A csoda tudja, hogy van az ember így, őszülő fejjel és szakállal Mikulás napján. Lassan már a szakállam alapján inkább lehetnék én a Télapó, abból már kinőttem, hogy várjam. De ez az idei év elég komoly problémákat vetett fel az ügyben.
Egyrészt adatvédelmieket, másrészt személyeseket. Tavaly még azt hittük, a Mikulás szánját rénszarvasok húzzák, idén nyártól tudjuk, hogy csak a Pegasus lehetett abba befogva mindig is. Hát gondolkozzunk, Béláim!
Ez az idős úriember szó szerint mindent tud, mindenkiről. De azt tudja a legjobban, mikor voltunk jók és mikor rosszak, ez állandó megfigyelés nélkül elképzelhetetlen, és erre mostanság mégis a Pegasus a legalkalmasabb. Azt kezelik a krampuszok, egész évben, a legnagyobb titokban, mondjuk akkor azért nem találjuk a lehallgatóközpontot, mert az Északi-sarkon van. Mármint az egyik, az amerikaiaké, az orosz a Lubjanka téren, a miénk meg Budapesten. Az orosz Gyedmaróz a moszkvai rezidense lehet, és elég laza erkölcsű úriember, állandóan a Sznyegurocska nevű hölgy társaságában mászkál, krampuszok helyett, de kinek a papné, kinek a pap, kinek a paplan, kinek a krampuszok és Rudolf vagy Pegasus. Aztán kell legyen egy uniós kirendeltség is Finnországban, pontosabban Lappföldön, Rovaniemiben, tekintve pedig, hogy a történelmi Szent Miklós a mostani Törökországban fekvő Patarában született, és később a közeli Myra püspöke lett, eléggé utálhatja ezeket az északi bázisokat.
Különben vehemens ember volt: mikor részt vett az első niceai zsinaton, felpofozta ellenlábasát, Ariust, akiről később az ariánus irányzatot elnevezték. De az ablakon keresztül történő ajándékozást tényleg ő találta ki. Lássuk csak, hogy is volt ez Jacobus de Voragine Legenda aureája szerint?
„Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát.
Nem sok idő múltán Isten szolgája hasonlóan cselekedett. A szomszéd ismét megtalálta az aranyat, és hangos ujjongásban tört ki. Föltette magában, ezentúl virraszt, hogy megtudja, ki volt segítségére szükségében. Néhány nap múlva Miklós kétszer annyi aranyat dobott a házba. Az ember fölébredt a zajra, a menekülő nyomába eredt, és ilyen szókkal szólította meg: „Állj csak meg, hadd lássalak, ki vagy!” Utolérte és fölismerte. Majd földre borulva meg akarta csókolni a lábát, amit ő elutasított, s szavát vette, hogy míg él, nem árulja el.”
Aha. „Tudomására jutott”? Vegyük úgy, hogy mivel szent életű volt, ügyfélként nem fordulhatott meg a lányoknál, tehát csakis informátorok útján tudhatta meg a dolgot. Szóval, már akkor is hírszerzéssel foglalkozott. Ha ehhez hozzátesszük, hogy nem hivatalosan a prostituáltak és a pálinkafőzők védőszentje is, azon csodálkozom, hogy kihagyták a gyermekvédelmi törvényünkből. A legkevesebb, amit elmondhatunk róla, hogy közel-keleti bevándorló és igen gyanús figura.
Jó, ez egy rosszmájú gondolatmenet volt, de a mai világban nem is csoda, ha ilyesmik ötlenek az ember eszébe. Pedig gyermekkoromban igazán nem lehetett panaszom rá: virgácsot csak kicsit kaptam, szenet soha, csokit annál inkább, pedig nem voltam különösebben jó gyerek. De most már nem is várok semmit tőle. Esetleg egy kis nyugalmat hozhatna.
