Ha az ember felüti a mai orosz nyelvű sajtót, először az az érzése támad, hogy váratlanul kitört a béke, meglepetésszerűen véget ért a háború, ugyanis minden a tegnapi tanévnyitóról szól, ahogy annak egy normális világban lennie is kéne szeptember másodikán. Aztán elolvassa az ember azokat az írásokat és elillan a remény. Még háború van.
Sőt, most van csak igazán háború, beköltözött az iskolákba is a „Beszélgetések fontos dolgokról” nevű új tantárgy formájában, amit az Oroszországi Föderáció és Belarusz minden iskolájában kötelező oktatni. Annyira kötelező, hogy orosz földön az első órát Putyin, Fehéroroszországban Lukasenka tartotta, szóval most láthatta a tanuló ifjúság, mire számíthat egész évben (és utána is, míg ki nem kerül az iskolából). Putyin például olyanokat beszélt, hogy:
„A donyecki iskolások nem tudták, hogy van egy krími híd. Azt hitték, hogy hamisítvány. Azt sem tudták, hogy Ukrajna és Oroszország egy állam része. Így tanították őket. Valószínűleg még a felnőttek sem tudják, hogy Ukrajnának a Szovjetunió megalakulása előtt soha nem volt saját államisága.
Mindenki azt hiszi, hogy ma valamilyen agresszió történik Oroszország részéről. És azt sem értik, hogy a 2014-es puccs után a donbászi és krími emberek nem akarták elismerni a puccs eredményeit, és háborút indítottak ellenük, amelyet nyolc éven át vívtak. Küldetésünk, hogy megállítsuk ezt a háborút, és megvédjük az embereket és magát Oroszországot. Mert a mai Ukrajna területén egy oroszellenes enklávé kezdett kialakulni, amely hazánkat fenyegeti. Az ott harcoló srácok az egészségüket kockáztatják és meghalnak. Meg kell érteniük, hogy miért adják az életüket. Oroszországért és a donbászi emberekért. Minden bizonnyal megérdemel minden támogatást, amit a társadalomtól kaphat.”
Ha nem tudtak a krími híd létezéséről egyáltalán, hogyan hihették hamisítványnak? Mindegy, nem ez az első eset, hogy egy politikus emeletes marhaságokat beszél. És a továbbiaknak sincs sok értelme, mintha csak magyarázkodni próbálna az orosz elnök a diákság előtt, speciel volna miért, de tudjuk, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy őket is megpróbálja elbolondítani. Előre szólok: így nehéz lesz, mert a srácok kicsit sem hülyék.
Putyin még motyogott valamit a szorgalomról, kemény munkáról és a „gumifenékről”, ami nem elég a valódi teljesítményhez, aztán ment tovább, Lukasenka viszont négy órán keresztül tépte a tanulók idegeit, szóval már ennyi is elég volna más körülmények között ahhoz, hogy a népszerűségi indexe minimum ötven százalékot zuhanjon. Lássuk, ő miket beszélt.
„Parasztjaink tegnap 8 millió 50 ezer tonna gabonát takarítottak be. Lehetőség van 11 millió tonna gabona betakarítására. Ilyen még soha nem történt ebben az országban. Nem kell magyaráznom, miért van szükségünk gabonára és kenyérre.”
Ez fontos, de nem hinném, hogy a gyerekeket nagyon érdekelné. Vagy akár csak kicsit is.
„Ez az első számítógép, amit okos embereinktől kaptam. Az volt a feladatuk, hogy kutakodjanak a világban, találják meg a legjobbat abból, amit még nem tudunk létrehozni (processzorok, szoftverek), és hozzák létre ezt a számítógépet. Őszintén szólva, ma körülbelül 12%-ban van benne fehérorosz alkatrést, termék. Az év végére ez az arány 30% lesz. De maga a tény fontos.
És az oroszokkal közösen létrehoztunk egy szuperszámítógépet is – azt hiszem, három vagy öt ilyen gépet már legyártottunk, és jól működnek.”
Sajnos nincs fotóm a fehérorosz laptopról, de nagyon röhögnék, ha az „okos emberek” beadták volna Lukasenkának, hogy azért van rajta egy alma, amiből hiányzik egy falat, mert a fehérorosz agrárgazdaságot reklámozza, és a márkaneve „яблык”. Viszont történelemórát is tartott.
„Vegyük Lavrentyij Berija személyiségét – ő a nép ellensége volt, így és így tovább. Lehet, hogy rossz ember volt, de szerintem ma is létezünk, és nincs háború Fehéroroszországban, mert ez a Berija létezett és vezette a nukleáris fegyverek létrehozásának folyamatát, amit én nem fogadok el és gyűlölök, de nekünk – ebben az esetben Oroszországnak – vannak ilyen fegyvereink, és ezek tartják vissza az ellenséget.”
