Ha az állam nem azért van, hogy az elesetteken segítsen, és az elesetteket illetően a szerepe gyakorlatilag – végső esetet kivéve – a dirigálásra korlátozódik, akkor felmerül a kérdés, hogy miért van egyáltalán?
Mi a funkciója egy olyan falkának, amely védelmet csak legvégső esetben nyújt, akkor is kényszeredetten? Önmagáért lenne? De hát az „állam” absztrakt! Állam nincs, csak mint fikció, amelynek a nevében emberek tesznek ezt-azt. Mire használják ezt a fikciót? Nem absztraktumok, hanem hús-vér emberek. Az állam képviselői, akik valójában az állam szimbólumai, mert állam, mint olyan, ugye, nincs, tehát képviselői se lehetnek. „De a lakosságnak lehetnek!” Igen, ha az állam a lakosságot jelenti. De hogy jelenthetné, ha kívül helyezi magát rajta? Van olyan, aki egyetlen nézőpontból sem helyezheti magát kívül rajta? Hogyne volna.
Az említett vezetők.
No és a preferáltak? A rendszer kegyeltjei? Hát ezt is csak úgy mondjuk. A rendszernek nincsenek kegyeltjei, csak következményei, amiket ugyanúgy megjelenít, mint a vezetőket, akik magukon kívül nem képviselnek senkit. Abból élnek, hogy ennek az ellenkezőjét deklarálják (pl. „miniszter”), és ezt az önmagát se irányítani, se képviselni nem tudó tömeg saját tehetetlenségéből kiindulva elfogadja. A vezetők kegyeltjei vagyonkatalizátorok. Innét lefelé pedig mindenki az, mert mindenki fizeti az adót, amiből a vagyonkatalizátorokon keresztül az a vagyon, amit szociális hálóra kellene fordítani, a vezetőkhöz áramlik, leszámítva persze a „katalizátorok” és az „állam”, vagyis a sáprendszer fenntartási költségeit, amit mint a köz érdekével indokolt közkiadást proklamálnak, nagyvonalúan elhallgatva, hogy ilyenek nincsenek.
Két megoldás marad: az anarchia, vagy az őszinte kapitalizmus. Ha anarchia alatt nem azt értjük, amit értenek – a bábeli zűrzavart –, hanem amit értettek a kitalálói, az önszerveződést, akkor az, fájdalom, vagy nem vezet sehova, vagy oda vezet, ahova a történelem amúgyis vezetett, csak a kezdetektől eltelt néhány évezrednyi kitérővel. Hogy a kapitalizmus a jövőben is kapitalizmus lesz-e, nem érdemes találgatni. Marad az „őszinte”. Annak a beismerése, hogy ha jótékonysági alapon nem megy, aminthogy nem megy, akkor talán üzleti alapon megy. Ezért találták ki a periklészi demokrácia visszásságaiból okulva a rómaiak a patrónus-kliens rendszert, ami aztán ezer hivatalos évig működött is. Innét pedig már csak egy egészen kis lépés kell, ami ráadásul az anarchiában és a kapitalizmusban is közös annak ellenére, hogy az egyik alma, a másik körte: az állam minimálisra nyesése.
Ami, ha az állam nem állam, hanem állat volna, s az ráadásul még valóságos is, a bunda lenyesésével is ekvivalens.