Hatalmas diadalként emlegették az orosz elnökválasztási kampány során Avdiivka elfoglalását, a legyőzhetetlen orosz fegyverek dicsőségeként – hát akkor, a The Insider elemzése segítségével nézzük csak meg egy kicsit közelebbről ezt a dicsőséget, mert mintha kissé drága árat fizetett volna az Oroszországi Föderáció azért, hogy lerombolhassa ezt a kisvárost.
Szóval, mi is történt? Hónapokig tartó harcok után az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Avdiivka városát. Ha hinni lehet Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter nyilatkozatainak, az oroszok „minimális veszteségekkel” érték el ezt a győzelmet. A dokumentált bizonyítékok azonban ennek ellenkezőjét sugallják: a kisváros elfoglalása több ezer katona életébe került, és páncélozott járművek százainak megsemmisüléséhez vezetett. Ezek a megdöbbentő veszteségek részben az orosz katonai parancsnokok alacsony képzettségének, részben pedig az ukrán fegyveres erők által alkalmazott modern technológiák hatékonyságának tulajdoníthatók.
Emberi veszteségek
Nem sokkal az Avdiivkából való kivonulás után az ukrán hadsereg felbecsülte az orosz veszteségeket a teljes hadműveletre vonatkozóan, amely 2023 októberétől 2024. február közepéig tartott. Dmytro Lykhoviy, az ukrán „Tavria” hadtest operatív-stratégiai csoportjának szóvivője szerint az oroszok összesen 47 000 főt vesztettek, köztük 17 000 elesett. Érdekes módon ez az értékelés nagyjából egybeesik az Andrej „Murz” Morozov orosz milblogger által közölt értékeléssel, aki 16 000 főnyi pótolhatatlan veszteséget említett, mielőtt törölte volna a posztját és utolsó üzenete szerint a Kreml-párti propagandisták zaklatása miatt öngyilkos lett. A „pótolhatatlan veszteségek” kifejezés jellemzően nem csak az elesetteket, hanem a hadifoglyokat és a súlyosan sérülteket is magában foglalja.
Morozov egy oroszbarát blogger társának, Szvjatoszlav Golikovnak a bejegyzését idézte. Golikov posztjának kommentszekciójában tisztázta, hogy a szóban forgó veszteségek a frontvonal Nevelszkétől Novoszelivkáig terjedő szakaszán keletkeztek a hónapokig tartó csata teljes időtartama alatt, a helyrehozhatatlan felszerelésveszteség pedig 300 egységet tett ki. Kiemelte a szentpétervári 1487. ezred példáját is, amely a harcok során egy parancsnoki és vezérkari századra fogyatkozott. Összehasonlításképpen: 2022 elején egy orosz motorizált lövészezred szabványos létszáma meghaladta a 2000 főt, és ez a szám azóta valószínűleg némileg emelkedett.
A kommentek és a közösségi médiacsoportok további bizonyítékokkal szolgálnak a jelentős veszteségekről. Az ukrán csatornák például megosztottak egy képernyőképet a „Katonai kórház | Egész Oroszországban” nevű VK-csoportból, amelyben az Avdiivkából érkező holttestek begyűjtéséről szóló beszélgetésben „olyan magasra halmozott koporsókat” említenek a közeli, orosz ellenőrzés alatt álló Donyeckben, mint egy „háromemeletes épület”. Ugyanez a csoport más egységek áldozataira is utal, az egyik hozzászólás a 114. SMRB-ről szóló bejegyzéshez a következőket írja:
„A 114. brigádot b***ták meg a leginkább: még egyikük sem tért vissza. Üdvözölet a 114. brigádból, bár a „Bermuda-háromszög” név jobban illik rá.”
Egy másik posztban ez áll:
„Az ottani barátok szerint Avdiivka most egy húsdaráló, ami rosszabb, mint Bakhmut. Minden négyzetméterért nagyon magas árat kell fizetni.”
A Mediazona és a BBC orosz szolgálata – mindkettő független, nyílt forrású jelentések alapján számolja össze az orosz veszteségeket a háborúban – szintén becsléseket közölt az Avdiivka közelében elszenvedett veszteségekről. A Mediazona adatai szerint a városért folyó harc 2023 októberében történt kezdete óta jelentősen megugrottak a veszteségekről szóló jelentések, bár „nem olyan jelentős mértékben, mint a Bahmut elleni támadás idején, amikor az orosz hadsereg hetente akár 800 embert is elveszített, kizárólag a nyilvánosan elérhető, a halál pontos dátumát tartalmazó gyászjelentések alapján”.
