Hozott anyagból dolgozom én is, és hozott anyagból dolgozik a politika is. Itt van például Donald Trump és az a szerencsétlen (jobb sorsra érdemes) Joe Biden. Háromszázmillió amerikai közül csak a gerontokráciából lehet választani?
Ha Trump nyer, annyi idősen fejezi be (ha befejezi) második, egyben utolsó ciklusát, mint amennyivel Biden elkezdi a magáét (feltéve, ha). Hogy Biden hány évesen fejezi (fejezné) be, abba jobb bele se gondolni. Itt volt nekünk ez a mostani főpolgármester-választási mizéria. Karácsony Gergely, kontra a Csali, a honvédelmi miniszterné, a bot végén pedig a Nagy ho-ho-ho Horgász, Vitézy Dávid. A Távoli Rokon, mármint egyéb illusztris felmenőin és oldalmenőin kívül magának a miniszterelnöknek a rokona. Ettől persze akár valódi ellenzéki is lehetne, mint támogatója, a fideszes belső körök nagyasszonyának, Schmidt Máriának a fia, Ungár Péter, azazhogy, khmmm, jobban mondva, illetve, inkább nem folytatom.
Isten, haza, család. Család, család, család. Még egy apró „r” betű is odafér, épp a „d” elé. Még a végén az ellenzék is bevonódik, jaj, dehogy a végén.
Tehát adva vannak ezek a kompániák, meg személyek, ezekből kell kihozni valami hihető cirkuszt. Embernyi embert próbáló dolog ez, tudom én. Csavaros, mint a Rogán fiú esete a Telexszel. Csak bele ne bonyolódjunk, mert akkor könnyen a folyton csalatkozó liberális értelmiség sorsára jutunk. Csalatkozni fogunk. Si fallor, sum, már Augustinus is megmondta. Csalatkozom, tehát vagyok. Van ebben jó is, látják. Csak jó felől kell nézni.
Az amerikai kormányzat – úgy kerülöm a „demokrácia” kifejezést, mint Orbán az elemi udvariasságot – csak eldöcög még Trumppal is valahogy, ha egy polgárháborút átvészeltek, egy másik már meg se fog kottyanni, Budapest is eldöcögött Karácsonnyal, akinél Vitézy, ez szent meggyőződésem, százszor alkalmasabb jelölt volna, ha… ha a politika nem oda predesztinálná, ahova predesztinálja.
Ő volt a titkos vőlegény kezdetektől, erre is volna egy fogadásom, amiként arra is, hogy ehhez még csak tudnia sem kellett róla. Persze, ha nem teljesen hülye, márpedig nem az… Jobb időkben ők ketten Karácsonnyal a klasszikus „mindegyik kimenet megfelel” játszma részei lettek volna a Fidesz számára, de ezek nem jobb idők. (Szentkirályi lényegtelen. Megtette, amit kértek tőle, felmondta a felmondandókat, most mehet nyaralni. Ő volt a felhozóember, azaz asszony. Van az a pénz, amiért totál idiótának is bátran tettetheti magát az ember lánya. A férfiak feledékenyek és megbocsátók, mellbőség kérdése az egész, a nők meg le vannak sajnálva.)
Jelen állás szerint Budapestnek marad az elvonókúra. Ha Vitézy futott volna be, az többe kerülne, mert valamit virítani kellett volna, de hát jó helyre megy az, mármint a profit, ha a pályázatok megfelelően bíráltatnak el, márpedig megfelelően bíráltattak volna el, mert különben –
„Dávidom, ugye nem csinálsz butaságot? Ugye, nem akarsz Gergő sorsára jutni?”
Így pedig, ahogy végül lett, több marad az államkincstárban. Azaz ott nem marad több, de mehet máshova, ami Budapestnek ment volna. Tetemre hívjuk ezt a bűnös várost. Kellett nektek ezt a kurafit megválasztani.
Ami Budapestet illeti, még az is lehet különben, hogy így járt jobban. Ohne szakmaiság, de valami csurran-cseppen majd, ha nem innét, akkor onnét, ahonnét Vitézynek nem csurrant és nem cseppent volna. Így talán elvegetál valahogy. Úgy ez (is) a mohóság függvénye lenne, a mohóságot pedig erősen befolyásolná (meghatványozná) a Fidesz-éra végjátéka. Mert ez már annak tűnik.
Valami ilyesmiért szavaztam én Karácsonyra. Nem szeretem-nem szeretem alapon, és nem valamiféle feltételezett nagyobb hozzáértésből kiindulva. Nem dédelgettem az önállóságnak semmiféle illúzióját, se egyiknél, se másiknál. Amint a Fidesz se azért kockázott így, mert úri kedve így diktálta. A már említett szebb időkben be is jött volna. Csak a szebb idők nem jönnek, ahogy ezt is mondtam már. Lejárt az idő, vagy erősen lejáróban.
És ez a lényeg, nem az, ami történik. Az a megjelenítés. Az esszencia kifejlése. Az esszencia pedig az idők esszenciája, nem a vágyálmoké vagy a spekulációké. Már nem az az… hogy is írjam? Íze a dolgoknak, mint tizennégy évvel ezelőtt. Vagy mint 1998-ban. De még az se, mint 2002-ben. Már nem segít, ami akkor segített.
Megpróbálom Önöknek illusztrálni. A lóversenyeket soha nem szerettem. Egyszer régen mégis elrángattak, egy futam erejéig. Előtte elkezdtem nézegetni a lovakat. Nem ismertem sem őket, sem a pályafutásukat, sem a pedigréjüket, nem is érdekelt. Engem egyedül az érdekelt, hogy melyiknek lesz kedve versenyezni, melyiknek nem. Hogy melyik tűnik motiváltnak. Általános hahota közepette fogadtam egy minimálösszegben arra, akit esélyesnek gondoltam. Találják ki, befutott-e.
Se Karácsony nem érdekel, se Vitézy. Az a hangulat érdekel, ami az egyiket felemeli, a másikat elejti. És az a hangulat, amivel a kormány ezt az egészet kezeli. Most semmiféle indíttatást nem látok, kizárólag rutint. Semmiféle meggyőződést. Nem ideákról való meggyőződésről beszélek, ilyenek eddig se voltak, csak a szólamokban, hanem a győzelemről való meggyőződésről. Bármiféle győzelemről. Elnéztem Orbán hódmezővásárhelyi korteskörútján a miniszterelnök mellett álló Lázárt. És úgy általában a mai Lázárt.
Egy bármikor kiugrásra kész embert láttam, aki formálisan végrehajtja, amit várnak tőle, formálisan teljesen lojális, de belül egészen másra készül. Egy modern magyar Beriját láttam, aki gondolatban Sztálin orvosi leleteit böngészi. Elnéztem a „kikényszerített” interjúban megszólaló Rogánt. Egy kiborgban több élet van, mint abban az emberben. Benne nem fedeztem fel semmi kétkulacsosságot. De emberi vonást sem. „Fertig”, mondja a német.
Ez az ember kész, írná Curzio Malaparte, úgy valahogyan, ahogy az Einsatzgruppen tagjairól írta Kaputt című második világháborús esszékötetében. Ez az ember még képes lehet valamiféle rutinszerű menekülésre majd, ha eljön az ideje, akár meg is menekülhet a fizikai felelősségre vonástól, de ez nem segít rajta. Rajta semmi nem segít. Ez teszi veszélyessé, de ebbe ne menjünk most bele, mert minek. A rendszeren, ami hatalomban tartja, se segít semmi. Még ha újabb tizennégy évig ül is a polgárok nyakán, amit erősen kétlek, akkor se.
Ez a lényeg.
Kaputt.
Gaál Péter