Mindig érdekesek Andej Percev heti orosz hírösszefoglalói, ugyanis ő belülről látja azt a nem túl barátságos birodalmat, ami mi kívülről meglehetősen gyanakodva figyelünk. Minden okunk meg is van a gyanúra, ha felidézzük az elmúlt pár (legalább tíz) év moszkvai döntéseit – semmi jóra nem számíthat a világ, ami onnan érkezne. De lássuk, mit talált ezen a héten fontosnak Percev?
One man show
A Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum (SPIEF) már régóta az orosz gazdaság fő kirakatrendezvénye. A Kreml és Vlagyimir Putyin ezt a rendezvényt használja fel arra, hogy megmutassa, hogy az ország politikai szabadsága talán nem virágzik, de a piaci szabadsága nagyon is. Az állami vállalatok és a nagy magánvállalkozások tárt karokkal fogadják a külföldi résztvevőket, és készek az együttműködésre. Az SPIEF egyik fő trükkje az informális légkör volt, az állami vállalatok, sőt a kormányhivatalok által szervezett fogadások, vacsorák, koncertek és partik. A rendezvény egyre inkább rituálissá vált, miután 2014-ben bevezették az első nyugati szankciókat, de az Ukrajna elleni teljes körű háború kitörése óta önmaga karikatúrájává vált.
A szervezők igyekeznek megőrizni a látszatot, így a Putyin által kinevezett „új elit” – az úgynevezett különleges katonai művelet veteránjai – képviselői nincsenek a felszólalók között. A korszellem azonban még mindig érezhető a SPIEF-en: nincs hiány a „hagyományos értékekről” és Oroszország „démonizálásáról” szóló panelekben. Emellett a fórum nagyon konkrét gazdasági híreket is szolgáltat, például a bolíviai lámahús Oroszországba történő behozataláról.
Putyin, vagy tanácsadói úgy döntöttek, hogy visszahozzák a fórum „informális” múltját, és platformként használják a fórumot arra, hogy inkább geopolitikai, mint gazdasági jelzéseket küldjenek a Nyugatnak. Az orosz vezető „barátságtalan” országok újságíróit hívta össze egy találkozóra, nyilvánvalóan arra számítva, hogy nem a beruházásokról, hanem a háborúról, valamint Oroszország Európához és az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatáról fognak kérdezni. Ez a számítás bevált, Putyin azonban mégsem tudott világos és egyértelmű üzenetet közvetíteni a „barátságtalan” országoknak. Egyrészt azzal fenyegette meg a Nyugatot, hogy fegyvereket szállít bizonyos országoknak, amelyek esetleg megtámadják. Másrészt hangsúlyozottan békés nyilatkozatokat tett arról, hogy Oroszország kész együttműködni az európai országok és az Egyesült Államok bármely hatóságával, ha ezeket a hatóságokat üzleti érdekek vezérlik. Putyin nem mondott semmi újat az Ukrajna elleni háborúról. Ennek eredményeképpen a fenyegetések semmissé tették a békére való meghívást, és az orosz vezető az újságírókkal folytatott félinformális párbeszédében nem lépett túl a szokásos szerepén és közszereplésén.
A fórum kulcsfontosságú ülése, amelyen az orosz államfő is részt vett, szintén nem hozott egyértelmű üzeneteket. Putyin egyrészt arról beszélt, hogy az orosz gazdaság – valós és képzeletbeli – sikerrel vonzza a potenciális befektetőket, még ha baráti vagy semleges államokból is. Másrészt a találkozót Szergej Karaganov politológus moderálta, aki az utóbbi időben aktívan sürgette az orosz hatóságokat, hogy fontolják meg az Ukrajnát támogató európai országok elleni taktikai nukleáris fegyverekkel végrehajtott megelőző csapást. Oroszország kevés megmaradt barátja hallgatta Putyin előadásait a stabilitásról és a fejlődésről, és egyértelműen azt a következtetést vonta le, hogy Karaganov, aki az atomfegyverek híve, nem csupán egy publicista, hanem olyan valaki, akinek kapcsolata van Oroszország első emberével. Ilyen körülmények között a csapásveszély már nem is tűnik olyan jelentéktelennek, és ez viszont minden olyan állam számára, amely a nemzetközi piaci rendszer részese akar maradni, kizárja az Oroszországgal való együttműködés lehetőségét. Az üzeneteknek ez a többirányúsága nyilvánvalóan nem segíti elő az orosz hatóságokkal való együttműködés stratégiai tervezését, még azon országok számára sem, amelyeknek nincs ellenére a Kremllel való kooperáció. Az állandó trollkodás és fenyegetőzés rendkívül mérgező partnerré teszi Putyint és beosztottjait, de az orosz elnök már nem tud mit tenni, és belső köre csak a karrierépítés és az új erőforrásokhoz való hozzáférés biztosítása reményében enged a szeszélyeinek
Itt kicsit meg kell szakítsam Percev gondolatmenetét. Két dolgot tekintetbe kell vennünk. Az első az, hogy szó szerint mit is mondott Putyin (a Meduza nyomán idézem):
„Az orosz hatóságok soha nem kezdeményezték a nukleáris eszkaláció retorikáját. A volt brit miniszterelnök hivatalba lépésekor azt mondta, hogy kész megnyomni a nukleáris gombot (Putyin valószínűleg Liz Truss volt brit külügyminiszter szavaira utal, aki 2022. augusztusi miniszterelnöki kinevezése előtt azt mondta, hogy szükség esetén kész atomfegyvereket bevetni).
Kezdjük azzal, hogy ezt nem mi mondtuk. Nem csörtetünk a nukleáris karddal. Van egy nukleáris doktrínánk, amely kimondja, hogy az ország szuverenitását és területi integritását fenyegető veszély esetén, kivételes esetekben van lehetőség ilyen fegyverek alkalmazására. Nem hiszem, hogy ilyen eset bekövetkezett volna. És nincs is rá szükség. De a doktrína egy élő okmány, és nem zárjuk ki, hogy bizonyos változtatásokat eszközöljünk rajta. Ha szükséges, nukleáris teszteket fogunk végezni, de egyelőre nincs rá szükség.
Az atomfegyverek használata növelheti a specoperacija feladatainak megoldási sebességét, de ez egyenesen arányos a veszteségekkel. Abból indulok ki, amit a vezérkar és a védelmi minisztérium javasol. A gyorsaság fontos, de az orosz katonák életéről és egészségéről való gondoskodás fontosabb. Ha mégis nukleáris párbajra kerüülne sor, ne adj’ Isten, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Oroszországnak van egy korai figyelmeztető rendszere a rakétatámadások ellen. Az Egyesült Államoknak is van. Nincs más ilyen fejlett rendszer a világon, csak ez a kettő. Európának sincs, ők többé-kevésbé védtelenek ebből a szempontból.
A mi taktikai atomfegyvereink háromszor-négyszer erősebbek, mint az amerikaiak által Hirosimában és Nagaszakiban használt bombák. Sokszor több van belőlük, mint az európai kontinensen. Még ha az amerikaiak el is hozzák a sajátjaikat az Egyesült Államokból, az európaiaknak kétszer is meg kell gondolniuk, mit tesznek. Ha azok, akikkel ilyen csapásokat fogunk váltani, már nem fognak létezni – az amerikaiak beszállnak-e ebbe a csapásváltásba a stratégiai fegyverek szintjén is, vagy sem? Nagyon kétlem. Továbbra is azt feltételezem, hogy nem fogunk a nukleáris párbajig eljutni. Nincs szükségünk arra, hogy ezen a témán gondolkodjunk, és arra kérem Önöket, hogy ne emlegessenek ilyesmit feleslegesen.”
Ügyes, igazi, hamisítatlan orosz külpolitikai technikát alkalmaz. Európát azzal zsarolja, hogy mire az amerikai válaszcsapás megérkezne Oroszországba, mi már régen nem is létezünk már, így az Egyesült Államok nem is indít el semmit, mert már nem lesz minek. Amerikát meg Európa megtámadásával zsarolja. Kétséget próbál ébreszteni, bomlasztja a NATO egységét és közben a szeméét forgatva állítja, hogy ők csak a legvégső esetben vetnek be nukleáris fegyvert, akkor se szívesen. Azt azonban, hogy mi a legvégső eset, ő maga mondja meg.
A másik nem elhanyagolható körülmény az, hogy az orosz Gorskov fregatt, a Kazany nukleáris meghajtású tengeralattjáró, a Pasiny üzemanyagszállító tartályhajó és a Nyikolaj Csiker mentőhajó június 12. és 17. között látogatást tesz Havanna kikötőjében – olvasható a kubai forradalmi fegyveres erők és a kubai külügyminisztérium által kiadott közleményben. Kuba szerint egyik hajó sem szállít nukleáris fegyvert, és kitart amellett, hogy látogatásuk nem jelent fenyegetést a térségre.
És mi van, ha ezt Kuba rosszul tudja? Volt már egy karib-tengeri válság, nagyon hasonlóan kezdődött, és komoly nyomokat hagyott az emberiség idegrendszerén. Az Egyesült Államok nem szeretne egy újabbat, de ha Putyin az Ukrajnának szánt fegyverszállítások leállítását követelné a flotta távozásáért cserébe, akkor azt ugyan nem kapná meg, de mindenesetre megmutatta, hogy képes volna eljutni és eszközeit is eljuttatni testközelbe az észak-amerikai kontinenshez. Különben meg, ki tudja, mi van a hajók fedélközében? És ha Iszkander rakéták? Azoknak a hatótávolsága (415 kilométer) már bőven belelóg az amerikai szárazföldre, az USA területére, ha Kubából indítják őket.
Ez a látogatás tehát egyszerre erődemonstráció és fenyegetés, azonban lehet gonoszabb szándéka is – viszont mindenképpen diplomáciai teret nyer vele Moszkva bármilyen, az Egyesült Államokkal folytatott jelenlegi vagy a jövőben megtartandó tárgyalásokon.
Gyermekjátszótér
Az SPIEF Putyin gyermekeinek (mindkét lánya szerepelt a programban és előadásokat tartott) és belső köre képviselőinek platformjává vált: jelen volt például Anton Vaino elnöki adminisztráció vezetőjének fia, Alexander Vaino és Boris Rotenberg üzletember fia, Roman Rotenberg is. Egyikük sem tölt be jelentős pozíciót a hatalmi vertikumban (legalábbis még nem), de a fórumon látták őket. Nyilvános szereplésük jelentőségét nem szabad eltúlozni – mindannyian régóta szerepelnek a médiában, és jelenlegi pozíciójukban dolgoznak, ami azt jelenti, hogy kooptálódtak az elit köreibe. A Putyin belső köréhez tartozók gyermekei már régóta kenyérkereső pozíciókat kapnak. Szergej Ivanov, az elnöki adminisztráció régóta hivatalban lévő volt vezetőjének és védelmi miniszterének fia már a 2000-es évek elején elkezdte pályafutását, míg a most már volt biztonsági tanácsi titkár, Nyikolaj Patrusev fia, Dmitrij Patrusev még a miniszterelnök-helyettesi pozícióig is felkapaszkodott. Az „örökösök” azonban igen szűk rést foglalnak el a bürokrácia legfelső, sőt középső szintjén, ahogy a fórum több száz felszólalója között is.
A fontos hivatalnokok gyermekeinek nyilvános szereplései nem csak azt tükrözhetik, hogy új karriercsúcsokat szeretnének elérni. Arról is tanúskodnak, hogy az SPIEF számára egyre nehezebb a prominens előadók kompetens sorát toborozni. Úgy tűnik, hogy az „utódok” a lehető leghatékonyabban helyettesítik a valódi szakértőket és szakembereket, miközben maga a fórum minden tekintetben rohamosan belterjessé válik, mert a „kívülállók” nem igazán akarnak vele foglalkozni.