Az újságírók megjegyezték, hogy a bahmuti veszteségrekord teljes mértékben csak hónapokkal a csata után vált nyilvánvalóvá, ami arra utal, hogy az Avdiivkában elhunytakra vonatkozó adatok még sokat gyarapodhatnak. Ez a késedelem részben abból adódhat, hogy a hozzátartozók beszámolói szerint az ismeretlen sorsú katonákat leggyakrabban eltűntként tartják nyilván, ami a gyászjelentések közzétételét potenciálisan a végtelenségig halasztja.
A BBC a maga részéről megjegyezte, hogy 2023 októbere óta a megerősített orosz veszteségek heti 360-ról 550-600-ra emelkedtek, és összesen 6641 orosz katona halálát erősítették meg az Avdiivkáért folytatott harcok során. Bár ezek a számok más frontszakaszokat is magukban foglalhatnak, a nyílt források által megerősített veszteségek csak töredékét, valószínűleg kevesebb mint felét teszik ki a teljes számnak. A kiadvány hivatkozik egy amerikai hírszerzési becslésre is, amely szerint 2023 októbere és decembere között az Avdiivka térségében elesett és megsebesült orosz katonák száma 13 000 volt.
Nyilvánvaló, hogy az Avdiivkában elszenvedett orosz veszteségekről rendelkezésre álló becslések jelentősen eltérnek egymástól, és a pontos számadatok megállapítása több hónapot, ha nem éveket is igénybe vehet. Az azonban nyilvánvaló, hogy a halálos áldozatok száma legalább több ezerre tehető, így nehéz elfogadni Sojgu védelmi miniszter állítását, miszerint a várost „minimális veszteségekkel” foglalták el.
Eszközveszteségek
Az orosz eszközveszteségekre vonatkozó becslések forrásról forrásra jelentősen eltérnek, bár szerencsére nem nagyságrendekkel.
A már említett amerikai hírszerzési becslés szerint 2023 decemberéig 220 orosz járművet semmisítettek meg Avdiivka közelében. Ez a számadat szorosan egybevág a Morozov forrásától származó információval, amely 300 egységnyi, a hadművelet teljes időtartama alatt elvesztett harceszközre vonatkozó számadatot említett.
A Frontelligence Insight OSINT csoport szerint az orosz eszközveszteségek száma meghaladja a 300 egységet. Eközben a Twitteren Naalsio néven író, vizuális adatokra támaszkodó elemző február 23-ig 690 egységnyi elveszett orosz eszközt számolt össze, amelyek közül 465 megsemmisült, 197 elhagyott és 28 megrongálódott.
Naalsio adatai hasznosnak bizonyulnak az elemzéshez, mivel különböző kategóriák szerinti bontásban, valamint a megsemmisült eszközök részletes kimutatásával szolgálnak. Először is, úgy tűnik, hogy a megrongálódott egységek számát nagymértékben alábecsülték, valószínűleg a forrásanyag jellege miatt: az ukránok ritkán tesznek közzé olyan videókat, amelyekben az ellenséges felszerelésre mért csapások sikertelenek voltak, csupán megrongálták, nem pedig megsemmisítették azokat. Hasonlóképpen, a felszerelések „temetőiről” készült orosz felvételek csak a menthetetlenül elvesztett járműveket rögzítik, kihagyva azokat, amelyek csak megsérülhettek, majd a felvétel idejére kiürítették őket.
Ezenkívül a veszteségek megoszlása a leggyakoribb kategóriákon – harckocsik és IFV-k (gyalogsági harcjárművek) – belül is figyelmet érdemel. Naalsio számításai szerint a 173 elveszett IFV-ből mindössze 10 viszonylag modern jármű akadt (pl. BMP–3), míg 77 elavult BMP–1-es, amely a „különleges katonai művelet” kezdetén csupán néhány orosz katonai egységnél állt még szolgálatban. Ezzel párhuzamosan a veszteséglistán több mint száz MT-LB szerepel, olyan járművek, amelyeket soha nem szántak harci bevetésre.
A harckocsik esetében az új és korszerűsített modellek (T–72B3, T–80BVM, T–90) az összes veszteség mintegy 22%-át (50 darab) tették ki. A fennmaradó veszteségek szovjet harckocsik voltak, amelyek nagy részét 2022 elejére az aktív szolgálatból raktárakba szállították. Csak a T–80BV-kből 65 darab veszett oda – több, mint az összes modern típusból együttvéve.
