Szele Tamás: Mozgósítási körkép

Ez a mai második rész teljes egészében az orosz mozgósítással foglalkozik, bár nem véletlenül, hiszen olyan módon szervezték meg, hogy azt európai ésszel felfogni nem lehet: tekintve a megismert tényeket, az sem világos, hogy igazából mi a célja, mert a harcoló alakulatok támogatása semmiképpen sem lehet. Az nem is sikerül, de mintha nem is próbálkoznának vele.

Elvileg 222 ezer katonaviselt orosz állampolgárt mozgósítottak eddig, bár ez az adat a Kremlből származik, tehát érdemes fenntartásokkal kezelni, a valós szám akármennyi lehet, de például nem mindegyikük katonaviselt, csak „valahogy” felkerült a listára, mások túlkorosak, megint mások krónikus betegségekkel küszködnek, Szentpéterváron még halottaknak is érkezett behívó, szóval nem csoda, hogy a botrány hullámai már a Szpasszkaja-bástyát nyaldossák. Sürgősen felülviszgálatot rendeltek el, minek következtében tömegeket kellett hazaküldeni – lássuk a Vazsnije Isztorii hírét!

Mintegy tízezer, mozgósításkor a hadseregbe besorozott orosz tért haza – mondta Andrej Kartapolov, az Állami Duma védelmi bizottságának elnöke. A TASZSZ által idézett szavai szerint ez „különböző okokból” történt.

Vlagyimir Putyin szeptember 21-én jelentette be a mozgósítást. Ugyanezen a napon Szergej Sojgu védelmi miniszter azt mondta, hogy mintegy 300 000 embert fognak besorozni a hadseregbe. Október 14-én Putyin azt mondta, hogy a mozgósítás két héten belül véget ér. Akkoriban – mondta – mintegy 222 000 embert soroztak be a hadseregbe. Az elnök hozzátette, hogy 300 ezer sorköteles elég lesz, nem lesz további mozgósítás.”




Ide tartozik annak a brjanszki helyi képviselőnek az esete is, aki nem nyugodott, és sikerült elérnie, hogy 34 mozgósított férfit hazaengedjenek az ő nyomására. Konsztantyin Pavlov, a brjanszki területi duma képviselője szerint a tartalékosokat a katonai orvosi bizottság vizsgálata nélkül küldték a belgorodi régió katonai egységéhez. A mozgósított férfiaknak egészségügyi problémáik voltak, beleértve a krónikus betegségeket is. Pavlov elmondta, hogy néhányan nem szolgáltak, másoknak pedig fenntartásaik voltak. Az egységben nem kaptak harci kiképzést. A helyettes az ügyészséghez és a katonai komisszáriumhoz fordult, ami után a mozgósítottakat visszaszállították a brjanszki Klinci városába, hogy orvosi vizsgálatnak vessék alá magukat, és néhányukat már leszerelték.

Szomorúbb hír, hogy elesett az első felmentett informatikus is Liszicsanszk közelében. Ugyanis az informatikai szakemberek felmentést kaptak a fegyveres, harctéri szolgálat alól, külön elnöki rendelettel. Legfeljebb a komisszár nem foglalkozott az ukázzal… Timur Izamilov 33 éves volt, a Raiffeisen Bank egyik legfontosabb informatikai szakembere, aki a Mir rendszert (ez egy VISA-pótló orosz kártyarendszer, amit nem mindenhol fogadnak el) karbantartotta. Szeptember 23-án mozgósították, október 7-én már háborús övezetben volt, és október 13-án halt meg.

Konsztantyin Jerokhin, az elhunyt ügyvédje azt állítja, hogy Izmailov egy rendszerszinten fontos bank informatikai alkalmazottjaként a munkahelyén jogosult volt a hadkötelezettség alóli felmentésre. Szeptember 23-án a védelmi minisztérium közölte, hogy az informatikai ágazat, a távközlési szolgáltatók, a média és a bankok alkalmazottai nem vesznek részt a mozgósításban. A Központi Bank szeptember 28-án elküldte a vezérkarnak a listákat a felmentéssel rendelkezők nevével, de ezek máig sem jutottak el a katonai sorozóhivatalba – állítja a védőügyvéd. Jerohinnak a védelmi minisztérium és a katonai ügyészség azt mondta, hogy nem rendelkeznek adatokkal a mozgósított Raiffeisenbank alkalmazottjáról.

