Bűnözők és politikusok között mindig volt némi sajátos harmónia, különös rokonszenv, mondhatni szakmai szolidaritás… végül is a két foglalkozás célja és tevékenységi köre (minél több embertől elszedni, amit csak lehet) nagyjából azonos, még ha mások is az eszközök. Ezért ha valaki azt mondja, hogy a politikusok bűnözők, nem téved nagyot, de most Haitin megfordult a világ, mert a bűnözők lettek a politikusok. Ez egyedülálló.
Erről jelent meg részletes elemzés a The Insideren, melyet van szerencsém itt ismertetni. Lássuk tehát, hogy lettek királyok a csibészek Port-au-Prince-ben?
Ariel Henri haiti miniszterelnök a múlt héten lemondott, mivel nem tudott megbirkózni a féktelenül burjánzó bűnbandák által elkövetett erőszakkal. A bűnszervezetek tagjai elfoglalták a kormányépületeket és foglyokat engedtek szabadon. Miközben a törvényes haiti hatóságok megpróbálnak ideiglenes kormányt létrehozni, a főváros továbbra is egy bizonyos Jimmy Cherisier, becenevén Barbecue kezében van. Eközben Haiti az egyetlen ország a világon, ahol egy fekete rabszolgalázadásnak sikerült független államot létrehoznia. Nézzük csak, hogyan vezetett a súlyos gyarmati örökség, valamint az ENSZ és a nemzetközi közösség tehetetlensége bűnözői forradalomhoz egy nyersanyagokban gazdag, békés életről álmodó országban.
Jimmy Cherisier, becenevén Barbecue.
A haiti zavargások február végén kezdődtek, miután Ariel Henri miniszterelnök Kenyába repült, hogy koordinálja egy külföldi kontingens bevetését a bűnbandák elleni harcban. A csoport hadat üzent a miniszterelnöknek, megbénítva az életet a fővárosban és Henri lemondását követelték. A támadás összehangolt és gyors volt, különböző csoportok egyszerre támadtak meg több kormányzati épületet, köztük az elnöki palotát, a belügyminisztériumot és a haiti nyugati kerületi rendőrség főhadiszállását. A banditák támadást intéztek a Port-au-Prince-ben található haiti központi börtön ellen, és több száz foglyot engedtek szabadon.
2019-ben az ENSZ befejezte 15 éve tartó haiti békefenntartó műveletét, amelyet Jean-Bertrand Aristide elnök 2004-es megbuktatása után a növekvő instabilitás leküzdésére indított. Az ENSZ-misszió keretében a haitieket segítő nemzetközi szervezetek elhagyták az országot, ami fokozódó társadalmi zavargásokhoz vezetett. Jovenel Moise elnök 2021-ben történt meggyilkolása katalizálta az állam közelgő összeomlását.
A legbefolyásosabb bandavezér, Jimmy Cherizier, becenevén Barbecue, Moise elnök meggyilkolása után forradalomra szólított fel az általa „korruptnak” nevezett politikai elit ellen. Cherizier a haiti szervezett bűnözés kulcsfigurájává vált, és a kilenc legnagyobb bűnszervezetből álló, „G9 Család és szövetségesei” nevű liga élére állt, amelyet 2020 júniusában jelentett be YouTube-csatornáján. Kezdetben bandáját Moise elnökhöz szorosan kötődőnek tekintették, mivel a rendőrség nem üldözte őket, cserébe azért, hogy az utcákon viszonylagos békét biztosítottak.
A haiti nyomornegyedekben található falfestményeken Barbecue-t Che Guevarához hasonlóan ábrázolják, külföldi újságíróknak adott interjúiban pedig karibi Robin Hoodot játszik, és olyan szabadságharcosokat csodál, mint Fidel Castro, Tomas Sankara és Malcolm X. Martin Luther Kinget is kedveli, de – mondja Barbecue – „ő nem szeretett fegyverrel harcolni, én pedig azt teszem”.
Cherisier egykori rendőrtiszt. 2018-ban kirúgták a rendőrségtől, mert számos bűncselekményben részt vett, többek között a La Saline nyomornegyedben elkövetett mészárlásban, amikor 71 embert megöltek, hét nőt megerőszakoltak és 400 házat felgyújtottak. Az AP-nek adott 2019-es interjújában Barbecue azt állította, hogy becenevét édesanyja miatt kapta, aki grillezett csirkét árult az utcán, és egyáltalán nem azért, mert szereti rágyújtani a házat az emberekre. Az Egyesült Államok és az ENSZ Biztonsági Tanácsa azonban Cherisier-t bűnösnek tartja az emberi jogok súlyos megsértésében, és 2022 októberében szankciókat rendeltek el ellene.
