Szele Tamás: Ön- és közáltatás gépesítve

Ez a mai második rész arról fog szólni, hogy vannak helyzetek, mikor nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk, mikor a tolvajt lopják meg, a szélhámost csapják be, a propagandistának hazudnak, és ettől a fontos merény kifordul medriből s elveszti tett nevét, amint azt Hamlet dán királyfi mondta egy szintén zavarba ejtő helyzetben.

Szóval, arról van szó, hogy a „Navalnij” című dokumentumfilm Oscar-díjat nyert, megérdemelten, mert az orosz ellenzéki vezető kalandos története méltó a feljegyzésre is, megfilmesítésre is, ráadásul jól csinálták meg az alkotást. Erre az orosz állami média úgy reagált, hogy egyszerűen egy sort sem közöltek a máskor általuk is körülrajongott díjkiosztóról, az orosz ellenzéki sajtó ünnepelt, tehát ki-ki tette a dolgát természete szerint.

De mihez kezdjen a Nyugaton lappangó orosz propagandamédia, távol Moszkvától, a Központtól? Hiszen még metodicskát, módszertani útmutatót sem kapnak ezek a kis honlapok a miheztartás végett. Általában a Sputnikot vagy a Russia Todayt másodközlik (hiszen ezek le vannak tiltva Nyugaton), kivéve, ha buzgók akarnak lenni. És az „amerikai” The Grayzone nagyon buzgólkodott, minden ismert mócsingnál inkább. Nem összetévesztendő az orosz The Gray Zone nevű Telegram-csatornával, ami viszont a Wagner-csoporthoz tartozik. Amiről szó van, az egy kis, önkéntes farnyaló kiadvány, tizenkettő plusz áfa belőle fél tucat, magát „oknyomozó” oldalnak hirdeti, de mindjárt meglátjuk azt az oknyomozást – ilyen módszerrel bármit ki lehet deríteni, csak akarni kell és tudni előre, mi derüljön ki.

Szóval, ahogy a The Insider jelzi, a The Grayzone című amerikai kiadvány „Egy Oscar-díjas dokumentumfilm Navalnijról, tele dezinformációkkal” címmel közölt írást. A szövegben a szerző, Lucy Komisar (jellemző egy álnév…) azt írja, hogy Alekszej Navalnij felszállt egy repülőgépre „és megbetegedett”. Tagadja, hogy megmérgezhették volna, és azt állítja, hogy a politikus már beteg volt. Mint írja:

Navalnijnak a vércukorszint és a kolinészteráz szintjének hirtelen leeséséről ismert betegségei voltak – cukorbetegség, angioödéma és anafilaxiás sokkhoz vezető allergia. Ezek az információk, amelyekről Oroszországban Navalnij forrásai már jóval a tomszki incidens előtt beszámoltak, nem kerültek nyilvánosságra, miután megérkezett Németországba.”

Aha. Novicsok a környéken sem járt, hogyan is járt volna? Azonban a Bellingcat projekt alapítója, Elliott Higgins kiderítette, Lucy Komisar ezt és számos más állítását egy neurális hálózat segítségével írta, amely valójában kitalálta az információkat. A cikkben Komisar többször hivatkozik hiteles kiadványok, például a The Guardian anyagaira. Az általa megadott linkek azonban teljesen más információkat tartalmaznak, vagy egyáltalán nincs információ az URL-eken.

Higgins szerint Komisar konkrétan a Write Sonic neurális hálózatot használta a szerző által feltett kérdések megválaszolására. Így jelent meg a cikkben a Navalnij cukorbetegségéről és allergiájáról szóló passzus.

Ezt a képernyőképet maga Komisar tette közzé a honlapján. Elkérte a neurális hálózat információforrásait is. Úgy tűnik azonban, hogy nem ellenőrizte őket.

A szerző megkérte a mesterséges intelligenciát, hogy cikkekre mutató linkeket adjon meg, de a linkekkel problémák adódtak” – írja Higgins. – Valószínűleg azonnal látni fogja, mi a probléma a Guardian 2014-es linkjével, amely állítólag Navalnijt és Julija Szkripalt említi. Így van, az URL valójában nem létezik, és megnéztem azt is, hogy más URL-eken is létezhet-e az információ, de egyszerűen nem létezik.

Navalnij egészségügyi állításai esetében nincsenek valódi cikkek, amelyek alátámasztanák az állítást. Úgy tűnik, hogy az AI egyszerűen összeállította a válaszokat sok különböző forrásból, amelyek közül sok igencsak kétes értékű.”

Nem az első eset volna, hogy a mesterséges intelligencia hazudik, sőt, linket hamisít: velem állandóan azt akarja elhitetni, hogy évekkel ezelőtt elhunytam autóbalesetben, és vidéken temettek el, a síromat se keressem. Írtam is én erről máshová régebben.

Ráadásul néhány tényt Komisar kirívóan elferdített, ismét a The Guardianra hivatkozva. Például a Navalnij Oleg Deripaszka elleni vizsgálatáról szóló részben ezt írja:

Ahogy még a brit Guardian című lap is elismerte, Navalnij soha nem mutatott be bizonyítékokat, amelyek alátámasztották volna a kétségbeesett kísérője által neki tett provokatív kijelentéseket. Deripaszka a maga részéről „botrányosnak és hamisnak” nevezte a vádakat, és sikeresen beperelte a Rybkát.”

A Komisar által csatolt link azonban egy szót sem szól a Guardian megállapításairól, csupán száraz beszámoló Navalnij nyomozásának tartalmáról, Deripaszka további próbálkozásairól a nyomozás megszüntetésére, valamint az oligarcha és képviselőinek felháborodásáról.

Akkor lássuk, miféle orgánum ez a The Grayzone?

Max Blumenthal amerikai újságíró alapította, és 2018-ban indult független kiadványként. Tagadja az ujgurok elleni emberi jogi visszaéléseket, összeesküvés-elméleteket terjeszt Venezueláról, Hszincsiangról, Szíriáról és más régiókról, és aktívan támogatja az oroszbarát propagandát az ukrajnai orosz invázió során.

Ukrajna 2022-es orosz inváziója után Blumenthal azt állította, hogy a mariupoli drámai színház elleni légicsapásért az ukrán Azov-ezred és nem az orosz erők voltak felelősek.

Blumenthal maga is többször publikált az orosz médiában, az állami tulajdonú Russia Today hírügynökség külsőseként, és a Russia Today gyakori munkatársa. Blumenthal egy hónappal első moszkvai látogatása után alapította meg a The Grayzone honlapot. A kiadvány két másik vezetője és „munkatársa”, Anya Parampil és Alex Rubinstein szintén rendszeres munkatársai a Margarita Szimonjan által vezetett Russia Todaynek.

A New Politics számára írt cikkében Gilbert Achkar libanoni akadémikus a Grayzone-t „Putyin-párti, Asszad-párti propagandának és mocskos szennymédiának” nevezte, mondván, hogy a honlap „szokása démonizálni mindent, ami baloldali”, például Putyin és Asszad baloldali kritikusait. Charles Davies a New Politics számára írt 2018-as cikkében azt mondta, hogy Blumenthal „szinte minden héten az orosz külpolitikát védi az olyan platformokon, mint az RT és a Szputnyik”, beleértve Oroszország szerepét a szíriai polgárháborúban.


Nos, a helyzet érdekes. Eszerint Komisar megkérdezte a mesterséges intelligenciát arról, amiről írni akart, úgy kérdezte, hogy a neki megfelelő választ kapja és ezt felhasználta, mi több, a beszélgetés képernyőmentését is elrakta, perdöntő bizonyítéknak. Tehát fogalma sincs arról, mennyire szavahihető az M. I. és mennyire bizonyító erejűek a válaszai. Azt sem zárnám ki, hogy szimplán gépesíteni akarta a munkáját és kifejezetten örült, mikor a tendenciózus kérdéseire egészen pontosan olyan válaszokat kapott, amik beleillettek az elképzeléseibe és azonnal elhitte őket. Ha nem hitte volna el, a képernyőmentést sem őrzi meg hivatkozási alapnak. Az eszébe sem jutott, hogy ellenőrizze a linkeket, minek azt – a Write Sonic tán csak nem hazudik?

Csak de.

Így aztán Komisart átejtette a Write Sonic, Komisar átejtette a szerkesztőjét is, az olvasókat is, és ha a Bellingcates kolléga nem jár utána, most már virálisan terjedne az álhír, hogy Navalnij hazudott a megmérgezéséről. Most legalább kezünkben a cáfolat: de nem kétlem, hogy akár már holnap is szembe fognak jönni Komisar zagyvaságai a magyar kormánymédia bármelyik, tetszőleges orbánumában.

Ki marad végül a pácban?

Komisar, aki volt olyan ostoba, hogy feltétel nélkül higgyen a mesterséges intelligenciának. Nos, ez az, amit nem oknyomozásnak hívunk. Hanem hírhamisításnak. Az oknyomozásban a biztos forrást is ellenőrizzük. De azért kellemes elnézni, amint a hóhért akasztják, a propagandistának hazudnak. Még ha csak egy gép verte át, akkor is.

Ennyi fért ebbe a mai második részbe, holnap, ha tudom, folytatom a munkát.

Békét Ukrajnának, békét Oroszországnak, békét a világnak!


Oszd meg másokkal is!