Azért van, hogy az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen, főleg, ha a magyar reklámpiacról van szó. Ami épp úgy át van politizálva, mint a teljes életünk, néha már magam sem tudnám megmondani, a reklám hirdeti a politikát vagy a politika a reklámot, de mindenképpen milliárdok úsznak el az Alkonyati Zónába, erősen kétséges eredménnyel.
Amiből az a tanulság, hogy most jó lenni reklámszakértőnek, ahogy a nóta mondja. Úgy kell nekem, hogy nem annak mentem. Bár életem folyamán nem hinném, hogy két-három alkalomnál többször vásároltam bármit is hirdetés hatására, de lehet, hogy másoknál ez nem így van. Mindenesetre pénzt, azt lehet vele keresni szépen.
Viszont azon eltöprengek, hogy ki lehet Gattyán György reklámszakértője, és miből gondolja akár ő, akár a munkaadója, hogy ért a szakmájához. Olvasom a hírt a Telexen, miszerint:
„Felvillanó, fél másodperces pillanatreklámokkal nyomulnak Gattyánék a kormányközeli TV2-n”
Hát, ismerjük ezt a dolgot, tudatküszöb alatti reklámnak hívják, és elég bonyolult a megítélése, de ha tudatküszöb alatti, hogy a viharba vették észre? Úgy, hogy nem az.
„A csatornán futó reklámblokkokban ez úgy néz ki, hogy az egyik pillanatban még egy süteményreklámot látunk, vagy egy elektronikai cikkeket árusító bolt hirdetése fut, aztán hopp, már át is villant a képernyőn a bűvös
„Digitalizáció!”
felirat fehér betűkkel, piros háttér előtt. Az olvasónk által beküldött két rövid részletet összeraktuk egy videóba, ezen látszik, hogyan néz ki egy-egy ilyen 14 darab frame-ből, azaz képkockából álló, 0,56 másodperc hosszúságú reklám.”
Akkor ez bizony nem tudatküszöb alatti, csak rövid. Olyan hirdetés is van, de annak még kevesebb az értelme. Szóval, kezdjük ott, hogy ezt a módszert állítólag 1957-ben találta fel James Vicary amerikai piackutató, aki egy New Jersey-i moziban vetített filmbe három ezredmásodperces időtartamra beleapplikálta az „Egyél popcornt” és „Igyál kólát” feliratokat, majd a saját bevallása szerint a mozi büféjének forgalma hatvan százalékkal megnőtt. Csak éppen soha nem sikerült megismételni a kísérletet, így aztán erősen kétséges a módszer hatékonysága. Anthony Pratkanis és Elliot Aronson szociálpszichológusok A rábeszélőgép című könyvükben például városi legendának minősítik, mi több, 1962-ben maga Vicary is beismerte, hogy a nyilvánosság által ismert formában soha nem végezte el a kísérletet.
Ennek ellenére van ellene törvényünk, éspedig a 2008. évi XLVIII. törvény foglalkozik a jelenséggel, előbb meghatározza, oly módon, hogy:
„Tudatosan nem észlelhető reklám: olyan reklám, amelynek közzétételekor – az időtartam rövidsége vagy más ok következtében – a reklám címzettjére lélektani értelemben a tudatos észleléshez szükséges ingerküszöbnél kisebb erősségű látvány, hang- vagy egyéb hatás keltette inger hat.”
majd tiltja is. Volt már ilyen jellegű „ügy”, mikor Paks 2-t hirdették volna ugyancsak a TV2-n ilyen módszerrel (mondjuk nem értem, minek egy atomerőművet reklámozni: félnek, hogy átszokunk a konkurenciához?), abból sem lett eljárás, ugyanis az akkori hirdetés is, a mostani is még messze az érzékelhető kategóriába tartozik, szóval felesleges dolog aggódni oly nagyon, ez nem tiltott, csak ostobaság. Megnézem én azt a magyar választópolgárt, aki ennek hatására adja a voksát Gattyán György Megoldás Mozgalmára, más kérdés, hogy ha az illető úrnak van erre pénze, hadd költse, az övé.
