Szele Tamás: Fantomtámadás vagy offenzíva?

Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban vannak ugyan hírek, ráadásul szomorúak, de meg kell vallanunk: nagy, sorsdöntő események nem zajlottak az elmúlt huszonnégy órában. Ami mégis történt, az viszont nem jelent semmi jót, rosszat annál inkább.

Például az odesszai eseményekből arra következtethetünk, hogy a Minnekajev-verziónak, melyet tegnap elemeztem ezeken a hasábokon igenis lehet valamennyi realitása. Ez nagyban megváltoztatja az elképzeléseket a háborúnak nem csak a céljáról, de a kimeneteléről is – azoknak, akik tegnap nem olvasták, dióhéjban összefoglalnám. Arról lenne szó, miszerint:

Az orosz védelmi minisztérium megnevezte az ukrajnai különleges művelet második szakaszának feladatait

Az egyik feladat a Donbássz és Dél-Ukrajna feletti teljes ellenőrzés megteremtése, ami szárazföldi folyosót hoz létre a Krím felé, és egy másik kijáratot a Dnyeszteren túli területre – mondta Rusztam Minnekajev vezérőrnagy, a Központi Katonai Körzet csapatainak parancsnokhelyettese.”




A Dnyeszteren túli területet mifelénk inkább ismerik Transznisztriaként, ami Moldovából vált le, körülbelül úgy, ahogy a donyecki és luhanszki népköztársaságok Ukrajnából (és ugyanúgy erősen, dominánsan Kreml-barát államalakulat). Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy ehhez az orosz erőknek teljesen át kéne csoportosulni, el kellene felejtsék azt a nagy donbásszi ütközetet, amire hetek óta készülnek és aminek a kezdő csatározásai már zajlanak is, el kéne foglalják azonban a tenger mentén Mikolajivet, Pivdennijt, aztán a nagyon erősen védett Odesszát is, csak úgy juthatnának el Tiraszpolba. Fel is borulna ettől minden korábbi haditerv, kárba veszne rengeteg pénz, erőfeszítés.

Azonban mégis úgy néz ki, hogy támadják Odesszát és psyop-műveletet (pszichológiai hadviselést) vetnek be Pivdennijben. Persze, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Minnekajev-verzió meg is valósul, lehet hadicsel is, de először lássuk a tényeket. Mint a Meduza írja:

Meghalt egy három hónapos kislány, az édesanyja és a nagymamája Odesszában a városra mért rakétacsapások következtében. Az orosz védelmi minisztérium szerint katonai létesítményt támadtak meg

Április 23-án Odesszában a rakétacsapások miatt nyolc ember vesztette életét. A halottak között volt Valeriya Glodan, három hónapos kislánya, Kira és az édesanyja, akinek a nevét nem közölték. A felesége és lánya haláláról szóló információt az elhunyt nő férje, Jurij Glodan a közösségi médiában erősítette meg. (…) Április 23-án az ukrán fél azt állította, hogy orosz TU–95-ösök több rakétát lőttek ki Odesszára a Kaszpi-tengerről. A városi hatóságok szerint egy katonai létesítményt és lakóépületeket találtak el. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a támadás célpontja „egy katonai repülőtér logisztikai terminálja” volt, amely orosz tisztviselők szerint nagy mennyiségű külföldi fegyverszállítmányt tartalmazott.

A város Kijevszkij kerületében egy többemeletes épület lakói a rakétacsapások után a romok alatt rekedtek. „Az ellenséges lövedékek robbanásai lerombolták a második és az ötödik emelet közötti lakótereket, és elzárták a kijáratokat, így az emberek csapdába estek. Tűz is keletkezett” – közölte az ukrán főügyészség. Büntetőeljárás indult a háborús törvények és szokások megsértése miatt, amely előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságot jelent.” (Meduza)




Már egy nappal korábban is érte Odessszát Kalibr cirkálórakéta-támadás, ezeket sejtések szerint a fekete-tengeri orosz flotta Kilo osztályú tengeralattjáróiról indíthatták. Mindenesetre nagyon aggasztó jel, hogy a nagy és erősen – talán Mariupolnál is erősebben – védett kikötőt érik ezek a támadások, melyek lehetnek egy ostrom előjelei is.

