Sírva kérném az illetékeseket, hogy fogadják meg a tanácsomat: ne gömb alakú üvegcirkuszt tessék építeni Budapesten a Nyugati mellé, hanem bolondokházát, arra sokkal nagyobb, mondhatni égető a szükség. De ki vagyok én, hogy hallgassanak rám?
Cirkusz lesz mindenképp, ha ugyan el nem nyeli a föld. Amire szintén komoly esélyt látok.
Ez az egész arról a tegnapi hírről jutott eszembe, amely a maga csendes módján körbejárta a magyar sajtót, kerülvén minden feltűnést, és két dologról szól, két változatban. Az első az, mint az MTI írja, hogy
„Négy kontinens mintegy száz artistaművésze mutatkozik be január 12. és 17. között a Fővárosi Nagycirkuszban a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelyet kedden első alkalommal tudományos konferencia vezetett be.
Magyarországra figyel a cirkuszvilág a következő egy hétben, Budapest ad ugyanis otthont az év legrangosabb nemzetközi cirkuszi fesztiváljának – hangsúlyozta kedden, a Cirkuszépületek Európában című konferencia és kiállítás megnyitóján a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnokában Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál szervező bizottságának elnöke.” (MTI)
Ez az MTI-hír eleje, még fogunk idézni belőle, de ez az alaphír, és tulajdonképpen nincs is ezzel semmi baj: sőt, miért ne lenne Budapesten cirkuszfesztivál? Mondjuk a járvány miatt nem okos tömegrendezvényeket tartani, de ha betartják a szabályokat: lehetséges. Jó szórakozást mindenkinek, aki részt vesz az eseményen és ha lehet, annál is jobb egészséget.
Hanem hát ezt meg is nyitotta Fekete államtitkár, sőt, a „nulladik nap” nyitóprogramja a „Cirkuszépületek Európában” című nemzetközi tudományos konferencia volt. Nem véletlenül, ha engem kérdeznek, ugyanis be lehetett mutatni a tervezett és már kiemelt beruházássá nyilvánított Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projekt új látványterveit. Fekete államtitkár oly forró szavakkal méltatta a cirkuszépületek fontosságát, hogy nem állom meg, idézem őt:
„A cirkusz az elmúlt évszázadok során szórakoztatásból művészetté vált, miközben hagyományait is sikeresen megőrizte. Mindehhez terekre van szükség: az utazó cirkuszoknál sátrakra, az állandó cirkuszoknál azonban kőépületekre. Ezek az épületek Európa számos pontjain nem állnak már, pedig örömteli lenne, ha visszaépülhetnének ezek a „kulturális templomok” – jegyezte meg.”
Hát azért a „templom” erős, barokkos túlzás ez ügyben, de azzal megint nincs bajom, hogy ebben a mostani nagy tékozlásban épüljön egy cirkuszművészeti központ is, Magyarország nagyhatalom ezen a téren, miért is ne? Nekem a helyével van bajom. Amin sokat vitatkoztak, és mint rendesen, ez esetben is a legvadabb elképzelés győzött. Melynek részletei állandóan változtak, a mostani állapotról az Építészfórumot idézném:
„Közel egy éve, tavaly februárban jelentették be, hogy egy romos épületet, egy hajdani mozdonyhangárt alakítanak át artistaképző iskolává a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként. A beruházás részeként a Nyugati pályaudvar mellett, az Eiffel tér – vasúti pálya – Ferdinánd-híd – Podmaniczky utca által határolt terület egyik részén fog megépülni a cirkusz, a másik felében valósul meg a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola. A fejlesztés célja, hogy egy világszínvonalú művészeti, oktatási és kulturális központ jöjjön létre Budapesten.”
Ez így, ebben a formában igaz, csak, hogy úgy mondjam, „nem bontja ki a valóság minden szegmensét”. Ugyanis a szöveg átsiklik azon az apró részleten, hogy a cirkuszépület hatvan méter magas lesz, üvegből készül és gömb alakúra tervezik, mint képünk is mutatja. A város kellős közepén.
Jó, szerintem a Louvre üvegpiramisa is bátor ötlet, de ha piramist lehet építeni Párizsba, Pesten miért ne lehetne üveggolyót?
