Szokásomhoz híven előre szólok: ez az írás hosszú lesz. Nagyon hosszú, de nagyon alapos is egyben. Nem árt bekészíteni magunk mellé a három napi hideg élelmet, ha elkezdjük olvasni, de rövidebb egyszerűen nem is lehetne, ugyanis azt taglalja a Meduza és a Wall Street Journal nyomán hogy miképpen sikerült elérnie a nemzetközi diplomáciának és Evan Gershkovich tigrisként küzdő édesanyjának az orosz és nyugati foglyok szabadon bocsátását néhány orosz kémért és egy bérgyilkosért cserébe.
No, akkor vágjuk bele a fejszénket a nagy fába. Mert ez legalábbis mamutfenyőnek tűnik.
2024 augusztusa egy történelmi fogolycserével kezdődött Oroszország és a nyugati országok között. Ekkor tért haza a The Wall Street Journal riportere, Evan Gershkovich, akit a Kreml kémkedéssel vádolt. Kollégái nagy terjedelmű cikket közöltek arról, hogy a lap munkatársai, különböző szintű és országbeli politikusok, valamint Evan szülei, Ella Milman és Mihail Gershkovich hogyan szorgalmazták a cserét.
2023. március 29-én a The Wall Street Journal szerkesztősége elvesztette moszkvai tudósítóját, Evan Gershkovichot. Amikor Moszkvában leszállt az éj, a WSJ kapcsolatba lépett washingtoni kormányzati kapcsolattartóival, és megkeresést küldött a Külügyminisztériumba és a Fehér Házba.
Philadelphiai idő szerint este 6 órakor Gershkovich édesanyja, Ella Milman üzenetet kapott Liz Harris főszerkesztőtől, aki arra kérte, hogy hívja vissza, mert a fia eltűnt. Ellát sokkszerűen érte a döbbenet. Megkérdezte, mit kellene tennie. De hamarosan elkezdte olvasni az összes orosz és amerikai médiumot, hogy nyomokat keressen arra vonatkozóan, mi történt a fiával. Rögtön a hírek megjelenése után, hajnali három körül azt olvasta, hogy Evant kémkedéssel vádolják. Anthony Blinken külügyminiszter megígérte a WSJ vezetőségének, hogy visszahozza Gershkovichot.
Putyin gyorsan rájött: ha elfogják az amerikaiakat, kiszabadíthatják az oroszokat
Ezzel egy időben Vlagyimir Putyin videohívást folytatott Vlagyiszlav Menscsikovval, az FSZB 1. szolgálatának vezetőjével. Az egykor Putyin nukleáris bunkereit felügyelő Menscsikov beosztottjai most minden olyan témáról beszámoltak neki, amin külföldi újságírók dolgoztak. Ezeket az adatokat pedig „Személytől személynek, szigorúan titkos” feliratú mappákban adta át Putyinnak. Az újságírók kritikus cikkeit Washington által megrendezett „oroszellenes akcióknak” minősítette. Néhány nappal korábban Mencsikov röviden ismertette Putyinnal Gershkovich letartóztatásának tervét. Most az elnök tudni akarta, hogyan hajtotta végre a biztonsági szolgálat az akciót.
Putyin úgy vélte, hogy Viktor Bout és Konsztantyin Jarosenko, akiket korábban az amerikai kábítószer-ellenes hivatal tartóztatott le, a szuperhatalom manipulációjának áldozatai voltak, amelynek nem volt jogi felhatalmazása arra, hogy oroszokat tartóztasson le Délkelet-Ázsiában vagy Afrikában. Orosz diplomaták követelték szabadon bocsátásukat, de az amerikai hatóságok mind Barack Obama, mind Donald Trump idején elutasították őket.
Aztán 2018-ban az FSZB letartóztatta Paul Whelant, egy volt tengerészgyalogost, aki egy barátja esküvőjére utazott Moszkvába, és kémkedéssel vádolta meg, amit maga az őrizetbe vett személy és az amerikai kormány is tagadott. Napokkal később Putyin külpolitikai tanácsadója azt közvetítette az amerikai nagykövetnek, hogy ha Washington reméli, hogy visszakapja Whelant, akkor ehhez el kell engednie Boutot. A Trump-kormányzat ezt elutasította. Nyolc hónappal később az orosz rendőrség letartóztatott egy másik volt tengerészgyalogost, Trevor Reedet.
