Jelen pillanatban – jelen pillanatban – azt mondanám, hogy a következő: Ukrajna megmarad. Amit az orosz hadsereg megszállt, nem tudja – egyelőre – visszafoglalni, de nem fogja elismerni. Az orosz hadsereg Ukrajnát nem tudja elfoglalni. Szerintem nem is akarja.
A civil áldozatokat, háborús bűnöket nem felejtik el, de a külföldi nagyközönség ugyanúgy rezisztenssé válik irántuk, mint az újabbak iránt. Túl sok lesz belőlük. Ha valaki elkezd panaszkodni, eleinte sajnálják. Ha még többet panaszkodik, egy bizonyos pontig szörnyülködnek. Ezen a ponton túl már unják.
A néző/hallgató is kompenzál.
A háború (a vezérkarok) szempontjából tökéletes értelmetlenséggé válik az egész. Egy ideig folytatják, mert a verduni és Somme-i csatákat is folytatták, de ugyanarra vezet. Felesleges véráldozatokra semmiért. A bombázások dettó. A második világháborúban a Róma alatti Monte Cassino monostorát német ejtőernyősök védték. A szövetségesek óriási véráldozataik ellenére sehogy sem boldogultak velük. Bevetették a légierő több száz gépét, és rommá bombázták az egész hegyet, monostorostól. Ennek ugyanaz lett a következménye, mint körülbelül két évvel előtte a sztálingrádi német bombázásoknak: fedezékek és megint új fedezékek sokaságát létesítette.
A földi célpontok ellen bevetett légierő csak „bombázni” és (a helikopterek) géppuskázni tud. A rommezőkön gyakorlatilag mindkettő hatástalan. A harckocsi is hatástalan, még a viszonylag ép városokban is. Szűkek az utcák, sok az akadály, ami nem szűk, ott ki van téve az állandó vegzálásnak, nehéz belőle kilátni, az ágyújával csak újabb romokat termel, amin ő is nehezen halad át, ha egyáltalán át tud haladni, és így tovább. Egy sokkal olcsóbb páncéltörő rakéta vagy puskagránát kilőheti. Egy benzinespalack (Molotov-koktél) is kárt tehet benne. Marad a gyalogság, szemben a helyzeti előnyben lévő ellenséges gyalogsággal.
És akkor még a morálról nem beszéltünk.
És a politika? Mi a helyzet a politika szempontjából? Az attól függ, milyen távlatból nézzük. Ez is attól függ. Ha közelről, akkor az oroszok de facto megkaphatják, amit akartak: a fekete-tengeri gázmezőket, a Krímet (ami úgyis az övék), és az alkualapjukat (Ukrajna többi elfoglalt része legfeljebb annak tekinthető). És itt nagyjából vége. Azért van vége, mert ahhoz, hogy egy bábkormányt ültessenek az ukránok nyakába, ami szentesíti mindezt, a többit is el kell foglalni, az egész sztyeppét, a mocsarakat, amit elfoglaltak, ott helyőrségeket kell hagyni, ebbe pedig még a jelenlegi orosz csapatlétszám tízszeresét kitevő német és alárendelt hadseregeknek is beletört a bicskájuk nyolcvan évvel ezelőtt. Enélkül pedig ugyanaz lehet, mint Afganisztánban: volt a kabuli kormány, és volt mellette az egész lázongó és engedetlen ország. És ha mégis sikerül valahogy „pacifikálni”? Akkor az olyan lesz, mint egy időzített bomba. Csak az alkalmat várja majd, ahogy az egész hajdani szocialista szektor is csak az alkalmat várta.
Túl sok már a sérelem és a halott. És ilyenkor az összes előző sérelem és halott is előjön, még Tolkien se kell hozzá.
Horribile dictu jelen pillanatban azt is el tudom képzelni azonban, hogy az orosz hadsereg vereséget szenved.
Mi a helyzet a nyugati „oroszellenes” szankciókkal? Erről inkább ne beszéljünk. Szép csendesen azok is ki fognak fújni. Először ez, aztán az, végül márc csak a szájak járnak, egyre halkabban. Miért tettem zárójelbe az oroszellenest? Azért, mert ezek a szankciók – minden túlkapás dacára – nem az oroszok ellen szólnak, hanem az oroszok társadalmi berendezkedése ellen. Konkrétan a prezidenciális rendszer orosz gyakorlata ellen. Az autokrácia ellen. Ha Oroszország vereséget szenved, akkor az autokrata putyini vezetés szenvedett vereséget. Az átmeneti állapotok átmeneti állapotok, végleges győzelem pedig nem lehetséges. A jelenlegi orosz autokrácia napjai is meg vannak számlálva. Oroszországé nem.
Mit is mondott Hitler 1939-ben a lemondását beadó jegybankelnöknek, Hjalmar Schachtnak, aki felhívta a figyelmét (akkor még nem volt háború) a küszöbön álló gazdasági csődre? „Németország annyi mindent túlélt. Engem is túl fog élni.”
És voilà. Nem könnyen, de így is lett.