Szele Tamás: Nyomorgó harcosok

Oroszország Ukrajna elleni inváziója továbbra is tart, megy a rettentő adok-kapok, amit az ukrán fél elveszít északon, visszanyeri délen, aztán holnap cserélnek, a politika sem nyugszik, az orosz és ukrán közélet sem, szóval ma sem fogunk unatkozni.

Mindenekelőtt a harctéri híreket adom közre ma is, mint mindig, az ISW elemzése alapján, aztán rátérünk Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin kedves egészségére, egy Britannia elleni atomcsapás lehetőségére, megtekintjük, miért jelentettek fel egy egyedülálló anyát Ufában, miket gyűjtenek az orosz hátországban a harcoló alakulatoknak és végül megállapítjuk, hogy Oroszországban általános mozgósítás nincs, toborzás viszont van, amiből kiderül, mennyit ér egy ukrán repülőgép és mennyit egy harckocsi a Kremlnek. Szóval bőséges a program.

Akkor lássuk a harcterek híreit.

Újabb jelentések megerősítették, hogy az ukrán erők május 28-án sikeres, bár korlátozott ellentámadást hajtottak végre a Herszon-Mikolajiv területi határ közelében, védekezésre kényszerítve az orosz erőket. Ez az ukrán ellentámadás valószínűleg arra irányul, hogy megzavarja az orosz erőfeszítéseket, hogy erős védelmi pozíciókat alakítsanak ki a déli tengely mentén. Bár az ukrán ellentámadás kapcsán nem tűnik valószínűnek, hogy rövid távon jelentős területeket foglalna vissza, valószínűleg megzavarja az orosz hadműveleteket, és potenciálisan arra kényszeríti Oroszországot, hogy erősítést vezényeljen a Herszon régióba, amelyet túlnyomórészt gyenge minőségű egységek tartanak. Az ukrán ellentámadások emellett lelassíthatják az orosz erőfeszítéseket a megszállt Dél-Ukrajna feletti adminisztratív ellenőrzés megszilárdítására.

Az orosz erők május 29-én folytatták a Szeverodonyeck elleni támadást, de nem végeztek megerősített előrenyomulást; az intenzív városi harcokban az orosz előrehaladás valószínűleg lassú lesz. A kelet-ukrajnai orosz hadjárat – amely korábban Luhanszk és Donyeck megye egészének elfoglalását célozta – most szinte teljes egészében Szeverodonyeckre összpontosít. Az orosz csapatok valószínűleg nem lesznek képesek több egyidejű hadműveletet végrehajtani, és az elkövetkező napokban valószínűleg tovább fogják csökkenteni az Izjumtól délkeletre és Limantól nyugatra történő offenzívát a rendelkezésre álló erők Szeverodonyeckre való összpontosítása javára.

Ezek szerint az orosz erők folytatták a Szeverodonyeck feletti teljes ellenőrzés átvételére tett kísérleteket.

Az orosz erők folytatták az offenzívákat Izjumtól délkeletre, de nem hajtottak végre megerősített előrenyomulást Szlovjanszk felé.

Az orosz erők folytatták az ukrán szárazföldi kommunikációs vonalak (GLOC) elvágására irányuló offenzív műveleteket Bakhmut északkeleti részén, és nem valószínű, hogy megkísérlik a város közvetlen megtámadását.

Az ukrán ellentámadás Herszon Terület északnyugati részén arra kényszerítette az orosz csapatokat, hogy védekező állásokat foglaljanak el, és valószínűleg megzavarja az orosz erőfeszítéseket a déli tengely mentén elfoglalt területek hatékony megerősítésére és ellenőrzésének megszilárdítására.

Az orosz csapatok sikertelenül támadták az Izjumtól mintegy 30 km-re délkeletre fekvő Bohorodicsnét. Az orosz erők emellett lőtték az ukrán állásokat Izjumtól délnyugatra Huszarivka, Velika Komisuvakha és Virnopillja környékén, valamint Izjumtól délkeletre Dovhenke és Raihorodok környékén. Az Izjumtól délre tett orosz erőfeszítések valószínűleg kulcsfontosságú erőfeszítésből alárendelt akcióvá váltak, amelynek célja egyre inkább a Liman körüli támadó műveletek támogatása. Harkiv Terület délkeleti részén és az északi Donyecki Területen megkezdett előrenyomulások most alárendelődtek a Donbásszban a domináns orosz erőfeszítésnek, Szeverodonyeck bekerítésének.