Amikor Biden elnök lett, Putyin 2021 nyarán találkozott vele egy genfi csúcstalálkozón – és azt javasolta, hogy a két ország hírszerző szervei hozzanak létre egy csatornát a fogolycserék megvitatására, abban a reményben, hogy megkerülhetik a Külügyminisztériumot. Biden, aki amerikai állampolgárokat akart kiszabadítani és enyhíteni az Oroszországgal fennálló feszültséget, beleegyezett. A tárgyalások azután is folytatódtak, hogy Ukrajnában kitört a háború. Ezek végül oda vezettek, hogy Reidet Jarosenkóra, Boutot pedig Brittney Griner amerikai kosárlabdázóra cserélték, akit 2022 elején a moszkvai Seremetyevo repülőtéren vettek őrizetbe.
Putyin gondoskodott arról, hogy az amerikaiak elfogása segítse az oroszok kiszabadulását. Régóta szeretne hazahozni egy másik orosz állampolgárt, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti Németországban, Vagyim Kraszikovot, az 58 éves afganisztáni háborús veteránt és bérgyilkost. Utóbbi annyira közel állt az elnökhöz, hogy valamikor együtt jártak a lőtérre is. A merénylő azt mondta a családjának, hogy Putyin „jó céllövő”.
Putyin Kraszikov iránti hűsége arra késztette a nyugati hírszerzés illetékeseit, hogy azt feltételezzék: a férfi az elnök személyes testőre lehetett. Az Oroszországra szakosodott elemzők azt gyanították, hogy a kilencvenes években kezdtek együtt dolgozni, amikor Putyin a szentpétervári polgármesteri hivatalban dolgozott. Kraszikov elegáns ruhákat viselt, havi 10 ezer dollárt keresett, a bónuszokat nem számítva, és azt mondta a családjának, hogy üzleti tevékenységet folytat, emiatt gyakran kell utaznia. Felesége szerint olyan sokszor vett Porschékat és BMW-ket, hogy „nem volt ideje kiélvezni őket”. Fanatikusan ügyelt a kézhigiéniájára is, és rendszeresen manikűröztette magát.
Kraszikov 2019-ben Vagyim Szokolov nevére kiállított orosz útlevéllel érkezett Berlinbe. Ott az Állatkert, a híres Tiergarten több tucat látogatója előtt halálosan megsebesítette Zelimkhan Khangoshvili volt csecsen táborparancsnokot, a második csecsen háború veteránját. Krasznyikovot akkor vették őrizetbe, amikor megpróbálta levenni a parókáját, és egy elektromos robogón akart elmenekülni. A tárgyalás során alig szólalt meg – és még a nevét sem árulta el a nyomozóknak. Ez titok maradt, amíg Hriszto Grozev bolgár oknyomozó újságíró ki nem derítette. Putyin később azt sugallta, hogy a gyilkos magától cselekedett, „hazafias okokból”.
2022-ben Oroszország felajánlotta, hogy szabadon engedi Whelan volt tengerészgyalogost, ha az Egyesült Államok meggyőzi Németországot Kraszikov szabadon bocsátásáról. A Fehér Ház értesítette Berlint, de egyik ország hatóságai sem akarták szabadon engedni a profi gyilkost. Első pillantásra elképzelhetetlennek tűnt ez a feltétel. Márciusban azonban, két héttel Gershkovich letartóztatása előtt, Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója közölte William Burns CIA-igazgatóval, hogy Putyinnak továbbra is szándékában áll Kraszikovot Whelanért cserélni. Még néhány nappal később Gershkovich üzenetet írt egy kollégájának a helyzetről: „Továbbra is nyíltan kérik, hogy kapják vissza Kraszikovot. Nyilvánvaló, hogy a németek ebbe nem mennek bele”.
Az orosz elnök másképp gondolta. A KGB-nél dolgozott Drezdában, amikor Nyugat-Németország még az Egyesült Államok szövetségese volt, és nem tudta elfogadni, hogy az egyesült Németország, Európa meghatározó hatalma nem fog meghajolni az amerikaiak nyomása alatt. Ha a Biden-kormányzat nem akarta volna Kraszikovot Whelanra cserélni, talán beleegyezett volna, hogy a bérgyilkost egy nagy amerikai lap tudósítójára cseréljék.
Gershkovich anyjának segítségére siet Amerika kapitány és „egy ritka tehetség”
Ella Milman és férje, Michael Gershkovich mindent elolvastak, amit csak találtak a még mindig Oroszországban bebörtönzött Paul Whelan volt tengerészgyalogos és a fegyverkereskedőnek elcserélt kosárlabdázó Griner ügyéről. Milman egy zöld füzetbe kezdte jegyzetelni a találkozókat és azoknak az embereknek a kapcsolatait, akik segíthettek volna neki. A keresés során egy elítélt berlini gyilkos nevére bukkant, aki szoros kapcsolatban állt Vlagyimir Putyinnal.
