Ma sem dőlt még össze a világ, az aszteroida csak este tizenegy körül fog elsuhanni a bolygónk mellett, tisztes távolságban, addig forogjunk nyugodtan tovább, meg azután is – nincsenek szenzációs hírek, még közérdekűek se nagyon.
Ami van, azt meg csak a gyakorlott szem veszi észre.
No, de ha észrevettük, már csak ki kell bontanunk, mi is az érdekes benne. Száz olvasó közül kilencvenkilenc tekintete átsiklik afölött, hogy a 444 nehezen ugyan, de megtudta, hányan dolgoznak a kormány egyes politikusainak kommunikációs stábjában. Ez első pillantásra tökéletesen lényegtelen adat, aztán, ha kicsit eltöprengünk rajta, egyre érdekesebbé válik. De előbb lássuk: tényleg, kinek hányan kommunikálnak?
„Az Igazságügyi Minisztériumban a miniszter oldalán 8 fő folytat kommunikációs- és sajtótevékenységet, sajtófőnöki és ügyintézői beosztásban, határozatlan idejű kormányzati jogviszony, valamint szerződéses jogviszony keretében. Ők együttesen bruttó 5,77 millió forint illetményt, illetve megbízási díjat kapnak ezért, ami havi átlagban 721 ezer forint bruttót jelent.
(Varga Judit Facebook-oldaláról annyi kiderül, hogy a Grazmel Photography rendszeresen készít számára profi fotókat.)
A Külügyminisztériumban ugyanez a stáb 9 fős. Ők 9-en együtt 7,74 millió bruttót visznek haza, ami fejenként átlagosan 859 bruttóra jön ki havonta. Szijjártó stábja annyival profibb, hogy neki sajtófőnök-helyettese (!) is van. (A hvg.hu korábban már írt arról, hogy kisebb szerkesztőség dolgozik a külügyminiszter mellett.)
Információnk szerint Orbán Viktor mellett ennél kevesebben dolgoznak. A miniszterelnök egy 3-4 fős kommunikációs stábot tűr meg maga mellett, amelyet Kaminski Fanny vezet.” (444)
Hát, akárhányan is vannak, egyiket sem irigylem, csak a fizetésüket, de azt azért igen. Az nekem a tapasztalatom, hogy a sajtó nem kubikolás, ami jobban megy, ha többen csinálják – ellenkezőleg, minél nagyobb csapat dolgozik valamin, minél szervezettebb, annál több az esélye a pocsék eredményre. Ami eldőlt az értekezleten, az biztos, hogy fél órán belül egészen másképp lesz, és tudom én, hogy ez a „kommunikáció” nem napilap, hogy igazság is kerüljön bele, de azért elcseszni ezt is könnyebb sokan, mint kevesen. Legfeljebb a kudarc kockázatával nem kell számolni.
Ugyanis a mai kommunikációs stábok, főleg az említett politikusok esetében már nem tartják a kapcsolatot a sajtóval – minek tartanák? Ha a miniszter vagy a kormányfő akar valamit, szól nekik, ők kijelölnek egy mikrofonállványt vagy tintakulit a saját táborukból, a potentát „nyilatkozik” vagy jó esetben elmondja, mit akar (rossz esetben el se mondja, a szerencsétlen kell kitalálja), és kész, meg van oldva a közvetítés, a nagyinterjú, bármi. Ehhez nem sajtókapcsolatok kellenek, hanem káderes, aki tudja, kit lehet és érdemes kijelölni.
A komolyabb feladat a gazdájuk közösségi oldalának a szerkesztése. Manapság két célból látogatja az úri közönség a politikusok oldalait, az egyik az, hogy hízelgéssel-talpnyalással hátha sikerül beszopják magukat a szívükbe (copyright by Ágoston Hugó), a másik, hogy alaposan elküldjék őket a búsba. Az első esetben semmi dolga a moderátornak, a másodikban időnként tiltogat, de a valódi dolga alapvetően a tartalmak előállítása lenne.
Na, az a kemény dió. A politikus ugyanis különös anyagból van gyúrva, egész sereg érdekes tulajdonsága van. Az egyik, hogy mindenkinél okosabb, leginkább olyan tárgyakban, amiről fogalma sincs, de más ügyekben szintén. Jómagam sosem dolgoztam politikus vagy párt sajtóosztályán, kommunikációs csapatában, de vannak kollégáim számosan, akik igen, és meséltek ezt-azt… még csak nem is kormánypárti politikussal esett meg, hogy bement a médiaszakértőhöz:
– Péntekre szervezzen nekem egy tüntetést.
– Nem lesz az korán? Már kedd van.
– Dehogy is, ebben a mostani kormányváltó hangulatban tódulni fog a nép!
– Ha maga mondja… és miről szóljon a tüntetés, mit követelünk?
– Azt én honnan tudjam? Találja ki. Nincs elég baj ebben az országban, ami miatt tüntetni lehetne?
