Hogy pontosan mi történt Limannál, azt majd csak a következő napok folyamán fogjuk megtudni, de tény, hogy tegnap ilyenkor még viták tárgya volt a város sorsa, ugyanis nem lehetett még tudni, hogy az orosz helyőrség vállalja-e a katlancsatát a majdnem teljesen bekerített városban, vagy inkább visszavonul. Ma déltájban érkezett a hír: feladták, visszavonultak.
Ami ritkaság: ezt be is ismerték. Maga Konasenkov vezérőrnagy, a védelmi minisztérium szóvivője közölte:
„A kialakult bekerítési veszély miatt a szövetséges erőket a Krasznij Liman lakta helységből előnyösebb pozíciókba vonták vissza.”
Igen, 2016 előtt a Liman elé még járt a város nevében a Krasznij is, most megint nem jár. Az Ukrajinszkaja Pravda maró ukrán gúnnyal vezeti fel a hírt szalagcímében:
„A jóindulat újabb gesztusa: a megszállók bejelentették, hogy kivonulnak Limanból”
Igen, ugyanis a Kígyó-szigeti orosz visszavonulást nevezte először a moszkvai védelmi minisztérium „a jóindulat gesztusának”. Holott azért vonultak ki, amiért most is: mert nagyon, de nagyon megverték őket. Azt sikerült megtudni, hogy a most elvonuló helyőrség a végére már csak körülbelül ötezer emberből állt, de még nagyon sok részlet homályos. Azt tudjuk például, hogy a valamikor húszezer lakosú településre az ukrán deszantalakulatok vonultak be, de azt nem, hogy találkoztak-e ott utóvéddel, ütköztek-e ellenállásba, van-e még a városkának civil lakossága egyáltalán – ez még mind ki kell derüljön.
Miért olyan fontos Liman bevétele (orosz szemmel nézve: eleste)?
Először is, szimbolikus jelentőségű. Putyin tegnap jelentette be és írta alá a megszállt területek annexióját, még meg sem száradt rendesen a tinta az aláírásán, azt sem lehet tudni, mi lesz ezeknek a területeknek a neve, az államformája, szóba került, hogy egységesen kezelik majd őket Tavriszi (Tauriszi) Terület néven, esetleg Novorosszijának fogják hívni az oblasztyot – mindenesetre alig egy nappal Putyin beszéde után, amiben nem mellesleg az egész világot is megfenyegette, elesik az új „állam” első városa. „Hát, ez a tavriszi történelem is jól kezdődik” – morgolódhat magában Rogozsin, a Roszkozmosz korábbi, szélsőjobboldali beállítottságáról híres vezetője, akit a moszkvai hírek szerint az új „terület” élére szántak.
Egyébként is. Ukrajna (és a világ nagyobbik része) tegnap bejelentette, hogy nem fogadják el az oktrojált „népszavazások” alapján végrehajtott annexiót, aztán egy napon belül jött is Kijevből Moszkvának egy akkora pofon, amekkorára Fülig Jimmy is büszke lehetne. Szívesen megkérdezném a tegnap még magán kívül őrjöngő Vladlen Tatarszkij bloggert, aki hivatalos volt a Kremlben tartott ceremóniára, hogy ehhez mit szól. Mert a tegnap annexióhoz valami félelmetesen undorítót bírt hozzáfűzni:
„Mindenkit megverünk, mindenkit megölünk, mindenkit kirabolunk, akit csak kell – minden úgy lesz, ahogy nekünk tetszik. Gyerünk, Isten nevében!”
Egyelőre, Vladlen, titeket vernek, de mint jég a határt.
Most már fejek fognak hullani, az egészen bizonyos. Az első áldozat Alekszandr Lapin vezérezredes lehet, ugyanis a hangjára elsőként rátaláló Ramzan Kadirov őt tette meg bűnbaknak hosszú Telegram-megosztásában, amit azonban érdemes teljes terjedelmében idézni:
„Mindig is azt mondtam: az igazságnál nincs jobb, bármennyire is keserű és fájdalmas, csak az igazság. Ez az egyetlen módja az előrelépésnek. Ezért nem hallgathatok arról, ami Krasznij Limanban történt.
