Az elmúlt napok eseményei, a tömegsírok, kínzókamrák megtalálása után talán nem túlzás, ha ezt a mai írást az orosz katonai morálnak szenteljük, mármint annak a kérdésnek, hogy létezik-e még olyasmi egyáltalán.
Úgy hozta a sors, hogy ma három idevágó témájú híradással is találkoztam, három nagyon különböző szempontot tükröznek – lássuk, mire megyünk velük.
Az első eset máris különleges, ugyanis egy Wagner-zsoldba állt volt elítélt nyilatkozik Jurij Butuszov ukrán újságírónak, éspedig már ukrán hadifogságban. Jevgenyij Nuzsinnak hívják, és huszonnégy évet kapott saját állítása szerint egy halállal végződő verekedésért, meg még négy év ráadást egy sikertelen szökési kísérletért. Ebből saját állítása szerint huszonhármat már leült, mikor megérkezett a büntetőtelepre „Putyin séfje”, a Wagner-csoport tulajdonosa, Prigozsin toborozni. Ahogy Nuzsin mondja:
„Mindenkinek kegyelmet ígért, meg valami 100 ezres fizetést. Ha megölnek, 5 milliót kifizetnek a családnak. Azt mondta, hogy a haza veszélyben van, és így tovább, és így tovább. 92 ember lépet be azonnal.”
Nuzsin szerint az elítéltek az első hét napot szeptember 2-ig „kiképzőtáborban” töltötték. Ott elmondták nekik, hogyan kell kezelni a fegyvereket, és kivitték őket a lőtérre. A második napon sisakot, golyóálló mellényt, térdvédőt és töltény nélküli automata puskát kaptak.
„Csak akkor vették el tőlünk őket, amikor Prigozsin odajött. Elvették az összes fegyverünket, egy szobába tették őket; amikor elment, újra odaadták nekünk. Jött, összegyűjtött minket, és megkérdezte, ki volt elégedetlen: volt, akinek nem volt megfelelő egyenruhája, volt, akinek nem volt megfelelő cipője. Ha jól értem, ellenőrzéseket tartott, nem csak nálunk.”
A kiképzés során még a szóbeli ellenkezésért is kivégzés járt, a Wagner-csoport nyelvén „lenullázás”. Mint Nuzsin állítja:
„Minket az IK–3-ból hoztak be, az IK–5-ből pedig 60 embert, szintén Rjazanyból. Előttünk ott nulláztak le egy fickót: volt egy veszekedése az oktatóval, csak verbális hasmenés, nem több – és nullázták. És az 5-ös számú büntetés-végrehajtási intézetből is nulláztak egy embert. A semmiért lőtték le, mondhatni a szájmenésért, és ott temették el valahol.”
Nuzsin szerint a kiképzőtábor után, szeptember 2-án „valamelyik Wagner-szektorba” helyezték át őket. Ott összegyűjtöttek egy 17 fős csoportot, akiknek segíteniük kellett volna a sebesültek és a halottak evakuálásában: „A második napon már nem volt 17, talán 8-10 ember maradt. Napközben ágyúzás folyt, így nyugodtan ültünk. Éjszaka pedig kimásztunk az erdőbe, hogy megkeressük a saját halottainkat.” Szeptember 4-én Nuzsin megadta magát „fegyverek nélkül, minden nélkül”.
Most szeretne bejutni az ukrán oldalon harcoló Orosz Légióba, de nem hinném, hogy felvennék – nélküle többre mennek, bár nagyon jó kérdés, hogy mi legyen ezzel az emberrel. Nem ölt, még csak nem is támadott meg senkit (kivéve azt az esetet, ami miatt börtönbe került, de az igen rég volt), ha visszaküldik Oroszországba, ott a Wagner-csoport mindenképpen végez vele, mert megadta magát, még a maradék öt évét sem engedik leülni, Ukrajnában tartani nincs miért, csibészből a világ legtöbb országa önellátó… szóval, nincs jó megoldás az ő problémájára.
Szóval a besorozott fegyenceknek sem túl nagy öröm az ukrajnai szolgálat, de még az orosz büntetőtelephez képest sem, pedig az nagy szó. És most már bárkit felvesz a Wagner – korábban a szexuális bűncselekmények elkövetőit elutasították, de most már őket is fogadják, bár különleges alakulatba kerülnek (bele sem merek gondolni, mi lehet ennek a feladata). Sőt, éppen tegnap derült ki, hogy beléphetett a Wagner-csoportba egy olyan fogoly is, akit kannibalizmusért ítéltek el. Hogy ő milyen alakulathoz kerül, azt ne is találgassuk.
Mit szólnak viszont Ukrajnához a hétköznapi, szerződéses katonák?
Gyűlölik és szabadulni szeretnének bármi áron. A fehérorosz ellenzéki „Vot Tak” híroldal hozzájutott egy nagyobb adag dokumentumhoz, melyeket az ukránok zsákmányoltak az orosz hadsereg „Izjum-csoportjának” főhadiszállásán – a harcoló katonák kilépési, parancsmegtagadási nyilatkozatait tartalmazza a dosszié. Több tucatot.