Most tehát láttuk, milyen az, amikor a reklám hirdeti a politikát. Nézzük meg fordítva: hogy viszi a vállán a politika a reklámot?
Olyan is van, bár annak a sikerében is minimum kételkedem. Azt írja a Blikk, hogy:
„Orbán Viktorra és Hódi Pamelára hivatkozva, újult erővel pörögnek kamu oldalakon a kamu kriptopénz-befektetési lehetőségek”
Hogy is mondjam csak… szóval Hódi Pamela gyönyörű, csinos, decens hölgy, egy rossz szavam sincs rá, de azért nem az a kifejezett tőzsdecápa-alkat, akihez befektetési tanácsért fordulnék, ha úgy lenne pénzem, ahogy nincs.
De Orbán Viktor?
Tagadhatatlan, hogy van tehetsége a pénzügyekhez, üzlethez, nem vitatom, de kétlem, hogy akadna ember ebben az országban, aki venne tőle használt autót. Azonban az ügy ennél is cifrább.
„Orbán Viktor miniszterelnöknek tulajdonított interjúval hirdetnek soha vissza nem térő lehetőséget kriptopénz-befektetéssel egy Blikk logóval ellátott kamu internetes oldalon – hívta fel szerkesztőségünk figyelmét egy olvasónk.
A kormányfő „mindenkit meglepett a teremben, amikor bejelentette, hogy vezető szerepet vállalt egy kriptopénz-kereskedelmi platform elindításában, amely a középosztálybeli magyar családok extra jövedelemhez jutását segíti, az ország vezető üzletembereinek új gazdasági segély-kezdeményezésének részeként” – áll a cikkben.
– Más kormányok ezt „óriási pénzügyi eredménynek” nevezték, és ugyanezt tervezik. Teljesen el vagyunk ragadtatva attól a sikertől, amit az indulás óta elértünk. Már több száz magyar család engedhetett meg magának új otthont és autót a mi erőfeszítéseinknek köszönhetően – mondta Orbán Viktor Tokár Tamásnak – olvasható a cikkben.”
Az remélem világos, hogy a magyar kormányfőnek ehhez épp annyira nincs köze, mint Tokár Tamásnak, Hódi Pamelának, Csányi Sándornak (akit ugyanez a kriptovalutás banda pár hónapja már belekevert a hirdetésébe) vagy Menelik abesszin négusnak. Sőt, 2021. február nyolcadikán írtam én arról, hogy Széles Gábor nevét is felhasználták már így, ő ugyan nem atyafiságom nekem semmiképpen sem, nem is kedvelem különösebben, de szélhámoskodni még vele sem szabad. Akkor eléggé ki is veséztem a kérdést, ugyanis szépen visszakövethető volt a svindli, ami – tessék megkapaszkodni – évek óta fut. A csalást 2021-ben Bitcoin Loophole-nak hívták, és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya fel is hívta rá a nagyközönség figyelmét még 2020 novemberének végén, de nem történt semmi. Csányit, aki egyébként szintén nem ismerősöm és nem is tartozik abba a körbe, akivel feltétlenül szeretnék megismerni, már később keverték bele ugyanebbe, éspedig a 24.hu tipográfiáját, oldalképét leklónozva, de a hatóságok az ő kedvéért sem mozdultak. Én odáig jutottam el – nem a sértettek, hanem a károsultak kedvéért nyomozgattam – hogy a hirdetésben szereplő egyik fotó a
„Watumishi WA MUNGU (Mahubiri, Matukio Ya Watumishi Wa Mungu. Nyimbo za Dini)”
vagyis
„ISTEN szolgái. Prédikációk, Isten szolgáinak eseményei. Vallási énekek”
című szuahéli nyelvű vallásos oldalról származik, ami megint csak nem bizonyít semmit, maximum azt, hogy ezek a kóklerek még a Jóistentől is lopnak. Különben foglalkozott a kérdéssel a HWSW is, 2020. szeptember 15-én, csak ők korrektül és szakmai szempontok alapján elemezve a kampányt: az ehhez fűzött egyik hozzászólásból tudjuk, miszerint a Bitcoin Loophole még a károsultjait is átverte, még egy bőrt lehúzott róluk, ugyanis létrehoztak hamis panaszoldalakat, melyeken némi pénzért vállalják az elveszett befektetés „visszaszerzését”.
