Ebben a mai második részben újból Andrej Szoldatov és Irina Borogan egyik írását veszem elő, azt mutatja be ugyanis a szerző – és az ő nyomán én is – hogy mi a helyzet az orosz munkaerő-piacon így, mozgósítások után és előtt? Mi lenne, hozzák vissza szép alaposan a régi Gulág-rendszert, amit Szolzsenyicintől Dancig Baldajevig és Juz Aleskovszkijig annyian bemutattak nekünk.
Mint a szerzőpáros írja, a háborús körülmények között Putyin hivatalnokai egyre inkább a sztálini tapasztalatokhoz fordulnak, mind a magánbeszélgetésekben, mind a nyilvános térben – ami új lehetőségeket nyitott a hatékony vezetői megoldások megtalálására. A létszámhiánnyal szembesülve a katonai üzemek, köztük az Uralvagonzavod, az ország legnagyobb harckocsigyártója, arra készülnek, hogy foglyokkal pótolják a hiányt.
Az elhúzódó háború körülményei között Oroszország hadiipari komplexuma akut létszámhiánnyal küzd. Nem titok, hogy már 2022 előtt is munkaerőhiány volt a védelmi vállalatoknál, de a mozgósítás és az orosz hadsereg növekvő veszteségei közepette, amelyek különböző becslések szerint meghaladhatják a 100 ezer főt, a hadiipari komplexum megpróbálja felhasználni az olcsó munkaerő egy jól bevált forrását, a foglyokat.
Az utóbbi időben az állam érdeklődése az elítéltek iránt folyamatosan növekszik. Azoknak, akik nem veszik be a Wagner PMC ígéreteit, hogy kegyelemért cserébe Ukrajnában harcoljanak, felajánlják, hogy harckocsik és más fegyverek gyártásában dolgozzanak. Úgy tűnik, hogy a Kreml egyszerűen nem lát más módot arra, hogy olcsó munkaerőt találjon, amikor Oroszországban hiány van a rakéták és tankok gyártásához szükséges szerelőkből, hegesztőkből és esztergályosokból.
Az Uralvagonzavod, az ország legnagyobb harckocsigyártója nem tud elég munkaerőt felvenni, még képzetleneket sem, és az üzem vezetősége elismerte, hogy nincs más választásuk, mint hogy elítélteket kezdjenek alkalmazni az üzemekben. Amint arról az orosz büntetésvégrehajtás korábban beszámolt, a közeljövőben több száz elítéltet készülnek egy szverdlovszki terület büntetőtelepéről az Uralvagonzavodba küldeni.
Az orosz kormány becslései szerint a közeljövőben a hadiipari komplexumban a munkaerőhiány eléri a 400 ezer főt, köztük 120 ezer felsőfokú végzettségű szakembert. Figyelembe véve, hogy az ipar kétmillió munkást és mérnököt foglalkoztat, ez jelentős szám.
Ősszel a gyárak úgy próbálták pótolni ezt a hiányt, hogy a civil iparból kádereket csábítottak át a mozgósítás elhalasztásának ígéretével, illetve nyugdíjas munkások behívásával. A páncélozott személyszállító járművek és BMP-k egyik vezető gyártója, a Kurgan Gépgyár még azt is megígérte, hogy lakást biztosít a dolgozóknak, és garantálja a családtagok foglalkoztatását.
Ez azonban nem oldotta meg a problémát: csak szeptemberben, a mozgósítás első hónapjában a katonai szektorban 7%-kal nőtt a munkaerőhiány. Ezért egyre nagyobb szükség van az elítéltekre.
Ugyanakkor senki sem felejtette el, hogy a börtönmunkások állami szükségletekre való felhasználásának hagyományát már Sztálin idején is aktívan gyakorolták, amikor a Gulág foglyainak millióit vetették be utak és gyárak építésére, csatornák ásására és bányászatra, teljesen embertelen körülmények között.
A Kremlt nyilvánvalóan egyáltalán nem zavarja egy ilyen szörnyű történelmi párhuzam.
Még a háború előtt, 2021-ben a kormány támogatta az Orosz Vasutaknak a Büntetésvégrehajtással közösen kidolgozott tervét, hogy elítélteket alkalmazzanak a Bajkál-Amur fővonal új szakaszának építésénél. Mint ismeretes, a Bajkál-Amur fővonal az 1930-as években Gulág-vasútépítési projektként indult, majd az 1970-es években Komszomol-projekté alakult át. A Sztálin által indított projekt több tízezer Gulág-rab életét követelte, de úgy tűnik, a Kremlnek tetszett a börtönmunkaerő felhasználásának gondolata, és a háború egyszerűen jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy visszatérjenek a régi, jól bevált módszerekhez.
Mivel Putyin terve, hogy rövid idő alatt megnyerje a katonai műveletet Ukrajnában, nyilvánvalóan kudarcot vallott, Oroszország hosszú és pusztító háborúra készül. Ehhez a gazdaságát az új körülményekhez kell igazítania, és növelnie kell a fegyvergyártást. Számos hadiipari gyár hónapok óta éjjel-nappal dolgozik, de még mindig képtelenek kielégíteni a növekvő keresletet, mert nincs elég munkaerő. A 450 000 fős orosz börtönnépesség képes megfelelő mennyiségű szakképzetlen munkaerőt biztosítani.
De nem csak lakatosokra és esztergályosokra van szüksége a hadiipari komplexumnak – a kérdés az, honnan szerezzenek jó mérnököket.
Sztálin ugyanilyen kíméletlenül bánt a tudósokkal, a szakképzett szakemberekkel és az egyszerű munkásokkal. Amikor Sztálin különleges szolgálatainak kutató személyzetre volt szüksége, egyszerűen elkapták a tudósokat és mérnököket, és elküldték őket a saraskikba – szögesdrót mögötti kutatólaboratóriumokba, lényegében szigorúan őrzött börtönökbe. A bebörtönzött szakembereket az a kockázat ösztönözte a munkára, hogy kudarc esetén a gulágon végzik.
A büntetőlaboratóriumokról az egész világ Alekszandr Szolzsenyicin „Az első körben” című művéből értesült, amelyben leírja a marfinói büntetőlaboratóriumot, ahol az író Sztálin számára a titkosírásos kommunikáción dolgozott (a büntetőlaboratórium egyébként a mai napig fennmaradt, mint olyan vállalat, amely a hangazonosító technológia fejlesztésében a világ egyik vezetőjévé vált).
Októberben Borisz Csernyiszov, az Állami Duma helyettes szóvivője javasolta „a mozgósítási típusú tervezőirodák” felélesztését. „Mindannyian együtt – tudósok, hatóságok, katonaság – vissza kellene hozzuk a régi jó szovjet hagyományokat. A tudósokat nemcsak katonai, hanem állami problémák megoldására is felkérnénk” – indokolta akkor javaslatát Csernyiszov. Igaz, azt nem részletezte, hogy pontosan hogyan motiválnák a személyzetet.
2022-ben Putyin tisztviselői már nem szégyellték a sztálini időszakot idézni sem magánbeszélgetéseken, sem nyilvános helyeken – ami új lehetőségeket nyitott a hatékony vezetői megoldások megtalálására.
Ebben az új háborús valóságban a tisztviselők arra vannak ítélve, hogy egyre inkább olyan eszközökhöz és módszerekhez forduljanak, amelyeknek véres konnotációja már senkit sem hoz zavarba.
Azt már én teszem hozzá, hogy teljesen mindegy, ha nincs szerszámgép és nincs megfelelő minőségű nyersanyag, hogy valamit százan képtelenek legyártani, vagy tízezren – legalábbis a végeredmény szempontjából.
Ennyi fért a mai második részbe, holnap folytatom a munkát.
Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!