„Megtagadom a különleges katonai művelet végrehajtását Ukrajna területén szabadságon való távollét céljából és erkölcsi fáradtság miatt” – áll a 31135-ös katonai egység parancsnokának címzett egyik dokumentumban. A jelentést egy főhadnagy, „egy légvédelmi rakétaüteg 3. légvédelmi rakétaszakaszának parancsnoka” írta alá.
Egy másik, ugyanezen egység parancsnokának címzett 31135-ös jelentésen Azsgalijev őrmester aláírása szerepel „Kérem a légvédelmi rakétaüteg 2. légvédelmi rakéta szakaszának parancsnokát, I. A. Azsgalijev őrmestert az ukrajnai különleges katonai műveletben való részvételből eredő fizikai és erkölcsi fáradtság miatt az Orosz Fegyveres Erők soraiból elbocsátani”.
A kiadvány szerint a jelentés szerzője Iljasz Alikbetovics Azsgalijev, aki az „Ukrán nép hóhérainak könyve” weboldal adatbázisában is szerepel.
A 31135-ös katonai egység a Taman Gárda Motorizált Lövészhadosztály 1. gárdista motorizált lövészezrede, amelyet a Védelmi Minisztérium egyik legjobb egységének tartanak. A hadosztály állandó állomáshelye a moszkvai régió. Elit alakulat, mi lehet akkor a frissen és alig kiképzett önkéntes zászlóaljaknál? És mi viselte meg az edzett és a jelek szerint tömeggyilkos Azsgalijev őrmestert annyira, hogy harmadik személyben kérje az elbocsátását, nem csak a műveletből, de a fegyveres erőktől is?
Lássuk a harmadik szempontot, ami teljesen civil, egy, az orosz megszállást Balaklijában túlélő ukrán hölgyé, Jelenáé. A vele készült interjút a Meduza közölte. Nos, ő hogy látja az orosz katonai morált Ukrajnában? (Csak pár idézetet közlök, terjedelem híján).
„Először az ügyészségen állomásoztak. Amikor odaértek, átcsoportosították őket. Ahol csak megfordultak, szórólapokat ragasztottak ki, amelyeken az állt, hogy „a rendőrség keresi őket”. A központi piacon „nácikról”, „ukronácikról”, akik „elnyomtak” minket, és Banderáról készült képeket tettek ki. A katonai rendőrség szervezett volt, időnként mondtak valamit egy megafonba. (…) A zeneiskola közelében útzárat állítottak fel. Voltak burjátok, az önjelölt népköztársaságok katonái (a legrondább egyenruhájukról lehetett felismerni őket) és a Roszgvargyija tagjai. A burjátok voltak a legijesztőbbek: ők nem beszéltek oroszul, és ők voltak a legjobban felszerelve. Amikor elhaladsz mellettük, hátizsákkal a hátadon, 10 géppisztolyos burját jön feléd. Természetesen nem érzed magad kényelmesen. Azt gondolod: nos, ha lelőnek, talán legalább a hátizsákot találják el, és az megment téged.
Az ellenőrző ponton fel kellett mutatni az útlevelet. Megmotozhatnak. A férfiakat alaposabban ellenőrizték: keresték a tetoválásokat, különösen a fiatal férfiakon. Ha nem tetszett valamelyik tetoválásuk, a fiúk eltűntek. Ezért a férfiak igyekeztek egyáltalán nem kimenni.
A burjátok, ahogy az interneten is írják, mindent elloptak: mikrohullámú sütőket, még a poháralátét nélküli vízforralókat is. Bejöttek a házakba, és wi-fi-t követeltek, ha telefonálni akartak. Leszúrtak egy lovat. Néha berúgtak, és elkezdtek lövöldözni más orosz katonákra, ez válogatás nélküli lövöldözés volt.”
Ahogy nézem, a civil lakosság szívét sem nyerték meg, de mintha nem is igyekeztek volna túlzottan ezt elérni. Ez a hadsereg a jelek szerint egyáltalán nem tudja, mit keres Ukrajnában (igaz, ezt a világon senki sem tudja, nem csak ők) és kínjában pokollá teszi nem csak mások, de a saját életét is.
Ilyen körülmények között azt hiszem erős, barokkos túlzás bármiféle katonai morálról beszélni, ez egy hatalmasra nőtt de szétzüllésnek indult, fegyelmezhetetlen rablóbanda, ráadásul épp most fogad a soraiba valódi, profi bűnözőket, akiknek a tapasztalatai kincset érhetnek fosztogatáskor.
És – hogy el ne felejtsem – van már egy kannibáljuk is. Ki tudja, mikor jöhetnek jól az ő tapasztalatai?
Mára ennyi hír jutott, hagyjunk munkát holnapra is.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!