Most kicsit rövid lesz ez a második rész, de lássuk be: ott tartunk, hogy a mai RIA Novosztyiban is hosszú vezércikk panaszkodik arról, miszerint ilyenkor szabadságra kellene menni, nem dolgozni, mint nekik, az igaz, jó pénzért szolgálják a Kremlt, meg kell hagyni. A szerző fájdalmasan sóhajtja, hogy régebben december közepén leállt a politika január közepéig, bezzeg most, hajjaj…
Azért nem szakad meg a szívem ezért a propagandistáért, ha vékonykák is a mai hírek, de azért vannak, háborúban olyan nincs, hogy ne legyenek. Kezdjük például Putyin mai interjújával. Ne lepődjünk meg: Putyin rendszeresen nyilatkozik a megbízható, saját sajtójának, online vagy akár személyesen is, ő csak nyilvánosan nem akar megszólalni, olyan sajtótájékoztatón, amin előkerülhet ellenzéki vagy külföldi sajtómunkás is. Ma például megint felforgatta pár mondatával az orosz médiát, ugyanis a Rosszija 1 televízió szerény „Moszkva. Kreml. Putyin” című műsorának meghatározta a háború célját.
Naná, hogy megint más, mint amit eddig mondott. Most ugyanis az a véleménye, a TASZSZ alapján, miszerint:
„Az Ukrajnában zajló események középpontjában geopolitikai ellenfeleink azon törekvése áll, hogy feldarabolják a történelmi Oroszországot, míg Moszkva célja az orosz nép egyesítése. Oroszország nem folytathat ugyanolyan politikát Ukrajnában, mint a Nyugat, mert az oroszoknak más a filozófiájuk, más az élethez és az emberekhez való hozzáállásuk.”
Ez utóbbit nem is kellett volna mondania (bár az előbbit sem), mert Nyugaton tényleg a lehető legritkább esetben lövünk Grad rakéta-sorozatvetőkkel szülészeteket, és ha előfordulna ilyesmi, a legsúlyosabb modortalanságnak számítana. Valóban más errefelé az élethez és az emberhez való hozzáállás. De kérdezték a háború és a sorozás elől elmenekülő disszidensekről is, akik most már igen sokan vannak világszerte, arra is érdekeset mondott:
„Semmi meglepő nincs abban, hogy valaki másképp viselkedik, mint az igazi hazafiak. Mert minden társadalomban, mindig és mindenhol vannak olyan emberek, akik elsősorban a személyes érdekeikre, valamilyen személyes napirendre gondolnak. Őszintén szólva nem ítélem el őket különösebben. Mindenkinek joga van választani.
De ami polgáraink nagy részét, 99,9%-át illeti, a mi embereinket, akik készek mindent feladni a hazájuk érdekében, számomra nincs itt semmi szokatlan. Ez ismét meggyőz arról, hogy Oroszország különleges ország. És vannak különleges embereink. Ez Oroszország történelme során mindig is bebizonyosodott, és ma is bebizonyosodott.”
Szép tőle, hogy nem ítéli el az áldozatait különösebben, mert valljuk meg: Oroszországban az a hét-tizenöt év, amit majdnem bármiféle ellenzékiségért, pacifizmusért lehet kapni, nem számít különösebbnek, teljesen átlagos ítéletnek számít. Már persze, ha nem embert öltünk, mert azt meg lehet úszni három-öt évvel is, ha szidod a háborút, hétnél kevesebbet nem adnak. De – ez tényleg nem különös. Ami az „orosz nép egyesítését” illeti, amint látom, megint Nagy Péter-korszaka van, elmúlt az Alekszandr Nyevszkij-mánia és a Nagy Katalin-periódus is, kezd visszatérni a régi mániáihoz. Hogy Ukrajnában nem oroszok élnek, akiket egyesíteni lehetne, hanem ukránok? Csak míg el nem foglalják, utána ugyanis már nem fognak élni, ilyen a birodalmi logika.
Hanem az igen kedves az orosz emberektől, hogy 99.9%-uk hajlandó lenne a Rogyina érdekében mindenét feladni, csodás gondolat, a gyakorlatban inkább ne tessék kipróbálni, sokkal alacsonyabb lesz a százalékos arány, attól tartok. De ennek a mondatnak is van előképe, éspedig Sztálin esküjében, amit Lenin halálakor mondott:
„Különös emberek vagyunk mi, kommunisták. Különös anyagból vagyunk mi gyúrva.”
Hogy Putyin most nem „kommunistákat”, hanem „oroszokat” mondott, másodlagos részletkérdés. Tulajdonképpen ugyanarra gondolt, mint az elődje: adják oda mindenüket, az életükkel együtt, és ha nem adják, elvesszük.
Persze nem árt, ha a leendő különleges embereket már gyermekkorukban elkezdik ránevelni erre a különleges életre, ami időnként különleges műveletekben való részvétellel jár. Tegnapi hír, hogy az orosz oktatási minisztérium jóváhagyta a katonai kiképzési program bevezetését a 10-11. osztályos tanulók számára – derül ki az ország hivatalos jogi információs portálján közzétett rendeletből.
A katonai képzés az „életvédelmi” órák részeként fog zajlani, és megtanítja a diákokat elsősegélynyújtásra, a Kalasnyikov gépkarabély kezelésére, valamint az F–1 és RGD–5 gránátok használatának megértésére. A frissített iskolai program az ukrajnai háborúról szóló órákat is tartalmazni fog, egy szélesebb körű orosz történelemtanfolyam részeként. A programban szó lesz „Oroszország jelentőségéről a világ politikai és társadalmi-gazdasági folyamataiban”, és megvitatják „az ország és népe eredményeit” – olvasható a dokumentumban.
A rendeletet Szergej Kravcov orosz oktatási miniszter írta alá. Az iskoláknak országszerte 2023. szeptember 1-jéig kell átvenniük az új tantervet.
Hát, nem tudom, én is rossz helyen születtem és rosszkor – Nagyváradon és 1967-ben, kaptam én is katonai kiképzést a középiskolában, még AK–47-re is, minket is kínoztak a Ceausescu-féle „hazafias neveléssel”, semmi látszatja nem volt, megutáltunk minden propagandát egy életre, remélem, az orosz srácok is hasonlóképpen reagálnak.
De ha ellenzéki lesz belőlük, hogyan adnák az életüket Oroszország-anyácskáért? Ezt viszont Prigozsin oldotta meg a minap. Történt ugyanis, hogy többek között Navalnij börtönében is járt toborozni, amivel Navalnij enyhén szólva sem értett egyet, hangot is adott a véleményének, és az orosz börtön fala sem zár olyan alaposan, hogy ez a vélemény ki ne jutott volna. Mikor pedig Prigozsint Navalnij kritikájáról kérdezték, azt böffentette oda:
„Globálisan nem értek egyet az állam politikájával, miszerint minden Navalnij-szerű embernek lehetőséget adtak arra, hogy külföldre meneküljön. Össze kellett volna gyűjteni őket, egy büntetőzászlóaljba tömöríteni, és átadni nekem. És kétségtelen, hogy mindannyian hősként haltak volna meg.”
Az a kétségtelen, hogy meghaltak volna, ha az ő kezébe kerülnek, az, hogy hősként, már nem olyan biztos. Nem hősi halál az, mikor az embernek pöröllyel verik szét a fejét, bár ízlés kérdése, ki mit tekint hősiességnek. De Prigozsin amúgy is rázza a pofonfát, kezd putyinabb lenni Putyinnál, ma már „az oligarchák vagyonának államosítását” emlegette, ami a valódi vezetés számára rémálom lenne (arról nem is szólva, hogy ha van orosz földön oligarcha, akkor pont Prigozsin az), szóval én az ő helyében vigyáznék mostanság és kerülném az ablakokat, sokan esnek ki rajtuk az utóbbi időben, ez valami különleges orosz kedélybetegség lehet, talán járványos is.
Ennyi fért ebbe a mai második részbe, holnap folytatódik a krónika.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!