Épp volna miről írni, bőven volna, az ember legszívesebben el is tenne pár témát ínségesebb időkre, mikor kötéllel fogjuk a hírt a kocsmában, de nem lehet, a hír romlandó áru, pár nap a szavatossági ideje.
Ilyenkor dönteni kell, mit vegyünk kezelésbe – azok az ügyek, amikkel már foglalkoztam, prioritást élveznek, hiszen azokat folytatni lehet és kell is.
Akkor lássuk a pécsi MKKP plakátügyének legújabb felvonását, és kérem, olvassák figyelmesen, jegyezzék is meg, ugyanis ez még mindig nem a vége a történetnek, csak mostantól a Kétfarkúak vannak lépéselőnyben, ők lettek a kezdeményező fél.
De előtte pár szót ejtenék arról, miszerint megint divat lett a Kétfarkúak elleni átokhadjárat, mivel Kovács Gergő ejtett pár keresetlen szót Márki-Zay mester néhány korábbi keresetlen szaváról. Szándékosan nem megyek bele a mélyelemzésbe, a magyarázók lassan már ott tartanak, hogy Márki-Zay mondatából még a I Chinget is kiolvassák, csak épp azt nem, amit mondott. Kezd olyan lenni ez, mint a székely helyesírás, mikor úgy mondják a város nevét, hogy Marosvásárhely, és úgy írják, hogy Târgu Mureș, márpedig ekkora eltérés valaminek az írott és hangzó alakja között még a walesi kelta nyelvben is ritkaság.
Szóval, ne foglalkozzunk azzal, hogy mondta-e emberünk azt, amit mondott, valamint azzal sem, hogy miképpen kell értelmezni, annyit jegyeznék meg, hogy a véleményéhez mindenkinek joga van és senki sem köteles egyetérteni senki mással. Márki-Zay az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Az, megválasztották. De miniszterelnök-jelöltnek választották, nem csalhatatlan római pápának vagy Aranyszájú Szent Jánosnak, tévedhet ő is, mondhat szamárságot. Ha megteszi, azt szóvá tenni sem nem árulás és aknamunka, sem nem szentségtörés, bizalmat szavaztak neki, nem biankó csekket mindenre, ami eszébe jut, nem jogosítványt bárminek kimondására. De az, hogy őt csak dicséret illetheti, bírálat soha, eszembe juttat egy nem is olyan nagyon régi esetet.
Történt pedig 2016. október 23-án, hogy Bokros Lajos, akit egyébként nagyon kedvelek magánemberként is, valódi, művelt és szellemes úriembernek tartom, csatlakozva az akkor még Egyesült Ellenzéknek nevezett koalícióhoz, mondott egy igen érdekeset. Ritkán beszélt ő furcsákat, de akkor megtette, meg is írtam volt. Azt üzente a sajtónak:
„Kedves ellenzéki sajtó!
A népszavazás után remek elemzéseket olvastam arról, hogy a helyzet még rosszabb és nem is fog változni, mert az ellenzék milyen vacak.
Nektek eszetekbe sem jut, hogy a helyzeten Ti magatok is tudtok változtatni?
Kedves maradék demokratikus sajtó! Kedves publicisták, bloggerek, véleményvezérek! Ne fanyalogjatok! Harcoljatok a szabadságért!
Bő egy évre félre kell tegyétek a látszat-függetlenségeteket!
Aki most nem áll bele Orbán leváltásába, az az Orbán-rendszer fenntartója, Orbán cinkosa lesz!”
Ehhez később csatlakozott egy másik, ma is kulcsszerepet játszó politikus úgyszintén. Mit ne mondjak: abszurd egy kérelem volt, gyakorlatilag szabadságlevél arra, hogy bármit is tegyenek az ellenzék vezetői, arról rossz szót ne lehessen ejteni. Volt kolléga, aki elfogadta, ő régebben sem tartozott a gerincesek rendjébe, én nem voltam képes előre lekötni a következő ötszáz napomat, de akár öt percemet sem: az már nem lett volna újságírás.
Másképp oldottam meg: ha jót, vagy semmit kérnek, ám legyen, én úr vagyok: jót nem sokat tudtam írni akkortájt az illető pártokról (csak a kormányéról, rosszat, de az nem is volt vita tárgya), hát akkor írok róluk semmit. Van olyan párt, van olyan magyar ellenzéki politikus, akinek azóta nem írtam le a nevét, és bölcsen is tettem, mert jót nehezen írhattam volna róla, ha meg rosszat írok, a hívei meglincselnek. Pontosabban: hat év alatt hatszor sem írtam róluk. Csak, ha muszáj volt.
Akit tilos kritizálni, akinek tilos kimondani még a nevét is, az így jár: kimarad a sajtóból. Kivéve, persze a sajátját vagy a vele ellenségeset. De különben, ha a politikus átmegy primadonnába és hisztérikusan követeli a tapsot, virágot, bonbont és mutogatja a cipőjét, hátha pezsgőzik belőle valaki, de nem tűri a kritikának még az árnyékát sem, igen hamar válik népszerűtlenné. Választási kudarc esetén próbálkozzon talán az Operettszínházban, no business like the showbusiness. Mert ezek a sértődgetések így Honthy Hanna legszebb hagyományait folytatják.
De hagyjuk is, lássuk inkább, mi történt Pécsett. Kicsit összefoglalnám az eddigi eseményeket, melyek részemről az év végi összefoglalóban kiérdemelték tőlem az „Év Legabszurdabb Bűnügye” címet.