Azért, mert ez a kiemelt beruházás ütközik egy másik, szintén kiemelt beruházással. Konkrétan a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia egy húszéves, 4000 milliárd forintos, többségében EU-s forrásokból finanszírozott projekt egyik elemével, ami nem egyéb, mint a Nyugati Pályaudvart a Délivel összekötő alagút. A város alatt, a folyam alatt: jó hosszú lesz, és azt mondta róla a projekttel megbízott Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár tavaly október elején, az ügyben rendezett „Vasút a Duna alatt” című konferencián, miszerint:
„Egy 4 és fél kilométeres alagút megépítését tervezzük, ami a Déli pályaudvar után, még Kelenföld előtt jönne fel a földből. Ezáltal felszabadulna a Nyugati pályaudvar egy jelentős része, az Eiffel-csarnok megtartásával. Eltűnne továbbá a Déli pályaudvar a föld felszínéről, amivel megszűnne Bel-Budán a sínek elvágó hatása. Megnyílnának közösségi- és ingatlanfejlesztésekre ezek a területek.”
Ami nagyon jó lesz, más városokban szőnyegbombázás kell ahhoz, hogy egy pályaudvar eltűnjön a föld színéről, nálunk elég egy államtitkár hozzá. Lehetne vitatkozni erről az agglomerációs vasúti stratégiáról, de már épül, sőt, olyan drágán épül, mint egyetlen másik vasúti beruházás sem ezen a kerek világon, és a kivitelező természetesen Mészáros Lőrinc V-Híd Építő Zrt. nevű cége. Mészáros vasútépítő cégei különben nagyon fejlődőképesek. Vegyük azt, hogy a Szolnok-Szajol vasútvonal kilométerét még csak 3,29 milliárd forintból építették meg. Kicsit később már emelkedtek az árak: a Debrecen-Füzesabony vasútvonal kilométerét már 3,6 milliárd forintra hozták ki, de most irány a csillagos ég: a Déli Körvasút kilométere tudják, mennyibe kerül? Kapaszkodjanak meg.
62 milliárd forintba!
Egy kilométer pálya.
Ennyibe.
Rendben van, kicsit drága, remélem, aranyból lesz a pálya, platinából a mozdonyok, az magyarázná az árat, de gondolkodjunk egy kicsit.
Ne sokat, csak kicsit.
Adott két nagyívű, grandiózusnak is mondható kiemelt beruházás, mindkettőről megszületett már a döntés, körülbelül egyenlő lobbyerejű államtitkárok támogatják mindkettőt. Vitatkozni már késő miattuk, a vasúti tervnek már neki is láttak, de a cirkuszi sem késik sokat.
Azonban a kettő egyazon helyen épülne.
Az egyik a föld felett (de hát annak is lesznek föld alatti részei, alapozás, alagsor, miegyéb) a másik a föld alatt.
Egyszerre, egy időben.
Épeszű ember megvárná, míg megépül az alagút, aztán emelne fölé üveggolyót, megfelelő vizsgálatok elvégzése után, csakhogy esetünkben egyik építkezés sem tűr halasztást, túl nagy pénzek forognak kockán: a vasúti fejlesztést ráadásul ellenőrizni is fogják, mert nagyon sok benne az uniós pénz, a cirkusziban nem ismerem az arányt, de az sem lehet alacsony. Mindemellett, harmadik beruházásként zajlik a Nyugati teljes felújítása is.
Tehát akkor felújítják a Nyugatit, aztán egy részét lebontják vagy átalakítják a cirkuszművészeti központ miatt, de közben fúrják az alagutat is, ami viszont minimum instabillá teheti az üveggolyót. De a pályaudvart is.
Építőmester, építészmernök legyen a talpán, aki kiszámolja, hogyan lehet ezt biztonságosan és egyszerre művelni.
De égetni kell a közpénzt, égetni az uniós támogatást, különben senki sem keres rajta.
A Nyugatit – a kockázatokat tekintve – sokkal egyszerűbb volna lebombázni, hiszen Budapest vasúti közlekedése a sok javítás és reform hatására úgyis káoszba fullad majd, és a patinás épület helyén szerény elmegyógyintézetet nyitni ambiciózus államtitkárok és merész üzletemberek, befektetők számára, akik ezen a csendes helyen pihenhetik ki fáradalmaikat.
Hogy csendes lesz, a hétszentség. Arról gondoskodik az agglomerációs stratégia, hogy vonat a közelbe se kerüljön.
Legfeljebb lesz benne némi cirkusz, de egy elmegyógyintézetben ez már fel sem tűnik.