„Kelet-Európa kirablása.” Mármint a Nyugat által. Az egyik mítosz, amit most a geográfus Ungár Péter is átvett, persze mint politikus. Mantra, bűnbakkeresés. Áthárítás. Minimális közgazdasági ismeretek nélkül fogyasztandó.
A kapitalizmus természetesen nem Róbert bácsi. Róbert bácsi inkább Keleten működik. A szó szoros értelmében Róbert bácsi. A fiatalok már nemigen tudják, ki volt ő, talán a szólást („nem vagyok én Róbert bácsi”) még ismerik, ezért röviden: Feinsilber („Színezüst”’, a németes zsidó vezetéknevek – az eredeti zsidó nevek előtt, pontosabban után az apa nevén kívül nem volt semmi – keletkezéséről már írtam régebben, most csak annyit, hogy annak arányában, mennyit fizettek értük, lehetett választani szebbet és még szebbet, ha pedig nem tudott valaki fizetni, jöttek az adományozott csúfnevek).
Róbert a múlt század elején működött szélhámos volt. Egy echte galíciai jöttment, akinek Jemenből menekült szülei Tel Aviv alapításánál is jelen voltak. Talán ez ihlette később a „török milliomos” gondolatát – az akkori Palesztina török uralom alatt állott –, majd az adománygyűjtésnél az erre való hivatkozást. Róbert bácsi ugyanis ingyenkonyhákat kezdett működtetni. Az alapanyagokat piaci hulladékból és kaszárnyai maradékokból verbuválta, amiből moslékot főzött a szegényeknek, majd ezt a forró löttyöt Budapest különböző pontjain szétosztotta. Az igazi ötlet az volt, hogy saját jótékonykodására hivatkozva adományokat gyűjtött a felső tízezertől. Még Horthy Miklós kormányzó felesége is lépre ment, s ha már ő lépre ment, a többiek se maradhattak le. Irgalmatlan összegek folytak be így, amelyek aztán szőrén-szálán el is tűntek. A többit elolvashatják a Wikipédián vagy másutt. Most elég annyi, hogy Róbert bácsi gyakorlatilag megúszta a dolgot, mármint ezt a dolgot.
Azért hasonlatnak nem rossz. Mondhatni, pontosan ez, amit a keleti szemfényvesztők produkálnak, bár Orbán ebben is viszi a prímet. A közönség meg lelkesen szürcsöli a kotyvalékot, amit elé raknak, ha meg még abból se kap eleget, elkezdi a Nyugatot szidni, mint példánk is mutatja.
Az igazi Róbert bácsi Lőrinc bácsi, strómani és átvitt értelemben is.
A kapitalizmus nem érzelmi, hanem üzleti alapon működik. Hogy ez jó, vagy rossz, lehet rajta vitatkozni, mindenesetre valódi. Soha nem felejtem el annak a nyomozónak az arcát, aki, miközben engem kísért kihallgatásra, a fizetési szalagját nézegette. „Mi a baj?” – kérdeztem tőle. „Hát, Péter, csak annyi, hogy szaknyelven szólva nem felel meg a valóságnak.”
A kapitalizmus – profit reményében – befektet. A zsombolyai nábob, Csekonics Endre „báró” – valójában gróf – is befektetett, mégpedig jövedelmezően, piaci alapon, ellentétben a mai magyar nábobokkal. Nem adópénzt fogyasztott, hanem adópénzt termelt.
A kirablásmítosz ugyanolyan, mint bármely más hárítás, amit saját nyomorunk fő okaként találunk ki, saját lelkünk megnyugtatására.
Vagyis a néplélek megnyugtatására. Hogy ne mondjam…
…etetésére.
Ennyi tellett tőlem mára, ég áldja Önöket, és legyen szép napjuk.