A Központi Katonai Körzet parancsnoka, Alekszandr Lapin vezérezredes volt felelős ennek a szektornak a védelméért. Ugyanaz a Lapin, aki Liszicsanszk elfoglalásáért megkapta az Oroszország Hőse csillagot, noha de facto a közelében sem volt. Lapin szintén a Nyugati Katonai Körzet csapatainak volt alárendelve.
A vezérezredes az LNK és más egységek mozgósított harcosait az összes limani irányban bevetette, de nem biztosította számukra a szükséges kommunikációt, összeköttetést és lőszerellátást. Két héttel ezelőtt kedves testvérem, Apty Alaudinov vezérőrnagy személyesen tájékoztatott arról, hogy harcosaink könnyű célpontokká válhatnak. Én pedig tájékoztattam a veszélyről Valerij Geraszimovot, az orosz fegyveres erők vezérkarának vezetőjét. A tábornok azonban biztosított arról, hogy nem kételkedik Lapin katonai tehetségében, és nem tartja lehetségesnek a visszavonulást Krasznij Limanban és környékén.
Egy héttel később Lapin Sztarobelszkbe helyezi át a főhadiszállását, száz kilométerre az alárendeltjeitől, míg ő maga Luhanszkban ül. Hogyan lehetséges az egységek gyors irányítása, ha azok 150 kilométerre vannak? Az alapvető katonai logisztika hiánya miatt mára több települést és nagy területet hagytunk magára.
Nem az a kár, hogy Lapin középszerű. Hanem az, hogy a vezérkari felettesei fedezik őt. Ha rajtam múlott volna, Lapint közlegénnyé fokoztam volna le, megfosztottam volna kitüntetéseitől, és a frontra küldtem volna, hogy a fegyverrel a kezében mossa le szégyenét.
A katonai nepotizmus nem vezet jóra. A hadseregnek olyan parancsnokokat kell kineveznie, akik erős jellemű, bátor és elvhű emberek, akik törődnek az embereikkel, akik harcolnak a katonáikért, akik tudják, hogy beosztottjaikat nem szabad segítség és támogatás nélkül hagyni. A hadseregben nincs helye a nepotizmusnak, különösen nehéz időkben.
Nem volt elég Izjumnál? Akkoriban azt mondtam: lőjétek az ellenségnek a fasiszták által elfoglalt Izjumban lévő katonai tömörülését, annál is inkább, mert a tüzérségünknek éppen akkor volt erre lehetősége. Egyszerre végeznénk a legfőbb sátánistákkal és fasisztákkal. A különleges katonai műveletet a szó teljes értelmében kell végrehajtanunk, nem pedig kacérkodnunk vele. Minden lehetőséget és minden fegyvert használjunk fel, hogy megvédjük a mi területünket. Donyecket még mindig bombázzák. Az elcsatolt 4 terület lakói védelmet akarnak.
Nem tudom, hogy a védelmi minisztérium mit jelent a legfőbb főparancsnoknak, de személyes véleményem szerint drasztikusabb intézkedéseket kell hoznunk, egészen a hadiállapot kihirdetéséig a határ menti területeken és a kis hatóerejű nukleáris fegyverek alkalmazásáig. Nem kell minden döntést a nyugati-amerikai közösségre tekintve meghozni – ők már sok mindent mondtak és tettek ellenünk.
Tegnap felvonulás volt Izjumban, ma ukrán zászló lobog Limanban, holnap mi lesz?
Minden rendben lenne, ha nem lenne olyan rossz.”
