Mivel történelmi pillanatokat élünk, kivételesen gyorselemzéssel jelentkezik a Zóna a mai eseményekkel kapcsolatban.
Melyek nem adnak túl sok optimizmusra okot azoknak, akik nem elkötelezett hívei és szerelmesei a jelen moszkvai kormányzatnak – tudom, nálunk is sok ilyen ember él, ők kérem, most olvassanak mást, mert ez nekik nem fog tetszeni.
Vágjunk a dolgok közepébe: az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának mai ülése után kész, elintézett ténynek vehetjük, hogy Moszkva elismeri önálló államnak a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot. Ez ügyben Vlagyimir Putyin nemsokára beszédet is mond, amit érdemes lenne kivárni, csak most minden perc számít, meg hát Dmitrij Peszkov szóvivő az Interfaksznak nyilatkozva nem jelezte, mikor mondja azt a beszédet. Lehet, hogy most, lehet, hogy háború után, fél hatkor, mikor épp ideje lesz.
Foglalkozzunk egyelőre azzal, amit tudunk: azt tudjuk, hogy mivel a(z orosz) Biztonsági Tanács minden tagja egyetértett ezzel, Vlagyimir Putyin még ma aláírja a két szakadár köztársaság szuverenitását elismerő határozatot. Ezt ő maga ígérte meg. Aztán vagy ma írja alá, vagy holnap.
Mit jelent ez? Lesz háború?
Sajnos azt kell mondanom: igen, ez azt jelenti, hogy háború lesz.
De hát csak nem fontos Ukrajnának az a két terület, ahova évek óta nem tehette be a lábát, és ahonnan nem is várhatna semmi jót?
A mostani területek nem is annyira fontosak, azok elvesztését talán kiheverné az állam (a Zelenszkij-kormány nem), de a helyzet nem ennyire egyszerű. Én a Meduza.io elemzésének alapos áttanulmányozása után merengek és nem sok esélyt látok a békés rendezésre.
Arról van ugyanis szó, hogy, mint említettem, az orosz Biztonsági Tanács tagjai egy rendkívüli ülésen egyhangúlag támogatták a DNK és az LNK független államként való elismerését – az ülésről készült videót pedig az orosz lakosságnak is bemutatták. Ezzel volt is egy kis cvikli, ugyanis a szemfülesebb nézők kifigyelték, hogy Sojgu hadügyminiszter karórája öt órát késett a képernyőn, ami arra utal, hogy alaposan megrendezett, többször elpróbált jelenetet adtak elő az amatőr színjátszók, akik főállásban vezető orosz politikusok.
Ennek során történt, hogy Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter, aki többek között felszólalt a tanácskozáson, azt javasolta, hogy ismerjék el az önjelölt köztársaságokat Ukrajna Donyeck és Luhanszk régiójának „történelmi” határain belül. A 2014-2015-ös fegyveres konfliktus következtében azonban e területek jelentős része még mindig Kijev ellenőrzése alatt áll.
Ebből az következik, hogy a DNK és az LNK elismeréséről szóló döntés automatikusan azt jelentené, hogy Oroszország a 2014 eleji határokon belül a luhanszki és donyecki területek teljes területét a „független köztársaságokhoz” tartozónak tekinti. Mindkét köztársaság alkotmánya kimondja, hogy határaik változatlanok a megalakulásuk óta – vagyis a 2014-es népszavazások óta, amikor a köztársaságok úgy döntöttek, hogy „egyenlőek” a földrajzi-közigazgatási régiókkal, melyekben fekszenek, holott valójában nem azok. A régiók jóval nagyobbak, mint az térképünkön is látszik.
Valahogy úgy tessék elképzelni, mintha létezne egy „Dél-Dunántúli Népköztársaság” nevű szakadár állam, amihez leginkább csak Tolna megye tartozna, de Tolnában megnépszavaznák, hogy övék az egész Dél-Dunántúl, és egy kedvező katonai-politikai fordulat után Szekszárd rá akarná tenni a kezét Somogyra és Baranyára is, mert egyazon tájegységhez tartoznak. És mert erről már döntött egy népszavazás is, igaz, hogy Szekszárdon, nem Pécsett, de népszavazás volt.
Sok szempontból abszurd helyzet alakulna ki, és ezért is különleges a mostani állapot a Donbásszban: mindkét köztársaság legalább két és félszer nagyobbra kéne nőjön a moszkvai határozat szerint, mint amekkora most. Hogy az adott területek lakóinak ez esetleg nem tetszene? Nos, őket kérdik meg utoljára erről, tehát messze nem annyiról van szó, hogy a köztársaságok „kivívták” függetlenségüket: inkább arról, hogy emellé nagy területeket hasítanak ki Ukrajnából, ami Kijevnek egyáltalán nem fog tetszeni. Márpedig önálló, szuverén államokról van szó (míg be nem lépnek az Oroszországi Föderációba, utána mindez már csak névleges lesz), és a határaikról valamiféle szerződést kéne kötni. Már csak azért is, mert a mai döntéssel minden fél felrúgta a korábbi minszki megállapodásokat, így aztán semmi sem érvényes, ami eddig az volt. Új szerződés kell, új feltételekkel. És itt jön a baj.
Amennyiben Oroszország megerősíti, hogy a donyecki és luhanszki területeket egyenrangúnak tekinti a donyecki és luhanszki régiókkal, a köztársaságok Ukrajnával szembeni területi követelései további (esetleg egy ponton katonai) nyomásgyakorló eszközzé válhatnak Kijevre. A Meduza fel is hívja a figyelmet, hogy Vjacseszlav Nyikonov, a Duma nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának első elnökhelyettese már láthatóan utalt erre. Nyikonov szerint Oroszország „nyomatékosan kérheti” a hivatalos Kijevet, hogy „ürítse ki” a köztársaságok területeit:
„Nem zárom ki, hogy ha az LNK-DNK közigazgatási határain belüli területeket is meghatározzák, akkor Oroszország ragaszkodhat ahhoz, hogy az ukrán csapatok hagyják el ezeket a határokat. És akkor valójában nagyon nehéz választás előtt állnak majd.”
Szóval, mivel Ukrajna területének jelentős részéről kéne lemondjon, ráadásul fegyveres fenyegetés hatására, nagyon valószínű, hogy erre nem lesz hajlandó: háborúztak már kevesebbért is a történelem folyamán. Még Jenkins kapitány füléért is, nem, hogy fél országnyi földekért. Tehát, azzal, hogy eldőlt ma a köztársaságok elismerése, még mindig nem dőlt el semmi.
A háború és/vagy béke kérdése azon dől el, mekkorának és mifélének ismeri el őket a Kreml?
Magáról az elismerésről Putyin már tájékoztatta is Olaf Scholz német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt, egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy
„a közeljövőben alá kívánja írni az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és Luganszki Népköztársaságok (DNK és LNK) elismeréséről szóló rendeletet”
és ez a közeljövő akármikor lehet (bár még mára ígérte).
Itt egy csodás diplomáciai körmondatot kell idéznem a TASZSZ hírügynökségtől:
„A Kreml sajtószolgálata szerint „A francia elnök és a német kancellár csalódottságát fejezte ki az ilyen fejlemények miatt” – közölték, ugyanakkor Macron és Scholz „kifejezte készségét a kapcsolatok folytatására” – tette hozzá a Kreml.”
Hát, ugye, mégsem vághatták a rajtuk kajánul röhögő tárgyalópertnerükbe a kisbicskát, egyrészt, mert nem volt kezük ügyében (se Putyin, se a kisbicska), másrészt, mert jól neveltek. De mindketten tudták, hogy ez már az idegháború utolsó szakasza.
Ők is tudták, mi is tudjuk. Moszkva a teljes régiókat, a most különálló területeket is a köztársaságokhoz tartozónak fogja elismerni, ezzel megcsonkítva Ukrajnát, aztán hódító háború következik. Ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg.
De végigjárjuk előtte a diplomácia finom francia menüettjeit, amin olyan jókat röhögnek a Kremlben.
Előbb a menüett, aztán a doni kazacsok.
Ez egy ilyen úri táncmulatság.
Frissítés: időközben elhangzott a beszéd, a területi részletkérdésekre nem tért ki minden oroszok elnöke – pedig azok lettek volna a lényegesek – azonban elhangzott a következő mondat Putyin részéről:
„Arra kérem a Föderációs Tanácsot, hogy támogassa a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság függetlenségének elismeréséről, valamint a barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötéséről szóló határozatot. Biztos vagyok benne, hogy Oroszország népe támogatni fog engem.”
Igen, most már biztos a háború.