Mióta kettévágtam az orosz–ukrán háborúval foglalkozó napi írást, ami így több lett, de hosszabb nem, érdekes tendencia mutatkozik: az elmúlt három napban öt-hatszorosára emelkedett az olvasottság (érdekes módon a hirdetési bevétel viszont nem, különös erők munkálhatnak az AdSense algoritmusának mélyén…). De az már most is látszik, hogy ez a helyes út, így marad a lap.
Nem érdektelen, hogy a két rész – tehát a szigorúan katonai ügyekkel foglalkozó, és a „civilebb”, „színesebb” olvasottsága közel azonos, tehát mindkettőre szükség van: persze, többre is szükség volna, de ennél többet nem bírok dolgozni, akad, aki szerint tőlem ennyi is sok, sőt, egyetlen sor is sok lenne, az ilyen embereket csókoltatom, majd pont az ő kedvükért fogom abbahagyni a munkát, mert tetszeni akarok nekik… Azonban térjünk a tárgyra, mai is három hírt veszek elő, ami kicsit betekintést nyújt a háború társadalmi-politikai hátterébe.
Már a legelső is csodaszép. Azt mondja a The Insider, hogy:
„Az oroszok több mint fele úgy véli, hogy az ukrajnai háború elhúzódik – derült ki a Russian Field szociológiai szolgálat felméréséből. Eközben a megkérdezettek 60%-a támogatná Vlagyimir Putyin döntését, ha azt mondaná, hogy „új offenzívát indít Kijev ellen”, de majdnem ugyanennyien – 65% – helyeselnék Putyin azon döntését is, hogy leállítja a háborút és békemegállapodást ír alá.
A felmérés szerint a férfi válaszadók kétharmada (62%) személyesen nem hajlandó részt venni az ukrajnai katonai akcióban, ami hat százalékponttal magasabb, mint májusban. A háborúban való részvételi vágyat a válaszadók 29%-a jelezte.
Kevesen hajlandóak anyagilag segíteni az orosz hadsereget: a megkérdezettek 67%-a nem hajlandó pénzt adományozni a háborúra, 12% pedig hajlandó havonta legfeljebb ezer rubelt költeni erre.”
Mielőtt elkezdünk csodálkozni, hogy az Oroszországi Föderáció a világ egyetlen országa, melynek lakossága saját lélekszámának minimum 125%-át teszi ki, itt egyszerűen arról van szó, hogy az oroszok nem hülyék, ellenben rosszak a tapasztalataik és többféle választ is adhattak. Már maga a kérdés feltevése is arról tanúskodik, hogy a Russian Field elemzői ismerik az orosz lelket: ebben a mostani világban, pontosabban március 4. után az orosz állampolgárt nem úgy kell kérdezni, hogy „neki mi a véleménye”, mert akkor nem válaszol. Neki pont az a közvéleménye, amit a Vörös Téren megmondanak, ugyanis nem akar tíz-tizenöt évekre kolóniára kerülni, a magánvéleményét pedig megtartja magának. Ha a kutató válaszban reménykedik, úgy kérdez, hogy „mit szólna hozzá, ha Putyin így vagy amúgy döntene” – és erre egyetlen helyes válasz létezik: „Egyetértenék vele!”.
Tehát az orosz köz véleményét nem fogjuk egyhamar megismerni, aki pedig mégis megpróbálkozik annak kutatásával, nem juthat értékelhető eredményre.
Szintén érdekesnek mondható hír, hogy Észak-Korea segítséget nyújt Oroszországnak és a szakadár köztársaságoknak, de vagy így, vagy úgy, vagy sehogy.
Ez úgy jött ki nekem, hogy már tegnapelőtt felröppent a hír a magyar sajtóban, én most az Indextől idézem:
„Észak-Korea hajlandó felajánlani 100 ezer „önkéntest” az Ukrajnával katonai konfliktusban álló orosz hadseregnek, írja a National Review nevű amerikai magazin az orosz állami televízióra hivatkozva.
„Vannak olyan hírek, amelyek szerint 100 ezer észak-koreai »önkéntes« kész eljönni és részt venni a konfliktusban” – erősítette meg Igor Korotcsenko műsorvezető az orosz Egyes csatornán, jelentette a New York Post.”