Ráadásul az elhunyt húga, Anna Izmailova elmondta, hogy bátyját a Luhanszki Területen lévő Szvatovo város közelében ölték meg, ahová a 27. motorizált lövészdandár tagjaként küldték. Mint arról az orosz „haditudósítók” beszámoltak, ezt az egységet kiképzés nélkül dobták a frontra, hogy megállítsa a Luhanszki Terület nyugati határán lévő védelmi vonal elleni támadásokat.

Kiképzés nélkül nehéz lett volna bármit is megállítani, de ez az eset is rávilágít, milyen sora van az orosz újoncnak. Viszont érkezett erről részletesebb híradás is, a The Insideren keresztül, ami azért megdöbbentő, mert kitetszik belőle, hogy ezeknek az embereknek nincs katonai céljuk vagy feladatuk. Nem is akarnak velük kezdeni semmit. Láthatóan azért vannak ott, hogy meghaljanak. Egy krasznodari újonccsoport videót küldött az állapotukról, melyen a szószólójuk a következőket mondja:

Kedves úgynevezett felettes hatóságunk az Orosz Föderáció úgynevezett védelmi minisztériuma, minket a Krasznodari területről mozgósítottak. Egy hónapja úgymond felkészítettek minket valamire – nem világos, hogy mire. Ide-oda hajtottak minket. És most kiderült, hogy valahol Ukrajna mezőin vagyunk, és csak úgy kidobtak minket a mezőre, mint a kutyákat. Nincs nálunk lapát vagy bármi más, csak a személyes egyenruhánk van nálunk, amivel a humanitárius segélyek segítettek. Csak élünk a mezőkön. Nem, nem, Mozghoznak némi élelmet, szó szerint naponta kétszer. Tüzet rakunk, fákat vágunk, és ásunk azzal, amit Isten adott nekünk. Kaptunk AK–47-eseket és szuronyokat – azt mondták, hogy azt csináltok, amit akartok. Nincs információ, nincs parancsnokság, tűkön ülünk, mivel nem tudjuk, hol vannak az embereink és hol van az ellenség. Nincs rádió, nincs lőszer, nincs seminek. Nincs orvosi ellátás sem. Minden rendben van, bár éjszaka nulla fok van, de legalább nappal még felmelegszik az idő, lehet melegedni. Ezt szeretnénk megmutatni a hatóságoknak… Önök ezt normálisnak tartják?”

Különben a gyalogsági ásók teljes hiányáról korábban is volt szó, de tényleg, ezeket az embereket kihajtották a mezőre és azt mondták nekik, hogy „ássatok”? Ők meg ásnak, jobb híján tíz körömmel? Úgy tűnik, igen.

Ennek az esetnek volt azonban egy előképe: már november elején kitört egy zendülés a belgorodi régióban: a mozgósítottak életkörülményeik, a tisztek hozzáállása és a használhatatlan fegyverek miatt tiltakoztak. Közzétettek egy videót, amelyben azt állították, hogy közel 500 embert, akik akkor a belgorodi régióban voltak, nem osztottak be egyetlen egységbe sem, és egy hete „bestiális körülmények között” éltek anyagi támogatás nélkül.

Azonban ebben a mostani történetben van egy kis fanyar, oroszosan abszurd humor is. Mint kiderült, a videón szereplő férfi, aki a katonák nevében „az Oroszországi Föderáció úgynevezett hatóságaihoz” és „az úgynevezett védelmi minisztériumhoz” fordul, Anton Kuligin krasznodari képviselő, aki korábban támogatta a háborút, és olyan autót vezetett, amelynek oldalán „Z” betű díszelgett.

Ilyen az, kérem, mikor visszaüt a hazafiaskodás és az Úristen is megmutatja, hogy nem bottal ver.

Mára ennyi hír jutott, holnap folytatódik a krónika.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!