Hozna is, de sokan próbálnak beleszólni a dolgába, parancsolni neki. Én például tegnap este szó szerint meghőköltem Orbán Viktor Mikulás-videójától, csak annyit bírtam kinyögni, hogy „nete ne”, olyan mellbevágó volt. Be is mutatom rögvest:
De a nagyobb pontosság kedvéért elkészítettem a leiratát is, nem hosszú. Egy kisgyerek hangja kérdezi, a kormányfő meg válaszolgat. Kurtán-furcsán, ahogy szokott.
– Te is félsz a krampusztól?
– Mikor gyerek voltam, akkor féltem a krampusztól, de most már a krampuszok félnek tőlem.
– Találkoztál már a Mikulással?
– Mikor gyermek voltam, minden évben találkoztam a Mikulással. Most, hogy nagyobb vagyok, csak hébe-hóba.
– A miniszterelnökök fölülhetnek a Mikulás szánjára?
– Felülhetnék, hogyha erre kanyarodna a Mikulás a szánjával, de annyi gyerekhez kell mennie, hogy erre sosincs ideje, engem ezért mindig kihagy, így nem tudok fölülni, még akkor sem, ha egyébként felülhetnék.
– Neked szokott virgácsot hozni a Mikulás?
– Azt hoz leginkább.
Akkor elemezzük. Régen félt a krampuszoktól, de most már azok félnek tőle, vagy azért, mert a főnökük lett, vagy már a főnökük főnökének hiszi magát. Azért is ülhetne fel bármikor a szánra, csak az állandóan foglalt, de megoldja majd a szánkózást is rövidesen, legfeljebb jövőre nem lesznek ajándékok. Minek hiszi magát ez az ember? Valamiféle démoni Mikulásnak, egy sötét Gyedmaróznak, akitől félnek a krampuszok (az igazitól mindig kap virgácsot, de majd küld is, elvtársak), tőle rettegnek a kis manók és neki dolgoznak a játékgyárban az Északi-sarkon?
És mi történt az igazi Mikulással? Megölte és a helyére ült, vagy csak fölébe kerekedett, rabságba vetette, netán zsarolja valamivel, de mindenképpen: parancsol neki?
Azt tudjuk, hogy mindenkiről mindent tud, azt is, amihez semmi köze. Pontosabban: módjában áll bárkiről megtudni bármit, és lehetőségében áll az állam polgárait jutalmazni vagy büntetni. Vagyis ezt hiszi magáról, sőt, bizonyos benne. Ha nem volna nagy hatalmú állami vezető, már rég hívták volna hozzá az ápolókat, mert téveszmék gyötrik.
Idén meg aztán ő is, a pártja is mindenre felhasználják azt a szegény Mikulást, amire csak bírják: Kövér László a norvég posta reklámjának ürügyén mennydörög róla:
„Rég találkoztunk ennyire ocsmány és gusztustalan provokációval, ami a hitünket és meggyőződésünket érte. Súlyosbító tényező, hogy egy állami intézményről van szó, nem pedig Soros Gyuri bácsi NGO-iról, ráadásul ezekkel az eszközökkel a gyerekeinkre törnek, ami még aljasabbá teszi ezeket a törekvéseket.”
de magához rendelte az öreget Novák Katalin, Varga Judit és Németh Szilárd is, ez utóbbi le is fényképezkedett vele.
A mellékelt ábra jól mutatja, hogy a Mikulás soványabb a Honvédelmi Minisztérium államtitkáránál. A kép felvet egy érdekes kérdést: mit keres Németh irodai szekrényére kiakasztva pont a Balkán nagyméretű térképe? De erre csak az ünnepek után lesz érdemes visszatérni. Most inkább azt kérdezzük meg, mennyi szenet kapott az államtitkár és hány évig lehet majd fűteni azzal.
Szóval, a Mikulást is lenyúlták, kisajátították, elvették. De legalábbis úgy tesznek, mintha ez sikerült volna. Azonban bizonyos, hogy nem így van, ez logikai úton is levezethető.
Tudják, mi lenne, ha a Mikulás az ő hatalmukba került volna, ha nekik dolgozna?
Minden gyerek mezítláb kellett volna iskolába menjen.
Egy pár csizmácska nem sok, annyit sem hagytak volna az ablakokban.
Minek tennének beléjük bármit, ha el is vehetik őket?