Mint ígértem, a mai második rész tulajdonképpen egy elméleti-katonapolitikai alapvetés, melynek közreadását egészen bizonyosan nem véletlenül időzítette a Biden-Zelenszkij tárgyalás napjára – mintegy tanácsadó jelleggel – az ISW. Tulajdonképpen tekinthetjük a kutatóintézet hivatalos véleményének, aztán estére kiderül, Biden véleménye mennyiben egyezik az ő nézeteikkel.
Az amerikai politikának fel kell ismernie, hogy a Kreml Ukrajnával kapcsolatos szándéka maximalista, rugalmatlan, és belátható időn belül nem fog változni. A Nyugatnak fel kellene hagynia azzal, hogy erőforrásokat fordítson arra, hogy megpróbáljon megváltoztatni egy olyan helyzetet, amelyet nem tud ellenőrizni, és arra kellene összpontosítania, amit bőven tud alakítani: megakadályozni, hogy Oroszország képes legyen háborút indítani Ukrajna ellen.
A tárgyalások, a tűzszünetek és a békeszerződések nem kitérők, hanem lehetőségek a Kreml számára, hogy a jövőben Oroszország számára előnyös feltételek mellett újból támadást indíthasson Ukrajna ellen. Ezek eszközök ugyanazon cél eléréséhez – Ukrajna teljes ellenőrzéséhez, valamint Ukrajna államiságának és identitásának felszámolásához.
Az USA létfontosságú érdeke, hogy megakadályozza az Ukrajna elleni jövőbeli orosz támadásokat. Ez leginkább úgy érhető el, ha megakadályozza Oroszországot abban, hogy képes legyen végrehajtani ezeket a támadásokat. Az azonnali követelmény Ukrajna lendületének megőrzése a harctéren – számolva egy esetleges újbóli orosz offenzívával ezen a télen –, hogy Ukrajna a lehető legelőnyösebb helyzetben legyen. A Nyugatnak meg kell akadályoznia azt is, hogy Oroszország a jövőben megtámadhassa Ukrajnát, többek között azáltal, hogy megakadályozza, hogy Oroszország katonai támaszpontot létesítsen Ukrajnában, ahonnan támadásokat indíthat, ellenáll a „„béketárgyalásoknak”, amelyeket a Kreml arra fog felhasználni, hogy időt nyerjen erői újjáalakítására, nem teszi lehetővé az orosz védelmi ipari komplexum számára a nyugati piacokhoz való hozzáférést, és hosszú távon elkötelezi magát Ukrajna védelmi képességeinek kiépítése mellett.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajnával kapcsolatos szándéka nem változott és valószínűleg nem is fog. Putyin szándéka valószínűleg túl fogja élni őt – eleve. Oroszország minden Ukrajnában megtartott területet fel fog használni a jövőbeni támadások kivitelezésére.
Putyin ukrajnai céljai mindig is túlmutattak a NATO elleni fellépésen vagy Ukrajna semlegességre kényszerítésén. A nyugati feltételezések ellenére Putyin soha nem elégedett meg a 2014-ben Ukrajnában elért területi nyereséggel, mert nem a terület, hanem Ukrajna ellenőrzése volt a célja. A Kreml az elmúlt 20 évben szavakban és tettekben is világossá tette, hogy nem fogad el kevesebbet, mint Ukrajna teljes irányítását.
Putyin egyre szélsőségesebb módokon próbálta megszerezni az ellenőrzést Ukrajna felett: a 2000-es években és a 2010-es évek elején azáltal, hogy megpróbálta uralni Ukrajna politikáját; a 2014-es katonai beavatkozással és az azt követő manipulatív béketárgyalásokkal, de kudarcot vallott. Ezután 2022-ben teljes körű invázióhoz folyamodott, beleértve az ukrán identitás és államiság felszámolására irányuló népirtó kampányt – ezt az erőfeszítést valószínűleg nem fogja feladni.
Putyin hosszú háborúra készíti fel Oroszországot. December 7-én egyértelműen kijelentette, hogy a „különleges művelet” „hosszadalmas lesz.” Valószínűleg további mozgósítást készít elő. Az orosz védelmi ipar bázisát úgy orientálja, hogy támogassa a hosszadalmas háborús erőfeszítéseket; sikere ebben a próbálkozásban korlátozott lehet, de a szándéka egyértelmű. Az orosz hatóságok azt tervezik, hogy a gyerekeket is felkészítik a katonai szolgálatra.