A választások utáni kirúgások
Dmitrij Azarov, a szamarai régió kormányzója kevesebb mint egy év után lemondott, miután megnyerte az újraválasztást (a szavazatok több mint 80%-ával). Az elmúlt hónapokban a regionális vezető és környezete rendszeres média- és hatalmi támadásoknak volt kitéve, amelyek az elnökválasztási kampány idején sem szűntek meg, amikor pedig az elit általában szünetet tart a hatalmi harcokban. A Szamarai Terület meglehetősen vonzó régió a befolyásos csoportok számára. Nagy ipari vállalatoknak, olajfinomítóknak ad otthont, és a regionális központ, Szamara lakossága meghaladja az egymillió főt, ami az építőipari cégek számára is fontos lehet. Általában az ilyen területeket befolyásos szövetségi klánok képviselői irányítják, de Dmitrij Azarovot aligha lehet ilyennek nevezni. Szamara volt polgármestere jó viszonyban volt a Rostec-csoporttal, ahol hivatalából való távozása után munkát kapott, de nem tekinthető az állami vállalat és annak vezetője, Szergej Csemezov közvetlen pártfogoltjának. Azarov legközelebb a helyi Volgopromgaz vállalathoz állt, amely regionális szinten komoly befolyással rendelkezik, de szövetségi szinten korlátozottak a lehetőségei. Egy tetszetős régió kormányzója, akinek nem volt komoly fedezete a Putyin szűk köréhez tartozó klánok egyikében sem, hasonlóképpen kiváló célpontnak bizonyult a támadásokhoz.
Azarov legfőbb médiatámogatója Alekszandr Hszinstejn, az „Egységes Oroszország” párt képviselője volt, akit a szamarai régióból választottak be a dumába. Hszinstejnt a Roszgvargyija vezetőjéhez, Viktor Zolotovhoz közel állónak tekintik. Ez a befolyásos rendfenntartó csoport régóta terjeszkedik a régiókban: Putyin korábbi biztonsági őrei (Zolotov hosszú ideig a Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSZO) vezetője volt) korábban a tulai, a jaroszlavli és a kalinyingrádi régiók kormányzói voltak. Könnyen elképzelhető, hogy ez a klán érdeklődhetett volna a nyersanyagokban gazdag Szamara régió iránt, amelynek vezetője gyenge volt pártfogója szemében. Mindenesetre Vlagyimir Fedoricsev, egy ehhez a csoporthoz közel álló tisztviselő, aki annak fontos képviselője, Putyin segítője, Alekszej Djumin helyetteseként dolgozott abban az időben, amikor Djumin a tulai régió kormányzója volt, lett a régió megbízott vezetője. Ugyanakkor Fedoricsevnek is vannak kapcsolatai a Roszteccel, amelynek egyik fő vagyoneleme – az AvtoVAZ autógyár – a Szamara régióban található: a Tulai régióban található az állami vállalat számos, a hadiipari komplexumhoz tartozó gyártóüzeme is.
Azarov lemondása annak a jele, hogy a Kreml már nem ad egyértelmű garanciákat a kormányzóknak a mentelmi jogra az újraválasztás formájában. Korábban a választások megnyerése lehetőséget adott a hivatalban lévő kormányzónak arra, hogy legalább pár-három évig szolgálhasson, kivéve a korrupció legkirívóbb eseteit. A hivatalban lévő vezető újraválasztásának ígérete lehetővé tette a helyi és szövetségi csoportok számára, hogy több évre előre megtervezzék a régióbeli fellépéseiket, megállapodásokat kössenek maguk és a regionális hatóságok között. Azarov menesztése azt mutatja, hogy most már nagyon kockázatos a régiókban stratégiai, sőt taktikai tervezéssel foglalkozni. A Kreml akár el is bocsáthatja a rekorderedménnyel újraválasztott kormányzót, ami azt jelenti, hogy minden korábbi megállapodást újra kell tárgyalni az új vezetővel. A nagyhatalmú csoportok ambíciói és civakodásai egyre inkább kezdik befolyásolni a személyzeti politikát mind regionális, mind szövetségi szinten (Szergej Sojgu védelmi miniszter menesztése a példa erre). E konfliktusok következtében a Kreml egyre inkább elveszíti vezető szerepét, és alárendelté válik, csupán reagál más, egyre függetlenebb szereplők intézkedéseire. Ezek a folyamatok elkerülhetetlenül befolyásolják a hatalmi vertikum stabilitását, amelynek résztvevői továbbra is az ország legfelsőbb vezetése által meghatározott szabályokra és döntőbíráskodásra támaszkodnak.
Eddig tartott a mi kis, enyhén nukleárisra sikeredett moszkvai válogatásunk, melyből valósággal sugárzik az optimizmus.
Illetve: dehogy sugárzik. Sőt, ellenkezőleg.
Összegezve: Putyinnak egy dolgot fel kéne fedeznie, ha már nem sikerült megtanulni. A világ utálja, ha zsarolják. És nem is fogja eltűrni.
Szele Tamás