De mikor érnének oda a szárazföldi csapatok? Holnapután, kiskedden, ugyanis, mint említettem, erős helyőrségek várják őket út közben. Már, ha egyáltalán odaérnének. Az biztos, hogy kell legyen ilyen terv (még ha megvalósíthatatlan is), és foglalkoznak is vele, mert érdekes hírről számol be az Ukrinform Pivdennijből:

Az Orosz Föderáció hamis jelentést terjeszt egy állítólag készülő vegyi támadásról, amelynek célpontja az ukrajnai Pivdennij tengeri kikötő területe, cinikusan Ukrajnát vádolva az összeesküvéssel.

Ezt az Odesszai Regionális Katonai Adminisztráció szóvivője, Szerhij Bratcsuk állítja.

Odessza és a környező régió továbbra is az orosz különleges psyop erők fő fókuszában áll, amelyek eddig „információs alibi” alkalmazásához folyamodtak, figyelmeztetve az ukrán városokban húsvétkor esetleges provokációkra, köztük Odesszában” – mondta Bratcsuk.

A szóvivő szerint az orosz propaganda március elején kezdett dezinformációt terjeszteni az „ukrán vegyi fegyverekről”, amikor a Kreml azt állította, hogy Ukrajnában – állítólag a Pentagonnal közös programok keretében – vegyi és biológiai fegyverek előállítására szolgáló laboratóriumok működnek. Ezt a nyílt hazugságot az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetsége március 9-én cáfolta.

A pivdenniji kikötői támadásról szóló rémhír szintén egy psyop-művelet része, az Oroszország által terjesztett célzott félretájékoztatás, amelynek célja, hogy „elterelje a nemzetközi figyelmet a véres bűntetteikről”.

Bratcsuk felszólította a helyi lakosokat, hogy ellenőrizzék az általuk hallott vagy olvasott híreket.

Az ellenség célja, hogy pánikot keltsen az emberek között. Elsősorban pszichológiai nyomásgyakorlásról van szó – a polgári lakosságra. Emellett a saját jövőbeli provokációik igazolásáról is szól, melyeket esetleg előkészítettek számunkra” – tette hozzá a tisztviselő.

Megjegyzendő, hogy az oroszok már megpróbáltak rakétatámadást indítani a pivdenniji kikötő létesítményei ellen, amit az ukrán légvédelmi egységek szombat este sikeresen elhárítottak, mivel két, a kikötő felé tartó orosz cirkálórakétát lelőttek.” (Ukrinform)




Más körülmények között azt mondaná az ember: klasszikus orosz katonai módszert látunk, az orosz erők valóban vegyi támadásra készülnek, de előre gondoskodnak az alibijükről, megvádolják az ukránokat a tiltott fegyverek használatával, aztán már tehetnek, amit akarnak, mindenki az ukránokat fogja hibáztatni: de itt lehet még egy csavar az ügyben, lehet még egy maszk a maszkirovkán, még egy bábu a Matrjoskában.

Mi van akkor, ha Minnekajev elvtárs egyáltalán nem véletlenül „szólta el magát”, hanem ez egy terv része volt (gyanús, mert még mindig szabadlábon van) és szó nincs igazából tenger menti támadásról, korridorról Tiraszpol felé, csak ezekkel a műveletekkel akarják rákényszeríteni az ukrán hadsereget erőinek megosztására: ha alakulatokat küldenek Mikolajiv, Pivdennij és főleg a jelképes értékkel is bíró Odessza védelmére, annyival is kevesebben vehetnek részt a donbásszi ütközetben?

Igen, lehet csel. De ismerve az orosz hadvezetést, az sem kizárható, hogy ennyire bíznak magukban, és elhiszik, hogy játszva nyernek a Donbásszban, utána meg végigmasíroznak a tengermelléken, méghozzá diadalmenetben. Ehhez olyan fokú önbizalom kell, amely jelenleg egyáltalán nem indokolt, de – ezt is el lehet róluk képzelni.

Ahogy nagyjából mindent, kivéve egy kompromisszumra törekvő, tárgyalásos úton kötött békeszerződést. Az talán a legkevésbé valószínű megoldása a háborúnak mostanság. Bucsa után amúgy is majdnem lehetetlen tárgyalni: de Zelenszkij elnök tegnapi, a kijevi metróban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján alaposan ki is elemezte a helyzetet:



Ilyen húsvétunk van idén. Ma hét rakéta repült Odessza felé, és kettőt közülük lelőttünk. Egy többemeletes épületet rakéta talált el. Nyolc ember meghalt, 18 vagy 20 megsebesült. Egy három hónapos csecsemő meghalt. A háború akkor kezdődött, amikor ez a baba egy hónapos volt. Büdös szemetek. Mi másnak nevezhetném őket? Nincs rájuk jobb szó. És ezt a húsvéti ünnepek alatt tették! Miről beszélnek, milyen értékekről, milyen orosz békéről, keresztény békéről? Középkor ez, sötét középkor. Hét rakéta a szeretett Odesszára, „Odessza-mamára”, ahová annyira szerettek jönni. (…) Elnökként az az álláspontom: bármit is tesznek, Isten ments, mi visszatérünk. Ez nem 10-20 év kérdése lesz. Amint rendelkezünk a szükséges fegyverekkel, visszaszerzünk mindent, amit elfoglaltak. Remélem, hogy képesek leszünk felszabadítani a megszállt városokat. De most még nem állunk készen erre.

Lehetetlen Ukrajnát erőszakkal és ilyen embertelenséggel legyőzni. Mit fognak velünk tenni? Mit tudtak tenni a kijevi régióban? Mindenki utálja őket. A nácik annak idején megszállták Európát. Mit értek el? Szerették őket az emberek? Nem. Gazdagabbak lettek? Nem, bár egész Európát kifosztották. Egy dolgot értek el: azt, hogy a németek minden későbbi generációja, akik nem vettek részt a bűnökben, történelmi bűnösnek érzi magát.

Nem értem, miért van szüksége Oroszországnak folyosóra Transznisztriához. Elfoglalták Transznisztriát, elfoglalták Abháziát, elfoglalták Donbászt. (…)

Támogatom a Vlagyimir Putyinnal való tárgyalásokat, mert úgy gondolom, hogy az, aki a háborút elkezdte, véget is tud vetni neki. Véget akarok vetni a háborúnak. Van egy diplomáciai és van egy katonai út. Minden egészséges ember a diplomáciai utat választaná, mert ez emberek ezreinek, sőt millióinak életét mentheti meg. Egyetlen vezetőnek nincs joga önként feladni a diplomáciai utat.

Ha viszont Mariupolban elpusztítják az embereinket, ha ál-referendumot hirdetnek ki az ál-köztársaságokban, Ukrajna ki fog lépni a tárgyalásokból. Ez azt fogja jelenteni, hogy a tárgyaló felek összes ilyen találkozója csak színjáték, komédia, nagyon rossz színészekkel.”





Kemény szavak, de igazak is: az vesse Zelenszkijre az első követ, aki egy három hónapos kislány erőszakos, értelmetlen halálának hallatán diplomatikus és udvarias marad – és naponta halnak gyermekek is, felnőttek is ebben a szörnyű háborúban. Azért nem csak indulatból bezsélt az ukrán elnök, mondott egy megfontolandó gondolatot az orosz állami propagandáról:

Az élet az Orosz Föderációban egy számítógépes játék, egy virtuális valóság. Azoknak, akik tudni akarják, mi történik, ki kell szállniuk, le kell venniük a 3D szemüveget, és vissza kell térniük a valóságba, a szép, civilizált világba.”





Az bizony nem ártana. De egyelőre ott tartunk, hogy a Russia Today vezetője, a mostanság sokat emlegetett Margarita Szimonjan – aki ilyenformán az orosz virtuális valóság egyik főmestere, pár napja például követelte a kínai típusú sajtócenzúra bevezetését is – tegnap este élő adásban döntött Putyin és Sojgu helyett az elfoglalt területek sorsáról. Egyszerűen közölte:

Az ellenőrzésünk alatt kell maradniuk. Örökre. Ezeken a területeken már kitűzték a vörös szovjet és az orosz zászlókat, az iskolákban meg az orosz tanterv szerint induló következő tanévet készítik elő.”

Így nehéz lesz békülni: évszázadokra elegendő gyűlölet halmozódik most fel az ilyen ostoba kijelentések miatt.


Nem mellesleg lehet, hogy a Kreml elfelejtheti a közel-keleti önkénteseket, akik erősítésként szolgálnának a várhatóan igen heves harcokban. Nem arról van szó, hogy Szíriában hirtelen oroszellenessé vált volna a közhangulat, vagy járványszerűen elterjedt a pacifizmus, a helyzet azért változott meg, mert, mint a Meduza írja:

Törökország lezárta légterét a Szíriába tartó orosz katonai és polgári repülőgépek előtt. Ezt Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter jelentette be – írja a Daily Sabah.

Elmondása szerint Törökország háromhavonta ad ki engedélyeket Oroszországnak, és a legutóbbi áprilisban lejárt. A miniszter szerint azóta a járatok megszűntek.