Putyin hosszú háborúra készíti fel Oroszországot. December 7-én egyértelműen kijelentette, hogy a „különleges művelet” „hosszadalmas lesz.” Valószínűleg további mozgósítás feltételeit teremti meg. Az orosz védelmi ipari bázist úgy orientálja, hogy támogassa a hosszadalmas háborús erőfeszítéseket; sikere ebben az erőfeszítésben korlátozott lehet, de a szándéka egyértelmű.
Putyin a harctéri kudarcok ellenére megduplázza maximalista célkitűzéseit Ukrajnában. Retorikailag Putyin egyensúlyoz a hatalmi köreiben található szélsőséges és mérsékelt elemek között, de továbbra is arra ösztönzi az orosz hadsereget, hogy folytasson támadó hadműveleteket szélsőséges költségek árán is, és reflektorfénybe állítja a rezsimjében lévő ultranacionalistákat, mint például a Wagner-csoportot támogató Jevgenyij Prigozsint.
A Kreml azon szándéka, hogy Ukrajnát ellenőrzése alá vonja, valószínűleg eleve túl fogja élni Putyint. Putyin indoktrinálja céljait az orosz hivatalos struktúrákba, a törvényhozásba, az információs térbe és a társadalomba.
Az orosz elit nagyrészt egyetért ezzel a szándékkal, csak a megközelítésükben különbözik. Egyesek teljes győzelemre törekszenek Ukrajnában, bármi áron. Mások győzelemre törekszenek, de nem Oroszország maradék hatalmának rovására, amelyet önző és ideológiai okokból meg akarnak őrizni.
Az orosz lakosságon belüli Ukrajna- és Nyugat-ellenesség – amely már most is jelentős, amint azt a lakosság kifejezett vagy hallgatólagos támogatása mutatja – valószínűleg csak növekedni fog, ahogy a Kreml propagandája erősödik, az orosz harctéri veszteségek gyarapodnak, és a háborút ellenző oroszok egyre nagyobb elnyomás alá kerülnek.
A Kreml szándékának rugalmatlansága túlmutat Ukrajnán. Oroszország azon terve, hogy teljesen alárendelje a fehérorosz hadsereget, szintén változatlanul fennáll. Ezt a törekvést akadályozták az ukrajnai orosz kudarcok, amelyek Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnöknek mozgásteret biztosítottak. Ha Oroszország megszilárdítja ukrajnai nyereségeit, a Kreml minden bizonnyal megpróbálja majd befejezni Fehéroroszország bekebelezését, és – ami kritikus – összekapcsolja katonai nyereségeit Ukrajna és Fehéroroszország között. Moldova szintén évek óta kiemelt helyen szerepel a Kreml listáján. Hosszú távon a Kreml megpróbálhatja összekapcsolni az Ukrajnán túli területi nyereségeit más, Oroszország által illegálisan megszállt régiók, például a Dnyeszteren túli területek integrálásával. Ez drámaian eltérő katonai pozíciókövetelményeket támasztana a NATO-val szemben, ami különösen nagy kihívást jelentene, ha az USA-nak a Csendes-óceánon kellene fellépnie.
Putyin céljai az Egyesült Államokkal kapcsolatban sem változtak. Putyin egy közelmúltbeli beszédében világossá tette, hogy továbbra is „le akarja rombolni a nyugati hegemóniát.” Oroszország ukrajnai térnyerésének stabilizálása további mozgásteret biztosítana a Kreml számára e cél eléréséhez.
Ezen okok miatt a Nyugat azon kísérleteinek, hogy tárgyalások és az Oroszországgal való kapcsolat „újraindítására” irányuló erőfeszítések révén megváltoztassa Putyin véleményét Ukrajnával kapcsolatban, mindig is kevés esélye volt a sikerre. A Nyugat fellépése tényező volt, de soha nem volt a fő mozgatórugója Putyin külpolitikájának.
Szerencsére a Kreml szándéka soha nem volt az egyedüli meghatározója Oroszország cselekedeteinek. Az is számít, hogy Oroszország képes-e a szándéka szerint cselekedni. Oroszország agresszióra való képességének korlátozása lehetséges és egyben az egyetlen olyan megközelítés, amely a múltban megváltoztatta a Kreml viselkedését.