Ez azt jelezheti, hogy az Orosz Fegyveres Erők egyre inkább elavult felszerelésre támaszkodnak, de azt is, hogy az újabb modellek jobb túlélőképességgel rendelkeznek. Nem világos azonban, hogy a viszonylag modern felszerelést a reaktív páncélzaton kívül (amellyel a T–80BV-k is fel vannak szerelve) milyen konkrét módosítások védhetnék jobban a tüzérséggel, irányatott páncéltörő rakétákkal és a drónokkal szemben.
A megsemmisített harckocsik és egyéb páncélozott harcjárművek száma lehetővé teszi a személyi veszteségek másik durva becslését. A 132 megsemmisített harckocsi 13 harckocsiszázadnak felel meg (háború előtti létszám egyenként 33 fő), míg a 263 megsemmisített egyéb páncélozott harcjármű 26 motorizált lövész századnak (háború előtti létszám egyenként 76 fő). Ez azt jelenti, hogy a páncélozott járművek elesett legénységének száma alig haladja meg a 2400 főt. Következésképpen a veszteségek igen jelentős részét a gyalogsági alakulatoknak kell tulajdonítani, amelyek minimális páncélozott járműtámogatással vagy anélkül haladtak előre.
Túl kevés vagy túl sok?
A Meduza és a Mediazona számításai szerint a 2023 végéig elesett orosz katonák teljes számát 75 000-re becsülték (ez a 66 000 és 88 000 közötti tartomány statisztikai középértéke). Ezek a számítások nem tartalmazzák a donbászi „szeparatista” egységeken belüli veszteségeket, valamint az 50 év feletti férfiak veszteségeit. Az Avdijivka közelében elszenvedett veszteségekre vonatkozó legtöbb becslés néhány ezertől 16 000-17 000-ig terjed, ami azt jelenti, hogy a teljes körű háború első két évében elszenvedett orosz veszteségek 5-20%-a Avdijivkánál keletkezett.
Másrészt a GUR (az Ukrán Hírszerzési Főigazgatóság) szerint Oroszország havonta akár 20 000 embert is toboroz a fegyveres erőibe. Ez azt jelenti, hogy az Avdiivka közelében elvesztett összes emberveszteségét sokkal gyorsabban pótolhatná, mint amilyen gyorsan elveszítette, bár az ilyen erősítések minősége sok kívánnivalót hagy maga után.
Ami az eszközveszteségeket illeti, a 132 megsemmisült harckocsi az Orosz Fegyveres Erők 2023-as harckocsiellátásának alig 10%-át teszi ki (a hivatalos adatok szerint). Hasonló arány figyelhető meg a megsemmisült IFV-k esetében is: ez a 2518 leszállított IFV és egyéb páncélozott harcjármű körülbelül 10%-a.
A szárazföldi csapatoknak átadott felszerelések túlnyomó többsége azonban nem újonnan gyártott, hanem inkább egyszer már leszerelt vagy korszerűsített. A Covert Cabal elemzője szerint 2023 októberére 3525 javítható állapotban lévő harckocsi maradt az orosz raktárakban – vagyis Oroszország elméletileg harmincszor annyi harckocsit tudna hadrendbe állítani, mint amennyit Avdiivkánál elvesztett. Számításai szerint továbbá októberben még 8917 különböző pánclozott harcjárművet tároltak az orosz raktárakban, ebből 3677 darab BMP gyalogsági harcjármű volt. A 263 megsemmisült IFV (köztük 121 régi típusú BMP) hasonló arányt eredményezett, ami arra utal, hogy az összes orosz páncélozott járműállomány 3%-a menthetetlenül elveszett Avdijivka közelében.
Az Oryx adatainak összehasonlítása az avdiivkai offenzíva kezdetén és befejezésekor bekövetkezett orosz eszközveszteségekről azt mutatja, hogy ebben az időszakban a teljes fronton a megerősített orosz eszközveszteségek körülbelül 1 969 egységet tettek ki, beleértve 380 harckocsit és 597 BMP-t. Az Oryx adatai alapján a veszteségek a teljes fronton megközelítőleg 1 969 egységet tettek ki, beleértve 380 harckocsit és 597 BMP-t. A csata során tehát az összes orosz eszközveszteségnek akár egyharmada, a harckocsiveszteségek 60%-a és az IFV veszteségek 30%-a Avdiivkánál keletkezett. Ezen felül, ha összehasonlítjuk más hadműveletekkel, egyértelmű, hogy a 4 hónapos avdiivkai offenzíva során az oroszok körülbelül ugyanannyi felszerelést veszítettek, mint a több mint hat hónap alatt, amit a tavaly nyáron és ősszel a Zaporizzsja irányában (Naalsio szerint) az ukrán offenzíva visszaverésével töltöttek. Sőt, míg az ukrán és orosz megerősített eszközveszteségek aránya 1:1 körül mozgott ezen a hadszíntéren, addig Avdiivka közelében az orosz fegyveres erők eszközveszteségei kilencszeresen meghaladták az ukrán fegyveres erők veszteségeit.
Miért ilyen elképesztőek a veszteségek?
Az orosz fegyveres erők Avdiivka közelében elszenvedett jelentős veszteségeinek valószínű okai közül ki kell emelni mind az orosz parancsnokok taktikai számítási hibáit, mind a harctér általános helyzetét, amely a felderítési, kommunikációs és nagy pontosságú csapásmérő technológiák fejlődésével drámai átalakuláson ment keresztül. Továbbá, amint azt a The Insider a frontvonal helyzetének tavalyi áttekintésében megjegyezte, nyilvánvaló, hogy az orosz hadvezetés nem vonta le a tanulságokat a nyári ukrán ellentámadásból, amely ugyanolyan kihívásokkal nézett szembe, mint amilyenekkel az oroszok később Avdijivka közelében Az orosz hadvezetés nem vonta le a tanulságokat a nyári ukrán ellentámadásból az avdijivkai offenzíva megtervezésekor.
Elsősorban az orosz fegyveres erők támadásainak visszaverését bemutató ukrán dokuemntációra utalunk, amelyeken gyalogsági csoportok és páncélozott járműoszlopok kerülnek tüzérségi és dróntámadások alá, és aknák robbantják fel őket. Az Avdiivka elfoglalása után is folytatódó harcokról szólva Szvjatoszlav Golikov orosz katonatiszt megjegyzi, hogy az ilyen támadások gyakran tüzérség és drónok támogatása nélkül történnek, maguk a harcosok pedig nem rendelkeznek kézi páncéltörő fegyverekkel és rosszul képzettek, ami egyébként elkerülhető veszteségekhez vezet.
A problémát enyhíteni lehetett volna a létszámfölény kihasználásával. A helyzetet azonban a hadviselés jellegében bekövetkezett alapvető változás is befolyásolja – minőségi technológiai ugrás történt a felderítés (műholdak, drónok és emberi hírszerzés), a kommunikáció (nemcsak műholdas, hanem fejlett digitális rádiók is) és a tűzeszközök (precíziós lőszerek, rakéták, „bombázó” és „kamikaze” drónok, valamint a hagyományos tüzérség valós idejű tűzkiigazítása) területén.
Következésképpen gyakorlatilag lehetetlenné vált jelentős erők titkos, taktikai szintű összpontosítása, mivel azokat még a csata kezdete előtt felfedezik és megsemmisítik. Ennek eredményeképpen a harci műveletek kis csoportok folyamatos támadásaira korlátozódnak, amelyek középtávon talán még nagyobb veszteségeket okozhatnak, mint a védelmi vonalak egyszeri, bár véres áttörése nagy gépesített alakzatok segítségével. Itt is közrejátszhat azonban az orosz parancsnokok elégtelen taktikai képzettsége, ami azt eredményezi, hogy képtelenek a kombinált fegyveres harcok vezetésére dandárszinten és afölött – ez az a probléma, amelyet nyugati szakértők már korábban is észleltek, csak éppen az ukrán tisztek körében.
Történelmi előzmények
A modern történelemben nehéz példát találni ilyen véres és elhúzódó csatákra egy olyan kis városért, mint Avdiivka (amelynek a háború előtti lakossága mindössze 32 000 fő volt). A legközelebbi párhuzam az amerikai polgárháború idején, 1863-1864-ben St. Petersburg uniós hadsereg általi ostroma. Tíz hónap alatt az északiak 42 000 halottat és sebesültet vesztettek, míg a konföderációsok 28 000 főt vesztettek (és további 25 000 szökevény dezertált). E viszonylag kis virginiai város körül (a háború előtti lakossága 18 000 fő volt) bontakozott ki a történelem első lövészárok-háborúja, amely egyfajta előképe volt annak a fajta harcnak, amely a nyugati fronton a még fél évszázaddal későbbi I. világháborúban is uralkodott.
