Ez a mai második rész két csodáról fog szólni, két mirákulumról. Tegnap azt hittem, eléggé kiveséztem az orosz állam és az ortodox egyház ellentmondásos kapcsolatát, de azóta kiderült, hogy van még ennél érdekesebb reláció is: Jevgenyij Prigozsin viszonya magával a Jóistennel.
Az első csoda egyszerű. Andrej Szoldatov és Irina Borogan mutatják be a Moscow Timesban, hogyan kerültek egyre közelebb az egyházhoz az orosz fegyveres erők. Mint írják:
„Az orosz különleges erők és az FSZB hangulata ősszel kezdett drámaian megváltozni, amikor az orosz csapatok elhagyták Herszon városát, elszenvedve ezzel a legutóbbi megaláztatást az orosz hadsereg számára a sok közül.
Hirtelen a közösségi média csatornái, amelyeken a kapcsolattartókkal való kommunikációra használunk, elkezdtek megváltozni, amikor vallási ikonok képei özönlöttek be rájuk, az orosz hadsereg győzelméért szóló imákkal és a harctéren lévő katonákért való imádkozásra való felhívásokkal együtt.
A legtöbb kapcsolatunkat az orosz különleges erőknél és az FSZB-nél évek óta ismerjük, és a háború előtt egyikük sem volt különösebben vallásos. Most a miszticizmus hulláma söpört végig rajtuk; a nyilvánvaló kiváltó ok annak a fokozódó megsejtése, hogy a háború nem fog egyhamar véget érni.”
Hát, ebben a helyzetben érthetőnek is mondanám, valóssá vált az életveszély, testközelbe került, akad, aki ilyenkor az üdvösségre gondol. Azonban az ortodox egyház régóta az állam szolgája, az állam meg az ő barátja, oltár és trón kéz a kézben járják a menüettet a Kreml tükörfényes márványpadlóján. A hadsereg 2010-ben fogadta soraiba az egyházat, bevezetve a katonai papok, azaz káplánok intézményét, akiknek fizetését a hadsereg biztosítja. Az egyházi jelenlét a hadseregben azóta egyre nőtt, ami abban csúcsosodott ki, hogy 2020-ban felépült az Orosz Fegyveres Erők Moszkva melletti főszékesegyháza, az ország legnagyobb ortodox temploma.
A katonaság és az FSZB személyzete többnyire közömbös, ha nem túlságosan cinikus maradt a vallással kapcsolatban, és hajlamos volt az orosz ortodox egyházat csak akkor említeni, ha arról beszélnek, hogy Oroszország ostromlott erődítmény. A hit által biztosított egyedülálló, nemzeti szellemiség lett volna az egyik állítólagos oka annak, hogy Oroszországot folyamatosan támadások érik a Nyugat részéről, a titkosszolgálatok és a hadsereg sokak által osztott konspiratív gondolkodásmód szerint.
A szeptember óta tapasztalható növekvő vallási miszticizmus azonban teljesen más, és a hadseregnek a spirituális útmutatás iránti igényét tükrözi egy nagyon zavaros háborúban. Az egyház véráldozatot is hozott az háború folyamán. A harctéren szeptemberben megölt Anatolij Grigorjev pap a tatárföldi csapatok közé volt beosztva. Novemberben az orosz háborúpárti blogoszféra felrobbant a hírre, hogy Mihail Vasziljevet, a légideszant erők nem hivatalos káplánját megölték. A hadseregben jól ismert volt – Ukrajna előtt a csapatokkal együtt Koszovóban, Boszniában, Abháziában, Kirgizisztánban, az Észak-Kaukázusban és Szíriában is bevetették. Január 22-én egy újabb papot öltek meg, miközben a kelet-ukrajnai Bakhmut közelében a kozák ezredhez volt beosztva.