Washingtonban jelentették Gershkovich letartóztatását Biden elnöknek. A CIA főhadiszállásán dolgozó elemzők úgy döntöttek, ellenőrzik, hogy az újságíró együttműködött-e az amerikai kormánnyal – és hamar rájöttek, hogy Gershkovich semmilyen kapcsolatban nem állt a titkosszolgálatokkal. Ezután hivatalosan is „illegálisan fogva tartottnak” nyilvánították. Az ügy egy kevéssé ismert szövetségi ügynökség ellenőrzése alá került, amelynek feladata az emberrablási válsághelyzetek megoldása volt a kormányzati szervek hálózatával együttműködve.
Roger Carstens, aki a túszügyek különleges elnöki megbízottjaként szolgált, találkozott Ella Milmannal. A férfi a Zöldsapkások egykori alezredese volt, és egy valóságshow-ban szerepelt, mielőtt Trump elnök kinevezte volna. Carstens emellett hat háborúban harcolt. Amikor a tengerentúlon fogságban lévő emberek családjaihoz beszélt, levette a szemüvegét, hogy letörölje a könnyeit, majd a Bibliából vagy ősi szövegekből idézett olyan passzusokat, amelyek szerinte illettek a helyzethez. Azt mondta, hogy csak optimistákat alkalmaz. „Amerika Kapitánynak” szólították.
Milman hamar kitalálta, hogy Carstensnek nincs befolyása a legmagasabb szinten, hogy gyorsan visszakapja a fiát. Brittney Grinertől Gershkowich anyja megtudta, hogy Carstens ritkán beszélt az elnökkel, és hogy keményen kellett dolgoznia a színfalak mögött, hogy előremozdítsa a javaslatait. Valójában a fia ügyét Jake Sullivan felügyelte, egy sokkal óvatosabb és számítóbb karrierpolitikus, aki egyáltalán nem hasonlított azokra az emberekre, akikkel Milman korábban kapcsolatba került.
A 47 éves Sullivan John F. Kennedy óta a legfiatalabb nemzetbiztonsági elnöki tanácsadó, és Henry Kissinger óta a legbefolyásosabb. Hillary Clinton, aki egy bibliai részt olvasott fel az esküvőjén, úgy jellemezte őt, mint „olyan tehetséget, amely csak egyszer fordul elő generációnként”. Számos tárgyaló, aki Sullivannal együtt dolgozott más nemzetek foglyainak kiszabadításán, le volt nyűgözve attól, hogy milyen mélyen (bár érzelemmentesen) ássa bele magát az egyes esetek körülményeibe. De ugyanakkor külöönös kifejezéssel jellemezték a nemzetbiztonsági tanácsadó gyakori tétovázását a döntések meghozatalában: „analitikus kábulatnak” nevezték a habozását.
Sullivan az emberrablókkal és az emberrablóként viselkedő országokkal folytatott tárgyalások erkölcsi dimenzióját elemezte. Az előtte álló feladat nehezebb volt, mint valaha. Gershkovitch kiszabadítása fontos precedens volt – Putyinnak is, más autokratáknak is, hogy ne higgyék, miszerint újságírókat ejthetnek foglyul és manipulálhatják Washingtont. A Fehér Ház első dolga volt, hogy egyértelmű üzenetet küldött a Kremlnek: Gershkovich nem kém, és azonnal szabadon kell engedni.
A Kraszikov szabadon bocsátásától való idegenkedés ellenére Berlin felismerte, hogy a csere bonyolult, de lehetséges
Ugyanebben a hónapban Carstens találkozott Hriszto Grozev bolgár újságíróval, aki alternatív megközelítést javasolt a probléma megoldására. Egy szalvétára felvázolt egy listát a Nyugaton elítélt oroszokról, akiket az USA kicserélhetne Gershkovichra és Whelanra. De mindez csak a háttere lett volna annak a fő cserének, amelyet Grozev az elmúlt egy évben szorgalmazott. A terve az volt, hogy a német kormány engedje szabadon Kraszikovot Alekszej Navalnijért cserébe. Mint Grozev kifejtette, Berlin kész volt egy ilyen alkura. A listán szereplő többi orosz foglyot is fel lehetett volna használni egy nagyobb alkuban az Oroszországban fogságba esett amerikaiak kiszabadítására.