Lehet, hogy most más néven űzik az ipart, de az elkövetési módszerből világosan látszik, hogy ugyanaz a csapat dolgozhat: vesznek egy olvasott híroldalt, ez régebben a 24.hu vagy a Népszava volt, esetleg az Index, leklónozzák az oldalképét, tördelését – itt kell a szakértelem, mert az olvasónak, ha nem is tudatosan de még az eltérő betűtípus vagy -méret is feltűnik! – ráírnak viszonylag elfogadható magyarsággal (tehát nem fordítóprogrammal) egy ordas nagy hazugságot bárkiről, aki valamiért ismert, tavaly például azt hazudták, hogy az OTP leállíttatta a tévé adását, mikor Széles Gábor őket ajánlotta… hát nagy úr a Széles Gábor is, az OTP is, de tévécsatornák adását nem képesek leállíttatni.
Én ezt akkor megírtam, megjelent, azt hittem, történni fog valami – annyi valóban történt, hogy írt nekem egy csomó károsult, akik rajtam keresztül próbálták elérni Szélest vagy Csányit, hogy „adja vissza a pénzüket” – de hát nem is ők vették el azt, hanem a csalók. Képtelenség volt megmagyarázni a rendszerint kisnyugdíjas áldozatoknak, hogy ebben a ritka esetben az ismert üzletemberek is a vesztes oldalon állnak és nem hozzájuk került az a kis, keservesen összekuporgatott összeg. Aztán ők is feladták.
Ezek szerint a rendőrség máig tehetetlen. Mondjuk Orbán Viktorral reklámozni egy befektetést eleve igen rizikós dolog, mert róla tudjuk, hogy amit ígér, azt megtartja, tehát ha pénzt ígér, azt is megtartja, csak épp magának, de azért nem tudom visszafojtani a kérdést:
Ha ebben az országban tökéletesen ártalmatlan újságírókat, ügyvédeket és üzletembereket képesek voltak a világ egyik legkorszerűbb cyberfegyverével megfigyelni, akkor ez esetben mi akadálya annak, hogy a kormányfő nevével visszaélő csalókat elkapják egy közepesnél nem nehezebb vagy bonyolultabb nyomozás útján?
Miért nem mozdulnak a civil szolgálatok, mit művel a rendőrség? Tavaly volt arra példa, hogy valakit a véleménye miatt „álhírterjesztés” címen eljárás alá vontak, arra is, hogy ujjlenyomatot vettek köztéri plakátokról, ez miért kerüli el a figyelmüket? Nem politika?
Dehogynem az, csak két szalmaszálat keresztbe kéne tenni ahhoz, hogy elkapják a csibészeket, és az már macerás.
Egyelőre megint ott tartok, mint tavaly: annyit tehet az ember, hogy figyelmezteti az olvasókat, ne ugorjanak be a trükknek. Esetünkben azt kell mondanom, hogy
Ha Orbán Viktor kriptovalutát hirdet, ne vegyenek tőle.
Ha Orbán Viktor használt autót hirdet, azt se vegyenek tőle.
És ha ócska, közhelyeket pufogtató, álhazafias, paranoid politikát hirdet… magukra bízom, de én nem vennék tőle azt sem.