A korszak forradalmian új, nagy hatótávolságú puskái lehetővé tették a déli alakulatok számára, hogy hosszabb ideig szinte minden északi támadást visszaverjenek. Az ezt követő állóháború során azonban a déliek már nem tudták tovább fenntartani az erődök és lövészárkok túlterhelt vonalait. Végül visszavonulásra és megadásra kényszerültek.
1944-ben, a második világháború idején az amerikaiaknak alig több mint egy hónapba telt, hogy elfoglalják a nyugat-németországi Aachen városát (a háború előtt 160 000 lakosa volt). A szövetségesek felszerelésbeli és létszámbeli fölénye, valamint légi fölénye ellenére a Siegfried-vonal erődítményei közé beékelődött város bevétele nem olyan feladat volt, amelyet gyorsan el lehetett volna végezni. Az amerikaiaknak nem csak kemény városi harcokat kellett vívniuk, amiért Aachen kiérdemelte a „nyugati Sztálingrád” becenevet, hanem a város peremén álló, számos bunkerből, aknamezőből és „sárkányfogakból” álló erődítményeket is le kellett győzniük. A hadművelet során az amerikai veszteségek 2000 halottat és több mint 5000 sebesültet tettek ki, míg maga Aachen jelentős rombolást szenvedett el.
Hasonló veszteségeket (2000 halott és 6000 sebesült) könyvelhetett el Szaddám Huszein hadserege Khorramshahr (háború előtti lakossága 146 000 fő) elfoglalásakor az iráni Khuzestan tartomány 1980-as inváziója során. Abban az időben Irak a világ egyik legnagyobb hadseregével büszkélkedhetett, valamint páncélos, tüzérségi és légi fölényben volt a védőkkel szemben. Ráadásul az iráni hadsereget gyakorlatilag lefejezték az ország 1979-es iszlám forradalmát követő tisztogatások során.
Ennek ellenére a harcképesen maradt reguláris egységek az Iszlám Forradalmi Gárda erőivel és számos milíciaalakulattal együtt heves ellenállást tanúsítottak. Nem váltak be Szaddámnak a kuszesztáni arab lakosság támogatásától remélt reményei, és ennek következtében a harcok másfél hónapig elhúzódtak. Az iraki tankok súlyos veszteségeket szenvedtek az iráni hátrasiklás nélküli lövegektől és a páncéltörő rakétagránátvetőtől. A csata során Khorramshahr szinte teljesen megsemmisült.
A 21. században a támadó fél veszteségeit tekintve talán az egyetlen hasonló hadművelet a közelmúltban a Bahmutért (háború előtti 71 000 lakos) folytatott csata volt, ahol az orosz veszteségeket különböző becslések szerint több tízezer halottra és sebesültre teszik. Ez a hadművelet abban különbözött az Avdiivkáért folytatott harcoktól, hogy a Wagner zsoldosai sokkal kisebb mértékben vetettek be páncélozott járműveket, és az ukrán csapatok nem szembesültek lőszerhiánnyal. Ugyanakkor az ukrán utánpótlási vonalak hosszú hónapokig tűz alatt maradtak, és az elítéltek alkalmazása, valamint a támadás megtagadására vonatkozó kivégzéssel való fenyegetés lehetővé tette a „wagneristák” számára, hogy a veszteségeket figyelmen kívül hagyva nyomuljanak előre.
Összességében megállapíthatjuk, hogy az Avdiivka melletti orosz veszteségek semmilyen mércével nem tekinthetők „minimálisnak”. Középtávon ezek a veszteségek potenciálisan pótolhatóak, de ha az arcvonalak mozgatása továbbra is ilyen áldozatokat követel az orosz csapatoktól, nem teljesen világos, hogy a Kreml hogyan számíthat arra, hogy valaha is jelentős területi nyereséget érhet el – még a donyecki régióban is, nem beszélve Ukrajna fennmaradó hatalmas területeiről.
Akkor, kérem, itt a számla, volt rengeteg halott, sok harckocsi, még több gyalogsági harcjármű, tetszettek kapni egy valamikori kisváros helyén elterülő príma, sok négyzetkilométeres rommezőt, aminek még a tágabb értelemben vett környéke is életveszélyes a fel nem robbant lőszerek és az aknamezők miatt, tessék mondani, mihez kezdenek vele?
Megérte?
Szele Tamás