Az orosz erők május 29-én folytatták a szárazföldi támadásokat Szeverodonyeck városa ellen, bár nem értek el semmilyen konkrét előrenyomulást. Az ukrán vezérkar május 29-én kijelentette, hogy az orosz csapatok be akarják keríteni Szeverodonyecket és Liszicsanszkot, és el akarják vágni a fő ukrán szárazföldi kommunikációs vonalakat (GLOC) a térségben. Az orosz erők emellett Bobrove és Ustinivka felől észak felé próbáltak előrenyomulni Szeverodonyeck felé. Szerhij Hajdaj, a Luhanszki Regionális Államigazgatás vezetője hangsúlyozta, hogy az ukrán csapatok még mindig ellenőrzésük alatt tartják Szeverodonyecket, cáfolva Ramzan Kadirov csecsen vezető hamis állításait, miszerint Szeverodonyeck május 28-tól teljesen orosz ellenőrzés alatt áll. Hajdaj emellett azt állította, hogy az ukrán erők korlátozott ellentámadást hajtottak végre és kiszorítottak egy orosz csoportosulást Toshkivkából, ami nyomás alá helyezheti az orosz hadműveleteket Popaszna környékén.

Az orosz erők május 29-én folytatták az offenzív műveleteket, hogy a Luhanszki Terület közigazgatási határától nyugatra nyomuljanak, és elvágják az ukrán GLOC-okat Bakhmut északkeleti részén, ahelyett, hogy egyenesen Bakhmut felé nyomultak volna előre. Az ukrán vezérkar megjegyezte, hogy az orosz csapatok Volodimirivka, Vasziljivka, Komisuvakha és Mironivka körül harcolnak, ezek a csapatok valószínűleg el akarják érni és el akarják zárni a Bakmut-Liszicsanszk T1302 autópályát. A Donyeck város körüli orosz erők folytatták sikertelen támadásaikat Avdiivka körül. Az ukrán vezérkar megjegyezte, hogy az orosz csapatok május 29-én fokozták a légi, aknavető általi, tüzérségi és rakétacsapásokat a nyugati Donyecki területen Kurakhove környékén. Az ukrán vezérkar május 16. óta nem jelentett orosz támadó műveleteket Kurakhove környékén, és ez a jelentés arra utalhat, hogy az oroszok arra törekszenek, hogy megújítsák a támadó műveleteket ebben a szektorban, hogy támogassák a Zaporizzsja felé tartó megakadt orosz műveleteket.

Az orosz erők Harkiv városától északra helyezkedtek el, és május 29-én a környező településeket lőtték. Az ukrán vezérkar kijelentette, hogy az orosz erők lőttek Cserkaszi Tyiskijre, Ruszkij Tyiskijre, Petrivkára és Ternovára, hogy megakadályozzák Ukrajna további előrenyomulását az államhatár felé. Egy orosz Telegram csatorna azt állította, hogy az ukrán erők súlyos veszteségeket szenvedtek el a ternovai harcok során, és az orosz csapatok ezt követően állították le az ukránok nyomulását a határ felé.

A folyamatban lévő ukrán ellentámadás Herszon Terület északnyugati részén május 29-én nem ért el megerősített előrenyomulást, és az orosz erők a védelmi pozícióik fenntartására és korlátozott támadások indítására összpontosítottak, hogy visszaszerezzék az elvesztett területet. Az ukrán vezérkar közölte, hogy az orosz erők védelmi állásokat foglaltak el Kosztromkában, egy északnyugat-Herszonban fekvő településen, amely 10 km-re van a Herszon-Mikolajiv terület határától. Az orosz és ukrán források jelentései szerint az ukrán csapatok valószínűleg ellentámadást hajtottak végre május 28-án Davidiv Brid falutól délre és az Inhulec folyótól keletre. Az ukrán vezérkar megjegyezte, hogy az orosz erők megpróbálják visszafoglalni az Andrijivka, Bilohirka és Bila Krinyizia településeken lévő állásokat, ami arra utal, hogy az ukrán ellentámadás Davidiv Bridtől délre május 28-án visszafoglalta ezeket az állásokat a Herszon-Mikolajiv határon. Az orosz erők a jelentések szerint Viszokopillja, Dobrjanka és Kochubeivka körül harcolnak, amelyek mind a Herszon területen északi részén fekszenek. Az orosz erők tüzérségi csapásokat mértek Mykolaiv és Zaporizzsja területére, valamint rakétacsapást mértek Krivij Rihre.

