Gaál Péter: Hírcsokor

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, kedden három darab érkezik a világ egyik legmodernebb harckocsijából Magyarországra. Az új eszközökkel immáron tizennyolcra bővül a Magyar Honvédség tatai nehézdandárjának harckocsi flottája – ismertette a tárcavezető.” (Origo)

Hujujujuj. Hujahó. Ha ők velünk, ki ellenünk? Oroszország eddigi ukrajnai harckocsivesztesége durván háromezer darab, oké, azok nem Leopárd kettesek. Ukrajna ebbéli veszteségeiből eddig húsz darabot ismert be.

Na jó, de nekik van másik. És hát mi nem kvázi ingyen kapjuk, legalábbis egyelőre. (Nekik is perkálni kell majd, de még mennyit, hogy hogyan, az más kérdés.) Viszont keresni is lehet rajtuk, mármint a döntéshozóknak.

Van egy régi vicc a román családba nősülő székely fiúról. „Fiam”, mondja neki az apja az esküvő előtt, „ha megvolt a lagzi, három dolgot okvetlenül tégy meg. Vedd a karodba a feleséged, hogy lássa, a magyar erős. Becsmérlőn dobd az ágyra, hogy lássa, a magyar büszke. Vetkőzz le teljesen, hogy azt is lássa, a magyar szép. A többit rád bízom.” „Így tettem, apám”, mondja a fiú másnap. „A karomba vettem, hogy lássa, a magyar erős. Becsmérlőn az ágyra dobtam, lássa, a magyar büszke. Levetkeztem meztelenre, lássa, a magyar szép. Aztán kivertem magamnak, hogy lássa, a magyar autonóm.”

A magyar nemcsak szép erős és büszke, de élelmes is, ugye. No meg autonóm, természetesen.

Kamala Harris az új amerikai demokrata sztárnő. Nevetni, azt biztosan tud. Mást nemigen csinált, ennek ellenére volt egy olyan érzésem, hogy ha a demokraták kitervelték volna, akkor sem lehetett volna okosabban csinálni ezt. Adva van Biden, aki ugye. Már régen ugye. És adva van Kamala, aki – ez is csak az én fantáziámban – ugyanolyan régen oda van szánva. Hogy alkalmas-e? Gondolják, hogy az okos kutyát érdekli, hogy mondjuk Magyar Péter alkalmas-e hogyishívjáknak? Már FAM megmondta, persze nem ő fújja a passzátszelet, illetve pisili a Golf-áramot, bár nem biztos, hogy ezek tudatosultak benne, szóval, már FAM IS (!) megmondta, hogy MP személye tökmindegy. Van három standard magyar utca, a Kossuth, Petőfi, Rákóczi, olyasmik, mint Olaszországban a Via Cavour, Via Garibaldi és Via Vittorio Emanuele. Három jellembajnok? Lófaszt. Három szimbólum. Személyükben mindhárom irreleváns. MP dettó. Nekem amúgy mindig az Asterix és Obelix Csodaturmixszal keresztezett Tragikomixja jut eszembe róla. No de ő csak végrehajtó. Hogy kié? Személy szerint az is mindegy. Társaság szerint is. A történelemé.

Egy hatvan éves indiai-jamaicai keverék, színes bőrű a hetvennyolc éves, fehér (ráadásul német származású), fallokrata, hímsoviniszta, rasszista allűrökkel bíró, erőszakos, semmilyen sötét ügylettől vissza nem riadó, eljárások alatt álló volt elnökkel szemben, aki, ha megválasztják, pont annyi idős lesz a végére, amennyi a szenilis Biden most. Kamala nem fiatal, tehát vélhetőleg már bölcs is lehet(ne), nem fehér, nem férfi, nem szexista, nem kompromittált. Majd előásnak valamit, de nincs sok idő a sulykolásra. A republikánusok Bidenre álltak rá, ő viszont mostantól az ablakban. Vagy a kórházban, vagy otthon, vagy a temetőben, képletesen mindenképp. Hogy nő, a még nem kompromittálódott Hillary Clintonra emlékeztet, hogy színes bőrű, Obamára. Plusz a történelem iránya, ami az emancipáció felé mutat, hogy ez jó, vagy rossz, pontosabban, hogy ezt jól, vagy rosszul értelmezik, ne firtassuk. Azt se, hogy amit Kamalára (akár Magyar Péterre) aggatnak, az Kamala (Magyar Péter)-e, vagy más. (Más.)

A világot a vélemény igazgatja. Amit az emberek (a legkisebb nyerő koalíció, azaz a szavazók döntéshez elegendő minimális többsége) gondolnak, vagy inkább… éreznek. A többi – amit véleménynek hívunk – már csak hozzáigazítás.

Most (most) nekem úgy tűnik, hogy az Amerikai Egyesült Államokban ugyanaz mehet végbe, mint Magyarországon. Előbukkan a kalapból valaki, aki eddig is ott rejtőzött, csak (a választópolgárok közül) senki nem figyelt rá, és hipp és hopp visszaadja a reményt. Nem abban, hogy ő személy szerint jobb lesz, hanem abban, hogy valamilyen változás következik. Eltűnik a régi elit. Nem tér vissza Trump, aki Európának katasztrófa volna, de ezáltal az egész világnak is katasztrófa volna, mert maga is hasonló személyiséggel rendelkezvén, meghosszabbítaná diktátorkollégái hattyúdalát.

Kamala és Magyar deklarált szimbólumok. A választópolgárok érzelmei által szimbólumok, nem a saját természetességük folytán. De számít ez? most még nem számít. Novemberig lehet fantáziálni, körülbelül ugyanúgy, ahogy két lottósorsolás között.

A többit pedig meglátjuk, mondta a vak.

 

Gaál Péter

Oszd meg másokkal is!

Ajánlott olvasnivaló:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük