Szele Tamás: Ördög és pokol Oroszországban

Ez a mai írás kissé meglepő lesz – bár tulajdonképpen csak azt mutatja be, hogyan is működik Oroszországban az egyház és az állam kapcsolata. Papíron semmi közük egymáshoz, a gyakorlat viszont mást mutat. Lassan már az egyházi méltóságok nyújtják be a törvényjavaslatokat, és jaj a Dumának, ha nem szavazza meg őket.

Mint a Moscow Times írja, Fjodor Lukjanov, a Család-, Anyaság- és Gyermekvédelmi Pátriárkai Bizottság elnöke azt javasolta, hogy a sátánizmust nyilvánítsák szélsőséges és destruktív ideológiává

„Úgy vélem, hogy a nemzetközi sátánista mozgalmat szélsőséges és destruktív ideológiává kellene nyilvánítani” – mondta Lukjanov a Biztonságos Internet Fórumon.

Nyilatkozatában arra kérte a Roszkomnadzort, hogy lépjen fel a mozgalom ellen. „Az egész egy nagy, egységes ideológiává áll össze. Ez a sátánizmus, ehhez tartozik mind a perverziók rendszere, mind a gyűlöletbeszéd, mind a halál kultusza, amit az is bizonyít, hogy a mi embereink a specoperacija alatt ukrán területen a sátán oltárait fedezik fel” – mondta.

Itt álljunk meg egy kicsit. Sátánizmus ugyan létezik, leginkább az Egyesült Államokban, de még ott sem több egy elhanyagolható, ezoterikus, pár száz emberre kiterjedő egyházacskánál. És semmi köze ahhoz, amit a nagybölcsességű, szentséges pópa állít. Most vagy az a helyzet, hogy Lukjanov atya feltalált egy saját, külön sátánizmust, vagy – és ez a valószínű – az Orosz Ortodox Egyháznak az a célja, hogy ad hoc bármit, ami nem tetszik neki, sátánizmusnak minősíthessen, és ezáltal, ha megszületik a törvény, bárkit bármikor lecsukathasson.

Mert például azt senki sem tudja, hogy kell kinézzen a Sátán oltára. Tehát kinézhet akármiféleképpen, lehet például olyan, mint egy tyúkketrec vagy egy disznóól, netán egy traktor, így aztán Ukrajna megszállása közben valóban lépten-nyomon potenciális sátáni oltárokba botlanak az orosz megszállók, csak pópát kell adni melléjük, hogy felismerjék őket. Mert azért nem mindegy, kérem. Viszont a pópa gyorsan és bármiben vagy bárkiben felismerheti a Sátánt, ha olyan kedve van – hej, nincs ekkora hatalma még az ajatollahoknak sem, mint az Orosz Ortodox Egyháznak!

Mármost az orosz jogszabályok szerint ahhoz, hogy egy mozgalmat szélsőségesnek ismerjenek el, az igazságügyi minisztériumnak vagy az Oroszországi Föderáció főügyészségének az orosz legfelsőbb bírósághoz kell fordulnia, amelynek meg kell állapítania, hogy a mozgalom valós-e, és „szélsőséges tevékenységre utaló jeleket” is kell találnia.

Ha mindez megvan, a mozgalom résztvevőit a Büntető Törvénykönyv három cikke alapján büntetik: a Büntető Törvénykönyv 280. cikke („nyilvános felhívás szélsőséges tevékenység végzésére”), a 282. cikk (1) bekezdése („szélsőséges közösség szervezése”) és a 282. cikk (2) bekezdése („szélsőséges szervezet tevékenységének szervezése”). A cikkelyek szerinti maximális büntetés 5-től 10 évig terjedő büntetőtelepi büntetés.

És ezt, ha akarják, bárki nyakába varrhatják – elég hozzá egy pópa. Volt már ilyen, hogyne: a középkorban. Meg zártak már be olyan, szintén ortodox román kolostort, ahol annyira alaposan kiűzték az ördögöt egy fiatal lányból, hogy az bele is pusztult – mármint a lány, nem az ördög.

Nem írom le, mi mindent műveltek vele, épp csak nemi erőszak nem történt, mindenesetre az ügynek lett következménye: először is a Legszentebb Szentháromság rendje kiadott egy közleményt, melyben kifejtették, hogy Maricica Irina Cornicit az ördög szállta meg, és vallási szempontból helyes volt, amit tettek. Csak aztán jöttek a világi hatóságok, és ők is osztottak némi áldást: a rend vezetőjét 14 év börtönre ítélték gyilkosság miatt, a neki segédkező apácák 3, 5, illetve 8 év börtön kaptak, a papot az ortodox egyház megfosztotta címétől, a rend apácáit pedig kiközösítette. Igen, ugyanis Románia mégsem Oroszország, és mindez 2005-ben történt…

De tudunk ennél csúnyább esetről, ami viszont Oroszországban történt meg: 2021-ben Hilarion volokalamszki metropolita külön útmutatót (metodicskát) adott ki a háztáji ördögűzés módszertanáról, egy 2019-es eset miatt, melynek során egy házaspár addig űzte az ördögöt tulajdon, 9 éves fiukból, David Kazancevből, míg szintén bele nem halt, aztán két napig imádkoztak, hogy támadjon fel, végül a holttestet egy erdőben rejtették el.

Mindeközben az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Bírósága fontolóra vette a nem létező mozgalmak betiltására irányuló pereket is, mivel nem született döntés a létrehozásukról és az alapszabályukban foglalt dokumentumaikról. Márpedig nem elég az, hogy valami sem fizikai, sem jogi értelemben nem létezik – attól még legyen perelhető! Mire jó ez az orbitális ostobaság? Mindjárt meglátják.

A bíróság 2022 februárjában a Columbine nemzetközi ifjúsági mozgalmat ismerte el terroristának és tiltotta be Oroszországban, tavaly november végén pedig a Legfelsőbb Bíróság helyt adott az igazságügyi minisztériumnak a „Nemzetközi LMBT Közéleti Mozgalom” szélsőségesnek nyilvánítására irányuló keresetének, és betiltotta tevékenységét Oroszországban.

Igen, a „Columbine-mozgalom” ügye… szóval az sosem létezett, annak csak feltételezték a létezését, és csak Oroszországban, mert azt mondták, hogy az veszi rá a tizenéveseket az iskolai lövöldözésekre. Sehol máshol fel nem merült ez a beteg ötlet, de ott igen: sőt, ha egy tizenéves furcsán viselkedik, könnyen ráfoghatják, hogy columbinista, vagyis terrorista, és egyszer csak egy büntetőtelepen találja magát. És melyik tizenéves nem viselkedik furcsán?

Ami az LMBTQ-dolgot illeti, az is minden, csak nem mozgalom – azért akinek mozgalmi alapon megváltozhat a nemi orientációja, annál már eredetileg sem állhatott valami erős lábakon a dolog, ez egyszerűen egy meglévő állapot elismerése és kész, igazából csak autokráciákban szokták bűnnek tekinteni az ilyesmit. Oroszországban viszont terrorizmus is lehet belőle.

Tavaly év végén Lukjanov közölte: „Még az ENSZ is felveti a boszorkányság népszerűsítésének betiltását. Az ilyen csoportok tömegessége azt mutatja, hogy rengeteg ember foglalkozik ezzel a szférával, kihasználják az emberek kíváncsiságát a spirituális világ iránt – ez az állam szempontjából is csalás – pénzt zsarolnak ki az emberektől, de a gyászból is hasznot húznak” – mondta a lelkész.

Egyrészt megnézném én magamnak azt az ENSZ-határozatot, amiben ezt olvasta a szentéletű Lukjanov. Másrészt pont ő beszél? Hiszen épp neki a foglalkozása, hogy kihasználja az emberek kíváncsiságát a spiritualitás iránt, és pénzt szedjen el tőlük mindenért, ideértve a temetést is.

Szóval amire nem alkalmas a terrorvád, arra jó lesz a Sátán is, csak lehessen bárkit, bármikor, bármiért lecsukni.

Úgy látszik az orosz állami és vallási rendszer csak nem fog működni ördög nélkül. Saját, külön, orosz nemzeti ördögük lesz majd, a Duma elnöke nevezi ki és miniszteri fizetést kap, mint a politikai rendszer egyik legfontosabb oszlopa.

Csak aztán ki ne derüljön majd róla is, hogy idegen ügynök.

Vagy meg ne szállja saját magát.

 

Szele Tamás

Oszd meg másokkal is!

Ajánlott olvasnivaló:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük