interjúja
Orbán Viktor volt miniszterelnökkel, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnökével)

Eljött ez az idő, több ilyenünk is van, Kövér Lászlóval az élen. De ő maga sem szerénykedhet. Bár a csoda tudja, mára a szavak embere inkább, akkoriban a tetteké akart lenni:




Kétségkívül igaz, hogy a délibábos ábrándozás nem oldja meg a gondokat, ahhoz valóságos döntésekre, cselekedetekre van szükség. Ez ma hiányzik. Ehelyett – ahogy divatos szóval mondják – kommunikációt próbálnak eladni az embereknek.” (Kossuth Rádió –2005. január 30. A Vasárnapi Újság vendége Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnöke. Riporter: Stifner Gábor)

De ezt legalább megtanulta. Mármint az elődeitől. Mindenesetre akkor nagyon határozott véleménye volt a helyzetről, ami érdekes módon ma is érvényesnek tekinthető – csak teljesen más szempontok alapján.

Tehát én azt hiszem, hogy a különbség az nem politikusok között van a helyzetmegítélést illetően, hanem az emberek és a kormány között. A kormány szerint minden rendben van. Nagy a jólét, talán még ezt is szokták mondani. Az emberek szerint pedig egyre nehezebb az élet. (HÍR TV – 2005. április 21. A nap vendége: Ókovács Szilveszter interjúja Orbán Viktor volt miniszterelnökkel, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnökével)




Világos. Ahogy az is, mi lenne a cél. Csak mostanra már nem az ő célja.

Magyarország polgárai emberhez méltó életre vágynak, magyar emberhez méltó életre. Olyan életre, ahol a gyermek nem teher, a munka nem alamizsna, a hit nem szégyen, ahol a nyugdíj nem segély, a tanulás nem kiváltság, az egészség nem üzlet, az otthon nem vágyálom, és ahol nem dönthetnek rólunk a megkérdezésünk nélkül.” (Orbán Viktor beszéde 2005. augusztus 20.)

Még egy érdekes idézetet találtam, ami tíz évvel a 2015-ös menekülthullám előtt hangzott el, épp ezért kísérteties:

Látókörünkbe olyan országok és népek kerültek, amelyekről eddig csak földrajzórákon vettünk tudomást. Ma gazdasági vetélytársak, horribile dictu, hatalmi tényezők, és migránsok millióinak kibocsátói.” (HÍR TV – 2005. november 6. Szövetségi gyűlés – Papp László Sportaréna. Orbán Viktor beszéde a Fidesz második szövetségi gyűlésén)




Akkor pedig ez neki jóval régebbi nünükéje, mint hittük. De mi a tanulság ebből a sok érdekes gondolatból, ami kivétel nélkül mind Orbán Viktortól származik?

Az, hogy a 2006 előtti Orbán igenis jó esélyekkel indulhatna jövőre a választásokon ugyanezekkel az alapelvekkel, azonban – kizárólag saját maga ellen.

Figyeljük meg, hogy az ellenzéki és kormánypárti politika érvrendszere nem változott, nem is változhatott, mert az alapvető problémák is ugyanazok maradtak: akkor a Fidesz ellenzékből politizált, nem is csoda, ha gyakran hangzottak el olyasmik, amik a mai ellenzék szájából sem hatnának idegenül. Most azonban kormánypártként ilyesmit még véletlenül sem beszélhetnek.

Akkor hát mi az igazság? Nem számít az elv, nem számít a politikus személye, alkata, jelleme, nem számít semmi a pillanatnyi helyzeten kívül?

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim – hogy orbánian fogalmazzak – a jelek arra mutatnak, hogy így van.

Így tessék rajongani bármelyik politikusért.

Ellenzékből mindegyik olyanokat fog beszélni, mint a fentebb idézettek, kormányon pedig olyasmiket, amik akármelyik KESMA-lapban olvashatóak.

Igazán szeretnék már látni egy olyan választást, amin az 1989-es, a 2006-os és a 2021-es Orbán Viktor indulnak egymás ellen – valószínűleg lefedné a magyar belpolitika összes lehetőségét.

És, ha kérhetném, vetélkedjenek a felcsúti polgármester rangjáért.

Az országot pedig hagyják békén.




Oszd meg másokkal is!

Ajánlott olvasnivaló: