Szele Tamás: Agymenők az ATV-ben

Hát akkor essünk neki ennek az írásnak is, bár se testem, se lelkem nem kívánja. A világ tele van csodás, érdekes vagy borzalmas dolgokkal, de a honi közönség ma reggel óta mintha kizárólag Magyar Péter és az ATV viszonyára lenne kíváncsi. Nos, ha mindenkit ez érdekel, és semmi más, akkor én is szólok pár szót az ügyben, garantálom, hogy egyik oldalnak sem fog tetszeni, amit mondok.

Első sorban ismertetném a történteket, főként külföldi és tegnap este óta született olvasóink számára. Történt pedig, hogy Magyar Pétert meghívták az ATV műsorába, interjúalanynak, majd amint helyet foglalt, a műsorvezető, Rónai Egon számon kérte rajta azon, választások utáni beszédében elhangzott állítását, miszerint az ATV Magyar Pétert nem hívta volna meg beszélgetni a kampány alatt. Ezt adatokkal kívánta cáfolni, Magyar Péter pontosított, miszerint március 28. és május 3. között nem hívták, kicsit még vitatkoztak arról, hogy van-e kérdés és ha igen, mi lenne az, majd Magyar Péter felállt, udvariasan elköszönt és elhagyta a stúdiót.

Ezek után Facebook-posztokban reagált a történtekre, csak az elsőt idézem hely hiányában, a másik kettőt megtalálják az oldalán:

Ami ma az ATV-ben történt, az egy előre előkészített provokáció volt. A megafonos propagandisták oldalain 1 perccel azután, hogy levettem a mikrofont, már kint voltak az előkészített posztok. Igen hibáztam. Abban hibáztam, hogy elhittem, hogy egy korrekt interjút akarnak készíteni. Többet nem fog előfordulni. Messzire elkerülöm a Fidesz házitelevízióját.

Néhány információ az ATV kapcsán:

1.) az ATV reklámidejét a Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia értékesíti

2.) az ATV befogadja a Rogán-művek uszító kormányreklámjait

3.) az ATV vezérigazgatója Németh Szilárd NER-lovag, Németh Sándor Hit Gyülekezete-vezető fia

4.) az ATV online szerkesztője Hit Gyülekezete tag

5.) az ATV online másik szerkesztője Morvay Péter, volt III/III-as ügynök

6.) az ATV közéleti műsorainak szerkesztője Hit Gyülekezete tag

7.) Az Egyenes beszéd főszerkesztője és a Spirit Fm szerkesztője, Hit Gyülekezete tag

8.) az ATV online divíziójának vezetője Gavra Gábor, akit az elhíresült bajai videó-ügy miatt távolítottak el a HVG-től

9.) az ATV reggeli műsorainak szerkesztője Hit Gyülekezete tag

10.) Németh Sándor, az ATV tulajdonosa és a Hit Gyülekezete vezetője az „Istentiszteletein” rendszeresen uszít a TISZA Párt és személy szerint ellenem és a Fidesz mellett kampányol. Cégei milliárdokat kapnak a NER-től.

Véletlenek nincsenek.”

Erre reagált aztán a világon mindenki, a MUOSZ elnökétől a Hit Gyülekezetéig és szerintem a dalai lámáig is, csak ő reakciójára még várni kell, mert senki sem találja a tibeti tolmácsot, de nem kétséges, hogy Őszentsége sem hagyta szó nélkül a történteket, egyéb dolga amúgy sincs, valószínűleg éjjel-nappal a magyar belpolitikát figyeli árgus szemekkel.

Nézetem az, hogy a casting sikerrel járt, az Agymenők forgatásának folytatása esetén Magyar Péter elnyerte Penny szerepét a „kiviharzásért”, Rónai Egon pedig Sheldonét a rugalmatlan ragaszkodásáért a felvetett tárgyhoz.

Sajnos azonban az Agymenőket már nem fogják folytatni.

Lapunk más helyén (https://zona.gesta.ro/2024/06/11/gaal-peter-apu-hod-med-be/) olvashatják Gaál Péter kollégánk írását arról, ő hogyan látja a dolgot, van, amiben egyetértek vele, van, amiben nem, sok éve dolgozunk együtt, emiatt nem fogunk ölre menni, ahogy más ügyek miatt sem tesszük. Annak jegyében viszont, hogy minden vélemény hangozzon el, éspedig civilizált keretek között, ha lehet, radikális érzelmektől mentesen, idézném Rácz András (Ukrajna és Oroszország szakértője, tehát nem a Magyar Nemzet rovatvezetője, ezt jó előre tisztázni) véleményét is:

Szerintem Magyar Péter a szakmailag egyetlen helyes dolgot tette: miután felismerte, hogy ez egy megbundázott mérkőzés, azonnal kijött a ringből. Ha rájössz, hogy az ellenféle kesztyűje alatt boxer van, és mégis folytatod a meccset, akkor nem hős vagy, hanem hülye. Én is pontosan ugyanezt tettem volna.

I.Még a háború elején, 2022 májusában történt, hogy az ATV egyik műsorában Sváby Andrásnál online szerepeltem. Az adás előtt Svábyék küldtek 4-5 videofelvételt, és kérték, hogy nagyon rövid határidővel nézzem meg őket, hogy lehet-e őket kommentálni. Utóbb kiderült, hogy az egyik video nem rossz minőségű, éjszakai harctéri felvétel volt, hanem egy – általam nem ismert – videojátékból származott. Én pedig nem vettem észre. Fel lehet hozni egy csomó okot, hogy miért nem (rövid határidő, kimerültség, eleve nem videojátékozom, stb.), de ez a hibát természetesen nem teszi meg nem történtté – ennek megfelelően elnézést is kértem érte.

Ám a fő kérdés nem ez. A fő kérdés az, hogy az ATV-ben vajon ki és hogyan döntött úgy, hogy egy videojáték-felvételt mutat meg nekem egy valódi harctéri anyag helyett. Az illető felvétel a negyedik vagy az ötödik volt a sorban, hogy még kisebb eséllyel vegyem észre. A választ nyilván nem fogom megtudni sosem (bár lennének ötleteim, hogy kit és hogyan kérdeznék meg erről).

A dolog azért érdekes, mert a hibát – mintegy véletlenül – „kiszúrta” a Mandiner, egy sor cikk lett belőle, stb. Sőt, azóta, tehát több, mint két éve a kormányzati propagandisták minden egyes média-szereplésem alá folyamatosan bekommentelik ezt a videojáték-sztorit, próbálva ezzel hitelteleníteni, lejáratni. Tényleg, nincs kivétel, minden egyes alkalommal megjelenik – mintegy véletlenül, gondolom… immár két éve folyamatosan. Nincs ezzel semmi baj, mostanra remekül szórakozom rajta.

A korrektség kedvéért hozzá kell tenni, hogy Sváby utána felhívott és elnézést kért, szóval személyében korrektül járt el… de a végeredményen ez keveset változtat. És teljesen kizárt, hogy egy Sváby-szintű profi önmagától ilyen hibát követett volna el. Fun fact: azóta sem történt senki mással ilyen az ATV-nél.

II. 2022 novemberében a Magyar Tudományos Akadémián a Magyar Tudomány Ünnepén én tarthattam a nyitó előadást az ukrajnai háborúról. Pályaelhagyó történészként nemigen érhetett volna ennél nagyobb megtiszteltetés. Hónapokkal korábban elkezdtük szervezni az eseményt és az ATV-s Rónai Egont kértük fel, hogy moderálja az eseményt. Előzetesen el is vállalta, úgyhogy úgy nézett ki, hogy minden remekül fog menni. Aznap este derült ki, hogy Rónai mégsem jön, mert elmondása szerint elfelejtette beírni a naptárjába és aznap este adásba kellett mennie az ATV-be. Természetesen megoldottuk ezt is – az MTA-s kollégák nagyon-nagyon profik –, de nem volt kellemes.

Máig nem értem, hogy ez hogyan történhetett meg. Természetesen elképzelhető, hogy véletlen baki volt – és persze az is, hogy nem. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy ha ez szándékos volt, az nem Rónai személyes döntése volt. Őt ennél sokkal korrektebb, profibb embernek ismertem meg a korábbi évek során.

III. Mindenesetre azóta nem voltam az ATV-ben és ezen nem is tervezek változtatni. Egyszer mindenki hibázhat, de a másodikat, főleg, ha rövid időn belül történik, nem célszerű megbocsátani.

Nagyra tartok több ottani újságírót is, nemcsak Rónait, de például Eperjesi Ildikót is (érdemes elolvasni a két, Olekszandr Kacsurával közösen írt riportkönyvét a Krímről), de nem felejtek és nem bocsátok meg. Azt nem tudom megakadályozni, hogy idézzenek, de én oda többet be nem teszem a lábam.

Nyilván az ATV remekül megvan nélkülem, meg én is nélkülük – szóval ez pont jó így.

IV. Mindezt csak kontextusként meséltem el a mostani Magyar Péter „interjúhoz”. Ez az „interjú” némileg hasonlít ahhoz a csapdához, amibe két évvel ezelőtt én estem bele – bár természetesen a kanyarban sem vagyok Magyar Péter fontosságához és befolyásához képest (és ez is pont jó így).

Az a különbség, hogy a velem történtek esetében nem volt egyértelmű a szándékosság az ATV részéről (bár ilyen véletlen azóta sem történt ott senki mással), csak a hibát kihasználó propaganda-apparátus részéről volt az.

Most viszont az „interjú” eleve azzal kezdődött, hogy a riporter igyekezett Magyar Pétert kellemetlen helyzetbe hozni, még azelőtt, hogy egyetlen kérdést feltett volna, a propaganda-apparátus pedig szó szerint azonnal (!) elkezdte pörgetni a sztorit.

Pedig éppenséggel lett volna mit kérdezni, hiszen a Tisza-párt éppen most állította a feje tetejére a magyar ellenzéki politikát, hét képviselőjük lesz az Európai Parlamentben, stb… de nem, ehelyett az ATV egy piros dossziéval nyitott. Pedig még innen is lehetett volna belőle normális beszélgetés: amikor Magyar megígérte, hogy átnézi majd a dossziét, ott át lehetett volna térni a kérdésekre. Mégsem ez történt.

Szerintem Magyar Péter a szakmailag egyetlen helyes dolgot tette: miután felismerte, hogy ez egy megbundázott mérkőzés, azonnal kijött a ringből. Ha rájössz, hogy az ellenféle kesztyűje alatt boxer van, és mégis folytatod a meccset, akkor nem hős vagy, hanem hülye. Én is pontosan ugyanezt tettem volna.

V. Mindez természetesen nem menti Magyar későbbi reakcióját, amiben (vélt) felekezeti hovatartozás szerint listázza az ATV néhány munkatársát (ehhez értelemszerűen nem adok linket).

Kritizálni szakmai alapon kell.

Hosszú napom lesz (nemsokára jönnnek a záróvizsgák az egyetemen), úgyhogy most sajnos megint nem lehet kommentelni, mert nem lesz időm moderálni. Sajnálom. Júliustól nyugodtabb időszak jön.”

Okos emberek szólottak előttem, úgyhogy most vakarhatom a fejemet, mit mondjak, mert mindenkinek igaza van, mint a viccben. Kinek ezért, kinek azért. Én magam azt gondolom, hogy tegnap este annak az iskolapéldáját láttuk, ami miatt ott tartunk, ahol. Mindkét fél hibázott, mindkettő a maga módján. Vegyük előbb Rónai Egont és az ATV-t. Jómagam dolgoztam már sokat tévécsatornáknak, igaz, azok nyugatiak voltak és tökéletesen teljesítményorientáltak, tehát tudom, hogy a televíziós hírműsor, pláne az interjú idegtépő műfaj.

Én magam az interjút még írott formában sem kedvelem, megcsinálom, ha kell, de nem szívesen, ezzel együtt már több százat készítettem életemben. Még Orbán Viktorral is, igaz, 1992-ben és a ferihegyi repülőtéren, annak áldatlan sorsa lett, remélem, már mindenki el is felejtette, harminckettő még gombócból is sok, évből még inkább. De nem rólam van szó, hanem az ATV-ről, akik nálam sokkal jobban ismerik azt a tényt, miszerint beszélgetés előtt átgondoljuk, mit akarunk az alanytól. Ha azt, hogy mondjon el nekünk valamit (vagy akár hazudjon valamit, az is állítás, csak épp az ellenkezője igaz), akkor nem támadjuk meg az első kérdésben. Akkor vigyázunk rá, udvariasak vagyunk vele, majd a tárgyra térünk, de ahhoz legalább három kérdésben azt kell elmondania, amit ő akar. Így is becsületes: valamit valamiért.

Itt nem ez történt. Itt az első kérdés ütött, minek következtében második már nem is volt. Szakmai szempontból csőd az ilyesmi, főleg élő, egyenes adásban, aminek nincs pár másodperces késleltetése sem, tehát nem lehet lekeverni. Az ATV más hibáira most csak annyiban térnék ki, hogy a videojáték-trükköt egyszer majdnem én is megettem, még a tálib hatalomátvételkor, úgy vettem észre, hogy a felvétel a HALO-sorozatból származik, hogy egy indiai, vidéki napilap közölte, és hát azok nem feltétlenül a szavahihetőségükről híresek, gyanakodni kezdtem, ellenőriztem a forrást. De más lapoknál ez senkit sem zavart… szóval lehet, hogy Sváby a „határidő csapdájába” esett, nem nézett utána a forrásnak, bár akkor is: ez szakmai hiba.

Rónai Egonra visszatérve: így csak akkor kezd az ember, ha amatőr (és ő egyáltalán nem az) vagy ha nem is akarja végigvinni a beszélgetést. Az alanynak ugyanis elidegeníthetetlen joga, hogy bármikor felállhat és elmehet, ezt láttuk jelen ügyben is. Szóval, sáros a műsorvezető a történtekben.

De sáros az interjúalany is. Korábbi esetek kapcsán megfigyelhettük, hogy Magyar Péternek segédfogalma sincs arról, igazából mi is a sajtó célja, mármint azon kívül, hogy az ő glóriáját szidolozza. A magyar politikai életben oldalfüggetlenül a leggyakoribb jelenség ez, mikor is a politikacsináló – ideértve miniszterelnöktől az alsóhegyközkutyagumiházi önkormányzat képviselőjének pótsegéd-helyetteséig mindenkit – úgy véli, hogy őt „csak dicséret illeti, nem bírálat”. Ez még Madách Imrénél is csak a Teremtőnek dukál.

A sajtó, mármint a valódi, nem propaganda. A valódi sajtó tényekkel foglalkozik, azokról ad hírt, ha lehet, emészthető formában, és ha azok a tények kellemetlenek, akkor is hírt ad róluk, sőt, akkor fontosabb is a szerepe, mert az nem hír, ha valami rendben van. Az ősemberek is inkább a veszélyre figyelmeztették egymást, ha valaki teleette magát és jól volt, bement a barlangba hűsölni, nem kürtölte ki erdő-szerte az állapotát – de ha ott kardfogú tigrissel vagy barlangi medvével találkozott, mindjárt kiabált, ahogy a torkán kifért, hogy segítsenek (vagy meneküljenek) a törzs többi tagjai.

Magyar Péter azonban sértődékeny. Az ezerszer tisztázott – és ettől függetlenül még mindig sokak által rosszul megjegyzett – HVG-ügyben is propagandistázott, anélkül hogy utána nézett volna, kiről beszél, most is ugyanezt tette, egy kis felekezeti megkülönböztetéssel megspékelve. Szóljon már neki valaki, akire hallgat, hogy a nyilvánosság előtt nem úgy kommunikálunk, mint a sarki késdobálóban, hanem visszafogottan és mértéktartóan, ugyanis a rossz modor és a hirtelenkedés, vádaskodás nem csak hozhatja, de taszíthatja is a szavazót. Azon kívül nem a politikus tesz szívességet a médiumnak azzal, ha elmegy nekik nyilatkozni, hanem a médium a politikusnak, hiszen nyilvánosságot biztosít neki. Magyar Péter már másodszor kezeli vétkesen rosszul a sajtót, ennek előbb-utóbb az lesz a vége, hogy ráég, miszerint rossz és veszélyes interjúalany, akivel nem érdemes foglalkozni, mert baj lehet belőle. Aztán meg már tényleg nem fogják hívni sehova.

Summa summarum: esetünkben találkozott a sértődékeny interjúalany a rosszindulatú, tendenciózusan kérdező műsorvezetővel, és konfliktus lett a dologból. Még jó, hogy nem párbajoztak.

Minden vélemény elhangzott mostanra, remélem, civilizáltan: javasolnám, hogy legközelebb egyeztessék előre a kérdéseket (ahogy különben azt a profik szokták is).

Akkor most, fiúk, mindketten kaptok egy-egy elégtelent és mehettek is a helyetekre.

Azt meg, hogy kinek hol a helye, a közönség fogja eldönteni.

 

Szele Tamás

Oszd meg másokkal is!

Ajánlott olvasnivaló:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük