A mai hírösszefoglaló három téma köré csoportosul: az első sajnos az egyre romló magyar–ukrán diplomáciai viszony, a második az ENSZ Biztonsági Tanácsának tegnapi ülése, melyen Zelenszkij elnök meglepő javaslattal élt, végül pedig kitérek az orosz fegyveres erők viselt dolgaira, különös tekintettel a magántulajdon szentségére.
A mi számunkra sajnos és pillanatnyilag az első kérdés a legfontosabb, tehát az, miszerint ma Szijjártó Péter behívatta Ukrajna Budapesten akkreditált nagykövetét, Ljubov Nepopot a magyar Külügyminisztériumba, mely a festői Bem téren áll, kis Küküm a nagy Duna mentében. Nem lehetünk teljesen bizonyosak benne, mit adott neki elő, szerintem hisztérikus jelenetet, de azt tudjuk, ő mit állít arról, amit közölt. Ugyanis megmondta, ráadásul előre, saját Facebook-oldalán.
„Mi a kezdetektől fogva világosan beszélünk a szomszédban zajló háború kapcsán: a katonai agressziót elítéljük, kiállunk Ukrajna szuverenitása mellett, az életükért futó menekültek százezreit beengedjük, hazánk történetének legnagyobb humanitárius akciója keretében pedig több száz tonna élelmiszert és egyéb adományt szállítunk.
Ugyanakkor számunkra természetesen mindennél fontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonsága. Ez nem a mi háborúnk, ezért abból ki akarunk és ki is fogunk maradni. Nem vagyunk hajlandók kockára tenni a magyar emberek békéjét és biztonságát, ezért nem szállítunk fegyvereket és nem szavazzuk meg az energiaszankciókat.
Mindezekről a kérdésekről a magyar emberek vasárnap világos véleményt mondtak és világos döntést hoztak. Azt gondolom, elég világosat és jól érthetőt.
Értjük, hogy az ukránoknak más lett volna az érdekük, nem is vitatkozunk velük: nekik az ukrán, nekünk pedig a magyar emberek érdeke az első.
Egy dolgot viszont nem tudunk szó nélkül hagyni: a magyar emberek demokratikus döntésének minősítgetését senki nem engedheti meg magának! A totalitárius rendszerek kialakításáról, a háborúban való cinkosságról és a magyar emberek akaratának sajnálatosságáról szóló nyilatkozatok elfogadhatatlanok!
Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát.
Mindezek világossá és érthetővé tétele érdekében ma reggelre a Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérettük Ukrajna budapesti nagykövetét.”
A nagykövet asszony elég különösen nézhetett a pattogó magyar külügyminiszterre, ugyanis országának vezetői egy hanggal sem bírálták a magyarországi választások eredményét, annak dacára sem, hogy Orbán Viktor ellenfelének nevezte győzelmi mámorában Volodimir Zelenszkijt: van az úgy, hogy az ember elfelejti, melyik országban tartották az épp megnyert választásokat, melyik országban indult, valamint nem tudja, hogy Kijevben van vagy Budapesten, de az ukrán követség ezt nem említette. Sebaj, említem én. Sőt, a választásokra épp a lehető legudvariasabb hangnemben reagáltak, mutatok pár szót a közleményükből:
„Tisztelettel fogadjuk a magyar nép akaratának megnyilvánulását az országgyűlési választásokon.
Ugyanakkor Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnöknek nem volt oka azt mondani, hogy Ukrajna elnökével kellett megküzdenie a választási győzelem felé vezető úton.
Először is, sem Ukrajna, sem Volodymyr Zelenszkij, Ukrajna elnöke nem vett részt a magyarországi politikai kampányban. Másodszor, Ukrajna elnöke minden nap egy sokkal fontosabb üggyel van elfoglalva – az orosz agresszió elleni küzdelemmel.
A miniszterelnöknek hálásnak kellene lennie Ukrajna elnökének, amiért a háború realitása nem érte el Magyarország határait, köszönhetően az ukrán nép hősiességének Putyin elnök agresszív lépéseitől való elrettentésben.”
Mi ezzel a baj? Ezzel semmi. Szijjártó azonban nem saját hatáskörében sértődött meg, hanem mintegy Orbán Viktor helyett. Rá ugyanis mondott valamit Zelenszkij elnök, nem túl sértőt ugyan, de az a sértés, amit annak találunk. Még tegnap délben jegyezte meg újságírói kérdésre róla az Interfaksz szerint:
„Választania kell majd Oroszország és a másik világ között. Mondhatja, hogy Magyarországot választja, de Magyarország a másik világ része. Kapcsolatokat akartam kiépíteni vele, felhívtam, találkozóra hívtam, és javasoltam egy találkozót az országában. Ő félt, ebben biztos vagyok. Megsértődhetett a szavaim miatt, és azt mondhatta, hogy nem fél senkitől. Fél Oroszország befolyásától az államára. Ez a befolyás valóban létezik, és hogy tetszik-e neki vagy sem, az más kérdés.”