Cherisier minden brutalitása ellenére nagyon karizmatikus, és hatékonyan használta ki a közösségi médiát és a YouTube-csatornáját, hogy terjessze üzenetét és új tagokat vonzzon a fegyveres bűnözői csoporthoz. Nem alaptalanul állította, hogy bandája betöltötte a kormány gyengesége miatt keletkezett űrt, és azzal fenyegetőzött: „Ha Ariel Henri nem mond le, ha a nemzetközi közösség továbbra is támogatja őt, akkor egyenesen a polgárháború felé indulunk, és ez népirtáshoz vezet”.
Barbecue széles körben él a társadalmi demagógiával, azt állítva, hogy fegyveres harca kizárólag a szegények életszínvonalának javítását célozza, és hogy célja az egyenlőtlenségi rendszer és az azt működtető elit elleni küzdelem. Ez a haiti nyomornegyedek lakóinak egy része számára, akik jobb életről álmodnak, jól hangzik.
Henri elbukott
Ariel Henri haiti miniszterelnök még 2022 októberében az ENSZ-hez fordult, hogy azonnal küldjön nemzetközi kontingenst a rend helyreállítására és a banditák megfékezésére, de csak egy évvel később engedélyezett az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy újabb különleges biztonsági missziót Haitire, ám a fejlett országokat nem vonták be.
2022-ben politikai megállapodás született, amely szerint Henri mandátuma február 7-én véget ért volna, de ez nem valósult meg. A Karibi Közösség vezetői hónapokig sikertelenül próbálták rávenni Henrit, hogy alakítson ideiglenes átmeneti egységkormányt. Ezután megígérte, hogy 2023-ban választásokat tart, de a szavazásra nem került sor. A hatóságok az országban uralkodó bizonytalanságra hivatkoztak, mint a választás megtartásának fő akadályára. A mostani zavargások kezdetének egyik oka az volt, hogy Henri egy másik, Guyanában tartott karibi közösségi csúcstalálkozón megállapodott abban, hogy csak 2025 közepén tartanak általános választásokat – amelyek az első választások lettek volna Haitin azóta, hogy Moise meggyilkolása után a miniszterelnök átvette a hatalmat. Az országnak jelenleg nincs elnöke és parlamentje.
Henri látogatása során Kenya ígéretet tett arra, hogy egy ezer rendőr részvételével zajló műveletet vezet Haitin, az USA és Kanada pedig 260 millió dollárt ígért ennek finanszírozására. Benin kétezer katonát ajánlott fel. Szenegál, Csád, Jamaica, a Bahamák és Belize szintén hajlandó katonaságot küldeni. Nayib Bukele salvadori elnök ezután azt mondta, hogy országa az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával, a haiti hatóságok engedélyével és a misszió összes költségének fedezésével tudna segíteni a haiti biztonsági probléma megoldásában. Bukele már évek óta képes visszaszorítani a szervezett bűnözést El Salvadorban, és nemrég választották újra második ciklusára, így lehetséges, hogy tapasztalatai Haiti számára is hasznosak lehetnek.
Henri már nem tudott visszatérni Haitire Afrikából, Puerto Ricóba érkezett, miután nem sikerült leszállnia a Dominikai Köztársaságban, amely szintén lezárta szárazföldi határát. A karibi országok vezetői Jamaikában rendkívüli találkozót tartottak a Haitin kialakult katasztrofális helyzetről az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, az ENSZ és Brazília képviselőinek részvételével. Ezen Ariel Henri végül bejelentette lemondását, később pontosítva, hogy a kormány „egy átmeneti tanács felállítása után azonnal lemond”.
Függetlenség
Haiti az Egyesült Államok után a második ország volt a nyugati féltekén, amely az 1804-es forradalomban elnyerte függetlenségét. Ez volt a világ egyetlen sikeres fekete rabszolgalázadása, amely a független állam megalakulásához, a köztársaság kikiáltásához és az alkotmány 1805-ös elfogadásához vezetett. Az alaptörvény minden haiti lakost bőrszíntől függetlenül „feketének” nyilvánított, és a felkelés során gyakorlatilag az ország teljes fehér lakosságát – tízezreket – kiirtották.