A probléma Grozev szerint az volt, hogy az amerikai és a német hatóságok nem voltak teljesen tisztában azzal, hogy az egyes országok milyen mértékben voltak hajlandóak erre az erkölcsileg problematikus cserére. Az újságíró segített meggyőzni Hillary Clintont, hogy keresse meg a német kormányt egy lehetséges alku megvitatása érdekében, de azóta eltelt egy év. Nem sokkal Gershkovich letartóztatása után Eric Schmidt, a Google korábbi vezetője felvette a kapcsolatot Biden elnökkel, és elmagyarázta, hogy Németország nyitott egy esetleges fogolycsere lehetőségére Navalnijért. Grozev meggyőzte Carstenset, hogy egy ilyen fejlemény reális, és utóbbi továbbította az ötletet Blinken és Sullivan felé. Washingtont és Berlint azonban megzavarta a bérgyilkos szabadon bocsátásának ötlete, és a szövetségeseknek új megközelítéseket kellett kidolgozniuk.
Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó felvette a kapcsolatot berlini kollégájával, Jens Pletnerrel, hogy megvitassák a Navalnij-csere lehetőségét. Pletner figyelmeztetett, hogy ezt nem lesz könnyű megvalósítani. Annalena Baerbock német külügyminiszter kategorikusan elutasította, hogy szabadon engedjék a gyilkosságot elkövető merénylőt Németországban, egy olyan országban, amely büszke arra, hogy biztonságos hely a menekültek számára. Véleményét osztották az igazságszolgáltatás képviselői, a hírszerzés tisztviselői és a bűnüldöző szervek vezetői is. Olaf Scholz kancellár népszerűsége akkoriban zuhant, az infláció nőtt, a kormánykoalíció pedig gyengült. Pletner azonban megígérte, hogy továbbítja Sullivan javaslatát Scholznak.
A kancellár megvitatta az ötletet a haverjaival. Scholz azt mondta, hogy Kraszikovot Navalnijra cserélni politikailag nehéz lenne – de lehetséges. Kraszikov szabadon bocsátásához azonban a kancellárnak meg kellene semmisítenie egy jogi ajánlást, amelyet kormányának szakértői készítettek: ők ellenezték a cserét. Berlinnek politikai fedezetre lenne szüksége – az USA-nak hivatalos kérelmet kellene benyújtania Németországhoz. A kedvező tárgyalási pozíció fenntartása érdekében szükséges volt, hogy Oroszország ne tudjon arról, miszerint Scholz kész Kraszikov szabadon bocsátására.
Ugyanakkor 2023 tavaszán Wolfgang Schmidt, Scholz irodavezetője találkozott a WSJ munkatársainak egy csoportjával, és világossá tette, hogy a német hatóságok nem tartják lehetetlen feladatnak a cserét.
Gershkovichnak időközben sikerült közös nevezőre jutnia még az ügyét intéző nyomozóval is. A kihallgatások során az angol futballról és az orosz irodalomról beszélgettek. Gershkovitch első, kétoldalas, kézzel, oroszul írt levele áprilisban érkezett:
„Anya, próbálok írni. Talán végre valami jót is tudok majd üzenni. Hamarosan találkozunk. Írj te is.”
A riporter napi 23 órát töltött magánzárkában egy 2,7×3,6 méteres cellában Lefortovóban, az FSZB által működtetett elkülönítőben.
Nem találkozhatott az amerikai nagykövetség tisztviselőivel, a külvilággal pedig leveleken keresztül tartotta a kapcsolatot, amelyeket elküldés előtt cenzúráztak. Gershkovich általában azért hagyta el a celláját, hogy Alekszej Hizsnyak nyomozó – aki korábban Whelan volt tengerészgyalogos ügyével foglalkozott – kihallgassa. Hizsnyak egy T alakú faasztalnál találkozott a foglyokkal egy szobában, ahol Vlagyimir Putyinnak két portréja is látható volt. Whelan elmesélte, hogy az előzetes vizsgálat során Hizsnyak azzal fenyegette meg, hogy megöli őt. A tengerészgyalogos kérte, hogy a nyomozót távolítsák el az ügyéből, de ezt elutasították.
A többórás kihallgatások során Gershkovich megtudta, hogy Hizsnyak osztozott a futball és az irodalom iránti szenvedélyében. A nyomozó az angol Liverpool szurkolója volt, míg az amerikai újságíró a londoni Arsenalnak drukkolt. Gershkovich elolvasta és megvitatta Hizsnyakkal Vaszilij Grossman Élet és sors című regényét, Lev Tolsztoj Háború és béke című művét és tucatnyi más könyvet. A börtönben töltött időt arra akarta felhasználni, hogy képezze magát, és szabadulása idejére jobb szerző váljék belőle, mint amilyen a letartóztatása előtt volt.
