A mostani, közelgő világháborút sejtető hangulatban az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy akár lesz Armageddón, akár nem, előtte még mindenképpen eljön az árstop. Az már bizonyosan a nyakunkon van holnaputántól, és a kereskedők tisztában is vannak ezzel.
Sőt, készülnek rá. Márpedig ezek az előkészületek nem sok jót ígérnek. Három hír is mutatkozik ezek kapcsán, az egyik inkább az érzelmekre, indulatokra hat, amúgy kurucosan, a másik igen racionális, a harmadik baljóslatú. Kezdjük a rebellissel, az áldóját!
Pécsett a Kodály Delikátesz úgy rakta ki a kötelező árstopot kötelezően kihirdető táblákat, mintha doni kozákok vezetnék a boltot. Tudni kell ugyanis, hogy a doni kozákok egy időben igen sok fejfájást okoztak a Magas Portának, de még önálló politikai tényezőnek is számítottak, követjárások estek mindkét oldalon, viszont már az első diplomáciai tárgyalás nevetségbe fulladt: a kozák követet figyelmeztették, hogy a fényesorcájú padisah elé csakis térden járulhat. Akkor nem járul, mondta a követ, mert ő eleven emberfia előtt le nem térdel. De járulnia kellett mégis, viszont előre szólt: térdelésről szó sem lehet. Jött az udvari furfang, és eltorlaszolták a bejáratot, csakis térdepelve vagy négykézláb lehetett volna bejutni. Csakhogy a kozák követ is elővette a csavarosabbik eszét, és letolta a nadrágját. Aztán megfordult, és hátrálva tolatott be, igaz, hogy négykézláb – de mégis a pucér ülepével köszöntötte a szultánt, ha már olyan fontos volt az a tárgyalás. Mondjuk nem lett a dologból tartós béke, de ilyen adjonisten után nem is lehetett volna szép a fogadjisten.
A Kodály Delikátesz azt a megoldást választotta, hogy az eredetileg kék feliratokat fekete-fehérben nyomtatták ki, és kirakták ugyan, de úgy, hogy a befagyasztott áru cikkek elé odaírták a beszerzési, utánuk meg a forgalmi árat. Így a vak is láthatja, milyen ráfizetést okoz nekik a kormány döntése. Lássuk, mekkorát!
A cukor kilóját 299 forintért veszik, de 261 forintért kell adniuk.
Egy kiló lisztet a bolt 214 forintért szerez be, de 203 forintért kell adniuk.
Az étolajat 678 forintért veszik és 713 forintért adhatják.
A tejet 267 forintért veszik, és egyetlen forinttal drágábban, 268 forintért adják.
A csirkemell kilója pedig 1593 forintért kerül hozzájuk, de csak 7 forinttal többet, 1600 forintot kérhetnek érte.
Hát, nem egészen ilyen tranzakciókon gazdagodott meg mondjuk a Brit Kelet-Indiai Társaság, az biztos, nem jó üzlet ma Magyarországon kicsiben szatócskodni (nagyban meg még tán rosszabb is). Elégedetlenek is a helyzettel, mert kitettek egy saját táblát is, a következő szöveggel:
„Tisztelt Vásárlóink! A kormány által meghatározott fogyasztói árak hatalmas terhet rónak vállalkozásunkra. A beszerzési ár magasabb, mint az eladási ár!! Tehát arra kényszerít a rendelet, hogy ráfizetéssel értékesítsünk! Kérem Önöket, ennek tudatában ne vásároljanak a diktatúra termékekből!
Köszönettel: Kodály Delikátesz”
Ez biza olyan kurucos, hogy Béri Balogh Ádám is megpödörné tőle a bajszát, de hát dunántúli volt ő is, ott lebeg a szelleme arrafelé, nem hagyta el a tájat. Az nekem kicsit bántja a szememet, hogy „a diktatúra termékeinek” nevezik a befagyasztott árú cikkeket, mert a diktatúrák ilyen hétköznapi, hasznos holmikat, mint cukor, liszt, olaj nem szoktak termelni, azt valahogy mindig azok állítják elő , akiknek a nyakán élősködnek – de megérthető a boltos indulata. Tényleg logikátlan, sőt, káros is, amibe belekényszerült, legalább örülnie ne kelljen a dolognak.
Persze a kisbolt Facebook-oldalán – ahol szintén közzétették a kérelmet – ki is alakult egy kisebb parasztháború a kommentelők között, kormánypárti-ellenzéki frontok feszültek egymásnak, és kiderült mellesleg, hogy a kedves vevőknek fogalmuk sincs a kiskereskedelem szabályozásáról vagy arról, mi a nagykereskedelmi ár.
Mindenesetre ha lesz is forradalom, az azért nem a kisboltokból fog elindulni diadalmas útjára, de tény, ami tény: így néznek ki alulról, kicsiben azok a nagyívű döntések, amiket elvi szinten hoznak meg valahol fent. Ilyen a hatásuk.
Ilyen és másmilyen is. A Pénzcentrum vette észre, hogy a Lidl egészen sajátosan fogja fel az árstopot. Egyrészt azt írják az akciós „újságjukban”, hogy
„A jogszabály által előírt hatósági árhoz képest további kedvezményt biztosítunk”
és nem is hazudnak, a kristálycukrot és a lisztet 10-10 forinttal, az UHT tejet 19%-kal, a napraforgó-étolajat pedig 14-15%-kal olcsóbban adják majd, mint azt a jogszabályban rögzített dátumon tették. Másrészt azonban nem korlátlan ez a jó világ, nem vásárolhat náluk az ember akármennyit ezekből a cikkekből. Maximálták a beszerezhető mennyiséget. Alkalmanként beszerezhető náluk
-
- kristálycukorból: 10 kilogramm
- búza-finomlisztből: 10 kilogramm
- UHT tejből: 12 liter
- napraforgó-étolajból: 10 liter
és nem több. Hát igen, a Lidl nagy cég, az árkedvezményt ki tudja gazdálkodni más cikkek forgalmából, ami egy kisboltban elképzelhetetlen – a mennyiségi korlátozással pedig a saját érdekeit védi, ugyanis a tej kivételével ezek nem romlandó élelmiszerek, az árstop meg csak kilencven napig tart. Ha lejár, többet fognak érni, jobban eladhatóak lesznek (világos, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben megy majd fel az áruk, de akkor ez már nem fogja érdekelni az illetékeseket, mert túl leszünk kampányon is, választáson is), szóval a három hónap múlva elszabaduló árversenyben a Lidl nem akar hátrányból indulni, nem akarja lőszerrel, készlettel ellátni a konkurenciát. Ez üzletpolitika, kérem.
No jó, de lássuk a harmadik hírünket, ami egyúttal azt is megmutatja, miből gazdálkodják ki a nagy piaci szereplők a kieső bevételt? Mert a kicsikről tudjuk, hogy semmiből, ők maradnak az út szélén, ott hagyták őket. Raskó György agrárközgazdász már a január 13-i 24.hu-ban megjósolta, mi következik:
„Ha a sertéscomb árát vissza kell vinni az október 15-ei szintre, akkor a lapockát, a tarját és más sertéshúsokat fogják drágábban adni a kereskedők. Azt pedig, hogy olcsóbban tudják adni a combot, megoldhatják úgy, hogy vesznek olcsó fagyasztott importot.
Olcsón mindig lehet venni húst, rendszeresen vannak alkalmi kiárusítások Nyugat-Európában. Sőt, ha a nyugat-európai kereskedők hírét veszik, hogy Magyarországon olcsóbb sertéscombot kell árulni, ők maguk fognak jelentkezni, hogy nekik van eladó, ami megmaradt, és belefér az árba. A friss, előhűtött, jó minőségű sertéscombot pedig exportra vihetik, jobb áron – borítékolta Raskó György.