Nos, hogy finoman fogalmazzak, Orbánnak valóban nem Lancelot du Lac a kedvenc hőse a Kerekasztal lovagjai közül, sokkal inkább a bátor Sir Robin, de tény, hogy igen sértődékeny. Fontos mellékkörülmény, hogy míg Szíjjártó a Bem téren kiabált Ukrajna nagykövetével, megszólalt az Oroszországi Föderáció budapesti követe, Jevgenyij Sztanyiszlavov is, aki terjedelmes interjút adott az orosz kormány feltétlen hívének számító RIA Novosztyinak (naná, nem is a Meduzának!) és azt mondta:
„A Kremlnek nincs oka nem bízni a magyar kormányban, bár kissé neheztelnek amiatt, hogy Magyarország is elfogadta az uniós szankciókat. Hozzátette azonban, Brüsszel szerinte csak belekényszerítette az Orbán-kormányt a szankciókba.”
Ha ehhez vesszük Putyin hétfői, ravaszul megfogalmazott gratulációját is, az embernek támad egy olyan érzése, hogy Magyarországot valaki mégiscsak bele akarja sodorni a háborúba, nem, mint szövetségest, hanem, mint áldozatot, és ez a valaki nem Zelenszkij elnök, hanem ellenkezőleg.
Mindeközben Zelenszkij logikus, ám meglepő javaslattal élt az ENSZ Biztonsági tanácsának meghallgatásán. Azt mondta ugyanis, hogy:
„Az orosz hadsereg akciói semmiben sem különböznek a terroristák akcióitól, csak ebben az esetben mindezt az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik tagja teszi. Mit tesz tehát az ENSZ Biztonsági Tanácsa? Nyilvánvaló, hogy a béke védelmével megbízott fő szerv nem képes hatékonyan működni. Az ENSZ célja a béke fenntartása. Most azonban a béke megsértésének vagyunk tanúi. (…) Egy olyan állammal állunk szemben, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsában a vétójogot a halálhoz való joggá változtatja. Ez aláássa az egész globális biztonsági struktúrát. Ha ez a helyzet folytatódik, az ENSZ-t be lehet zárni. Készen állnak erre, vége a nemzetközi jog napjainak? Ha nem, akkor sürgősen cselekedjenek.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntésére van szükségünk az ukrajnai béke érdekében. Két dolgot tehet: vagy eltávolítja Oroszországot, mint agresszort a saját agressziójával kapcsolatos döntések blokkolásából, vagy megmutatja, hogyan lehet átrendeződni és a békéért dolgozni.”
Ilyen udvariasan már rég mondták meg az Egyesült Nemzeteknek, miszerint vagy tegyenek végre valamit, vagy zárják be a boltot, mert nem egyéb sóhivatalnál.
Oroszhon egyébként nem áll jól a külkapcsolatok terén. Még maga az Aranyszájú Szent TASZSZ sem tudott egyéb jónak tűnő hírt kifacsarni a nemzetközi fejleményekből, mint a kínai külügyminisztérium álláspontját a bucsai mészárlásról, és az is kifejezetten semleges.
„Peking, április 6. /TASZSZ/. Az ukrajnai Bucsa városában kialakult helyzettel kapcsolatos minden vádaskodásnak valós tényeken kell alapulnia – mondta Zhao Lijian kínai külügyminisztériumi szóvivő egy szerdai tájékoztatón.
„Visszafogottságra van szükség a vizsgálat lefolytatásáig” – mutatott rá.
A diplomata szerint Kína támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek elősegítik az ukrajnai humanitárius helyzet javítására irányuló erőfeszítéseket. „Kína valódi lépéseket tesz ebbe az irányba” – jegyezte meg.
Zhao Lijian azt is hangsúlyozta, hogy ki kell deríteni, mi történt valójában és mi az oka.” (TASZSZ)
Hát ez azért minden, csak nem a Kreml támogatása. Egyéb országokból még ennyi „jót” sem voltak képesek összeszedni, a bucsai borzalmak óta a világ országaiban több mint 200 orosz diplomatát nyilvánítottak persona non gratának. Íme az orosz nagykövetségek munkatársait kiutasító országok listája, nevük mellett annak számával, hány orosz „diplomatát” küldtek haza jeget aszalni:
Bulgária – 1
Dánia – 15
Spanyolország – 25
Olaszország – 30
Svédország – 3
Franciaország – körülbelül 30
Németország – körülbelül 40
Szlovénia – 33
Románia – 10
Portugália – 10
Görögország – 12
Litvánia – leminősítették a diplomáciai kapcsolatokat, kiutasították a vilniusi orosz nagykövetet
Lettország – diplomáciai kapcsolatok leminősítése, orosz konzulátusok bezárása Liepajában és Daugavpilsen, személyzetük (13 diplomata és személyzet) kiutasítása.
Észtország – bezárja a tartui orosz nagykövetség konzuli osztályát és a narvai orosz főkonzulátust, 14 alkalmazottját kiutasítja (közülük 7 diplomáciai státuszú)
EU – kiutasítja a brüsszeli orosz nagykövetség 19 munkatársát
Van az úgy, hogy a kedves vendéget már nem látják szívesen, meglehet, soha nem is rajongtak érte, csak muszáj volt vasárnapi képet vágni hozzá, asztalhoz invitálni, és úgy tenni, mintha nem látnánk, ahogy elteszi az ezüstkanalat, zsebórát, miegyebet. Hol van már a művelt és finom humorú költő, Tyutcsev szelleme az orosz külpolitikából (Tyutcsev ugyanis diplomataként szolgált, csak épp – cári diplomata volt)?
Azért az orosz diplomáciára mégsem annyira jellemző a zabrálás ősi hagyománya, mint az orosz fegyveres erőkre. Fehéroroszországban érdekes dolgok derültek ki a harcosokról, ugyanis kissé elszemtelenedtek. Mint a Meduza írja, a fosztogatás teljesen új, huszonegyedik századi módszerét vezették be. Mármint, maga a fosztogatás ugyanúgy zajlik, ahogy az idők kezdete óta, az értékek tulajdonosait megverik, megkínozzák, megölik, esetleg közben meg is erőszakolják, de a zsákmányt már nem társzerekre halmozzák, mint a foltozott irhájú német zsoldosok, nem is az iszákjukban hurcolják magukkal vagy batyuban vetik a vállukra, hanem csomagküldő szolgálatok útján szépen hazaküldik. Biztos helyre, nem kell cipeljék, mehetnek tovább újabb zsákmányért.
„Április elején a Belaruski Hayun Telegram-csatorna, amely február óta figyeli a fehéroroszországi katonai tevékenységet, arról számolt be, hogy a Gomeli Területhez tartozó Mozyrban orosz katonák hatalmas csomagokat küldenek futárszolgálattal Oroszországba. A „Belaruski Hayun” azt sugallja, hogy a csomagok az oroszok által Ukrajnában ellopott tárgyakat tartalmaznak. Mivel úgy vélte, hogy az orosz hadsereget „felelősségre kell vonni az Ukrajnában elkövetett lopásokért és gyilkosságokért”, a projekt 16 orosz nevét és telefonszámát tette közzé. Ezek 50 és 450 kilogramm közötti súlyú árut küldtek Oroszországba (összesen több mint két tonna árut, amelyet április 2-án vittek be az SDEC-be). Az aktivisták minden névhez mellékeltek egy telefonszámot (valószínűleg kapcsolattartási számként hagyták meg; néha a szeretteik száma volt), a csomagok hozzávetőleges tartalmát és a célállomást. A lista szerint a csomagok között sok volt a pótalkatrész, szerszámok, ruhák és televíziók. A kiadvány említést tesz egy csomagtérfedélről, egy asztalról, horgászfelszerelésről és egy sátorról is. A 16 ember közül tizenegyen küldtek csomagot Rubcovszkba, az Altaj-határvidéki városba, ahol mintegy 140 ezer ember él. A városban működik egy Roszgvardia-egység, és az onnan származó katonák részt vesznek az ukrajnai háborúban.”
Sőt, április 5-én a Guardian riportot közölt a Szumi Régióban található Trosztyanec városából, amely 30 napja orosz megszállás alatt áll. A város lakói a tudósítónak a széles körű fosztogatásról számoltak be – szerintük az orosz katonák laptopoktól kezdve a női fehérneműkig bármit elvittek. Egy szépségszalon tulajdonosa arról számolt be, hogy miután katonák aludtak a helyiségben, az orosz csapatok távozása után minden eltűnt: a berendezés, a bútorok, a samponok, a villanykörték de még a falakról is eltűntek a díszek.
A hős orosz katona nem tolvaj, ellenben igen takarékos: mindent magához vesz, ami még jónak tűnik valamire, nehogy ellopják a gonosz emberek.
Ironziálnék még egy kicsit, de keserű a szám íze: ugyanis időközben kiderült, hogy a Bucsában tömeggyilkosságot elkövető alakulatokat történetesen pont Belaruszba, sőt, pont a Gomeli Területre vonták vissza, tehát a sok postán vagy csomagküldő szolgálattal feladott holmi azoké lehetett, akik a tömegsírba kerültek… egy ügyes és mindenre kiterjedő nyomozás így viszont kiderítheti a gyilkosok nevét, személyazonosságát. És akkor lesz kiket felelősségre vonni.
Káosz ez, nem víg szaturnália, hanem középkori haláltánc, apokaliptikus kavargás: az előbb említett Tyutcsev halhatatlan négysorosa jut eszembe, Szabó Lőrinc fordításában:
„Oroszországot, ész, el nem éred;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet –
Oroszországban hinni kell!”
Vagy hinni, vagy csalódni. Mostanság inkább csalódni.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!