Ella minden héten írt Evannak, és felidézte a családjuk történetét, amely túlélte az orosz polgárháborút, a második világháborút és a szovjet antiszemitizmust.
2023 áprilisában Milman a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének vacsoráján odarohant Biden elnökhöz, megragadta a kezét, és azt mondta: „Ön az egyetlen, aki hazahozhatja a fiamat.” Júniusban Ella és férje, Mihail Moszkvába utazott fiuk fellebbviteli meghallgatására, figyelmen kívül hagyva az FBI figyelmeztetését, hogy őket is letartóztathatják. Az Evan és az édesanyja közötti rövid beszélgetést rögzítette a kamera: a férfi nevetett a nő kérésén, hogy legyen óvatos az e-mailjei tartalmával kapcsolatban. „Csak szórakozott velem” – mesélte később Milman. – „Ahogy mindig is tette.”
Ella azért egyezett bele a kihallgatásba, hogy pozitív jellemzést adjon a fiáról. Miközben várta, hogy beszólítsák, érezte a tekinteteket a sötétített üveg mögül. Zöld kardigánjára Ella egy nagyméretű jelvényt tűzött, rajta a „Szabadságot Evannak” felirattal.
Hizsnyak nyomozó sablonos kérdésekkel kezdte: „Voltak a fiának fejsérülései? Szed valamilyen gyógyszert?” Csak egy órával később tért rá Gershkovich hátterére. Elmondása szerint a riporter az amerikai kormánynak dolgozott. A nyomozó azt állította, hogy Evant még egyetemista korában beszervezték. Ella tagadta ezt. Különös kérdések következtek, olyanok például, hogy „A fia meleg volt? Miért nem tudta a barátnője nevét?” A beszélgetés „hihetetlenül bizarrnak” tűnt Milman számára. Mielőtt felszálltak volna az Egyesült Államokba tartó repülőgépre, Gershkovich szüleinek orosz vízumát érvénytelenítették.
„250 nap telt el, és Evan nincs itt”
A Gershkovich szabadon bocsátásáért folytatott kampány egyre nagyobb lendületet vett. Portréit elhelyezték egy tízemeletes épületen a New York-i Times Square-en, a New York Mets baseballklub és a londoni Arsenal stadionjában. A szenátusban mindkét párt vezetői követelték a szabadon bocsátását – akárcsak a brit és az európai országok parlamenti képviselői.
2023 júniusában Oroszország letartóztatott két további amerikai állampolgárt – Paul Whelan volt tengerészgyalogost és Alsza Kurmasevát, a Szabadság Rádió tatár-baskír szolgálatának munkatársát. Utóbbit azzal vádolták, hogy „külföldi ügynökként” nem jelentkezett az igazságügyi minisztériumnál, és „hamis információkat terjesztett” az orosz hadseregről. Egy hónappal ezek után Biden újságíróknak azt mondta, hogy „komolyan gondolja a fogolycserét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszabadítsák az Oroszországban vagy máshol igazságtalanul fogva tartott amerikaiakat”.
Philadelphiában Ella Millman és Mihail Gershkovich rendszeresen találkozott a WSJ jogászaival és szerkesztőségi munkatársaival, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki. Nyár végére Evan édesanyja összeállított egy listát a kormányban velük szimpatizáló politikusokról. A WSJ ügyvédje ekkor már a riporter anyjához fordult adatokért.
2023 szeptemberében a WSJ kiadója hozzáférést biztosított Millmannek a VIP-részleghez az Atlanti Tanács által szponzorált manhattani gálavacsorán. Ott találkozott Scholzcal, és megkérte, hogy segítsen a fia szabadon bocsátásában. A kancellár azonnal rájött, hogy ki ő, de gyorsan távozott az eseményről, bár biztosította Gershkovich édesanyját, hogy Németország már „segít”. Az asszony továbbította a beszélgetés tartalmát Roger Carstensnek, az elnök túszügyi megbízottjának, és ez utóbbi, miután Hriszto Grozev felvette vele a kapcsolatot, írt a német kancelláriának. Azt mondták neki, hogy a csere lehetséges – csak egy hivatalos kérésre van szükség. Carstens ezt az információt továbbította Blinkennek.
