„Én ezeket a kanyarokat nem tudom követni. De azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít – ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat –, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük. Gerinces emberként mindenki megtarthatja a saját világnézetét, a saját álláspontját.” (Márki-Zay Péter, 444)
Hát ez mekkora tőrőlmetszett baromság. Nem ez lenne a dolgom, hogy ilyeneken akadjak fent, van nekem más is, de emellett nem tudtam elmenni szó nélkül. Még mindig azt gondolom, hogy ezek csak ügyetlenkedések, nem ezt akarta kommunikálni ez a jóember, de ha nem ezt akarta, és nem tudja másképp, akkor inkább ne kommunikáljon. Rekedjen be, úgyis influenzás idők járnak. A koronavírus kiszenvedőben, nem poénkodom, hogy a legutolsó változat mit okoz még a hasmenés mellett, és az mennyiben aktuális, ha ilyeneket olvasok.
Szóval rekedjen be inkább, de ne szólaljon meg, ha nincs hozzá tehetsége.
Mi ebben a hiba? Rosszul tettem fel a kérdést. Mi ebben a jó? Esetleg a kötőszavak és a névelők, nevek nélkül. A többi tragédia.
Többrendbeli tragédia. Megpróbálunk szép sorban végigmenni rajtuk.
Orbán Viktor egy személyben egy személyt testesít meg: Orbán Viktort. Hogy Orbán Viktor milyen, nem tisztünk most elemezni, ahogy azt se, Márki-Zay Péter milyen. Egyedül Márki-Zay Péter elhangzott mondókájáról lesz szó. Tehát Orbán Viktor nem testesít meg semmiféle koalíciót, ahogy Gyurcsány Ferenc se testesít meg semmiféle koalíciót. A pártjaik testesítik meg őket. A statisztika erre használja a „legkisebb nyerő koalíció” kifejezést, amely koalíció ez esetben és szó szerint nem koalíció. Mindketten a Führerprinzipet testesítik meg, nem is nagyon másképp, a különbség, hogy Orbán esetében ez a Fidesz Alapszabályába is beépült. Külön szerencsétlenség a „szivárvány” előtag. A „szivárványkoalíció” nem ellenzéki találmány, és Péterünk erre akarhatott valami szellemes visszavágást, valami „éppenhogy ti” ízűt, de nagyon rosszul sült el.
Az irodalomban erre mondják, hogy képzavar.
Olyan mértékű képzavar, hogy bármit ki lehet belőle hozni: kétségük se legyen felőle, hogy az ellenpropaganda ki is fogja hozni. Ha nem, az csak a bőségben való tobzódása miatt lesz. Elfelejtődik, hogy úgy mondjam.
Most adok egy ötletet, hátha ezért nem élnek vele. A szivárvány a sokszínűség, átvitt értelemben a mindenféle sokszínűség jelképe, amit viszont elsősorban nem a politikai nézetekre értenek. Ha viszont a politikai nézeteket is belekeverjük, azzal azt érhetjük el, hogy a „fasiszta” és a homoszexuális, biszexuális, transznemű, etc. egyszerűen összemosódik. Hogy egy „fasisztának” mi sértő, és mi nem, az nem érdekel, már csak azért se, mert a fasisztát még kicsit kivesézzük, de az már igen, hogy annak mi a sértő, aki senkinek sem árt azzal, hogy olyan, amilyen (ameddig senkinek sem árt vele).
A „szivárványkoalíció” szót mint sértést találták ki az ellenzékre. „Laza erkölcsű anyukák gyermekeinek a koalíciója”, lehetne mondani még a kormánypropagandának, ha nem lenne túl hosszú. Bayer mester persze nem finomkodik, de neki egyedül lehet, mert van, aki ezt a nyelvet szereti, és azt is meg kell szólítani. Visszatérve a szivárványkoalícióra, a szexuális irányultság nem lehet(ne) sértő, ugyanis az állatvilágtól az emberig önmagában nem képvisel semmi elítélendőt, de még csak természetelleneset sem. Néha kifejezetten hasznos, például amikor a tojó halála után két hím császárpingvin magához vesz egy tojást, kikölti, majd felneveli a fiókát. (Tájékozatlanabbak kedvéért azért kell kettő, mert a császárpingvinek a tengertől messze költenek, és ameddig az egyik távol van élelemért, addig a másiknak kell a fiókát melengetnie.) Egy csatában is hasznos, lásd az ókori Spártát. Nem folytatom. Beszélni se kellene róla, nemhogy doktrínát csinálni belőle, ez most a nyugatos „elit” – a világot irányítani próbáló úgynevezett háttérhatalom, rossz ízű szó ez is, de ettől még létezik – befolyásolta ellenzék bírálata. Tudom, hogy nem erről szól, de a tömegnek így jön le.
Amikor MZP visszaszivárványozott, sértegetni akart. Ebből pedig két dolog érződik ki: az első, hogy a szó általános jelentése számára is sértő, másrészt, hogy elképesztően ügyetlen. Most jön a következő grádics. Ha nem akarja „a kanyarokat követni”, vagyis egyenes és szókimondó, akkor viszont ne kezdjen el halandzsázni olyan kifejezésekkel, amik nem jelentenek semmit azon kívül, hogy a népbutításban használják őket. Mind a négy szó, a liberális, a kommunista, a fasiszta és a konzervatív csak erre jó, másra semmire. Az egyszerűség kedvéért felezzük meg a gyűjteményt, és vegyük előre a fasisztát – ha már megígértük – és a kommunistát. A fasiszta az összemosás sztálini mintapéldája. Egy náci – abban a pillanatban, hogy a nacionalizmus az összes velejárójával és főleg vadhajtásával meghatározó elemként képbe kerül, már nem fasizmusról van szó – annyiban fasiszta, hogy a társadalmi különbségeket figyelmen kívül hagyó nemzeti összefogás – hordaalkotás – „világnézete” részét képezi. Attól a pillanattól, hogy a „nemzeti” elem azt generálja számára, hogy valakit el kell űzni, ad absurdum ki kell irtani, nem fasiszta, hanem náci. Márki-Zay pedig pontosan rájuk gondolt. Nem a fasisztákra, nem Mussolinire, nem a NER-re, hanem az echte nácikra.
Nem hangzik túl jól, ugye?
Náci rengeteg van. Fasiszta már jóval kevesebb, és jóval differenciáltabb módon. Kommunista pedig, a szó eredeti értelmében… tulajdonképpen nincs. Valami van, azaz valakik vannak, akik talán annak nevezik magukat – a sztálinista Észak-Koreát gyorsan el kell felejteni, Kínát végképp: hogy ők az eredeti, Marx megkövetelte gazdasági fejlettséget elérve teremtik meg a kommunizmus alapjait, csak annyiban igaz, hogy az orwelli kommunizmus alapjait fektetik le így –, de olyannyira jelentéktelen számban, hogy szót se érdemelnének. Most azért érdemelnek szót, mert Márki-Zay itt is átvette a kormánypropagandát, a lehető legostobább módon, a lehető legostobábbaknak címezve. Ez még akár jó is lehetne, de Márki-Zay törzsközönsége nem a lehető legostobábbakból áll. A célközönsége pedig nem miatta szavaz majd erre vagy arra, hanem saját nyomorúságától, és…
… még ez a szerencse, már amennyiben egy elvesztett választás szerencsének minősül. Az lesz a szerencse, ha nem lesz újabb kétharmados Fidesz-KDNP győzelem. Ha lesz, akkor minden nehézség meghatványozódik. E meghatványozódás nem a Fidesz-KDNP örök időkre való bebetonozódását jelenti, hanem a bukásukat megelőző és követő tragédiák meghatványozódását.
Liberális és konzervatív. Két lebegő fogalom, melyek tulajdonképpen MINDIG átmosódnak egymásba. Mindkettőnek van köztudatba beépített – természetesen félrevezető – értelmezése, pontosabban különböző dolgokkal való azonosítása, ráadásul ez (is) „oldalfüggő”. Egy kormánypártinak a „liberális” „baloldalit” jelent, anélkül, hogy tudná, a szó klasszikus (és nem klasszikus) értelmében ő maga is baloldali, attól a pillanattól kezdve, hogy a „demokrácia” szó pozitív előjellel szerepel a szótárában. És az „elitista”? A mai magyar ellenzék sokkal inkább elitista, mint a mai kormányoldal. Az lehet populista, lehet bármi, de egészében véve sokkal elnézőbb e tekintetben. Ott inkább a ráragasztott címkék számítanak, ezeket a címkéket pedig egyszerűen azért ragasztják bárkire, mert a másik táborba (a másik gyűlölethez, hogy de Mello szellemes gyülekezet-gyűlölet szójátékával éljünk) tartozik. Keblen és háztartáson belül jól megfér egymással gróf és zsellér, írástudatlan exsportoló államfő és lumpenproletár, első generációs értelmiségi miniszterelnök, műveletlen falusi stróman és diplomás pszichológusnő.
A „konzervatív” is ilyen címke. Meddig menjünk vissza az időben? „A polgári értékrendig.” Innét egy apró lépés az a nagy felhördülést kiváltott kijelentés, hogy „ha a zsidó kultúrát kivonjuk a magyarból, akkor csak a bő gatya és a fütyülős barack marad”. Polgárban ez úgy hangzik, hogy ha Orbán Viktort kivonjuk a polgárból, a heti kétszeri házasélet (zárt ajtók mögött, szigorúan sötétben), szolid ruházkodás, vasárnapi rántotthús, és a karácsonyi éjféli mise marad. És természetesen három vödör álszentség, csak erről szemérmesen hallgatnak.
A valóságban persze – azon kívül, hogy ezt mondják magukról – se liberális, se konzervatív nincs. A valóságban liberális konzervatívok vannak és konzervatívnak mondott liberálisok. Nem mintha ez Márki-Zay Pétert érdekelné, pedig ő se más.
„Szövetségben, külön-külön, ezt mind.” Bibliaolvasó embertől érdekes meglátás, ugyanis a messiási kor pontos ézsaiási leírása. Kár, hogy ez ez idő szerint csak Woody Allen mondása szerint képes megvalósulni: „És együtt alszik majd az oroszlán és a borjú, de a borjú nem alszik majd jól.” Nem, édes lélek. Ez ugyanaz, ahogy a buta polgár elképzeli a liberalizmust, és megpróbál úgy beszélni, mint egy liberális. Pedig Márki-Zay nem buta. Nem buta, de nem önmagát adja, ahogy már leírtam egyszer. Azt kellene, de én hiába mondom, mert engem nem olvas, és ha olvasna, félretenne. Nem én vagyok a tanácsadója, pedig őt is félre kellene tennie. Farkánál fogva kihajítania, de fúj.
Az már majdnem szivárvány.