A kolléga valahogy meggyőzte az illetőt, hogy a semmiért nem érdemes demonstrálni, a valamiért is csak úgy, hogy jó két hétig szervezni kell előtte… ugyanez kormányoldalon még tragikomikusabb lehet. Ki kell ugyanis találni a politikus üzenetét, ő nem tudja, mit üzen, vagy ha tudja, régen rossz. Varga Juditról és Szijjártóról például fel se tételezném, hogy mással íratják meg a bejegyzéseiket, annál ők határozottabb egyéniségek, ők majd megmondják a magukét, őket csak fotózni kell, képet szerkeszteni róluk, de írásban blamálják ők saját magukat, nem bízzák másra ezt a nemes feladatot. Orbán Viktorral más a helyzet.
Igaz ugyan, hogy neki a legkisebb a stábja, de ugyanakkor ő üzen a legkevesebbet. Varga Judit vagy Szijjártó rendszerint legalább két-három bekezdésben osztják az észt, Orbán többnyire két-három szóban kommunikál, hogy könnyebben megjegyezzék. Lássunk pár ilyent!
„ÉlelmiszerárSTOP”
„Oltassa be magát Ön is!”
„Az idei első disznóvágás”
„Egy körömnyi pálinka”
„Kemény küzdelem után ippon”
„Viszlát, röfi!”
„Edit néni 100 éves. Isten éltesse!”
„Látogatás a szolnoki művésztelepen”
És valóban, a képeken pontosan az látható, ami oda van írva: élelmiszerstop (az így néz ki?), disznóvágás, Edit néni, művésztelep. Csak mindegyik miniszterelnökkel. Meg nagy logóval a kép jobb alsó sarkában.
Más iskola ez, mint a bőbeszédű külügyéré vagy igazságügyi miniszteré: keveset mond, hogy meg lehessen jegyezni. Aztán mégsem jegyzik meg, mert egyfelől nincs mit, másfelől: minek?
A miniszterelnöknek így is 1,1 millió követője van, Varga Juditnak meg csak 157 ezer – no igen, csakhogy míg Orbán Viktor mindezidáig 45 371 395 forintot költött ennek a saját oldalának a reklámozására, a miniszter csak 14 239 568-at. Szijjártó Péter pedig, a maga 291 ezer követőjével – kapaszkodjanak meg – egy vasat sem, őt ne a pénzéért szeressék.
A legkönnyebb dolga persze Pintér Sándor kommunikációs szakemberének lehet, Pintérnek ugyanis egész egyszerűen nincs kommunikációja. Semmiféle. Na jó, de a belügyminisztert nem is választják, hanem kiválasztják – igaz, a többit is.
Mármost nekem az a véleményem, hogy akár nagy a kommunikációs stáb, akár kicsi, akár nincs is, voltaképpen teljesen felesleges. Ha a politikus képes leírni vagy elmondani két mondatot összefüggően, akkor az életben nem fogja hagyni, hogy kijavítsák, stilizálják, ha nem, sosem fogja belátni, hogy kommunikációképtelen, kicsit olyan tehát az efféle stábok dolga, mint a régi kínai orvosoké volt.
A régi kínaiak ugyanis – mármint a nagyurak, a szegényebbeknél más volt a helyzet – akkor fizették az orvosukat, amikor egészségesek voltak. Ahogy megbetegedtek, elzárták a pénzcsapot, hogy a doktor annál jobban igyekezzen meggyógyítani őket.
No, az efféle kommunikátorok sem tudnak a munkaadójuk helyett kommunikálni, kivéve, ha az igen lusta vagy műszaki analfabéta, de arra mindenképpen jók, hogy ha baj van, „elvigyék a balhét”, őket hibáztassák a kudarcért, bukásért.
Őket rúgják ki.
Ilyenformán tehát minél nagyobb egy politikus kommunikációs csapata, annál több kudarcra számít, annál több bűnbakra van szüksége. De másra nem jók, mert a munkaadójuk nem kommunikálni akar.
Akkor örül, ha nem kérdezik és nem kell válaszolnia semmit – Varga Judit például a Pegasus-ügy óta nem áll szóba sajtómunkással és korábban is maximum külföldi lapoknak nyilatkozott (lapzártakor érkezett, hogy a 44-et is egy korábbi írásos nyilatkozattal rázta le épp most), ahogy Szijjártó is, aki kifejtette a román Digi24-nek tavaly ilyenkor, miszerint az Európai Unió összes médiuma lejárató kampányt folytat Magyarország ellen, mind egy szálig, nincs kivétel, szegény riporter (Cristina Cileacu) csak pislogott. Orbán pedig minden pénteken elprédikálja magát a rádióban, ha azon túl akad mondanivalója, a honlapján közli (igen erősen látszik ám, mit írt ő és mit valamelyik embere, bár ő legalább dolgoztatja a stábját).
Ezek az emberek igazából nem akarnak kommunikálni, ők a kommunikációt is, a népszerűséget is szükséges rossznak érzik, ami a hatalom megszerzésével, birtoklásával és gyakorlásával jár. Szóval: sajnálom a csapatukat, mert haszontalansággal kell foglalkozniuk.
Az más kérdés, hogy alaposan megfizetik ezt a haszontalanságot.
De ehhez a munkához nem kell gyakorlat a sajtóban, kommunikációban, nem is arról szól: ezt az én Spárga macskám is el tudná végezni. Csak ő fújna meg karmolna, ha utána bűnbakot akarnának belőle csinálni. Nem is véletlen, hogy egyik kommunikációs szakember sem macska.
Azoknak legalább van némi önérzetük.