Ukrajna és a Nyugat sokszor kényszerítette Putyint arra, hogy a céljainál kevesebbet fogadjon el, amikor aktívan fellépett Oroszország agressziója ellen. Ukrajna a februári teljes körű invázió óta többször is arra kényszerítette Oroszországot, hogy katonai céljait lejjebb adja. Oroszország nem azért távozott Kijev alól, mert feladta Kijev elfoglalásának tervét, hanem azért, mert Oroszországot kiszorították. Orosz tisztviselők kijelentették, hogy „Oroszország örökre Herszonban marad”, de aztán Oroszországot kiszorították. Minden terület, amit Oroszország 2022-ben elvesztett, annak az eredménye volt, hogy Oroszországot arra kényszerítették, hogy feladja pozícióit; semmi sem volt a meggyőzés eredménye. 2014-ben a Kreml nem azért adta fel hat ukrajnai régió elfoglalását (a Krímen túl), mert Oroszország céljai megváltoztak, hanem azért, mert Oroszországot megállították. A Kreml továbbá továbbra sem tudja Fehéroroszországot – legalábbis egyelőre – arra kényszeríteni, hogy teljes mértékben elkötelezze erőit Oroszország ukrajnai háborúja mellett, annak ellenére, hogy folyamatosan próbálkozik ezzel: éveket és milliárdokat fektetett be Lukasenko ellenőrzésébe. 2017-ben és 2020-ban Oroszország megpróbálta megakadályozni Montenegró és Észak-Macedónia NATO-csatlakozását, de kudarcot vallott, szintén azért, mert Oroszországnak ellentmondtak.
Az ukrajnai harctéri vereségek arra kényszerítették a Kremlt, hogy átformálja céljait az információs térben – még akkor is, ha a Kreml valódi céljai változatlanok maradtak. Az orosz hadseregnek nyilvánosan át kellett fogalmaznia a célját az ukrajnai kormányváltás kikényszerítéséről és egész Ukrajna demilitarizálásáról, Donyeck és Luhanszk területek elfoglalásáról – ezt a célt Oroszországnak még mindig nem sikerült elérnie. Az orosz propagandistáknak újra kellett definiálniuk az Oroszország ellen harcoló ellenségről szóló hamis narratíváikat az „ukrajnai nácikról” a „NATO-ról és a kollektív Nyugatról”, hogy igazolják az orosz katonai kudarcokat. Putyin decemberben kénytelen volt elismerni, hogy a „különleges katonai művelet” hosszadalmas folyamat lesz. Orosz „szakértők” megcáfolták Vlagyimir Szolovjov vezető orosz propagandistának azon állítását, hogy a Herszon terület teljesen orosz, annak ellenére, hogy ez az állítás az orosz alkotmányba is bekerült.
Az Egyesült Államoknak, Ukrajnának és Ukrajna szövetségeseinek a következő orosz képességek meghiúsítására kell összpontosítania, amelyek alapvető fontosságúak Oroszország azon törekvéseihez, hogy megfossza Ukrajnát államiságától és nemzeti identitásától:
-
-
- Lendület
- Terület
- Alapvető katonai képességek
- Ellenállóképesség, mozgékonyság
-
A legközvetlenebb követelmény annak biztosítása, hogy Ukrajna megőrizze lendületét a harctéren – még akkor is, ha Oroszország 2022–23 telén újabb offenzívát indít.
Ukrajna még mindig lendületben van, és megfelelő támogatás esetén jó úton halad afelé, hogy felszabadítsa területének és népének nagyobb részét. Oroszország 2022 nyarán elvesztette a kezdeményezést. Ukrajna hatékony, egymást követő hadműveleteket hajtott végre Harkiv és Herszon területeken, és további hadműveletekre készül.
Putyin arra összpontosít, hogy megtörje Ukrajna lendületét több erőfeszítéssel: egy stratégiai bombázási hadjárat és egy offenzíva a Donyecki Területen, hogy engedményekre kényszerítse Ukrajnát; egy dezinformációs művelet, hogy összezavarja a Nyugatot Ukrajna ellentámadásának kilátásaival és a Kreml szándékaival kapcsolatban (mindkettő kudarcot vall); és előfeltételek egy esetleges újabb offenzívához 2022–23 telén, esetleg Fehéroroszország területéről.
