Abban a valószínűtlen esetben, ha egyszer belőlem magyar miniszterelnök lenne, sosem mondanék beszédeket.
Nem csak azért, mert beszédhibás vagyok, azért is, mert az ilyesmi úgysem szól soha semmiről, ha mégis belekerül valami gondolat, abból mindig baj lesz. Ha meg marhaság kerül bele, abból pláne, a legokosabb kihagyni az ilyesmit.
Orbán Viktor nem ismeri fel ezt az egyszerű igazságot, szónokol, mert valamikor tehetséges orátornak nevezték, kevés okkal, de annál többen, és nekem illik elemeznem a mélybölcs röpkéket, amiket elénk szór. Tegnap Sopronban mondott beszédet a hűség napja alkalmából, évfordulója volt ugyanis annak a népszavazásnak, ami eldöntötte, hogy a város és környéke Magyarországé maradjon Trianon után, ne kerüljön Ausztriához.
Trianont nem tárgyalnám, mindenki gondol róla valamit, én nemkülönben, de az a helyzet, hogy Orbán beszéde csak nyomelemekben tartalmazott bármit is, ami ezzel kapcsolatos – és ezek a nyomelemek sem voltak a legszerencsésebben összeválogatva. Épp ezért a gondolatmenet elejét, amiben felvezeti a későbbieket, és amiben kizárólag közismert tényeket említ, azokból sem sokat, talán elő sem veszem. Az csak arra jó, hogy a szónok eljusson ahhoz, amit mondani akar, ráoktrojálja a magáét a hallgatóságra – extrém esetben a barbecue-parti is alkalom vegán propagandabeszéd megtartására, csak nem túl okos dolog ilyenbe kezdeni, ha nincs mögöttünk jó pár markos ember. No, mindegy, minden alkalomból lehet mindenről és bármiről beszélni. Hagyjuk az elejét, kezdjük ott, hogy:
„Tisztelt Soproni Polgárok!
Száz év után is erőt meríteni jövünk ide, Sopronba. A helyzet ma is nehéz, szükségünk van a soproniak megerősítő példájára. Szomszédságunkban újra háborús veszély fenyeget, emberek milliói vándorolnak egyik kontinensről a másikra, az egész földet sújtó járványok szedik áldozataikat, energiaválság gyötör több országot, s egész gazdaságok mennek tönkre egyik napról a másikra. Ráadásul a Góliátok ismét visszaélnek hatalmukkal, újra meg akarják mondani nekünk, hogy kik legyünk, kivel és hogyan éljünk együtt. Azt akarják, hogy felejtsük el ezeréves történelmünket. Felejtsük el a kultúránkat, vágjuk el magunkat a keresztény gyökereinktől.”
Hm, pont itt, pont ebből az alkalomból? Ne feledjük, a soproni népszavazásban komoly része volt a Rongyos Gárdának, a körülbelül 160 fős szabadcsapatot Prónay Pál vezette és Széchenyi Andor Pál hívta a környékre „rendteremtés végett”. Teremtettek is kínzás, vérengzés útján olyan bestiális rendet, hogy (többek között) azt nevezzük fehérterrornak. Erről megint sok a vita, amibe nem mennék itt bele, de akár osztrákokra lőttek, akár magyarokra, azt még a Pilhál György is evidenciának veszi a Magyar Nemzet tegnapi írásában, hogy „dacos hazafiak voltak”, akik természetesen a keresztény Magyarországért ragadtak fegyvert.
De nem mind.
Ugyanis a Rongyos Gárda legalább száz tagja (nem okvetlenül a százhatvanból, a létszám időnek múlásával változott), bosnyák és albán muzulmánokból állt, akik a volt közös hadsereg általános tábori imámja, Durics Hüsszein Hilmi vezetésével csatlakoztak Prónayékhoz még 1920-ban. Ezt az is bizonyítja, hogy egyikük, bizonyos Ahmet el is esett pont Sopron környékén. Nehezen hinném, hogy pont a keresztény és magyar hazáért kívánt hősi halált halni: azt már inkább, hogy mivel sehogyan sem juthattak haza, mentek az imámjuk után, az meg amolyan szélsőjobboldali ember volt. Egyszer majd írok is róla, mert igen érdekes dolgokat művelt később. De pont Sopronban, pont keresztény gyökerekről beszélni, mikor még a most megünnepelt népszavazást is részben muzulmán katonák fegyverei őrizték – nagy önbizalomra vagy az ismeretek hiányára vall. Ahogy a folytatás is:
„Azt akarják, hogy adjuk fel magunkat, váljunk valaki mássá, legyünk olyanok, mint mindenki más, azaz senki és semmi. Egykor Clemenceau-tervnek hívták, ma úgy hívják, Soros-terv. Amit egykor Párizs környéki békének hívtak, azt ma Európai Egyesült Államoknak hívják. Ami valaha az antant volt, az ma a nyílt társadalom, multikulturalizmus és genderideológia. Akkor fizikai, ma szellemi megszállás.”