A Daily Sabah nem indokolta, hogy Törökország miért nem újította meg az engedélyt.

Törökország nem csatlakozott az Oroszország ellen az ukrajnai invázió miatt bevezetett nyugati szankciókhoz. Az ország azonban többször közvetített az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokon.”





Akkor pedig nem jönnek a segédcsapatok, mert mióta a Boszporuszt lezárták hajóval sem mehetnek, repülőgéppel sem. Maximum vasúton próbálkozhatnának, de az is némi kerülővel járna. Csak azt nem tudom, hogyan fogják ellátni ezentúl a hmejmimi orosz katonai támaszpont személyzetét? Vagy úgy járnak, mint a kolhoz libái? Mert azok a régi szovjet vicc szerint érdekesen étkeztek.

Történt pedig egyszer, hogy Brezsnyev elvtárs elkezdte járni a kolhozokat rossz kedvében. Az egyikben meglátja a libákat:

– Mit esznek ezek a jószágok, hogy ilyen szép kövérek?

– Búzát kapnak, Brezsnyev elvtárs.

– A dolgozó nép búzáját? Tíz év gulág a kolhozelnöknek!

Megy is tovább a másik kolhozba, egyenesen a libákhoz:

– Hát ezek a libák meg mit esznek?

– Kukoricát kapnak, Brezsnyev elvtárs.

– A dolgozó nép kukoricáját? Tíz év gulág a kolhozelnöknek!

A harmadik kolhozban már előtte járt a híre. Megy a libákhoz:

Ezek a libák mit esznek?

– A fene tudja, Brezsnyev elvtárs.

– Tán csak nem búzát vagy kukoricát kapnak?

– Á, dehogy.

– Akkor mit esznek?

– Kapnak minden reggel öt rubelt, abból azt vesznek maguknak, amit akarnak!

A hmejmimi ellátást is így tudnám valahogy elképzelni, csak a moszkvai átutalásokkal is baj van mostanság.


Apróbb hírnek számít, hogy a szakadár népköztársaságok milíciái most az EBESZ különleges megfigyelő missziójának tagjait fogdossák el és vádolják meg kémkedéssel, ahogy az sem stratégiai fontosságú, miszerint elrabolták Bulgária tiszteletbeli konzulját az oroszok által megszállt Melitopolban – de azért kellemetlen és jól mutatja, mennyire tisztelik az orosz vagy az oldalukon álló alakulatok a diplomáciai mentesség fogalmát. Az EBESZ-megfigyelőkről szóló hírt a TASZSZ is megerősítette, bár sajátos módon:

DONYECK, április 23. /TASZSZ/. A Luhanszki Népköztársaság (LPR) állambiztonsági minisztériuma közölte, hogy felfedezte az EBESZ különleges megfigyelő missziójának (SMM) képviselői és az ukrán védelmi minisztérium közötti interakcióra vonatkozó bizonyítékokat.

Az Állambiztonsági Minisztérium által végrehajtott intézkedéssorozat eredményeként dokumentálták a Luhanszki Népköztársaság EBESZ által alkalmazott lakosai által végzett felderítési és egyéb szabotázsakciók tényeit” – áll a hivatal honlapján közzétett közleményben. „Megállapították, hogy az említett személyek az EBESZ SMM külföldi munkatársainak utasítására hosszú időn keresztül titkos információkat gyűjtöttek a LPR katonai és társadalmi-politikai szférájában” – közölte a minisztérium.

A minisztérium szerint olyan dokumentumokat tártak fel, amelyek megerősítik a misszió képviselőinek interakcióját az ukrán védelmi minisztériummal. Ezek között szerepel a Luhanszki Területen található infrastrukturális létesítmények listája, amelyeket lehetséges célpontként jelöltek meg.

Április 11-én a Luhanszki Népköztársaság állambiztonsági minisztériuma hazaárulás gyanújával őrizetbe vette az EBESZ különleges megfigyelő misszió luganszki csoportjának egyik tagját. A hivatal szerint olyan információkat adott át a külföldi szervezetnek, amelyek alkalmasak lehetnek az LNK biztonságának megkárosítására. Április 14-én egy másik EBESZ SMM-tagot is őrizetbe vettek, mert titkos katonai információkat osztott meg a külföldi hírszerzéssel.” (TASZSZ)

Ez sem a közeli és tartós béke jele… de ennyi hír jutott mára.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!