A csirkemellnél is van helyettesítő termék, például a comb – ha a mellet olcsón kell adni, akkor a többi csirkerésznél be lehet hozni az árat. Ahogy a sertéscomb, úgy az előhűtött, friss csirkemell jó része biztosan exportra megy februártól. Olyan áremelési kényszer van, hogy ha a termelők nem kapják meg itthon például a durván megdrágult tápok, takarmányok ellenértékét, akkor felhagyhatnak a termeléssel, de ez nem fog előfordulni, inkább kiviszik külföldre a friss húst, a hazai piac kiszolgálására pedig könnyen és gyorsan beszerezhető, mondjuk, az olcsó brazil fagyasztott csirkemell. És máris megfeleltek az árstopnak, anélkül, hogy a kereskedőnek vagy a termelőnek kára származna belőle.”
Raskó úrnak lottóznia kellene, komoly jóstehetség (bár nem próféciát mondott, hanem az eszét használta), ugyanis, mint a HVG írja:
„Spanyol sertéshúst találtunk a CBA több budapesti üzletének sertéspultjában – az igen kedvező árú termékek forgalmazása semmilyen szabályba nem ütközik, ékes cáfolata azonban a Nemzeti Agrárkamara azon állításának, hogy az árstop nyomán nem fog megnőni olcsó importtermékek aránya a hazai üzletekben.”
Ez mit is jelent akkor? Azt, hogy a Raskó György által említett nyugat-európai kínálat már meg is jelent a magyar piacon. Mivel pedig a magyar takarmányárak magasak és emelkednek az energiaárakkal együtt, a honi sertéstenyésztők nem lesznek képesek követni a negatív árversenyt, csak drágábban adhatják ugyanazt, amit a spanyol nagyipari hízlaldák olcsóbban adnak. Normális körülmények között a piac beszabályozza önmagát, a spanyolok sem mehetnek egy szint alá, a helyi tenyésztők is próbálják csökkenteni a kiadásokat, viszont a mostani helyzet mindennek nevezhető, csak normálisnak nem.
Tehát az árbefagyasztás, amit kifejezetten hangulatjavító intézkedésnek szánt a kormány, gazdaságilag pedig valami olyasmi, mint amikor a hetvenes évek elején a kőolajválság „begyűrűzését” akarta megállítani az akkori vezetés a magyar határon és egyáltalán nem sikerült nekik, voksot vagy hoz, vagy nem, de hogy a mezőgazdasággal, kertészettel és állattenyésztéssel foglalkozók voksait elviszi tőlük, az hétszentség.
És a helyzet romlani fog az ukrán krízis miatt. A gabona ára már most is az egeket ostromolja, de ha megindulna az orosz támadás – olyan február 22-23-ára saccolom, mikorra már véget ér a pekingi téli olimpia, de még fagyos arrafelé a talaj és nem ragadnak sárba a páncélosok – az aratás Ukrajnában idén el is maradhat. Annak dacára, hogy tavaly rekordtermést takarítottak be (és az sem volt elég ahhoz, hogy jelentősen csökkenjen a gabona világpiaci ára, amit a kielégíthetetlen kínai kereslet tart magasan). Tehát a takarmányárak is emelkedni fognak, az energiaáraknak sem használ egy fegyveres konfliktus, de még annak a lehetősége sem: szóval, veszünk mi még szalonnát aranygyűrűért meg csizmáért.
De egyelőre a magyar árstopnál tartunk, ami ékes példája a pillangóeffektusnak: a magyar agrárium ki kéne bírja ezt a három hónapos időszakot, de a világméretű krízis idején egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz rá. Amint egy pillangó szárnyának meglibbentése pár ezer kilométerrel odébb megfelelő körülmények között tornádót idézhet elő, úgy ez az árstop is válságba taszíthatja a gazdaságot, annak ellenére, hogy nem ez lenne a célja.
Mindenesetre a kormány már meglibbentette a szárnyacskáját, és valahogy egyre hidegebb, vadabb, erősebb szelek fújnak.
Nem tudom, lesz-e ebből tornádó, de jobb az elővigyázatosság, amondó volnék.