Putyin azért próbálja megtörni Ukrajna lendületét, mert az orosz erőknek szusszanásnyi időre van szükségük az újjáalakuláshoz, ha Oroszország meg akarja tartani a meglévő övezeteit és új területeket akar elfoglalni Ukrajnában. Oroszország rövid távon nem tudja megoldani az erőfejlesztéssel kapcsolatos problémáit. Putyin elégtelen erőforrásokkal szállta meg Ukrajnát, amelyeket Oroszország kimerített a korlátozott nyereségek elérésére törekedve, beleértve a Mariupol és Szeverodonyeck elleni offenzívákat. Oroszország offenzívája Bakhmutban ugyanezt a mintát követi. Putyin nem volt hajlandó szusszanásnyi szünetet biztosítani az orosz csapatoknak a feltöltődéshez, ehelyett haderejét a terepre vezényli, hogy folytassa a támadó műveleteket. Oroszország azon erőfeszítései, hogy egyszerre folytasson védekező és támadó műveleteket, miközben megpróbálja regenerálni erőit, megakadályozzák az orosz erők újjáalakulását.
Ha Putyinnak sikerül befagyasztania a frontvonalat – amit egy tűzszünet vagy más módon lelassított ukrán ellentámadás biztosítana -, akkor időt nyer arra, hogy legalább részben újjáépítse a képességeit, hogy változatlan célját, Ukrajna ellenőrzését követelhesse. A harcok rövid távú beszüntetése a jelenlegi vonalak mentén lehetőséget adhatna az orosz erőknek, hogy újjáépítsék erejüket. Középtávon egy idő előtti békeegyezmény egyike azon kevés lehetőségeknek, amelyekkel a Kreml lehetőséget nyer arra, hogy a sorozási ciklusok révén újjáépítse az orosz hadsereget, és a frontvonalakat a lehető legjobb konfigurációban fagyassza be, amelyben Putyin a leginkább reménykedhet ebben a háborúban.
Egy lélegzetvételnyi szünet emellett csökkentené a Putyinra nehezedő belpolitikai nyomást is. Minden egyes harctéri kudarc Putyin belpolitikai ellenálló képességének árt, ahogyan azt az ISW októberben felmérte. Ezek a kudarcok kihívást jelentenek Putyin számára, hogy egyensúlyt tudjon teremteni nacionalista hatalmi bázisai között.
Ezért kulcsfontosságú, hogy az Egyesült Államok segítsen Ukrajnának abban, hogy Oroszország ne kapjon levegőt a csatatéren. Ez azt jelenti, hogy megfelelő erőforrásokat kell biztosítani Ukrajna ellentámadásához ezen a télen – miközben számolni kell egy esetlegesen megújuló orosz offenzívával –, és ki kell használni Ukrajna folyamatos lendületét, hogy segítsenek Ukrajnának a legelőnyösebb pozíciót biztosítani.
Az Ukrajnában való katonai elhelyezkedés a Kreml jövőbeli támadások indítására való képességének alapvető eleme. Az ilyen megvetett lábak állandó fenyegetést jelentenek Ukrajna túlélésére. Oroszország minden általa birtokolt területet – különösen Ukrajna stratégiailag létfontosságú déli részén – támadások kiindulópontjául fog használni. Ezek a területek Oroszország katonai támaszpontjaivá válnának – valószínűleg örökre –, ha a harcok idő előtt abbamaradnak.
Képzeljük el, hogy Oroszország mennyivel előrébb tudna nyomulni a következő években, ha Oroszország újraindítaná katonai offenzíváját ezekből az ukrajnai előretolt pozíciókból. Egy kibővített orosz katonai támaszpont óriási követelményeket támasztana Ukrajnával szemben, hogy az elmúlt nyolc évnél jóval nagyobb frontvonalat védjen meg.
Putyin azonban nem fog habozni, hogy még több haderőt áldozzon fel ukrajnai céljai érdekében. Ez a dinamika teszi a háború egyik leglényegesebb problémájává azt a kérdést, hogy Oroszország képes-e bonyolult és fejlett fegyvereket gyártani és fenntartani. Az orosz hadiipari komplexum globális piacokhoz való hozzáférésének megakadályozása alapvető fontosságú. A Nyugat tett néhány lépést ebben a tekintetben, de Oroszország továbbra is kijátssza az exportellenőrzést. A Nyugatnak fel kell térképeznie és vissza kell szorítania ezeket a trükköket.
Oroszország képességeinek másik eleme, hogy technológiát tud beszerezni Iránból, Kínából és másoktól, amit a Nyugatnak vissza kell szorítania, különösen, ha figyelembe vesszük azokat a jeleket, amelyek szerint Iránnak fenntartásai lehetnek azzal kapcsolatban, hogy teljes mértékben segítse Oroszországot. Kína katonai-technológiai támogatása is valószínűleg kevesebb volt, mint Putyin remélte.
Egy másik súlypont Oroszország azon képességének korlátozásában, hogy a jövőben támadásokat indíthasson Ukrajna ellen, az Ukrajna védelmének hosszú távú kiépítésére való elköteleződés és a NATO álláspontjának átalakítása.
A Nyugatnak meg kell fosztania Oroszországot attól a képességtől, hogy az információs térben újra támadásba lendüljön. Az információs műveletek a Kreml egyik legfontosabb kompenzációs képességét jelentik. Putyin éveken keresztül egyszerűen az észlelések manipulálásával érte el a céljait, amelyek meghaladták a lehetőségeit.
Az ISW 2020-ban úgy értékelte, hogy Putyin egyre inkább a percepciók globális és belföldi alakításának képességére fog támaszkodni, ahogy az ő és Oroszország valós ereje csökken. Minél többet veszít a Kreml a harctéren, annál többet fektet Oroszország a percepció manipulációjába – amire a legjobb példa a tűzszüneti narratíva újbóli megjelenése. A Nyugatnak meg kell tanulnia ezt a leckét, és meg kell tagadnia a Kremltől azt a képességét, hogy a percepció manipulációját használja céljai előmozdítására.
Oroszország védekező pozícióban van az információs térben – globálisan és belföldön egyaránt. Ez nagy előny az Egyesült Államok és Ukrajna számára. Ha Oroszország haladékot kap a csatatéren, ha a harcok leállnak, a Kreml képes lesz visszatérni azon kevés dolgok egyikéhez, amelyekhez ért – a percepciók manipulálásához.
E képességkorlátozó erőfeszítések egyike sem a támadás területén történik – annak ellenére, amit egyesek, különösen a Kreml, állítanak. Az Oroszország által jogellenesen elfoglalt területek felszabadításának segítése Ukrajnának, vagy az, hogy Oroszországot agressziójáért nem jutalmazzák nyugati technológiákhoz való hozzáféréssel, mind védekező intézkedések.
Az Oroszországgal való eszkaláció kockázata állandó, és az Egyesült Államoknak nem szabadna önmagát elrettentenie – különösen addig, amíg a Kreml viszonylag gyengébb. Az eszkalációs kockázatok, amelyektől az Egyesült Államok tart, mindig fennállnak majd. A Kreml ugyanezzel az eszkalációval fog fenyegetni, amikor legközelebb támadásba lendül – ami akkor fog bekövetkezni, ha a Kreml megtartja ukrajnai térnyerését. Ha az Egyesült Államok most, amikor Putyin korlátozott befolyással rendelkezik, az önmérsékletet választja, akkor mindig önmérsékletet fog tanúsítani, akkor is, amikor a Kreml ismét erős lesz.
Ukrajna átlépte Putyin számos állítólagos vörös vonalát, kezdve annak felszabadításától, amit Oroszország alkotmányosan a saját földjének vall, egészen a krími híd megtámadásáig. A Kreml egyik alkalommal sem eszkalálódott, hanem inkább átformálta a narratíváját, hogy megmagyarázza a veszteségeit.
A Kreml eszkalációs útjainak belső és külső korlátai vannak. Putyinnak nagyon kevés olyan eszkalációs lehetősége van, amely bármilyen eséllyel elérheti ukrajnai céljait, és nem jár rendkívüli költségekkel és kockázatokkal a rezsimje számára. Az Egyesült Államoknak is vannak módjai arra, hogy még ezeket is korlátozza – elsősorban a stratégiai elrettentés révén.
Az Egyesült Államoknak nagyszabású ellentámadással kell segítenie Ukrajnának felszabadítani területeit és népét, különben kockáztatja, hogy a jövőben rosszabb körülmények között ugyanezzel a kihívással és eszkalációs kockázatokkal kell szembenéznie. Az orosz katonai térnyerés Ukrajnában fenyegetést jelent az Egyesült Államok érdekeire, mivel óriási jövőbeli katonai és gazdasági igényeket támaszt az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió számára, és további sebezhetőséget teremt, miközben ugyanazokat az eszkalációs kockázatokat hordozza magában.
Röviden szólva: ez dől el a ma esti tárgyalásokon Washingtonban. Tehát a mi sorsunk is, az, hogy egy egyre erősödő Oroszországi Föderáció lesz-e a szomszédunk – míg be nem kebelez – vagy egy fejlődésnek, újjáépülésnek induló Ukrajna. A ma esti eredmények több évtizedre meghatározzák a jövőnket, és értelmet nyer most az írásaimat záró mottó is, ha esetleg eddig nem értette volna mindenki.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!