Latin-Amerika többi részén a függetlenség elnyerésének folyamata másképp zajlott – ott a helyi lakosság nagymértékben keveredett a spanyolokkal, nem volt annyi rabszolga. Haitin azonban kezdetben egy monoetnikus állam jött létre, amelynek elitjét a fellázadt rabszolgák alkották. Már Haiti második elnöke, Pétion is 1816-ban olyan alkotmányt fogadott el, amely életfogytiglani elnökké nyilvánította, de ez nem tartott sokáig, és az ország csak a XIX. század folyamán összesen több mint 20 elnököt fogyasztott. Szinte mindegyiküket meggyilkolták.
1825-ben Franciaország elismerte Haiti függetlenségét, cserébe a fiatal köztársaság vállalta, hogy hatalmas kártérítést fizet az egykori rabszolgatartóknak az elvesztett vagyonért, és ezt 1947-ig fizette is. Ez súlyos teherré vált, ami súlyosan hátráltatta az ország gazdaságának fejlődését – a 20. század elejére Haiti fő bevételi forrásának számító kávétermesztés adójának fele ment el ezekre a kifizetésekre. Franciaország az évek során mintegy 90 millió frankot kapott aranyban, ami mai árakon számolva körülbelül 21 milliárd dollár. A következményeket még mindig érzi – ez a világ egyik legszegényebb országa. 2003-ban Haiti akkori elnöke, Jean-Bertrand Aristide sikertelenül megpróbálta visszakövetelni ezt az összeget.
Duvalier, tonton macoute-ok és vudu szekták
Miután kihagytuk a több mint egy évszázadnyi katonai puccsot és diktatúrát, valamint az ország szuverenitásának gyakorlatilag teljes elvesztését Haiti 1915-1934 közötti 20 éves amerikai megszállása alatt, fontos áttérni arra az időszakra, amelyben a jelenlegi helyzet nagy része kialakult: a Duvalier-dinasztia 1957-1986 közötti 30 éves zsarnoki uralmára.
François Duvalier volt egészségügyi miniszter, aki hamarosan életfogytiglani elnöknek kiáltotta ki magát, az általa létrehozott félkatonai erőkre támaszkodott, hogy ellensúlyozzák a többnyire bűnözőkből álló hadsereget – a Tonton-Macoute-okra, amelynek neve a vudu hitvilágból ered (zsákos nagypapát jelent és régen a gyerekeket ijesztegették ezzel a mesealakkal). A Tonton Macoute-ok feladata volt az ellenzékiek kiirtása és az üzletemberek megadóztatása is, mivel nem kaptak fizetést, és a terrorból éltek. Haitiak tízezrei estek áldozatul a Tonton Macoute-oknak, a gyilkosságok brutálisak és demonstratívak voltak, a haiti újságok levágott fejek és erkélyekről lelógó, golyóktól szétroncsolt holttestek képeit közölték.
Maga Duvalier, akit „Papa Doc”-nak becéztek, a vudu legfőbb papjaként is múködött, és a negritude eszméit annak rasszista változatában használta fel rendszere igazolására, a haiti nép tudatlanságára spekulálva és fajgyűlöletet szítva a fehérek és mulattok ellen. A Duvalier-korszakot Graham Greene gyönyörűen írja le A szerepjátszók című regényében, bár a mai Haiti különbözik attól az időtől, most nagyobb a pusztítás és a diktatúrát felváltotta a káosz.
Aristide és a kannibálhadsereg.
A Duvalier-rezsim bukása és egy sor puccs után 1991-ben az országnak mégis lett egy első törvényes elnöke, aki Haiti történelmének első demokratikus választását nyerte meg – Jean-Bertrand Aristide volt katolikus pap, aki a Duvalier-rezsim kemény kritikusa volt. Néhány hónappal később azonban katonai puccsal megbuktatták, és az Egyesült Államokba menekült. 1994-ben az USA az ENSZ égisze alatt „különleges katonai műveletet” hajtott végre, hogy „A demokrácia támogatása” néven visszahelyezze őt a hatalomba.
Aristide támogatói félkatonai csoportokat is alakítottak, azonban a szervezett bűnözés növekedését a Haiti Fegyveres Erők 1995-ös de facto feloszlatása okozta, amelyet az USA írt elő a hadsereg újrafegyverzése és átképzése ürügyén, amikor Aristide visszatért a hatalomba. Ezt követően sok volt katona talált informális munkát a bűnözői szférában.