Októberben Sullivan ismét felhívta Jens Pletnert. Ez utóbbi elmagyarázta, hogy a kormány még mindig nem jutott egyértelmű véleményre, és hogy az ügylet még mindig aggodalomra ad okot a külügyminiszter és néhány más tárca vezetője számára. Berlin arra számított, hogy az Egyesült Államok hivatalos jogi kérelme segíthet a patthelyzet feloldásában.
Eközben a Fehér Ház próbálta kitalálni, hogy Oroszország beleegyezik-e egy olyan alkuba, amely több, nem erőszakos bűncselekmények miatt büntetését töltő orosz állampolgárt is érint. A probléma az volt, hogy kevés olyan orosz volt az amerikai börtönökben, akit a Kreml biztosan vissza akart volna kapni.
Novemberben Washington felajánlotta Moszkvának négy Európában fogva tartott orosz katonai és hírszerzési tisztviselőt, akik letartóztatásuk előtt beépített emberként dolgoztak. Kettőt Szlovéniában tartottak fogva; a harmadik Mihail Mikszin, egy orosz katonai hírszerző tiszt volt, aki Norvégiában egy Jose nevű brazil tudósnak adta ki magát. A negyedik, Pablo Gonzalez (Pavel Rubcov), a spanyol útlevéllel rendelkező moszkvai származású ügynök, akit kémkedés gyanújával a lengyel–ukrán határon vettek őrizetbe.
Washington ajánlata csalódást okozott a Kremlnek. Egy befolyásos orosz hírszerző tiszt felvette a kapcsolatot Hriszto Grozevvel, és megkérdezte, miért nem cserélhetik egyszerűen Gershkovichot Kraszikovra.
Ella Milman számára Washington ajánlatai komolytalannak tűntek. Úgy döntött, hogy a Fox News-on kritizálja a Fehér Házat: „250 nap telt el, és Evan nincs itt. Még mindig nem tettek meg mindent a visszatéréséért.”
Carstens megtapsolta Ella akcióját, de a kormányzatban néhányan hátbatámadásnak fogták fel a Gershkovich édesanyja által adott interjút. Ugyanezen a napon a külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államok „számos javaslatot” tett Oroszországnak, de egyiket sem fogadták el. Az orosz fél, amely ragaszkodott a tárgyalások titkosságához, nemtetszését fejezte ki a protokoll megsértése miatt.
Még Tucker Carlson és Roman Abramovics is részt vett közvetett módon a cseretárgyalásokon
Vlagyimir Putyin 2023 decemberében újságírókkal találkozott egy év végi konferencián. Valerie Hopkinsnak, a The New York Times tudósítójának és Gershkovich barátjának sikerült feltennie egy váratlan kérdést: miért nem engedték még el Evant?
Putyin azt válaszolta, hogy nem ismeri az újságíró ügyének részleteit, majd biztosította, hogy Oroszország „nagyon szeretne megállapodni” az Egyesült Államokkal. „Úgy vélem, hogy az amerikai félnek meg kell hallgatnia minket, és megfelelő döntéseket kell hoznia, amelyekkel az orosz fél elégedett lehet” – mondta az orosz elnök.
Berlin és Washington meghallgatta. Amikor Sullivan, az amerikai elnök biztonsági tanácsadója ismét megkérdezte Jens Pletnert, hogy Kraszikovot be lehet-e vonni a megállapodásba, az azt válaszolta: egyelőre nem. Scholz azonban elkezdte előkészíteni a terepet. Meggyőzte a kormány tagjait, hogy előbb-utóbb hivatalos felkérést kap az Államoktól, hogy tárgyaljanak egy Kraszikovot is érintő megállapodásról, és sürgette őket, hogy a kételyek ellenére készüljenek fel. Annalena Baerbock külügyminiszter aggódott, hogy Kraszikov szabadon bocsátása újabb túszok ejtésére ösztönözné Putyint és más autokratákat, de Blinken biztosította őt, hogy a döntés erkölcsileg továbbra is indokolt.
2024 januárjában Ella Milman a davosi Világgazdasági Fórumra repült, hogy Wolfgang Schmidt, Scholz kabinetfőnöke segítségét kérje. Ő csendben meghallgatta, és megígérte, hogy segít. Scholz és Biden még aznap megegyeztek, hogy találkoznak a Fehér Házban, és megbeszélik az alkut. A beszélgetésre február 2-án került sor. Scholz közölte az amerikai elnökkel, hogy elintézi a cserét.
Miközben Berlin és Washington az alku különböző aspektusairól egyeztetett, Putyint meglátogatta a Fox News Channel korábbi műsorvezetője, Tucker Carlson. A műsorvezető közölte az elnök tanácsadóival, hogy az interjú alatt meg fogja kérni Putyint, hogy engedje szabadon Gercskovicsot. Azt mondta, hogy a visszaúton magával szeretné vinni az újságírót. Valaki, aki közel áll Putyinhoz, azt mondta a műsorvezetőnek, hogy ez „nagyszerű ötlet”.
A kétórás beszélgetés végén Carlson azt mondta, amit mondani akart: „Ez a fickó nyilvánvalóan nem kém. Túszként tartják fogva, hogy elcseréljék. Lehet, hogy nem helyes, hogy Oroszország így viselkedik”. Putyin tiltakozott, majd először beszélt nyilvánosan Kraszikovról. „Egy, az Egyesült Államokkal szövetséges országban börtönben ül egy olyan ember, aki hazafias okokból likvidált egy banditát egy európai fővárosban” – mondta.
Az interjú után, amikor Putyin körbevezette Carlsont a Kremlben, a műsorvezető visszatért a Gershkovich-témára: „Miért csinálja ezt? Ez árt önnek”. Putyin azt válaszolta, hogy a probléma az Egyesült Államokkal van, és hozzátette, hogy Oroszország világossá tette a cserével kapcsolatos követeléseit. (Magánvéleményem az, hogy Carlson nem szívjóságból cselekedett: ha ki tudta volna kérni Gershkovichot Putyintól, arannyal kikövezett úton vonulhatott volna fel az amerikai sajtó legmagasabb bérceire is, és már nem a Fox News volt munkatársaként emlegetnék, tehát nagyon is személyes érdeke lett volna a siker).
Putyin interjújának megjelenése napján, február 9-én Scholz Washingtonba repült. Ő és Biden hivatalos megállapodást kötöttek – fontolóra vették, hogy Kraszikovot is bevonják egy olyan alku részeként, amelynek keretében több fogoly, köztük Alekszej Navalnij, Evan Herskovics és a volt tengerészgyalogos Paul Whelan is szabadlábra kerülne. A Szlovéniában és Norvégiában börtönben ülő kémek pedig visszatérnek Oroszországba.
Biden túszügyi megbízottja, Carstens még 2023 őszén értesült arról, hogy a Kreml hajlandó átadni Navalnijt a Nyugatnak. Azon a napon, amikor a Hamász október 7-én megtámadta Izraelt, Tel-Avivban találkozott a Putyinhoz közel álló Roman Abramovics üzletemberrel. Az amerikai beszélt neki egy nagyobb csere ötletéről, amelyben Navalnij szabadon távozna. Néhány héttel később Abramovics azt írta, hogy Putyin nyitott az alkura. Carstens továbbította az információt a Fehér Házba, de ott azt tanácsolták neki, hogy ne kommunikáljon tovább az orosz elnök közismert képviselőivel.
Február 16-án az Egyesült Államok és más NATO-országok kormányfői, magas rangú állambiztonsági tisztviselői és hírszerzési főnökei Münchenben gyűltek össze az éves biztonsági konferenciára. Kamala Harris alelnök tájékoztatta a szlovén képviselőket a tervezett ügylet részleteiről, Christopher Wray FBI-igazgató pedig külföldi kollégáival folytatott megbeszéléseket.
Hriszto Grozev és Navalnij társai Münchenbe utaztak, hogy találkozzanak a német kormány tisztviselőivel, hogy jobban megértsék a csere feltételeit. Carstens, aki hivatalosan nem vett részt a konferencián, szintén Münchenbe érkezett, hogy felgyorsítsa az üzletet. Dél körül vált ismertté, hogy Navalnij meghalt a kolónián. Carstens elkezdte magát hibáztatni. Szerinte, ha korábban segít megszervezni a cserét, Navalnij élhetett volna és szabad lehetett volna.
„Látok egy utat”
„Sajnos történt, ami történt” – nyilatkozta később Putyin, aki először mondta ki nyilvánosan Navalnij vezetéknevét. Legfőbb ellenfele halálát „sajnálatos incidensnek nevezte, olyannak, mint amilyenek az amerikai börtönökben is előfordulnak”.
A washingtoni találkozón Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó minden egyes szót gondosan megválogatva elmagyarázta Gershkovich szüleinek, hogy kezdettől fogva nem sok bizalmat szavazott a Navalnij ügyében kötött alkunak. De, mondta, még nincs minden veszve. Németország már beleegyezett, hogy részt vesz a cserében. „Látok egy utat” – zárta szavait Sullivan.
Májusra a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat újabb tárgyalásokat folytatott az orosz féllel, és lefektette a feltételeit: Kraszikovért cserébe Berlin minél több politikai foglyot és Oroszországban súlyos büntetésre ítélt németet szeretne kapni.
Ugyanebben a hónapban Ella Milman ismét részt vett a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének vacsoráján, és beállt a sorba, hogy kezet rázzon Bidennel – és hogy átadjon egy új, ezúttal konkrétabb üzenetet. Carstens irodájának egyik tisztviselője arra kérte, hogy mondja meg az amerikai elnöknek, hogy hívja fel Scholzot a tárgyalások felgyorsítása érdekében. Egy forrás azt mondta Milmannak, hogy „Scholznak ártana”, ha ennyi erőfeszítés után megtagadná a cserét. Az üzenet átaddására csak néhány másodperce volt.
Biden megígérte, hogy beszél Scholzcal. Két nappal később elküldte a kancellárnak a hivatalos kérelmet, amely a csere minden feltételének véglegesítéséhez szükséges volt. Schmidt kancelláriavezető azt mondta, hogy „ilyesmi még soha nem történt”.
Június és július folyamán az amerikai hírszerzés tisztviselői a közel-keleti fővárosokban találkoztak orosz kollégáikkal, miközben a német tárgyalófelek megtartották megbeszéléseiket. Sullivan beszélhetett azon európai országok képviselőivel, amelyektől az Egyesült Államok az orosz kémek szabadon bocsátását kérte.
Szlovéniának még meg kellett állapodnia az orosz kémek szabadon bocsátásának utolsó jogi árnyalatairól – de az idő fogytán volt. Biden felhívta Robert Golob szlovén miniszterelnököt, hogy gyorsítsa fel a bürokratikus folyamatokat. Egy órával később pedig bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől.
* * *
A levélváltás példátlanul kiterjedt és összetett volt. Az Oroszországgal kötött megállapodás törékenynek tűnt – és bármilyen véletlen kiszivárgás kisiklathatta volna az egész alkut.
Gershkovitch magával vihette Lefortovóból azokat a szövegeket, leveleket és egy könyv vázlatát, amelyeket a bebörtönzése alatt írt. De mielőtt szabadon engedték volna, azt követelték tőle, hogy írjon alá egy személyesen Putyinnak címzett kegyelmi kérvényt.
A kinyomtatott formanyomtatványon szerepelt egy hosszú kötőjel, megjegyzések számára, amelyet a fogoly tetszése szerint kitölthetett, vagy üresen hagyhatott. A WSJ tudósítója ezen az úton kérdezte meg Putyint, hajlandó lenne-e interjút adni szabadulása után.
Hogy erre az interjúra hajlandó lesz-e Putyin, az nem is kérdés, mert természetesen nem, nem az az ember ő, aki képes lenne a szabadult áldozata szemébe nézni – de trollkodásnak zseniális volt ez az ötlet. Azért akármilyen részletesen is sikerült körüljárni a történteket, maradtak még nyitott kérdések.
Például ott van Navalnij esete: ha korábban sikerül tető alá hozni az alkut, őt kiadták volna? Vagy akkor korábban ölték volna meg? Mi lesz még Oroszországban raboskodó, több, mint ezer politikai fogollyal, őket is kiváltjuk? Jó lesz vele sietni, Gorinov önkormányzati képviselő – aki a háború elején nem engedélyezett egy gyermekeknek tartott aszfaltrajzversenyt, ami a harcokat ünnepelte volna, azért csukták be – súlyos beteg és már nem is fiatal ember. Hasonló cipőben jár Navalnij volt ügyvédje is, és többé-kevésbé az összes politikai fogoly. De honnan szerzünk cserealapot, mi, nyugatiak, esetleg ugyanolyan ártatlan oroszokat tartóztatunk majd le emiatt, mint amilyen ártatlan Gerskovich volt? Mert elegendő lebukott orosz kémünk, bérgyilkosunk nincs. Elindul majd Szentpétervárról újra a Filozófusok Gőzhajója?
Nincsenek válaszok, csak kérdések vannak. Súlyos, komoly kérdések. Egyelőre az a fontos, hogy ennyien is kiszabadultak. Egész Oroszországot – és ebből következően, ezzel együtt egész Ukrajnát is – kéne megszabadítani, csak az fogolycsere útján nem lehetséges.
A lényegi problémát, minden baj gyökerét Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak hívják. Ha ő nem lenne – vagy nem a mostani pozíciójában lenne – a világ feje se fájna.
Szele Tamás
