Augusztus 10. Lőrinc és Csilla napja. Egyben a vízízű dinnyéé?
De hisz az nem lehet.
Augusztus eleje a dinnyeszezon zenitje. Ha idén kivárjuk, talán kilóját ezer forint alatt is meg lehet majd kapni (édes jó Istenem, százasról ne is álmodjanak, az a tojás lesz), cserébe akkorra már jó édes, tele vitaminnal és nyomelemekkel, vízzel és cukorral, ehhez mérten pedig kevés kalóriával. A fogyókúra minden előfeltétele adott tehát. De a belepisilés? Majd a végén.
A Lőrinc nap Szent Lőrinc ókeresztény vértanú napja. Neki is van némi köze a gasztronómiához, tudniillik a fáma szerint vasrácson megsütötték, még oda is szólt a hóhérnak, hogy „ez az oldalam már megsült, akár ehetsz is belőlem”, másik változatban, hogy mivel ez az oldala megsült, megfordíthatja. Lőrinc II. (Szent) Sixtus diakónusa vagy szerpapja volt, a pápa maga is kiitta a vértanúság serbetét, ahogy az oszmánok mondanák, három nappal Lőrinc vértanúsága előtt, Krisztus után 258-ban. A rá vonatkozó dátumokat a katolikus lexikon összevissza zagyválja, és arról is hallgat, illetve másképp írja, hogy a pápa Lőrincre bízta volna az egyház kincseit, mindenesetre van ilyen verzió is.
Azt azonban a lexikon sem hallgatja el, hogy amikor ezeket a kincseket Lőrincen számon kérték, helyettük a szegényeket vezette a bíróság elé, mondván, hogy ők az egyház kincsei. Hogy a valóságos kincsekkel mi lett, ha voltak (márpedig lehettek, mert már az őskeresztény gyülekezetek sem egészen úgy működtek, ahogy azt a jámbor mai hívő elképzeli, javaslom ismételt elolvasásra Ananiás és Szafira történetét az Apostolok Cselekedetei ötödik fejezetéből, akik eladták saját földjüket, de a vételárnak csak egy részét tették le az apostolok – konkrétan az „első pápa”, Péter – lába elé: mindketten ott is haltak meg, Ananiás előbb, a férje haláláról mit sem sejtő, tovább tagadó Szafira később), nem tudni.
Ne gondolkodjanak és asszociáljanak előre, a türelem, ha dinnyét nem is, rózsát azért terem. Így mondják legalábbis, és ilyenkor általában nem a tövisekre gondolnak.
Mindnyájunk Lőrince természetesen nem szent, hanem Mészáros. Egy első blikkre jóindulatú francia tejesgazda ábrázatjával felruházott gázszerelő. Nem tudom, hogy ő többnek akarna-e látszani, mindenesetre nem látszik többnek. Egyszer kicsúszott ugyan valami a száján, ami hamis önértéktudatra utal, konkrétan az, hogy ő nem átlagember, de hát az vesse rá az első követ, akivel még nem szaladt el a ló. Bizonyára vannak gondolatai, hogy milyenek, szintén nem firtatom, neki sem kellene, csakhogy…. csakhogy néha sajnos beszél. Ha a feleségével tenné, vagy atyai jóbarátjával, és hallhatnám, az persze még nekem is megérne egy misét (ha már innét indítottunk), hát még egy pszichológusnak, oda-vissza, de hopp! jut eszembe, mintha a feleség éppen az lenne! És már kanyarodhatunk vissza a valláshoz, abban is Hóseás (katolikus verzióban Ozeás) prófétához, a tizenkét „kis” próféta legelsőbbikéhez, aki a saját életével jövendölte meg Izrael sorsát. Vagy azokhoz a tudósokhoz, akik saját magukon végezték el az első kísérleteket. Saját maguknak adták be először a vakcinát, saját kézfejüket világították át legelőször, és így tovább. Lehet-e szorosabb kapcsolat pszichológus és a páciense között, mint a házastársi?
Talán félreértünk itt mi mindent.
Magyarország leggazdagabb embere, akinek a legagyafúrtabb üzletembernek is kell(ene) lennie. Kellene, ha. „If”, mondaná az angol. Volt egy ilyen című film is régen, 1968-ban mutatták be, Lindsay Gordon Anderson rendezésében, ifjúkorom egyik emblematikus filmje. Nem írom le a tartalmát, de mindenképpen nézzék meg, ha jut rá idejük. Mindenképpen. Hozzásegít sok mindenhez, például ennek a pamfletnek is erősíti a zamatát, amit most olvasnak. Ugyanaz az újhullámos vonal egyébként, mint François Truffaut Négyszáz csapás-a, vagy regényben az utóbbival azonos évben, 1959-ben megjelent Iskola a határon, Ottlik Géza mesterműve.
Stróman, mondják Lőrincünkre, mármint a Mészárosra. Vagy gázszerelőre. Tejesgazdára, na, az olyan semleges. Maga az intellektus, hihetnénk Várkonyi Andreának, a feleségnek, jó, ő csak utalt rá. Projekció, mosolyoghat egy kollegája vagy kolleginája. Most övé ott a tér, de neki is kell elviselnie, ez pedig még tőle is kompenzációt kíván.
Bele a szívbe, nincs mese.
Hogy én is mennyi mindent tudok itt összehordani, az LGT-től Cseh Tamás-Bereményiig.
Sajnos azonban néha a strómanoknak is meg kell szólalniuk. És ha nem stróman? Akkor nem stróman. Akkor valami más. Hamis baba, hogy szegény megboldogult Bujtor Istvánt is belevonjuk. A hamis babára mérget vehetnek. Még annál is többet, mint amennyit Feliksz Juszupov herceg injektált a Raszputyinnak feltálalt tortába. És mérget vehetnek valami másra is: arra, hogy a mai Magyarországon minden megtehető. Mindenre lesz (belső) magyarázat. Mindenre lesz olyan magyarázat, amit magyarázatnak fogadnak el. Ha Magyarország leggazdagabb embere, a multiüzleti fenomén megszólal, és kiesik a kapa, senki nem fogja már firtatni, hogy ez az ember hogyan lehet az, akinek a PTK szerint számít. Ráadásul nem a kapa esik ki. Semmi nem esik ki. Rosszul írtam: a semmi esik ki. Hallgassák csak meg.
Volt nekem egy barátnőm, 1982-ben. Ennek a barátnőmnek volt egy apukája. Elég sokszor láttam együttélésünk éve alatt, legalább havonta meglátogattuk a családot Kecskeméten. Anyuka, apuka, rokonság. Ezt is rosszul írtam: anyuka, rokonság. És az apuka? Az apuka nem volt. Vagyis volt, úgy, mint egy… szobanövény. Vannak ilyen emberek. Se jót, se rosszat nem tudok rájuk mondani. Semmit nem tudok rájuk mondani. Hiszen
növények.
Az apukáról sem tudok egy szót se mondani, mindmáig. Még azt se, hogy volt egyáltalán.
És akkor hogy is állunk Lőrinccel és a dinnyével? Úgy, hogy a dinnyébepisilős Lőrinc-nap nem augusztus tizedike, hanem szeptember ötödike. Amikor már nem Csilla a névnapi partner, hanem… Viktor.
Szent Lőrinc egyébként a börtönőrök, cukrászok, csaplárosok, földművesek, gazdatisztek, kávésok, mosónők, pecsenyesütők, pékek, szakácsnők, szakácsok, tűzoltók, üveggyártók, vasalónők, vendéglősök védőszentje.
És a sáfároké.