„A haszid zsidók történelme 1944-ig nyúlik vissza. Rudolph Kastner alkut kötött az egyik zsidók deportálásával megbízott náci alezredessel, hogy az egyik vonatot nem Auschwitzba, hanem a semleges Svájcba irányítják. Ezen a vonaton utazott Teitelbaum Joel is, a szatmárnémeti rabbi, és rajta kívül mintegy 1700 fő, plusz 200 regisztrálatlan kisgyermek.” (Origo)
Csak akad nekem augusztus huszadikára is valami idegesítően ostoba a kormánysajtóból. Végül is, ami a magyarokat illeti, kétszáz évecske nem oszt és nem szoroz. Majdnem 1944, na. Taub Izsák, a Hájliger Kálever, Kállói Szent, akihez még nekem is van valami oldalági közöm, a kakasával együtt elmehet a sóhivatalba. De elmehet Liadi Snéor Zálmán is, meg az összes lubavicsi, az élbolyban a hetedik rebbével, Menachem Mendel Schneersonnal, akinek az írásait a nyolcvanas évek közepétől haláláig rendszeresen kaptam. Egy szatmári, akikről a cikk szólni akar, lehet, hogy kiköpne, lehet, hogy nem, Orbán mindenesetre mind a két húron játszik, azaz próbál játszani.
A „haszid zsidók történelme” Krisztus előtti időkig „nyúlik vissza”, minimum a Pörölyig, nem írom le, ki az, tessék kitalálni, drága Origo, vagy tessék egyetlen kósza pillantást vetni bármely idevágó netcikkre, akár a Wikipédiára. Persze minek. Soros ugye, nem haszid, a „migránsok” meg még csak zsidók sem voltak addig, míg meg nem érkeztek hozzájuk a kedves orosz vendégek tankkal.
Azóta már olyanok is vannak köztük. Hódolhatnak nyugodtan szokásaiknak, a magyar kormány nemes gesztusából kifolyólag, Balatonőszödön. Tévelyeghetnek kedvükre.
Salve, Regina, Mater misericordiae,
vita, dulcedo, et spes nostra, salve.
Ad te clamamus exsules filii Hevae,
ad te suspiramus, gementes et flentes
in hac lacrimarum valle.
Üdvözlégy, Úrnőnk, irgalmasságnak asszonya!
Élet, édesség, reménycsillag, áldunk.
Most kérve kérlel Évának száműzött népe.
Hozzád sóhajtozunk, sírva és zokogva
siralmaink völgye mélyén.
Jó, ez elsősorban nem nekik szól. Meg nem is „úrnőnk”, de ez tényleg csak apróság (nem apróság, de jóvanazígy). Ecclesia et Synagoga, két nőalak, a koronás (keresztény) Egyház kontra a bekötött szemű Zsinagóga.
Azért csúnya dolgokat csinálnak, különösen a nőkkel. A többi is ostobaság, s mindez le van írva feketén-fehéren, csak el kell olvasni a mai Origón. Mint az afrikai és egyéb csonkításokat, csak most nem háborodunk fel, mert most más a politikai kurzus. Szőrmentén, Tónikám, szőrmentén. S. szeret minket, mi is szeretjük S-t, bár köze nincs a szatmáriakhoz, legfeljebb éppen annyi, hogy túllicitálja őket, aminthogy viszont. De ez nem, nem szeretet, se oda, se vissza. Legfeljebb ok a brooklyni táskás kirándulásokra.
Helló, röfi.
Hogy ki a röfi, nézőpont kérdése. Majd a végén kiderül.
Annyira S. se utálhatja a szatmáriakat, mint amennyire óvatosnak kell lennie. Ez az egyetlen tanulság azért valódi tanulság, és ez tényleg a Hitlerájjal összeborult Magyarországra vezethető vissza, mint hozzánk múlt időben most legközelebbi pogrompontra.
Csám azt hiszi, hogy az ember szeretetből tartja, írja Fekete István. Na, az az egy egészen biztosan nincs ebben a történetben, se oda, se vissza.