Gaál Péter: Döbbenet (hátul meg kijön a pöffenet)

Döbbenetes fotót mutatott meg követőinek és rajongóinak az amerikai Joan MacDonald. A fitnesznagyiként elhíresült hobbisportoló 70 évesen kezdett életmódváltásba, most pedig, 75 évesen jobban néz ki, mint 35 évvel ezelőtt.” (Origo).

Hogy mindig sikerül beletenyerelniük valamibe, ami hozzájuk hasonló. Ahhoz a rendszerhez, amit kiszolgálnak.

Szimbólum szimbólum hátán, már, ha éppen nem az ellenkezőjével, a szelektált információkkal való imidzsrombolással foglalkoznak, lásd Márki-Zay és en bloc az egész „baloldal” gondolkodása. Mészáros Lőrinc esküvői tortáját azért kellemesebb lehetett közreadni, az újdonsült hitves Playboyba kívánkozó megnyilatkozásaival („olyan jó kimondani, hogy a férjem”, „amikor megismertem Lőrincet, minden olyan magától értetődővé vált, rövid idő elteltével megkérte a kezem, és én igent mondtam”, hát ez azért nem egészen így zajlott, de vegye ezt is a kedves Olvasó feltételezésnek, jó, ez kivételesen az ironikus 444), bár vannak kifejezetten rombolásra szakosodott jellemek, akiket tehetség hiányában pont az intrika és mások tönkretétele éltet. Az ellenzéki oldalon is, de ott mintha nem volnának annyian.

Nos, itt a szóban forgó néni. Minthogy az Origo nem közölt képet, gondoltam, megnézem, ma még nem volt tátva a szám, csak ameddig a reggeli sült husit és sajtocskát be nem kaptam. Lássak csodát.

És lőn, nem csodát láttam, csak a NER jelképét. Azt még el se képzelem, hogy nézhetett ki a hölgy harmincöt éve, ha ez a „jobb”. Vannak ugyan róla összehasonlító fotók, de a több, mint egyharmad évszázad nem látszik – a régebbieken is ugyanolyannak néz ki, mint most, csak kövérben.

Akkor már inkább a huszonhárom éves Orbán Viktor.

No és akkor itt a legenda, aminek a lényege inkább a másfél millió Insta követő, és a bevétel, mint a valóság. Igaz, utóbbi se lehetett olcsó mulatság, már ami a külcsínt illeti. A kült inkább, a csín más kategória.

Én a nyolcvanas évek elején mentem le először body building edzőterembe, (Spartacus, a Móricz Zsigmond körtér után, a volt Bartók mozival szemben), jövőre lesz huszonharmadik éve, hogy folyamatosan (ha tehetem, naponta) lejárok. Láttam már egyet- s mást. Ilyet is, olyat is, olvastam erről szóló könyveket, a Schwarziét is, biokémiai szakkönyveket is az anabolikus szteroidok alkalmazásáról, hatásairól, mellékhatásairól (persze olyan nincs, csak hatás van), a hormonkezelésekről, kezdve a szemes takarmánynak becézett, ma már nem létező Neroboltól (5 mg roboráló methandrostenolone/methandienon, eredetileg izomatrópiára, izomsorvadásra, nőknek Neroboletta néven) vagy a román Naposim (szintén 5 milis, Szele Tamás barátom talán ismeri) a növinek becézett növekedési hormonig (az már drága mulatság, ma is). Ismertem egy negyven éves hölgyet, aki megunva a háziasszonykodást, tiszteletét tette egy konditeremben, ami annyira megtetszett neki, hogy maga is testépítésbe kezdett. Ő két – nem öt! – éven belül kétszáz kilóval (!) guggolt, jó, a hetven év nem negyven, az is fantasztikum, amit amerikai barátnénk véghezvitt, a fitnesz-edző lánya segítségével úgymond. A „fitneszt” már ki se kellett volna emelnem, a body building nem fitnesz, soha nem is volt, ahogy az erőemelés sem testépítés. A „fitnesznagyi” sem fitnesznagyi, hanem egy két lábon járó szteroidgyűjtemény, úgy, ahogy van. Ilyet kemikáliák nélkül húszéves férfiak nem képesek produkálni, se öt éven belül, se öt éven kívül. Versenyszinten nincs teljesen tiszta (úgynevezett naturál) eredményesség, s amennyiben mégis így próbálna valaki indulni, borítékolható a kudarc (egy jó barátom – bár rég találkoztunk, de évekig együtt edzettem vele – volt tényleg naturál, a bátyjával ellentétben rendszeresen megpályázhatta az utolsó helyeket mindazon versenyeken, amiken indult, és még így is óriási szenvedések előzték meg minden felkészülését).

Szóval, drága Nagyérdemű: akarhatnak ilyenek lenni, nem késő, mindenki számára van valami ajánlata a modern világnak, madaraknak fogsor, kígyóknak lábsó, csak kalkulálják bele, hogy a fitnesznagyi hetvenöt éves szervezete már rég nem hetvenöt éves, hanem minimum nyolcvanöt, akármennyi izmot is növesztett köré. Óvatosan persze Önök is bepróbálkozhatnak, bizonyos alapedzettséget feltételezve kezdhetik a kreatin-monohidráttal, az csak az izomsejtek vízfelvevő képességét sokszorozza meg, egy kúra végén olyan tíz kilóval többet tudnak majd fekve nyomni, aztán jön a szünet, kimegy a víz, és… Ha ez sem elég, jöhet a hipofízis tesztoszteron-gátjának feloldása, majd az előszteroidok (DHEA, dehidroepiandroszteron), majd… hiúság, férfi a neved, ha néha asszony is, mint látjuk.

Inkább a NER, innét távolról, és alkalmanként. Tudván tudva, hogy a világban megfelelések működnek, és a rendszereket kiszolgáló sameszok agya arra a rendszerre van beállítva, amit kiszolgálnak, ezért analóg formában a politikailag legártalmatlanabb megnyilvánulásokba is belekerülhet a politika.

És íme. De ez legalább vicces.


Oszd meg másokkal is!