A posztszovjet orosz hadsereg utoljára az 1990-es években fordult a valláshoz, amikor az állam újabb véres háborút vívott, és súlyos veszteségeket szenvedett olyan okokból, amelyek sok orosz számára korántsem voltak világosak. 1996-ban, az első csecsen háború idején egy Jevgenyij Rodionov nevű orosz katonát állítólag foglyul ejtettek és megöltek a csecsenek – a széles körben elterjedt vélekedés szerint –, mert nem volt hajlandó megtagadni keresztény hitét.
A hír nem volt igaz, de az ilyen ügyekben harmadlagos.
Rodionov körül vallási kultusz alakult ki, sokan követelték, hogy mártírrá és szentté avassák. A Rodionov-ikonok népszerűvé váltak Oroszországban, és még egy emlékművet is emeltek a tiszteletére, de az orosz ortodox egyház óvakodott a spontán, alulról jövő tevékenységektől, és vonakodott hivatalosan elismerni a Rodionov-kultuszt.
Tekintettel arra, hogy az ukrajnai orosz invázió sokkal nagyobb kárt okozhat az orosz államnak a korábbi konfliktusoknál, az egyház által felajánlott támogatás sokkal nagyobb léptékű, és még arra is hajlandó, hogy engedjen a széles körben elterjedt orosz csodahitnek.
Ennek egy része enyhén szólva is bizarr. A Komszomolszkaja Pravda című Kreml-barát bulvárlap „ortodox zászlóaljakról” közölt riportot Donbásszban, amelyek egységei arról számoltak be, hogy kevesebb veszteséget szenvedtek, miután mindegyiküket ortodox szentekről nevezték el.
Átnevezve és megáldva, valami furcsa dolog történt. A veszteségek drámaian csökkenni kezdtek, és a csodával határos megmenekülések megszaporodtak. „Nincsenek többé súlyos veszteségek” – biztosította az olvasókat a történet főcíme.
Ha ez igaz, és be lehet bizonyítani, akkor a világtörténelem első statisztikai jellegű csodájának vagyunk a tanúi, most már csak azt lesz nehéz eldönteni, melyik ortodox szent védelme erősebb a HIMARS és melyiké a Javelin ellen, mert az nem mindegy.
Hanem ott az orosz hagyományos erők frissen támadt ellenfele, a Wagner-csoport. Ők még sokkal nagyobb csodát mutattak be ma a nagyközönségnek, nevezetesen egy valódi feltámadást. Ami azt jelenti, hogy Jevgenyij Prigozsinnak jobb viszonyban kell lennie az Úristennel, mint az elmúlt kétezer évben bárki másnak, és elnézést, de én ezt nem tudom elhinni. Mi több: nem is akarom. Vegyük sorra a híreket.
Reggel még arról számolt be az Agentsztvo című híroldal, hogy:
„Dmitrij Jakuscsenko volt fogoly, akinek kivégzési videója hétfő este került fel a közeli Wagner PMC telegram-csatornáján, tavaly december 1-jén egy hadifogolycsere keretében került vissza Oroszországba. Jakuscsenko látható a védelmi minisztérium december 1-jei, a hadifogolycseréről készült videófelvételén és az RT ugyanezen a napon készült riportjában.
Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a Wagner PMC-hez köthető GREY ZONE távirati csatorna közzétett egy videót Jakuscsenko bíróságon kívüli, kalapáccsal történő kivégzéséről. A gyilkosságról készült videó azzal a kivonattal kezdődik, amelyben a fogságban lévő Jakuscsenko ukrán újságíróknak elmondja, miért adta meg magát. Ezt a beszélgetést az Espresso TV november 18-án tette közzé. Ebben azt állította, hogy a Krímről származik, gyilkosságért 19 évre ítélték, és büntetését Szaratov régióban tölti. A Baza távirati csatorna szerint Jakuscsenkót 2019 decemberében 19 évre ítélte az esküdtszék gyilkosságért és rablásért. Jakuscsenko szerint egy Jevgenyij Prigozsin személyleírásának megfelelő férfi érkezett a kolóniára, hogy beszervezze őket. Miután túlestek a kiképzésen, Jakuscsenko és más rabok Bakhmut közelében találták magukat, bevetésen. Jakuscsenko azt is elmondta, hogy szabad akaratából disszidált Ukrajnába. Az Oroszországba való visszatéréséről szóló RT-videóban elmondta, hogy körülbelül 23-25 napig volt fogságban.
