Kedves elhanyagolt Olvasóim, nekem ugyan most még egy kis ideig más dolgom van, de Önöket ez nem vigasztalja.
Én úgy gondolom, hogy már csak cizellálhatom, amit az elmúlt tizenkét évben a pártpolitikáról leírtam, a képletek azonosak, csak az események mások, a többi meg egyszerű behelyettesítés dolga, mint a matematikai változók esetében.
Annyival még könnyebb is a dolgunk, hogy a szereplők jelentős része is ugyanaz, legfeljebb a protéziscsattogás erősödött fel kissé. Ez a popszakmától a politikáig áll mindenre, ha egyszer valaki rockzenész lesz, akkor ha nem volt annyi esze, hogy befektessen, rockzenéből kell megélnie nyolcvanévesen is, jó, akadnak hobbimuzsikusok, nem hiszem, hogy Mick Jagger rászorulna a színpadon ugrálásba, Kóborról, szegényről se hiszem, Szörényiről se, Bródyról se, Delhusa Gjont nem tudom, azért az ő helyében pszichológusra félretennék egy szép summát, divatszakadt nadrágban nekem fázna a térdem az ő helyében, a hatvannyolc év mégiscsak hatvannyolc év, még ha huszonnégy éves barátnő társul is mellé; ha meg politikus lett, és a többit elfelejtette, akkor meg ebből.
Akkor inkább a rockzene, ez már persze az én privátim véleményem.
Ami viszont a politikát illeti, most Gordon van porondon. Karácsony is, persze, nem az ünnep, az jön, mint a koronavírus újabb variánsai, de Gordon is előkerült, hogy ne legyen olyan unalmas az élet. Ő eddig úgy élt az ellenzéki tudatban, mint egy gáláns, halkszavú úr, aki probléma nélkül levezényelte az MSZP-SZDSZ végjátékát, majd ugyanolyan csendben lelépett. Volt egy kis comeback kísérlete, jelentőség nélkül, akkor egy pillanatig lett volna némi esélye, aztán ez is elmúlt, mint a miniszterelnöksége, béke poraira.
Csak az őszödi beszéd örök.
Hogy Gordont ki szedte elő, tulajdonképpen tökmindegy. Az is tökmindegy, mit szól rám az ellenzék, ha ezeket leírom, hogy a kormányhívők mit szólnak, az meg teljesen egyértelmű: nem szólnak semmit, mert ugyan ez nem lesz a szájízük ellen való, ellenben jól tudják, hogy nem írok én mindig ilyeneket. Most sem azért írom, mert gyengíteni szeretném az „ellenzéki összefogást”, ami persze ugyanolyan látszat, mint a csendesen levezénylő Bajnai. Ha már foglalkozom ilyesmivel, a Fidesz-KDNP-vel kellene foglalkoznom, azon egyszerű okból, mert ők vannak hatalmon. Amikor az MSZP-SZDSZ volt hatalmon, 2009-ben 2010 elejéig, velük foglalkoztam.
Most csak eszembe jutott nekem is az exminiszterelnök, nem magamtól, hanem mert eszembe juttatták.
Azzal azért nem fogok foglalkozni, mit csinál mostanában, de meglepődni sem fogok, bármit csinál, és bármi igaz azokból, amit a kormánymédia terjeszt róla. Miért is nem? Azért nem, mert a pártpolitika egyszerűen ilyen. Ez következik belőle, plusz az emberi természetből. A monarchiából is ez következik, legfeljebb másképp, a diktatúrából is, utóbbiból a monarchiához hasonlóan, itt meg nem hasonlóan. Ez a demokratikus verzió, aminek az a gyenge pontja, hogy „demokratikus” lévén, jobban kikezdhető. Többet kell hozzá alkudozni, többeknek kell megfelelni. A Fidesz-érában elég hozzá a miniszterelnök, mint egyszemélyi, legkisebb nyerő koalíció.
Nem tudom, kinek a találmánya volt a Lúdmilla Bajnaira, Juhász Péter három és fél évig sem létezett, egykori egyesületéből, a Milla Egyesületből és a szintén egykori, elvetélt választási mozgalomból, melynek az egyesület egyik résztvevője volt. Ennek jövőre már nyolc éve lesz, mindenesetre a csúfnév nem rossz, ha Fidesz-szemmel nézem, az egykori miniszter asszony csúfneve, a Mengelice se volt rossz, legalább annyira nem, mint amennyire igazságtalan volt. Bajnaival kíméletesebbek voltak, persze őt egy Orbán, egy Tállai vagy egy Németh Szilárd bajosan csúfolhatná a külsejével.