Holnap, Ramzan? Holnap vagy megadjátok magatokat és kivonultok Ukrajnából, ha minden így megy tovább, vagy az lesz, amit te mondasz: totálissá válik a háború, bedobjátok a taktikai atomfegyvereiteket is, és aztán bárki is nyer, vagy rákban hal meg, vagy sugárbetegségben, de hogy a gyerekeinek három feje lesz és ízelt lába, az hétszentség.
Persze Kadirov inkább azért írta ezt a tirádát, hogy őt magát elő ne vegyék az igen alacsony harcértékű csecsen alakulatai, a „TikTok-harcosok” miatt, akkor már inkább vegyék Lapin fejét. Mindenesetre megint nő majd a távolság Putyin és vezérkara között, ez a folyamat a háború kezdete óta tart: sok jel mutat arra, hogy az orosz elnök időnként a maga kezébe veszi az irányítást, és ami addig csak pocsék volt, pillanatok alatt tragédiává válik – állítólag a mészárszékké változott bilohorivkai áttörési kísérlet is valami ilyen legfelsőbb amatőrködésnek volt köszönhető. De erről nem tudunk biztosat.
Biztosat arról tudunk, hogy Liman ukrán kézre kerülése nagyon kellemetlen az orosz haderő számára, ugyanis a város fontos vasúti csomópont. És az orosz utánpótlás sínen jár, a jelenleg Luhanszkban állomásozó orosz alakulatok most már el vannak vágva mindentől. Akkor bizony nekik is vissza kell vonulni. Ahogy Kirill Mihajlov, a Conflict Intelligence Team szakértője fogalmazott:
„Liman a kulcs Szvatovéhoz, Szvatove a kulcs Luhanszk régióhoz, nagyjából. Legalábbis az északi részéhez, amelyet február 24-e után elfoglaltak.”
De hát nem érkezett erősítés Limanba? Pont most, mikor folyik a mozgósítás és egész Oroszhonban zeng az ének, ami szerint „most jó lenni katonának, mert Putyinnak verbuválnak”? Dehogynem érkezett: legalább négyszáz (valószínűleg több) újonc, akik nem kaptak semmiféle kiképzést. Az ukránok is döbbenten nézték őket. Például szeptember 29-én arról számolt be az ukrán vezérkar, hogy „újonnan mozgósított, alacsonyan képzett személyzetet” helyeztek át Limanba. Az ukrán fél állítása szerint az érkezett hét harckocsi közül kettő, amelyet képzetlen személyzet működtetett, közlekedési balesetet szenvedett. Azért az az abszolút civil, aki háború idején, frontvonalban képes a harckocsit balesetben széttörni…
Liman felszabadulása azt is jelzi, hogy Putyin hatalmasat tévedett, amikor azt hitte, hogy ő most a veteránokat mozgósítja, akik átgázoltak már kötésig vérben Afganisztánon, Csecsenföldön, Szírián, most megrázzák magukat az első lövésre, eszükbe jut minden tapasztalatuk és puszta kézzel verik szét az ukrán páncélosokat. Ehelyett riadt, tapasztalatlan, képzetlen civileket kapott, akik mindenre inkább alkalmasak, mint harcra. Ahogy a már előbb idézett Kirill Mihajlov mondta:
„Úgy tűnik, azt hiszik, hogy ha betesszük őket egy lövészárokba, és az ellenség felé fordítjuk a géppuska torkolatát, akkor ott majd csinálnak valamit. De ahhoz, hogy egy géppuskást egy árokba helyezzünk, az árkot ásóval kell kiásni. És nincs lapát. Nem kapnak semmit. Amikor azt mondják, hogy „áss egy árkot, ülj bele egy géppuskával”, akkor a) kell, hogy legyen egy ásód b) tudnod kell, hogyan kell árkot ásni. És ezzel, úgy tudom, még mindig jelentős problémájuk van.”
Igen, tulajdonképpen erről szól Liman felszabadulása: az orosz hadsereg, és hosszabb távon a teljes mai orosz állam kudarcáról.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!