A mai második rész majdnem azzal foglalkozik, hogy járt-e Cecil a Török utcában, de ennél egy fokkal azért aktuálisabb: azt járom körül, hogy szereti-e Ramzan Kadirov Jevgenyij Prigozsint, és ha igen, miért nem, valamint szívből-e és igazán, avagy egyáltalán nem. Mindenesetre a háborús hírek kezdik elérni a szappanoperák szintjét, ha erről a két figuráról van szó.
Nincs még fél órája, hogy az ISW jelentése alapján leírtam:
„Ramzan Kadirov, a Csecsen Köztársaság vezetője a jelek szerint elutasította a Wagner-csoport finanszírozójának, Jevgenyij Prigozsinak a felkérését, hogy csatlakozzon az orosz Védelmi Minisztérium elleni újabb információs kampányhoz, ami arra utal, hogy ez a kampány nem biztos, hogy helyre tudja állítani Prigozsin csökkenő befolyását.”
de azt nem tudtam, hogy folytatnom is kell, ugyanis ha csak ennyiről lenne szó, nem lenne több a pakliban, mint a bojárok szokásos torzsalkodása, össze- és szétesküvése. Azt tudjuk, még az ISW-ből, hogy Prigozsin kissé „idegállapotba került” az utóbbi napokban, tegnap már olyant is mondott, hogy se neki, se a Wagnernek nincs közük az orosz hadsereghez, a védelmi minisztériumhoz meg főleg nincs. Ezt tudjuk be felindult állapotának. De lássuk, mitől indult fel?
Február 16-án a Telegram-csatornákon felbukkant egy videó, amelyen négy Wagner-fegyveres azt mondta, hogy egységüket „teljesen elvágták a lőszerellátástól”. „Biztosak vagyunk benne, hogy valahol a raktárakban van a lőszer, ami nekünk jár, és nagy szükségünk van rá. Rengeteg ember túléli és képes lesz folytatni a harcot” – mondta az egyik harcos a nyilatkozatában. Szerinte a lőszerkérdés megoldása „kihatással lesz a háború egész menetére”.
Prigozsin „csodálatosnak” nevezte azokat a harcosokat, akik a védelmi minisztériumhoz intézett felhívást rögzítették a lőszerellátás érdekében, és biztosította az „orosz világot” arról, hogy ő maga addig járja körbe „az összes ismert moszkvai irodát”, amíg „a fiúk mindent meg nem kapnak, amire szükségük van”.
Az ám, de valamiért vagy nem a moszkvai irodákba ment, vagy azokban hamar végzett, és elugrott a kórházba, meglátogatta Apti Alaudinovot, a csecsen különleges erők parancsnokát, akit Kadirov szerint meg akartak mérgezni. „Örömmel értesültem arról, hogy Jevgenyij Prigozsin ilyen nagy figyelmet tanúsított harcostársunk iránt” – írta Kadirov a találkozó után.
Ez idáig még hétköznapi protokoll, Prigozsin benéz Kadirov haverjához, hogy Kadirov is érezze magát megtisztelve, Kadirov meg visszajelez. De az hogyan lehet, hogy a Wagner nem kap lőszert a hadseregtől, hát nem egy oldalon harcolnak?
Dehogynem, csak most átszervezik az orosz hadsereget, és egyrészt szabadcsapatokra nem lesz szüksége Sojgunak és Geraszimovnak (vagy ki tudja), másrészt minden mellettük harcoló proxy és félkatonai erőt be akarnak olvasztani, ha lehet, a már meglévő egységekbe, alakulatokba. Viszont a Wagnerben erős az összetartás, amennyi maradt belőlük Szoledar után, azt inkább hagyják elesni, elég az, ha nem kapnak lőszert.
Erről különben a harmadik cégéres gazember, a háborús bűnös Igor Girkin is írt a blogjában, aki jóllehet életre-halálra össze van veszve Prigozsinnal, de a helyzetét tisztán látja:
„Az, hogy a védelmi minisztérium vezetésének ez az álláspontja mire irányul, rendkívül világos: a cél a PMC „Wagner” teljes alárendelése a védelmi minisztérium struktúráinak, akár átszervezéssel és közvetlenül a fegyveres erőkbe való integrálással, akár (legalábbis) a vezetőség lecserélésével. A furnérmarsall nem szándékozik tűrni a szemtelenséget (biztos vagyok benne, hogy Sojgu így érzékeli Prigozsin tevékenységét) és a versengést is, kategorikusan – ez megkérdőjelezné a „trónörökös” státuszát.”
Mint tudjuk, a hála nem politikai kategória, és ez már vastagon politika. De lehetett fokozni a helyzetet, ugyanis Kadirov ma is posztolt egyet a Telegram-csatornáján:
„Már most magabiztosan kijelenthetjük, hogy Wagner katonai szempontból egyértelműen bizonyította hatékonyságát, és véget vetett a PMC-k szükségességéről szóló vitáknak. Kétségtelen, hogy szükség van egy ilyen szakmai formációra és igény is van rá. Tehát komolyan tervezem, hogy versenybe szállok kedves testvérünkkel, Jevgenyij Prigozsinnal, és létrehozok egy katonai magáncéget, amikor befejezem a pályafutásomat az állami szolgálatban.”
Prigozsin most porokat szed, és próbál megnyugodni, ugyanis a furfangos csecsen feladta neki a leckét: szembefordult vele, a helyére akar állni, vele akar vetélkedni?
Vagy mellé állt, hiszen kedves testvérének nevezte?
Esetleg azt jelezte a védelmi minisztériumnak és a Kremlnek, hogy holnap kezdi a toborzást, ha ugyan mg el nem kezdte, és ha félreállítják – ezt jelentené az „állami szolgálat vége”, azonnal fellázad, aztán serege élén kikiáltja a csecsen függetlenséget vagy Moszkva ellen vonul?
Netán azt akarta üzenni, szintén a cári köröknek, hogy ő ugyan nem lázad, de Prigozsin már nagyon rebellis dolgokat beszél, ha eltakarítják az útból, ő pótolhatja?
Ezt mind jelenthette Kadirov posztja, meg még egy csomó mindent ezen kívül is: ki bírja megmondani, mire célzott? Még az is lehet, hogy semmire, és abban a pillanatban, mikor megosztotta a posztot, tényleg így is gondolta a dolgokat.
De az is lehet, hogy csak elfojtott vágyai gyötörték és egyszerűen kedves akart lenni az ő drága testvérével, Jevgenyij Prigozsinnal.
Minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is.
Prigozsin meg fog őrülni. Jobban teszi, ha tényleg szedi a porokat, másként sosem nyugszik meg. Csak ki ne essen egy magas ablakból, ahogy így, zaklatottan rohangál Moszkvában fel és alá.
Ennyi jutott ebbe a mai második részbe, holnap folytatom a munkát.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!