Aristide második elnöksége idején, 2004-ben az országot ismét zavargások sújtották, amelyek a lemondását követelték. Aristide megbuktatásában ezúttal fontos szerepet játszott a Cannibal Army, egy félbűnöző milícia, amelyet az 1990-es évek elején hoztak létre. A csoport később megváltoztatta baljós nevét, és átnevezték Gonaives-i Ellenállási Frontra. Az elnök ellenfelei megalakították a „Haiti Felszabadítási Frontot” is, amely az ország összes nagyobb városát elfoglalta. Ezt újabb amerikai katonai beavatkozás követte, hogy elkerüljék a további vérontást. Francia csapatokat is vezényeltek Haiti fővárosába, majd egy 7000 fős ENSZ-békefenntartó erő következett.
Miután Aristide elvesztette mind a lakosság, mind a Nyugat támogatását tekintélyelvű kormányzati módszerei és politikai elnyomása miatt, amerikai tengerészgyalogosok védőőrizetbe vették, majd száműzetésbe küldték a Közép-afrikai Köztársaságba. 2006-ban a szűk látókörű Prevalt választották elnökké, akinek uralmát szintén súlyos zavargások és az emelkedő árak miatti éhséglázadások jellemezték, 2008-ban az ENSZ-katonáknak kellett megvédeniük az elnöki palotát a lázadók támadásaitól.
Földrengés és pusztítás
2010-ben Haitit pusztító földrengés sújtotta, amely több mint 220 000 ember halálát okozta. Körülbelül 3 millió haiti lakos vesztette el otthonát. Az ország szó szerint romokban hevert. A városok utcáin annyi holttest halmozódott fel, hogy azokat buldózerekkel szállították el, és kitört a kolerajárvány is. Az ENSZ élelmiszerraktárait kifosztották, naponta 200 repülőgép szállt le az amerikai hadsereg által elfoglalt Port-au-Prince-i repülőtéren, más városokban pedig katonai repülőgépek a levegőből dobtak le vízzel és élelmiszerrel teli konténereket.
Haiti hatalmas nemzetközi segélyeket kapott, de ezek nagy részét kifosztották, és az ország soha nem heverte ki a földrengést, sokan még mindig sátortáborokban élnek. A gazdasági helyzet katasztrofálissá vált. Haiti lakosságának 60%-a a szegénységi küszöb alatt él, napi 2 dollárból. A munkanélküliség eléri a 80%-ot, egy orvos és egy mérnök fizetése 250 dollár körül van. A haiti házak 75%-ának nincs csatornarendszere, Haitin naponta 10 5 év alatti gyermek hal meg mérgezés miatt – a környezet és a víz nem biztonságos. A szemetet gyakran közvetlenül az óceánba ömlő folyókba szállítják. A kivándorlók pénzátutalásai a GDP mintegy 25 százalékát teszik ki, ami az ország exportbevételének kétszerese.
Haitin arany-, bauxit- és rézlelőhelyeket találtak, de ezek gyakorlatilag kiaknázatlanok. Az ország, amely korábban cukrot termelt és exportált, most a szomszédos Dominikai Köztársaságból importálja, és a haiti bevándorlók a cukorültetvényeken dolgoznak – egyes jelentések szerint akár 2 millióan is lehetnek.
Moise, az ENSZ-csapatok erőszakos fellépése és a banditák
A viharos évek során a korábban alábbhagyó bandatevékenység fokozatosan felerősödött. Az Aristide elleni 2004-es államcsíny óta egymást követték az ENSZ békefenntartó missziói Haitin, amelyek paradox módon gyakran az erőszak forrásává is váltak. Nagy nemzetközi botrány tört ki 2017-ben, amikor az Associated Press nyomozása nyilvánosságra került arról, hogy a békefenntartók, különösen a Srí Lanka-i rendőrök éveken át több száz haiti gyermeket használtak ki szexuálisan, ám ezek a rendőrök végül a büntetés elől hazatértek.
A kéksisakosok ilyen és más erőszakos akciói ellenállást váltottak ki a bandákból, így végül a bandák tapasztalatot szereztek a hadsereggel szembeni harcban, és növelték befolyásukat. Az ország legnagyobb részén már ők a tényleges hatalom, saját bíróságokkal és rendőrséggel.