Hát nem tudom, ennyi erővel Szaharov akadémikusnak is hálás lehetne, Berija azért nála jóvel kevesebbet tett például a szovjet hidrogénbomba-programért. Pontosabban: nem lövette főbe Szaharovot, de azért ez aktív cselekedetnek kevés. Meg aztán az emberi jogok mellett elkötelezett, Nobel-békedíjas Szaharov manapság nem lehet példakép sem Moszkvában, sem Minszkben. Berija annál inkább.
„Őseink a birodalom hármas államalkotó népéhez tartoztak: a nagyoroszokhoz, a fehéroroszokhoz és a kisoroszokhoz. Más szóval oroszok, fehéroroszok és ukránok. A Lengyel–Litván Nemzetközösségben, ha nem lett volna a felosztás, nemzeti összeomlás várt volna ránk. Ma legfeljebb ortodox lengyeleknek neveznénk magunkat, mint a Białystok régió több tízezer mai lakosa.”
Hiába, csak nem akar kialakulni az a lengyel-fehérorosz jószomszédi kapcsolat. De Ukrajnáról is nagy titkokat árult el.
„Ukrajna viszont a szakadékba zuhan. Az ukrán népet kifosztják. Minden ismétli önmagát! Ahogyan az első és a második világháború idején Fehéroroszország szakaszosan exportált erdőt, tőzeget, szarvasmarhát, gabonát, úgy ma Ukrajnából is exportálnak csernozjomot, gabonát és más nyersanyagokat. A szegény Afrika etetésére, ahogy a médiában mondják? Nem, az egészet a gazdag Európába viszik.”
Igazán? Akkor minek hozzá a hajó? Mindegy, az már világos, hogy Putyin is, Lukasenka is úgy értették a tantárgy nevét, hogy „Beszélgetés (nekem) fontos dolgokról”, a fehérorosz srácokat meg szívemből szánom, hogy végig kellett hallgassák ezt a négy órányi tömény hülyeséget.
Viszont kikerült egy valódi, iskolai óra hangzó anyaga a Vazsnoje Isztorii (Fontos történetek) című laphoz, amiből megláthatjuk, hogyan fog ez a hazafias oktatás kinézni a hétköznapokban. Horrorisztikusan. A felvételt egy moszkvai iskola diákjai készítették.
„Tanár: Mi a hazafiság? A hazaszeretet, a hazához való hűség, a büszkeség a hazára, az, hogy a dolgok jóra forduljanak a hazában. Mi a nacionalizmus?
Tanuló: A nemzetiséged iránti szeretet.
Tanítvány: A nemzet dicsérete. Mit gondolnak a nacionalisták? Hogyan viselkednek másokkal szemben?
A gyerekek hallgatnak.
(…)
Az órákon tehát különböző témákról fogtok esszéket írni. És remélem, hogy mindannyian emberek maradunk, és semmilyen helyzetben nem felejtjük el, hogy emberek vagyunk.
Mi az a polgárháború? Amikor az emberek egymás ellen harcolnak. Amikor ugyanazon család tagjai mindkét oldalra sodródhatnak. A testvérek ellenségekké válnak, és elkezdik gyilkolni egymást. Ez nem normális.
Nagyon jól tudja, mindenki, hogy miről szólt a különleges művelet. Mi miatt? Sok információ kering, mit gondolsz? Ez egy kísérlet hazánk, Oroszország részéről, hogy elfoglalja Ukrajna területét? Akarjuk ezt a területet? Szükségünk van rá?
A gyerekek hallgatnak.
Tanár: Oroszországnak nincs szüksége területekre. Nem indítana háborút, ha nem élnének oroszok a területen. Megértetted? Orosz állampolgárok élnek ott. Egy ország részei voltunk, és senki sem gondolt arra, hogy hol fog élni. Nálunk, a Szovjetunióban, a volt Szovjetunióban, bárki élhetett bármelyik köztársaságban. És senki sem üldözött senkit. És ők, az ukrajnai oroszok ott kötöttek ki, ott éltek. És ők sem akarják elhagyni az otthonukat és Oroszországba költözni.
És az oroszok védelme érdekében, az említett területek képviselőinek kérésére Vlagyimir Putyin parancsot adott arra, hogy katonai akciókat indítsanak az emberek védelme érdekében. Ukrajna nyolc éven át próbálta kényszeríteni ezeket az embereket, hogy beszéljenek ukránul, felejtsenek el mindent, ami orosz, és lőtték is őket.
Elnökünk, úgy vélem, helyes döntést hozott.”
Ezért kellett tehát például terhes nőket lőni rakéta-sorozatvetővel, asszonyokat és gyermekeket bombázni a Drámai Színházban Mariupol ostrománál? Kramatorszk, Kremencsuk, Bucsa, és a többi memóriánkba égett helység mind csak „revans” lett volna egy olyan állítólagos népirtásért, aminek az orosz propagandán kívül sehol sincs nyoma? Amire soha nem volt bizonyíték? Tanár úr: lehet, hogy maga elhiszi, amit beszél, de azzal már nem fárad, hogy be is bizonyítsa. Tanár úr üljön le: egyes.
A pesti ember ilyenkor csak fáradtan legyint és azt morogja maga elé, hogy „van az a pénz”, amiért egyesek propagandát is képesek szajkózni a diákjaiknak. A pesti ember téved, ugyanis a Versztka tudósítása szerint éppenséggel nincs az a pénz. Konkrétan arról van szó, hogy egyes régiókban egyes iskolák nem hajlandóak fizetni a tanároknak ezekért az órákért, tessék ingyen előadni, tiszta és önzetlen hazafiságból! Vagy ne is legyen ilyen foglalkozás.
„Több régió tanárai és a pedagógus szakszervezetek képviselői elmondták, hogy erre a munkára nem különítettek el további forrásokat. Az átlagos tanári fizetés egyes régiókban alig több mint 26 000 rubel, és már egy kis pluszfizetés is sokat számítana. Néhány iskola azonban megígérte, hogy kompenzálja a tanárokat a többletmunkájukért. A hatóságok 22 millió rubelt költöttek a „Beszélgetések fontos dolgokról” módszertani kézikönyvek kidolgozására.
Egy csebokszári iskola igazgatója közölte a tanárokkal, hogy a „Beszélgetések fontos dolgokról” nem lesz fizetős, „mert ez egy tanórán kívüli tevékenység”.
„A tanórán kívüli tevékenységek közé tartozik a gyerekekkel való további, iskolán kívüli munka: múzeumlátogatások, klubok” – mondta Irina orosz nyelv- és irodalom tanárnő (neve kérésére megváltoztatva). – A kiegészítő oktatásban részt vevő tanárokat ezért fizetik. Kiderült, hogy a „fontos dolgokról való beszédet” is meg kell fizetni. Vagy nem értünk valamit”.
A tanárokat szolgálati idejük és kategóriájuk szerint fizetik. Irina oktatási munkájának egy tanítási órája 90 rubelt ér. Ez azt jelenti, hogy 34 órára több mint háromezer rubelt kaphatott, ami szerény költségvetése szempontjából is fontos.”
Demagógia is, ingyen is? Nem fog menni.
A végére hagytam a Meduza felmérését, ők diákokat, szülőket és tanárokat kérdeztek arról, hogy tetszik nekik az „új tantárgy”. Senki sem lelkesedik érte különösebben… a diákok főleg nem.
„Iskolánkban minden hétfőn elsőként zászlófelvonás lesz himnusszal, és fontos dolgokról beszélgetünk. Ez egy remek ürügy arra, hogy aludjunk.”
Egészséges álláspont. A másik még egészségesebb:
A nővérem azt mondja: „Van egy új tantárgyunk”.
Azt kérdezem: „Beszélgetés fontos dolgokról?”
Ő: „Igen.”
Én: „És mit mondtak ott?”
Ő: „Nem tudom, senki sem figyelt.”
Van aki komolyan válaszolt:
„Az én verzióm a „fontos dolgokról beszélgetés” leckére a következő lenne: „elsősegélynyújtás…”; „önvédelmi órák lányoknak”; „szexuális nevelés”; „egy óra gyermekpszichológussal” és így tovább. Ez sokkal hasznosabb lenne, mint ami ma van.”
Annál tényleg hasznosabb lenne.
Úgy gondolom, hogy a jövőben az iskolákban a „fontos dolgokról beszélgetés” órákat fel kellene váltani a szexuális felvilágosításról szóló előadásokkal. És hívjuk őket „Nedves beszélgetésnek”.
Ez egy lefordíthatatlan orosz szójáték, ugyanis a „fontos” és a „nedves” szó között oroszul csak egy betű a különbség. De mit mondanak a tanárok?
„Hozzáadnak egy „Beszélgetések fontos dolgokról” leckét… második osztálytól kezdve… Én megdöbbentem. Nem akarok a gyerekeimnek az „orosz világról” mesélni.”
„Úgy döntöttünk, hogy nincs értelme ezt a leckét megtartani, ha valami fontos dologról van szó, majd a szünetben elmondom.”
„Az, ahogyan az összes tanár nevet velünk a „Beszélgetések fontos dolgokról” nevű újításon, reményt ad nekem.”
Őszintén szólva nekem is: megmutatja, hogy nem minden orosznak ment el az esze. Márpedig abból, hogy az őrültségeket az értelmes emberekre erőltették, még soha nem sült ki semmi jó, az értelmesek egy idő után nem fogják elviselni.
Mára ennyi hír jutott, holnap folytatódik a krónika.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!