Hagyjuk azonban ezeket, mert beleragadunk. Amiért ezt az egész cikket összekapartam, az csupán annyi, hogy szeretném, ha nem mitizálnának senkit, és szeretném, ha tisztában lennének azzal, hogy ha a kormány ellen szavaznak, nem Grál-lovagokra fognak szavazni, hanem ez ellen az anakronisztikus féldiktatúra ellen. Véleménydiktatúrát azért nem írok, mert az éppen nem erre az oldalra jellemző, mondhatnám, e tekintetben ez az oldal valóban jobb, tudniillik itt semmi egyebet nem várnak el, mint formális lojalitást. Egy Patyomkin-faluban a díszlet a lényeg. A magukat liberálisnak mondott „baloldali” véleménydiktátorok – tessék csak leírni a „néger”, „cigány”, „zsidó”, lassan a „nő”, „férfi” szavakat egy megfelelő fórumon, abszolúte nem pejoratív szövegkörnyezetben – olyan távol kerültek a liberalizmustól, mint anno Makó vitéz Jeruzsálemtől. Véleménydiktatúra, átmeneti összevisszaság és marakodással egybekötött, általános visszaesés akkor lesz, ha ez a rezsim megbukik, de itt a kulcsszó az átmeneti. És ha nem bukik meg? 2022 tavaszán nem fog megbukni, de nincs sok ideje hátra: abban viszont oroszlánrésze lesz, hogy mennyire lesz utána rossz, az utódai csak erről a csontig lepusztított alapról fognak kiindulni.
Annyira lesz rosszabb, amennyivel tovább maradnak.
De nézzük Bajnait, zárjuk is vele, és nézzük, mit írtam minderről 2009. 04. 09-én (a HMP-Hikszosz portálra 15:02:47 perckor került fel, azóta is ott van, bárki ellenőrizheti):
„Valamikor régen egy Csi-beli ember nagyon szeretett volna aranyat szerezni. Egyik hajnalban fel is vette a köpenyét, sapkáját és kiment a piacra. Odalépett a pénzváltóhoz, elvette az aranypénzeket és tovább ment. A felügyelők elfogták és faggatni kezdték: „A piac tele van emberekkel, hogyhogy te csak úgy fogtad az aranyat, és elvetted?” „Amikor érte nyúltam, nem láttam én senki emberfiát, csak az aranyat” – válaszolta a tolvaj.
Nyikolaj Mihajlovics Karamzin orosz író és történész 1816-tól haláláig dolgozott a tizenkét kötetes „Orosz állam történeté”-n. Amikor egyszer Oroszország rövid jellemzésére kérték, mégis egyetlen szót mondott csak: lopnak.
Suhrawarditól származik a harmadik történet: „Meglátogattam egy embert és leültünk beszélgetni. Elbandukolt előttünk egy teve, mire megkérdeztem tőle: „Mi jut róla az eszedbe?” „Ennivaló” – válaszolta. „De te nem vagy arab. Mióta ennivaló neked a tevehús?” „Nem ez a helyzet” – válaszolta. „Tudod, nekem mindenről az ennivaló jut az eszembe.”
Egyetlen pillanatig se legyen senkinek se kétsége afelől, hogy a
kormányátalakítással kapcsolatos szándékoknak és ellenszándékoknak csak az iránya ismerhető fel viszonylag hamar, a háttérben szokás szerint egy teljesen más történet zajlik, mint amit akár a kormányoldaltól, akár az ellenzéktől, akár az elemzőktől hallani lehet. Ez a történet, ugyancsak szokás szerint nem elvekről, válságkezelésről, pozíciókról, még csak nem is politikáról szól, hanem valami sokkal egyszerűbbről: a – főként uniós forrásból származó – pénz eltüntetéséről addig, amíg meg nem változnak a források felhasználásának feltételei, és amíg egyáltalán vannak források. Az előrehozott választások ötlete e szempontból nem tekinthető másnak, mint előbb említett összegek felett való diszpozíciós jogokért folytatott küzdelemnek.
A fejlesztésre szánt uniós források felhasználásának három kulcsfontosságú intézménye a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. Bajnai Gordon 2006. július 1-2007. június 30-ig az első, 2007. július 1-2008. április 30-ig a második intézmény vezetője volt, 2008. május 1-től a harmadik intézményt vezeti, e sorok írásakor miniszterelnök-jelölt.”
God bless you.