Szóval, még nyáron kedvenc pártunk és kormányunk (ízlés szerint: ártunk és ormányunk) plakátkampánnyal lepett meg minket, úgy is, mint istenadta népet. Ezek a falragaszok még a tőlük megszokottnál is sokkal primitívebbek voltak, pár szavas, többnyire homofób vagy demagóg üzeneteken kívül csak egy emoji szerepelt rajtuk, meg az az üzenet, hogy töltse ki a nagyérdemű a nemzeti konzultációt.
Július harmadik hetében ezért az MKKP országos akciót hirdetett, melynek során emberibb üzenetekkel, szivárvánnyal, szívecskékkel, kismacskákkal ragasztották le ezeket a rémplakátokat, mégpedig matricázás útján. A pécsi MKKP is átragasztotta a plakátokat, mint annak idején Pincehelyi Zitától megtudtam, szám szerint hatot, melyekben a vád szerint 88 ezer forintnyi kár keletkezett ezáltal. Mondjuk ez legalább nincs túlárazva. Ámde ahol akad átragasztó passzivista, akad ott „törvénytisztelő állampolgár” is. Egy ilyen önjelölt házmester-detektív értesítette a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot az átragasztás vérlázító tényállásának fennforgásáról, mint arról még nyáron beszámolt a Szabad Pécs. És mivel bejelentés történt, szabályszerűen kellett eljárjanak. Ilyenkor nem irigylem a rendőröket, ugyanis ők pont olyan épeszűek, mint mindenki más, csak őket köti a szabál. Ami embert zabál. Jelen esetben az volt a szabályszerű, hogy a bejelentés miatt nyomozás induljon, melynek részeként szerencsétlen helyszínelőnek ki kellett menni és ujjlenyomatot venni a plakátról. Ezt a jelenetet viszont lefényképezték és bejárta a magyar sajtó összes bugyrait, még az a szerencse, hogy legalább a helyszínelő arca nem látszott rajta.
A második felvonás az volt, amikor októberben kiderült, hogy a vizsgálatot az életvédelmi csoport hatáskörébe utalták, be is idézték a két MKKP-passzivistát, rabosították is őket, mintha legalábbis embert öltek volna. Aztán házkutatást tartottak Pincehelyi Zita lakásán, ahol bűnjelként szívecskés és szivárványos matricákat kerestek.
A harmadik felvonás ma zajlott le, mikor is a Szabad Pécs híradása alapján:
„A rendőrség ugyanis azt mondta, hogy megszüntetik velük szemben az eljárást, de megrovásban részesítik őket. És nem azért, mert nem követték el azt, vagy mert nem vallották be (nem tettek vallomást), sőt, a rendőrség biztos benne, hogy ők voltak, fénykép- és videofelvételük is van a hat „megrongált” (kijavított) plakát közül kettőről, hanem mert büntetlen előéletűek, s mert most már a cselekményük nem jelent veszélyt vagy legfeljebb csekély fokban a társadalomra.”
Na, álljunk meg egy kicsit. Szóval, most már nincs társadalmi veszélyessége a cselekménynek, ellenben az elkövetés idején még volt? Hát mi történt azzal a cselekménnyel augusztustól mostanáig, lejárt a garanciája? Augusztusban még roppant veszélyesnek minősült, ujjlenyomatot is kellett venni a plakátról (szerintem ki is hallgatták), októberben egyenesen az életvédelmiseket vetették be, tehát az, amit augusztusban „kisebb kárt okozó rongálás vétségének” neveztek (és úgy reagáltak rá, mintha valaki a brit koronaékszereket lopná épp), az októberre már élet elleni cselekménnyé változott, most pedig hirtelen megússzák egy megrovással? Én megfontolnám, mi legyen a teendő ezzel a súlyos, emberélet okozására is alkalmas, szívecske útján elkövetett rongálással, különös tekintettel arra, ha az elkövetők visszaesővé válnak, itt nem elég a mostani törvény.
Mondjuk a pécsi passzivisták is hasonlóképpen látják a dolgot, ha némiképp más optika szerint is: fellebbeznek. Még nem világos, miért: azért-e, mert a semmiért a megrovás is sok, vagy mert túl enyhének találják a verdiktet. Azért az első megoldás a valószínűbb.
Egyelőre itt tartunk, most már egyre növekvő érdeklődéssel várom a fejleményeket, különös tekintettel arra, hogy most már egy buszmegálló építése miatt is meggyúlt a baja a párt pécsi szervezetének a hatóságokkal: ahelyett, hogy rombolnának, mint a többi jó gyerekek, ezek mindig építenek valamit, vagy kijavítják, ami rossz, és ez tűrhetetlen.
A mostani, Ágoston téri buszmegálló viszont a maga nemében unikum: valósággal műemlék jellegű, ugyanis legelőször négy éve állították fel, akkor is elbontatta a még fideszes önkormányzat. Ez Magyarország legrégebbi olyan buszmegállója, ami állandó bontás alatt áll (persze, nem folyamatosan, többnyire nem volt a helyén semmi).
Nézzünk magunkba: tudtak ilyent a rómaiak? Nem tudtak.
Amfiteátrumot tudtak, vízvezetéket tudtak, diadalívet tudtak, de állandóan bontott és újjáépített megállóhelyet nem tudtak, mert eszükbe sem jutott volna. És az nem válasz, hogy nem ismerték az autóbuszt: a postakocsit ismerték.
Hiába, hol tart ma már a tudomány!
Hogy mi lesz a Magyar Kétfarkú Kutyapárt sorsa, azt nem tudom, sokan kívánnak nekik jót, még többen rosszat. Mindenesetre: választások jönnek.
Én csak annyit mondok: az MKKP jobb országot érdemelne.