Szele Tamás: Olenivka és Szaki

Ma kicsit harctéribbre sikerül a hírek második része a megszokottnál, de több pohárba is tiszta vizet kell öntenünk, mert már teljes kezd lenni a káosz a célpontok, találatok, fegyverrendszerek, önkéntesek és zsoldosok körül, szóval az első hírt kivéve katonásabb lesz az írás a megszokottnál.

Az első hír viszont fontos, mert a magyar sajtóban még sehol sem jelent meg, következtetéseket nem is vonok le belőle, de jó tudni. Azt írja a Komerszant, miszerint:

A magyar OTP Bank fontolgatja orosz leányvállalatának, az OTP Banknak az eladását. Erről a szervezet jelentésében számol be.

Az OTP vezetése a „going concern” elvét alkalmazza, de Oroszországban a menedzsment minden olyan lehetséges opciót mérlegel, amely nem csökkenti a részvényesi értéket, beleértve az orosz egység ésszerű áron történő eladását” – áll a jelentésben. A vállalat szerint egy esetleges eladás pozitív hatással lehet a részvényesekre.

Májusban a Reuters arról számolt be, hogy az OTP Bankra nyomást gyakorolnak, hogy adja el oroszországi üzletágát. A bank képviselői szerint az orosz leányvállalatokkal rendelkező vállalatokra kivetett adók másfélszeresére emeléséről szóló ukrán törvényjavaslat megnehezítheti az oroszországi részleg munkáját. A hírek szerint az OTP Bank megkezdte oroszországi tevékenységének leállítását arra az esetre, ha esetleg elhagyná az országot.”

Erről többet nem mondanék, ugyanis pontosan ezerféle dolgot jelenthet, de – jó tudni, jegyezzük meg.

Akkor most lássuk a katonásabb világot. Az elmúlt két hétben két rejtélyes támadás is zajlott Ukrajnában. Nyilván sokkal több volt a támadás úgy általában, de ezt a kettőt nem értjük. Az első eset Olenivkában történt, ahol egy fegyintézetből átalakított fogolytáborban – már ez is szabályellenes! – az Azovsztal üzem védőit őrizték. Hogy mi találta el az egyik barakkot vagy mi robbant fel benne, azt máig nem tudjuk, de ötven hadifogoly meghalt, további 73 megsebesült tőle. Moszkva azt állítja, hogy a „vérfürdőt” a „bűnöző Zelenszkij-rezsim” hajtotta végre úgy, hogy egy amerikai HIMARS rakétarendszerrel támadt az épületre (az orosz propagandisták még egy videót is közzétettek az állítólag Olenivkában talált rakéta roncsaival). Kijev szerint Oroszország maga hajtotta végre a csapást, hogy elrejtse „a foglyok kínzásának és kivégzésének nyomait”.

Most azonban a CNN elvégeztetett egy vizsgálatot, aminek eléggé kijózanító az eredménye. Hogy a végén kezdjem: ez sok minden lehetett, csak HIMARS nem. A barakkról, ahol a halott foglyokat tartották, készült fényképek azt mutatják, hogy a nem dőlt össze: a falak és a tető nagy része épségben maradt. Az épület belsejében tűz nyomai láthatóak. A CNN-nek nyilatkozó Chris Cobb-Smith fegyverszakértő szerint egy HIMARS csapás sokkal nagyobb károkat okozott volna.

A videón nem látszanak kráterek, az ágyak nem mozdultak el, az oszlopok nem sérültek, de hatalmas tűzkárokat lehet látni. Ha ez egy irányított többszörös rakétavető lett volna, akkor krátereket, összetört mennyezeteket és falakat, széttépett testeket láttunk volna”




mondta. Cobb-Smith úgy véli, hogy az épületben a fő kárt az intenzív tűz okozta, és egyáltalán nem a rakéta. Sőt, a CNN beszerzett két műholdfelvételt arról, mit művel a HIMARS, amikor tényleg bevetik: a képeken egy július 12-én ezzel a rendszerrel megpirongatott, Novaja Kakhovka-i orosz lőszerraktár látható találat előtt:

és találat után:

Látjuk, hogy a HIMARS egyszerűen elsöpörte az épületet, még a környéke is alaposan megsérült, bár abban szerepe lehetett a benne tárolt lőszernek is. Olenivkában a szakértők már az elején is mondogatták, hogy mintha az épület belsejében robbant volna valami – éspedig gyújtóbomba, nem egyéb. Különben is logikátlan lett volna, ha Ukrajna ezt a méregdrága rendszert veti be egy olyan célpont ellen, ami alig 15 kilométerre volt a frontvonaltól – van nekik ilyen távra olcsóbb készségük is.

Azt tehát már tudjuk, mi nem találta el az olenivkai barakkot, most már azt kéne kideríteni, ezzel szemben mi találta el.

Akkor most lássuk a másik kétséges támadást. Igen, a krími, Szaki nevű orosz katonai repülőtérről van szó. Ahol valami – messze minden ukrán fegyverrendszer lőtávolságán kívül – felrobbant néhányszor és ezzel vagy okozott kárt, vagy sem. A következő változatokról tudunk:

    • Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy sem repülőgépek, sem repülőtéri berendezések nem sérültek meg.
    • A CNN becslése szerint legalább hét megsemmisült repülőgépről van szó.
    • A BBC orosz szolgálata, a The New York Times és az amerikai Háborús Tanulmányok Intézete (ISW) azt írja, hogy legalább nyolc repülőgép égett el a repülőtéren.
    • A Schemes című ukrán kiadvány kilenc gépről ír.

A források megjegyzik, hogy valószínűleg Szu–30-as vadászgépek és Szu–24-es bombázók semmisültek meg a repülőtéren. Mint a BBC orosz szolgálata megjegyzi, a fotó alapján nehéz pontosan meghatározni, hogy hány gépet semmisítettek meg. Na, akkor most ki mond igazat?

Még szerencse, hogy erről a repülőtérről is megvannak a műholdas felvételek. Akkor tehát lássuk a szaki repülőteret támadás előtt:

és támadás után, már másnap.

Hát… legalább három nagy kráter látható a második képen. A fotókon továbbá nagy kiterjedésű felperzselt földterületek láthatók, valószínűleg egy robbanás okozta tűz után, valamint romos, raktáraknak látszó helyiségek. A felvételek azonban azt mutatják, hogy a repülőtér fő kifutópályái, több helikopter és egy nagy lőszerraktár nem sérült meg a robbanások következtében. Mármost ez a repülőtér több, mint 200 kilométerre van a fronttól, HIMARS-szal lehetett volna benne ekkora kárt tenni, de nem a mostani lőszerekkel, hanem ATACMS-szel, csak olyant nem kapott Ukrajna. Ilyenformán még az sem biztos, hogy egyáltalán felülről, a levegőből érkezett a robbanóanyag, mert nem kizárható a partizánakció lehetősége sem.


Az viszont nagyon világosan látszik a műholdas felvételeken, hogy a moszkvai védelmi minisztérium hazudik, mint a vízfolyás: ott vannak, jól láthatóan a kiégett repülőgéproncsok, úgy tesznek, mintha nem a huszonegyedik században élnénk, mintha el lehetne bújni a műholdak elől (ráadásul ezeket a képeket még csak nem is katonai, hanem polgári, magántulajdonban álló műholdak készítik, akárki rendelhet fotót az üzemeltető cégtől – legfeljebb, ha orosz védelmi miniszter az ember, nem kap, de más igen).

Mára még egy legenda eloszlatása – vagy továbbgondolása? – maradt. Hírlelték a héten, hogy százezer észak-koreai önkéntes szállna be merő kalandvágyból a háborúba orosz oldalon, vagy esetleg a DNK-LNK színeiben. Olyan is volt, aki már látni vélte őket (nagyot tévedett), egy másik változat szerint a százezer önkéntes építőmunkás volna, akik majd az újjáépítésben segítenek. Hát, most tartunk ott, hogy nem jön senki a Remetekirályságból. Mint a TASZSZ írja:

MOSZKVA, augusztus 11. /TASZSZ/. Azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy Észak-Korea állítólag kezdeményezte, hogy akár 100 ezer önkéntest is küldjön Oroszország ukrajnai különleges katonai műveletben való részvételre, hamisak – jelentette ki Ivan Necsajev orosz külügyminisztériumi helyettes szóvivő csütörtöki tájékoztatóján.

Tudomásul vettük az interneten terjedő és egyes bloggerek, valamint a szakértői közösséghez közel álló személyek által felkapott hamis történeteket, amelyek azt állítják, hogy Észak-Korea állítólag azt javasolta, hogy akár 100 ezer önkéntest küldjön a donbásszi különleges katonai műveletben való részvételre. Ezzel kapcsolatban teljes felelősséggel kijelenthetjük, hogy ezek ízig-vérig álhírek. Nem folynak ilyen tárgyalások, és nem tervezik észak-koreai önkéntesek bevetését a DNK és az LNK (Donyecki és Luhanszki Népköztársaság) területén” – mutatott rá.

Meggyőződésünk, hogy az orosz fegyveres erők és a DPR és az LPR népi milíciái elegendő harci képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy sikeresen elérjék az ukrajnai különleges művelet céljait” – hangsúlyozta Necsajev.”





No, ha nem, akkor nem, de ne feledjük a régi újságíró-szabályt:

Soha ne higgyünk el semmit, amíg a TASZSZ nem cáfolta meg!”

Szóval ezek után én már semmin sem csodálkoznék, azon se, ha Donyeckben felbukkanna egymillió észak-koreai önkéntes és azt állítanák magukról, hogy burjátok, csak rossz napjuk van, azért néznek ki furcsán.

Mára ennyi hír jutott, holnap folytatódik a krónika.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!