No, helyben vagyunk, innentől nem lesz szó se népszavazásról, se Sopronról, ez már a kormányfő megszokott, saját terepe. Ha már ennyi analógiát talál, megkérdezhetném tőle, mi a mai megfelelője a verduni vérszivattyúnak, Doberdónak, Isonzónak, a partraszállásnak a Dardanellákon? Kicsoda manapság Arábiai Lawrence? Ja, nincs ilyen, hiszen minden hasonlat sántít, az ilyen meg, amit a hajánál fogva rángattak elő: főleg. Lássuk, hova jut most, hogy harmadik kozmikus sebességgel kezd távolodni a valóságtól?
„A magyarok a legutóbbi évtized alatt egyesítették a nemzetet, munkát adtunk mindenkinek, aki dolgozni akar, megerősítettük a családokat, csökkentettük a rezsit, gondoskodni tudtunk a legalacsonyabb keresetűekről, és megvédtük az országot az illegális bevándorlóktól. És a távlatok is vonzóak.”
Miniszterelnököm, ne mondjon ilyeneket, már attól megreccsent a monitor, hogy beillesztettem az idézetet. Még szerencse, hogy Sopronban szabad ég alatt beszélt, nem volt, mi a fejére szakadjon. Ha ez a nemzet egyesítése, hogy megszámolni sem tudjuk a minden irányba húzódó frontvonalakat, lövészárkokat és szögesdrótokat, ha így adtak munkát, így csökkentették a rezsit és így gondoskodtak az alacsony keresetűekről, azt elhiszem, hogy a távlatok vonzóak – a mostani állapotnál minden távlat vonzóbb lenne. Bármi. Vagy majdnem bármi.
„Jövőre a fiatalok nem fizetnek jövedelemadót, a családok visszakapják azt, amit idén befizettek, a minimálbér tovább emelkedik, s a nyugdíjasok újra megkapják a 13. havi nyugdíjat, amit korábban elvettek tőlük. A fegyveres testületek tagjait megbecsüljük, modern honvédséget építünk, vannak exportképes vállalkozásaink, és összekötjük közúton és vasúton az egész Kárpát-medencét. Lám, nemrég az autóút is megérkezett végre Sopronba. Miért fordulnánk vissza? Mi azt javasoljuk, hogy Magyarország előre menjen, és ne hátra.”
Aha. És azt hogyan intézi el, hogy jövőre én huszonhét éves legyek a kétszer annyi helyett? Mert úgy látom, megígérni azt is képes, sőt, hajlandó volna. Megoldani – az már más kérdés. De mindegy, az a lényeg, hogy piros lett a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra.
„Egy régi bölcsesség szerint a városi levegő szabaddá tesz. Mi, magyarok – vidékiek különösen – azt is tudjuk, hogy a vidéki levegő hazafivá tesz. Szabadság és hazafiság. Szabadság és hazafiság: ez a magyar politika két nagy hagyománya, az ezeréves Magyarország két nagy tartóoszlopa.”
A régi bölcsesség egy középkori német közmondás, és nem ok nélkül emlegették. Az volt ugyanis a helyzet, hogy ha egy szökött jobbágy igazolni tudta, miszerint egy éven, egy hónapon és egy napon keresztül valamelyik városban élt, és közben nem követett el bűncselekményt, megszabadult a korábbi földesura joghatósága alól, és a város polgárává vált. Hm, nem épp a tős és gyökeres lokálpatrióták elve volt, akik ezer hajszálgyökérrel ragaszkodtak a szülőföldjükhöz.
Amit a szabadságról és a hazafiságról mondott, az viszont érdekes. Mert ha ez az ország két oszlopa (én azért nem hagynám ki mellőlük a működő gazdaságot sem), akkor nálunk hol az egyik kisebb, hol a másik, s mindig a hosszabbikból pótoljuk a rövidebbiket. Régebben szabadságból akadt több, hazafiságból csak épp elég, most tizenkét éve fordult a kocka: csőstől van hazafiság, de a szabadság rovására szaporodott fel.
A beszéd veleje nagyjából ennyi, okos és művelt ember nem mondta volna el, de nem is írta volna meg. Így semmiképpen sem. Másképp talán, de, mint mondtam, minden beszéd közül az a legjobb, amit meg sem tartanak, azzal nem lehet mellélőni.
Azért van ennek valami nagyon, nagyon rossz mellékíze. Akár Orbán írta a beszédét, akár más, én már olvasás közben káromkodtam, mennyire ostobának, műveletlennek néz minket ez az ember.
Persze, mert tudtam, amiket a fentiekben leírtam. És le merném fogadni, hogy az olvasóim nagyobbik része is tudta, kisebbik része pedig megtudta tőlem, most.
De a baj az, hogy a beszéd nem nekünk szólt.
Akkor kiknek?
Azoknak, akikről biztosan lehet tudni, hogy nem ismerik sem ezeket a tényeket, sem másokat, akiknek bármit lehet szónokolni, mindent elhisznek, minden egyformán kiváló nekik, ha azt Orbán Viktor mondja. És igen, ebben az esetben, ennek a közönségnek még ez a beszéd is megfelelő.
Ez adja a rossz mellékízt, ez okozza a helyzet reménytelenségét: ha minden politikus, de legfőképp a miniszterelnök azokat szólítja meg, akiket egészen biztosan hülyének nézhet, akkor törvényszerű, hogy hülyének fognak nézni mindenkit, aki csak kapcsolatba kerül a mondókájukkal.
Fröccsöntött, neonszínben rikító, vásári bóvlipolitika.
De van, aki szereti.
Én nem.
