Nem. Nem erre törekszik. Ez ugyan afféle szerény vélemény, nem tény, tény, tény, de e szerény vélemény szerint Putyin nem a harmadik világháború kirobbantására törekszik.
Ellent kell mondanom Szele kollégának, aki nem érti ugyan, milyen megfontolásból törekedne erre Vlagyimir Vlagyimirovics, de szerinte az irány tisztán látszik.
Semmilyenből, és – úgy tűnik – az irány se látszik tisztán.
Én rigorózusan ragaszkodom ahhoz a feltételezéshez, hogy akit meg akarok fejteni, nem sík hülye. Különösen akkor nem, ha oda juttatta magát, ahova 1917-ig cárnak kellett születni. Hibázhat, de ekkora baromságot nem gondolhat, azok ismeretében különösen nem, amit Szele kolléga leírt. (Tegnap írta le, nem recitálom külön, tessék elolvasni, ha eddig nem tették.)
Abban sem hiszek, hogy nem tudja, mit akar elérni. És többek között ezért nem hiszek a világháborús tervben: azzal ugyanis nem érne el semmit. S ha ez nem volna elég, tessék hozzátenni, hogy
a történelem nem pasziánsz, hanem ha a történelem pasziánsza nem.
nem egy játékos játssza. És, horribile dictu, másnak is lehetnek szándékai, például Vlagyimir Vlagyimiroviccsal. Akár az is, hogy ugorjon bele valamilyen esztelenségbe, amire „méltó” választ lehet adni. Pontosan annyi létjogosultsága van ennek a feltételezésnek, mint annak, hogy Putyin csak arra vár, hogy Ukrajnát mielőbb vegyék fel a NATO-ba egy háború közepén. De mi van akkor, ha másvalaki vár arra, amit Putyin csinál, miután Ukrajnát a NATO karjaiba kergette? Mi van akkor, ha nem csak az oroszok vadásznak ürügyekre? Ha ide is súgnak, oda is, és aki lép, ugyanannyira nincs tisztában vele, hogy erre csak rávezették, mint az, aki ellenlép? Ha még csak kettőnek se kell súgni, mert elég egynek, a másik csak amolyan biztonsági tartalék? Ha még a súgó is csak hiszi magáról, hogy ő irányít, mert az egész helyzet – ahogy előállt – úgy van megkonstruálva, hogy azt tegye, amit tesz?
Csupa csavaros kibúvó, csupa csalatás.
Ebben a helyzetben egyetlen olyan alapvető dolog van, ami egyik bábu-játékosnak se érdeke: a harmadik (nukleáris) világháború.
De térjünk vissza Vlagyimir Vlagyimirovicsra. A harmadik világháborúhoz semmi szüksége nem volt erre az elnyúló ukrajnai cirkuszra. Kreál egy Gleiwitz 2-t még az elején, és kész. Ha nagyon fontos neki az elpusztítandók véleménye, tudniillik az övéit nem kell meggyőzni semmiről. A kánok nem indokolnak. Kirobbantok egy lokális konfliktust, elpazarolok rá x rubelt és a likvid eszközeim jó részét, az elitcsapataimat, majd nekimegyek a világ legerősebb hadseregének kiképzetlen és motiválatlan újoncokkal, Kína segítségében bízva? Azéban a Kínáéban, aki Tajvanon kívül csak arra vár, hogy mikor teheti rá a kezét a természeti kincseimre, Szibériára, ami nélkül újoncostól mehetek a sóhivatalba, alighanem örökre?
Ehhez nem egyszerűen hülyének, hanem idiótának kell lenni.
Mihez nem? Ahhoz, hogy zűrzavart okozzak. Hiányt, fenyegetettséget. Hogy megosszam az ellenfeleim, akik lezárták a lavírozási lehetőségeimet. Itt lép be a politikai rendszer, az a hatalomkoncentráció, ami más játékosok belépését megakadályozhatja. És innentől érezhetem úgy magam, hogy engem fenyegetnek, ráadásul…
tökéletesen jól érzem.
Ha pedig hagyományos hadviseléssel zérus esélyem van, a nem hagyományossal nem érek semmit a pusztulás-pusztításon kívül, akkor marad az, amit csinálok. És ha sikerül a kijevi vecsernye, és még februárban az ölembe hullik Ukrajna? Akkor mi van? Akkor vakarhatom a fejem? Nem. Illetve igen, később. Akkor később kell ürügyet találnom a gázcsap elzárására. Vagy másra, hiszen innentől enyém az ukrán gabona is. Generálhatok vele mindenféle bombázás nélkül egy olyan új menekülthullámot, hogy Európa sírva kéri vissza a régit.
Putyin csak ki akar törni abból a kutyaszorítóból, amibe kormányozta… magát. Nem Oroszország, Putyin. Oroszország teljesen mellékes. Bármilyen más ország lehetne a helyében, ha van gazdasági-geopolitikai jelentősége, és olyan a hatalmi struktúrája. Emlékezzenek az „arab tavasz”-ra.
A diktátorok csak diktátorok szeretnének maradni. Személy szerint akár maradhatnának is, egy darabig biztosan. Nem velük van baja annak, akinek (aminek) baja van, hanem a diktatúrákkal. Ha pedig az épp regnáló diktátor ezt nem akarja belátni, akkor jöhet a taktikázás oda-vissza, tulajdonképpen és végső elviségben (most mondok ellent is, meg nem is saját magamnak) bármi jöhet, de a végső kimenetelen nem változtathat. Kurva nehéz ezt belátni onnét a Páva-trónról, vagy honnét, de muszáj lesz. Azt pedig, ami addig történik, a diktátorok tananyagának is felfoghatjuk. És a nép? A nép, kérem szeretettel… az bizony megszívja.
De ez a dolgok lényegét nem érinti.