Az ukrán újságíróknak adott interjú részletét egy videó követi, amelyen Jakuscsenko a földön ül katonai egyenruhában, fejét egy kőpárkányhoz támasztva. A férfi azt mondja, hogy Dnyiproban sétált az utcán, „ütést érzett a fején és elvesztette az eszméletét”, majd abban a szobában ébredt fel, ahol most van. Jakuscsenkót ezután egy pöröllyel a fejére mért ütéssel ölik meg.”
Nem az első eset volna, Jevgenyij Nuzsin is hasonlóképpen járt, az ő kivégzéséről is videót tettek közzé. A zsoldoscsoport így rettenti el az újoncokat a dezertálástól – így és néha még kegyetlenebb módokon is.
Három órával ezelőtt Jevgenyij Prigozsin sajtószolgálata sajátjaként ismerte el a besorozott fogoly, Dmitrij Jakuscsenko kivégzéséről készült „tréfás” videót, amelyet a PMC-hez tartozó GREY ZONE telegram-csatorna terjesztett az éjszaka folyamán. És azonnal közöltek egy újat is.
Az új videón, amelyet Prigozsin sajtóirodája tett közzé, Jakuscsenko él, és azt mondja, hogy „megbocsátottak” neki.
Az új videón Jakuscsenkót egy betonfal mellett filmezik, amely hasonló ahhoz, amely mellett a kivégzésről készült felvételeket is forgatták. Jakuscsenko hangja fáradt, és gyakran pislog, mintha erős fényt irányítanának az arcára. A fogoly azt mondja: „A Wagner PMC-ben mindenkinek joga van kijavítani a hibáját. (…) A fogságból jövet sok értékes információt hoztam, amelyek sok ember életét mentették meg, ezért megbocsátottak nekem, amiért nagyon hálás vagyok.” Jakuscsenko ugyanazt a katonai egyenruhát viseli, mint az első videón. Mondókájához hozzátette, hogy „még mindig szégyelli”, amit a fogságban mondott, „de ez volt az egyetlen módja a túlélésnek”.
Akkor most mi van? Prigozsin kedélyeskedve mutatta be a második felvételt, mondván, „a kivégzés csak vicc volt, nem kell mindent komolyan venni”, de nem mutatta be az eleven Jakucsenkót, szóval több lehetőség is van.
-
-
- Jakucsenkót nem végezték ki, csak megijesztették (Prigozsin verziója).
- Jakuscsenkót igenis kivégezték, de Prigozsin imát mondott érte, megbocsátott neki, minek utána feltámadott. (Klerikális verzió).
- Jakuscsenkót természetesen kivégezték, de előtte azt mondták neki, hogy megbocsátanak, belemondta a kamerába a fenti szöveget, aztán mikor véget ért a felvétel, elkapták és pöröllyel agyonütötték. Utólag vágták a felvételt, éspedig kétfelé, nem nagy szakmai feladat. (Materialista verzió)
- Jakuscsenkót ki sem végezték, színjáték az egész, most is a Wagner főhadiszállásán ül és vodkát nyakal. (Idealista-népmesei verzió)
-
Kérem, én senkinek a hitébe nem akarok beleszólni, mindenki válassza ki magának, melyik változatot fogadja el. A magam részéről a materialista verzióra szavazok, de senkire sem akarom ráerőltetni a véleményemet.
Mindenesetre kívánok az orosz hadseregnek a mostani háború időtartamára olyan csodatévő szenteket, mint Prigozsin és olyan jámbor, erkölcsös életű tábori lelkészeket, mint a legendás Otto Katz volt.
Ennyi fért a mai második részbe, holnap folytatódik a krónika.