Az orosz erők május 29-én folytatták a megszállt területek feletti adminisztratív ellenőrzés megszilárdítását. Az orosz megszálló erők a jelentések szerint a mariupoli kikötőn keresztül zsákmányolt hengerelt acélt és fémet szállítanak Oroszországba.Az oroszok által támogatott Herszon polgári-katonai közigazgatásának vezetője, Kirill Sztremouszov a Reutersnek azt mondta, hogy a döntés Herszon Oroszországhoz való csatlakozásáról valószínűleg jövőre fog megszületni, és visszavonta korábbi kijelentéseit, miszerint Herszon automatikusan csatlakozik Oroszországhoz, kijelentve, hogy „népszavazás lesz”. Sztremousov azt mondta, hogy a megszálló adminisztráció a rend helyreállítására összpontosít Herszonban, mielőtt döntést hozna az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásról szóló esetleges népszavazásról, jelezve, hogy az ukrán partizántevékenységek megzavarhatják a Herszon terület teljes orosz közigazgatási ellenőrzés alá vételét szolgáló erőfeszítéseket.

Magánvéleményem, hogy a hírhedett Sztremouszovnak kissé viszket a nyaka mostanság, érez körülötte valami kenderkötelet, ahogy a tulajdon fülével is hallhatja már az ukrán ágyúk dörgését. Egészségtelennek érezheti a helyzetét, de már nincs kiút belőle: ma azt is be kellett jelentse, hogy Herszonban ezentúl orosz cégek szolgáltatják a távközlést, és megváltozik a terület hívószáma is, orosz szabvány szerint.

Ennyit tudunk a frontokról és ezek alapján megint csak nem lehet, de nem is érdemes jóslatokba bocsátkozni: érzésem szerint most minden attól függ, mikorra érkeznek meg az Excaliburok az M–777-es lövegekhez az ukrán oldalra, azok eldönthetik Szeverodonyeck és Liszicsanszk sorsát. Majd meglátjuk.


Egyéb hírekben viszont bővelkedünk. Örömmel jelenthetem, hogy a TASZSZ híre alapján jól szolgál Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin kedves egészsége, legalábbis Lavroov külügyminiszter így diagnosztizálta az állapotát. Még örüljünk, hogy csak Lavrov diagnosztizált, mert ha Sojgu teszi, abból megint agancsfürdő lett volna… de lássuk a hírt magát!

MOSZKVA, május 30. /TASZSZ/. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap cáfolta a Vlagyimir Putyin orosz elnök romló egészségi állapotáról keringő pletykákat.

Vlagyimir Putyin elnök napi rendszerességgel jelenik meg a nyilvánosság előtt. Láthatjuk őt a televízió képernyőjén, olvashatjuk és hallgathatjuk a beszédeit. Nem hiszem, hogy épeszű ember gyanakodhatna arra, hogy ennél az embernél bármilyen betegség vagy baj jelei mutatkoznak” – mondta.”

No, ha jól van, akkor jól van. Én magam arra az álláspontra helyezkednék az eddigi hírek és információk alapján, amit Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés vezetője fejtett ki egy hete az Ukrajinszkaja Pravdának, hogy ugyanis Putyinnak van ugyan egy sor betegsége (biztosat csak az ízületi problémáiról tudunk, de feltűnően érdeklődik a pajzsmirigy-rák gyógyítása iránt is), de ezektől még évekig élhet, egyik nyavalyája sem halálos. Én még annyit hozzátennék, hogy lehet valami hipchondriája is, esetleg nem kedveli az öregedést, arra alkalmazza az agancsfürdőket, de az ilyesmi meg aztán végképp nem halálos. Ezzel szemben áll a külpolitikai sajtószakma márványba vésett axiómája, mely szerint:

Semmit sem szabad elhinni, míg a TASZSZ nem cáfolta!”

szóval ott vagyunk, ahonnan elindultunk, Putyin vagy jól van, vagy beteg, de hogy nem halott, az hétszentség.


Ugyancsak a TASZSZ jelenti, hogy nyugodtan alhat az Egyesült Királyság és Írország lakossága, mivel az Oroszországi Föderációnak egyelőre nem áll szándékában atomcsapást mérni a brit szigetekre és ez igen szép tőlük. Mint a hír mondja:

LONDON, május 29. /TASZSZ/. Oroszországnak nem áll szándékában nukleáris csapást mérni Nagy-Britannia területére – jelentette ki Andrej Kelin nagy-britanniai orosz nagykövet a BBC-nek adott vasárnapi interjújában.

Arra a kérdésre, hogy Oroszország képes lenne-e nukleáris csapást mérni Nagy-Britanniára, az orosz nagykövet nemmel válaszolt, mondván, hogy nem hiszi ezt.

Arra a kérdésre, hogy Oroszország bevethetne-e taktikai atomfegyvereket az ukrajnai konfliktusban, Kelin hangsúlyozta, hogy Oroszország katonai doktrínája ezt nem teszi lehetővé.”

Azért el fog tartani egy ideig, amíg egyenként megnyugtatnak minden országot a planétán, de a kezdet ígéretes.

Viszont nem mindenhol ilyen nyugodt az élet. A The Insider tudósít egy ufai egyedülálló édesanya kálváriájáról, amit az orosz háborús politika miatt szenvedett el. Meg azért, mert pacifista.


Az ufai Ordzsonikidze kerületi bíróság 15 000 rubelre bírságolta a 30 éves Regina Ibrahimovát az orosz hadsereg „lejáratásáért”. A kisfiát egyedül nevelő nő két háborúellenes rajzot akasztott ki az ablakára. Szomszédja, Jelena Szafonova feljelentette őt a rendőrségen.

Ibrahimova még február 25-én tűzte ki a rajzokat az ablakra. Két hónapig lógtak ott, de április végén a rendőrség eljött a nő házához. Azt mondták, hogy Szafonova feljelentése nyomán jöttek, és jegyzőkönyvet vettek fel Ibrahimova ügyében. Amíg a lakásban voltak, a nő „nem gondolt arra, hogy lefényképezi” a jegyzőkönyvet, és másnap elment a rendőrségre, hogy másolatot kapjon.

Az őrsön a hölgy megkérte a kihallgatót, hogy mutassa meg neki az ügy anyagát. Azt a válaszot kapta, hogy az iratok még nem készültek el, de azt mondták Ibrahimovának, hogy próbálja meg a bíróságon megszerezni azokat. A bíróságon azt mondták neki, hogy az iratok csak május 5-én, a tárgyalás napján lesznek készen. A tárgyaláson Ibrahimova megtudta, hogy Szafonova nemcsak a rendőrségnek, hanem a baskíriai gyermekjogi biztosnak is panaszt tett.

Ilyen hazafiatlan hozzáállással nem lesz képes hazafit nevelni gyermekéből, hiszen ő maga sem lojális az államhoz egy ilyen érzékeny időszakban. Ennek az állampolgárnak a nyilvános fellépése eltorzítja a különleges katonai művelet jellegét és céljait, és arra irányul, hogy lekicsinyelje az ország fegyveres erőinek méltóságát, az emberek beléjük vetett bizalmát. Kérem, ellenőrizzék, hogyan nevelte Ibrahimova a gyermekét, milyen nézeteket ültetett belé gyermekkorától kezdve, felnőhet-e ilyen anya mellett orosz hazafivá?”

Szerencsére Olga Pancsikina, a baskíriai gyermekjogi biztos a sajtónak egyértelművé tette, hogy a gyámhatóság emiatt nem fogja ellenőrizni Ibrahimovát. Maradt a bírság, amit a galamblelkű bábuskának, a szomszéd Szafonova anyónak köszönhet szegény Regina. Szafonova anyó nyugodtan kiköltözhetne az erdőbe, egy háromlábú kunyhóba, senki észre nem venné, hogy nem ő a Baba Jaga.


Az orosz hazafias hölgyek azért nem csak ezen a visszataszító módon fejezik ki lojalitásukat. Sokkal értelmesebb utat választott Natalia Abieva, egy Nyizsnyij Novgorod-i ingatlanügynök, akinek férje a cikk szerint részt vesz a háborúban. Vele a New York Times beszélt arról mit és hogyan gyűjtenek a harcoló orosz katonáknak a hátországban. Szóval, miket szereznek be az alakulatok számára az orosz civilek? Érdekes a lista.

      • vérzéscsillapító granulátumcsomagokat
      • dekompressziós tűket
      • hagymát
      • krumplit
      • rádiót
      • éjellátó távcsöveket
      • elsősegélynyújtó felszerelést
      • mobil fogorvosi készletet
      • kínai drónokat

Amiben az az érdekes, hogy ezek szerint ebben mutatkozik hiány a harctéren, pedig hát egy működő hadsereg mindezeket a cikkeket magától értetődően kéne biztosítsa. És különös, de nem rajonganak a hatóságok ezekért a segítőkész civilekért, holott azt hinnék, kitüntetik őket. Dehogy tüntetik: sőt, az orosz állami médiában ritkán említik ezeket a csoportokat, talán azért, mert aláássák azt az üzenetet, hogy a Kreml szilárdan kézben tartja a háborút.

Ráadásul a szükséges felszerelések egy részét meg lehet vásárolni bármelyik orosz sportszerboltban, szóval nem a szankciók miatt hiányoznak, hanem azért, mert valamiképpen eltűnt az áruk a költségvetésből. Hova és miként? Titok, rejtelem… talán csak nem ellopták?


Érdekes momentum jelent meg, egyelőre csak az ukrán és orosz Telegram-csatornákon: az orosz hadsereg flechette-lövedékekkel lőtte Szumi régiót – közölte az Ukrán Határszolgálat. A törvényszéki szakértők ugyanezeket a lövedékeket találták a Bucsában és Irpinyben megölt civilek testében. Várjuk ki a további részleteket, és egyelőre ne bocsátkozzunk következtetésekbe.

Ugyancsak a Telegramról származik a hír, az ASTRA csatornáról, miszerint Oroszországban mozgósítás és sorozás ugyan valóban nincs, de toborzás annál inkább van, és valószínűleg nem a legmegfontoltabb vagy legértelmesebb rétegek jelentkezésére számítanak.

Az ASTRA-val egy Moszkva környéki gyár egyik alkalmazottja vette fel a kapcsolatot, aki személyesen jelen volt, amikor a munkavállalóknak „bérlistákat” osztottak ki a szerződéses vagy önkéntes szolgálatról, valamint a város katonai komisszárjával való találkozón is járt, aki eljött a vállalathoz.


A dolgozóknak kiosztott nyomtatvány szerint egy rangidős tüzér 414 ezer rubelt kap havonta, míg egy őrmester már 440 ezret.

Hivatásos szerződést és önkéntesi szerződést is ajánlottak. Az önkénteseknek havi 250 ezer rubelt ígértek. A kiképzést, ahogy én értettem, nem biztosítják: ma aláírsz – holnap mész is a háborúba. Egy repülőgép lelövéséért 500 ezer rubel, egy tank kilövéséért 300 ezer rubel jutalmat ígértek.”

Hát, nem tudom, mennyi esélye van egy teljesen képzetlen, rosszul felszerelt katonának mondjuk a szeverodonyecki harctéren harckocsikat, sőt, repülőgépeket kilőni, amikor maximum kézifegyverekkel tehetné ezt, vagy kapanyéllel, melyhez valószínűleg jobban ért… azt sem értem, mire lenne jó a harctéren egy minden kiképzést nélkülöző tömeg, és baljós sejtéseim vannak arról, hogy semmire, sőt, nem is lennének túl hosszú életűek a valódi háborúban. De a 250 ezer rubel az önkénteseknek nagy úr, az forintban és napi árfolyamon 1,44 millió havonta: megértem, ha a nyomorgó oroszok közül páran megkockáztatják a berukkolást. Más kérdés, hogy a legtöbbjük már az első havi járandóságát sem fogja felvenni.

Nyomor tábornok halálfeje pedig szélesen vigyorog.

Mára ennyi információ jutott, holnap folytatom a híreket.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!