2017-ben Jovenel Moise elnök megpróbált projekteket indítani az ország út-, víz- és energiarendszerének újjáépítésére, és elkezdte egy új haiti hadsereg létrehozását. Hamarosan azonban tiltakozások törtek ki a kormányban elkövetett újabb sikkasztások miatt, majd a tiltakozások ürügyül szolgáltak a parlamenti választások törlésére. 2018-ban történt az első merényletkísérlet Moise ellen, 2021 júliusában pedig a saját lakásában gyilkolták meg. A haiti hatóságok az ENSZ segítségét kérték a merénylet nemzetközi kivizsgálásához – eddig öt érintettet ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre.
Moise elnök két nappal a merénylet előtt nevezte ki Ariel Henrit miniszterelnökké. A senki által meg nem választott miniszterelnök legitimitása sokak számára nagy kérdés. Az alkotmány szerint az elnök halála, cselekvőképtelensége vagy lemondása esetén a legfelsőbb bíróság főbírája venné át a feladatait, ám ez utóbbi nem sokkal az incidens előtt Covidban elhunyt. A következő a sorban a miniszterelnök volt. Moise elnök 2018 óta hatszor cserélte le őket, és két nappal a merénylet előtt nevezte ki a hetediket, Ariel Henrit. Ez az illegitim helyzet hatalmi vákuumhoz vezetett, amit a bűnbandák kihasználtak.
Bűnözői államcsíny
A békés hatalomátadásra és a politikai átmenetre tett kísérlet némileg megkésett, és más országokból érkező katonai kontingensek bevonása nélkül már nem lehet szembeszállni a bandákkal. Mindenképpen nyilvánvaló, hogy a fegyveres csoportok kapcsolatban állnak korrupt politikusokkal, mind a kormányban, mind az ellenzékben. Ők látják el a bandákat fegyverekkel, pénzzel vagy politikai védelemmel. Ilyen kapcsolatok mindig is léteztek, főként a nagy választói létszámmal rendelkező szegénynegyedekben, de a 2011-es választások óta ez a kapcsolat új szintre lépett: a bandákat alvállalkozóként használják a politikai erőszakhoz.
Nyitott kérdés, hogy Henri most visszatérhet-e Haitire, hogy viszonylag „normális” körülmények között átadja a hatalmat egy ideiglenes miniszterelnöknek, és hogy a Cherizier-bűnszövetség, amely gyakorlatilag már az ország nagy részét ellenőrzi, lehetővé teszi-e számára ezt. Haitiben a bűnözők politizálása hasonlóan zajlott, mint nemrégiben Ecuadorban, de ott az államnak sikerült kordában tartania a helyzetet, míg Haitin az elmúlt napokban bűnözői puccsot láthattunk. Amikor a bűnbandák politikai követeléseket támasztanak, akkor katonai, nem pedig rendőri műveletre van szükség. Ez meghaladja Haiti képességeit, és nem világos, hogy a nemzetközi közösség mennyire áll készen erre. Miközben az Egyesült Államok és az európai országok sürgősen evakuálják a nagykövetségek személyzetét, Florida kormányzója pedig 250 rendfenntartót küld az állam déli részébe a haiti állampolgárok ellenőrizetlen kivándorlására számítva.
És még egy részlet, amely segít megválaszolni azt a kérdést, hogy Haitinek van-e államrendje, hogy egyáltalán ellenőrzi-e a területét. Haiti fővárosától, Port-au-Prince-től mintegy 130 mérföldre északra, amelyet gyakorlatilag elleptek a bandák, a Labadee-i privát sétahajókikötő továbbra is nyugodtan fogadja a vendégeket az üdülőhelyen, saját biztonsági szolgálatával és ellenőrzött bejáratokkal. A Royal Caribbean hajói továbbra is gond nélkül látogatják Labadee-t, amelynek magánstrandja hatalmas földterülettel rendelkezik – ez a hajótársaság saját létesítménye, ahová a helyieknek nincs bejárásuk. Az idelátogató turistáknak pedig fogalmuk sincs arról, hogy mi történik ebben a 11 milliós országban, ahol csak tavaly több mint 8000 embert öltek meg.
Talán ez lehet az ország egyetlen pontja, ahol nyugalom van, nagy kár, hogy pont a haitieknek nem jut belőle – viszont az is igaz, hogy ha szélesre tárnák a kapukat, mindjárt nem lenne Labadee-n se béke, se nyugalom.
Hogy mi lesz Haitin, ember meg nem mondja. De megkapó a szerepcsere – máshol a politikusból bűnöző lesz, itt, talán a vudu miatt, a bűnözőkből lettek politikusok.
Ez valóságos gengszterforradalom.
Szele Tamás