Kár, hogy erről se a KCNA, se a Rodong Sinmun nem tud, de az is igaz, hogy arrafelé nem szokás az állampolgár orrára kötni, mi lesz vele, az nem az ő dolga. Elkezdődtek a találgatások, hogy egy ekkora embertömeg szállítása megoldható-e (megoldható, a Transzszibériai Vasúton), a felszerelésük, élelmezésük, kiképzésük milyen lehet, mert hát nem nézte meg senki a forrásokat: a National Review egy nem túl olvasott alt-right véleményportál, a New York Post nem azonos a nagy hírű New York Timesszal, az egy szintén trumpista online bulvárlap (ráadásul Észak-Korea esetében nem lenne az első eset, hogy nagyot mond, temették is már ők Kim Dzsongunt), Korotcsenko meg nem egyszerűen műsorvezető, hanem valami olyasmi, mint nálunk Nógrádi György, csak ő tényleg tartalékos ezredes meg ráadásul elég gazdag is. Ami nem zavarja abban, hogy kedve szerint beszéljen mindenfélét.
Egy nappal később előkerült egy észak-koreai disszidens véleménye is, aki úgy gondolta, Kim Dzsongun inkább az észak-koreai társadalmat kategorizáló rendszer, a szongbun legalsó rétegét küldené el, akár tetszőleges létszámban, annyival kevesebben kérnek enni. Akkor lássuk, mi is az a szongbun?
A szongbun tulajdonképpen egyszerű dolog: az állampolgárok származás, éspedig politikai származás szerinti kategorizálása. Három fő osztály van, a barátságos, az ingadozó és az ellenséges osztály, de nem lennénk Kelet-Ázsiában, ha nem volna ezeken belül még vagy ötven alosztály. Lássuk a beosztást!
– barátságos osztály (핵심 계층, Heksim kjecshung): Munkásság, parasztság, kétkezi munkások, hivatalnokok, pártkáderek, forradalom túlélői, háborús hősök, hadirokkantak, háborúban elhunyt katonák családjai.
– ingadozó osztály (동요 계층, Tongjo kjecshung): kereskedők, kézművesek, kisiparosok, kocsmárosok, vendéglátók, függetlenek, dél-koreai származásúak, és családjaik, nemesek, közgazdászok, nemzeti érzelműek, Kínából betelepültek, Japánból betelepültek, barátságos osztályból lecsúszottak, felszolgálónők, babonások, konfuciánusok, olyan emberek, akik a forradalom előtt befolyásosak voltak.
– ellenséges osztály (적대 계층, Csokte kjecshung): Korea felszabadítása utáni munkások, kulákok, birtokosok, Japán- és Amerika-barát egyének, a régi rendszer hívei, cshondoisták, külföldről betelepültek, protestánsok, buddhisták, katolikusok, dezertőrök, filozófusok, hajdani kollaboránsok, csendőrök és börtönőrök, illetve családjaik, kémek, Párt- vagy Forradalom-ellenes felekezet tagjai, bírók családjai, büntetett előéletűek, politikai foglyok, demokraták, kapitalisták.
Mondjuk sok logikát ne keressünk a dologban, mert teszem azt egy munkásszármazású buddhista kocsmáros egyszerre tartozhat mindhárom osztályba, persze, ilyenkor a legkisebb érték ront, tehát „ellenséges” kategóriába kerül, de nyugalom: ez a besorolás csak három generációsan sújtja az illetőt és teljes családját, tehát ha valaki megsérti a Pártot, akkor viszik őt, a feleségét, a gyerekeit, a nénikéjét de még a harmadik unokatestvérét is. És ez az unokákra is vonatkozik.
A szongbun létét Phenjan hivatalosan tagadja, de például ez a lista is a Koreai Munkapárt 1957-es „Az ellenforradalmi elemek egy össznépi-összpárti mozgalommá való átalakításáért vívott küzdelemről” című nyilatkozatából származik, és minden kortárs észak-koreai forrás arról számol be, hogy a szongbun rendszere része a mindennapi gyakorlatnak.
No, igen, de okos dolog lenne fegyvert adni az „ellenséges osztály”, a „csokte kjecshung” kezébe? Vagy adjanak az oroszok, Kim Dzsongun csak a tömeget küldi? Mára többet tudunk: a dolgok mai állása szerint szó nincs katonai segítségről, munkáról van szó. Mint a Meduza írja:
„Az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság tárgyalásokat folytat Észak-Koreával az építőipari együttműködésről. Denisz Puszilin, a DNK vezetője ezt a RIA Novosztyi szerint a Szolovjov LIVE adásában mondta.
„Figyelembe véve a már megkezdett hatalmas építkezéseket, amelyek egyre nagyobb lendületet vesznek, szükségünk lesz építőkre, és tárgyalások folynak arról, hogy az észak-koreai építőcsapatok közvetlenül a DNK területeinek újjáépítésére érkezzenek” – mondta Pusilin.
Hozzátette, hogy a DNK arra számít, hogy az észak-koreai építőbrigádok még 2022 vége előtt megérkeznek.
2017 decemberében az ENSZ Biztonsági Tanácsa az országgal szembeni szankciók részeként megtiltotta az észak-koreai vendégmunkások alkalmazását. Oroszország ígéretet tett arra, hogy kiutasítja az észak-koreai munkásokat, bár olyan jelentések láttak napvilágot, amelyek szerint a szankciók ellenére a KNDK-beli építőipari csapatok oroszországi építkezéseken dolgoznak. Mielőtt az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta a KNDK-beli vendégmunkások toborzását, Oroszországban aktívan részt vettek például a 2018-as FIFA-világbajnokság egyes létesítményeinek építésében. A jelentések szerint az észak-koreai vendégmunkások rendkívül rossz körülmények között élnek.”
Akkor már nem is ágyútöltelékről van szó, hanem egyszerűen rabszolga-kereskedelem folyik. Egyik zsarnok eladja a nemkívánatos polgárait a másiknak. Azt hittem, ilyen már nincs – de ezek szerint van. Bár csodálnám, ha egyáltalán lenne a dologból valami. Mindenesetre jelenleg itt tart a történet.
Még egy hírre van terjedelem ma, és ez az átállt FSZB-ügynökről szól, aki most Grúziában sommelier. A hírt ismertem már korábban is, de az első megjelenésekor nem vettem elő, ugyanis épp valami fontosabb történt a fronton, de a Moscow Times ma foglalkozott vele, és ha ők megteszik, akkor én is. Szóval, arról van szó, hogy Tbilisziben feladta magát az FSZB egy összesen húsz esztendős ügynöke, Vszevolod Oszipov, akinek fiatal kora ellenére már komoly ügynökmúltja van, korábban az Orosz Libertárius Pártba épült be és róluk jelentett, aztán elküldték Grúziába, hogy tartsa szemmel a háború miatt odamenekült ellenzéki értelmiségieket.
Mentse a spionfiókát, hogy zsarolással szervezték be, bár az is igaz, hogy mikor elkezdett komolyabb összegek fölött diszponálni, egy ideig még élvezte is a játékot. Aztán felébredt benne a lelkiismeret, júniusban leleplezte magát a Meduzában, és azóta – munkából kell élnie. Joggal tarthatna a Szervezet bosszújától, de mivel a ranglétra legalsó fokán állt, senkiről nem tud semmit, igazából megölni sem érdemes. A grúz-orosz viszony nehezen kiismerhető, annyit tudunk, hogy egyes, fontosabb emigránsokat valóban nem engednek be a viszonylag szabad Grúziába, de rajtuk kívül mehet mindenki: a kutya sem törődik velük, mármint az FSZB-n kívül. Mint láthattuk is.
Szerencsétlen Oszipov földindulást várt, mikor feladta magát, de nem történt semmi. Mint a Moscow Timesnak mondta:
„Egy-egy vendég, aki felismer a hírekből, odajön és kérdezősködik, de ezen kívül nem sok figyelmet kapok.”
Végső soron, ha grúz fejjel gondolkodunk, ez így is van rendjén: ha oroszok kémkenek más oroszok után, az igazából orosz belügy. Bár csinálhatnák otthon, a négy fal között is. Csak Grúziának ne legyen baja belőle – de lehet, hogy lesz, a minap Medvegyev volt miniszterelnök és elnök csúnyán megfenyegette az országot.
Mára ennyi hír jutott, a krónika holnap folytatódik.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!