Veszedelemről van szó, ez igaz, de most nem Zrínyi Szigetvárát fenyegetik és nem a törökök, hanem – a Jamestown Alapítvány tanulmánya szerint – Gotlandot és Ålandot az oroszok. Nem is kicsit, a Kreml sajtójában mutatkozó jelek tényleg arra utalnak, hogy orosz invázió készülődhet, csak most már NATO-tagállamok területe ellen. Ami viszont már nem tréfadolog.
Miután Svédország márciusban hivatalosan is csatlakozott a NATO-hoz, Moszkva élesen bírálta Stockholmot és a Nyugatot a Balti-tengeren található svédországi Gotland sziget védelmének megerősítésére irányuló tervek miatt. Orosz tisztviselők még azt is felvetették, hogy az ilyen intézkedések elkerülhetetlenül katonai válaszlépésekre kényszerítenék Moszkvát. Ez a megfélemlítési kísérlet kudarcot vallott, mivel Svédország és a NATO gyorsan kiterjesztette katonai jelenlétét Gotlandon. Meglepő módon, bár a Kreml a következő hónapokban továbbra is figyelemmel kísérte ezeket a fejleményeket, Moszkva nagyrészt lemondott a kezdetben használt kritikus és fenyegető hangnemről. Most azonban ez megváltozott. Egy moszkvai kommentátor, aki szoros kapcsolatban áll az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálattal (SZVR), amely maga is hírhedt arról, hogy a Nyugattal szembeni offenzívabb orosz megközelítést szorgalmazza, ismét felvetette a kérdést, még a korábbinál is drámaibb hangnemben. Arra figyelmeztetett, hogy Svédország és a Nyugat lépései miatt Stockholm és Gotland szigete „az orosz atomrakéták első számú célpontjává válhat”. Ez az állítás azt jelezheti, hogy egyes moszkvai „héják” támadó akciókat sürgetnek Gotland és a környező szigetek ellen. Talán bíznak abban, hogy e szigetek összetettsége, kis méretük és a nyugati figyelem hiánya miatt könnyű prédává válnak, hasonlóan ahhoz, ahogyan egyesek szerint Moszkva a Spitzbergák szigetcsoportra tekint.
Vlagyimir Prohvatilov elítéli a Nyugatot, amiért az szükségtelenül fokozza a feszültséget a Balti-tengeren. Új cikkében, amelynek provokatív címe: „Gotland, egykor üdülőhely, most katonai bázissá és orosz rakéták célpontjává vált”, Prohvatilov azt állítja, hogy Svédországnak és a NATO-nak nincs oka arra, amit Gotlandon művelnek, mivel Oroszországnak nem áll szándékában megtámadni a szigetet vagy Svédországot. Ezután azonban hangsúlyozottan kijelenti, hogy a sziget „stratégiai jelentőséggel bír” valamennyi balti parti állam – köztük Oroszország – számára, mivel a Gotlandot ellenőrző ország „könnyen ellenőrizheti mind a légi, mind a tengeri közlekedést” a Balti-tengeren, és ezzel fenyegetést jelenthet Kalinyingrád és Szentpétervár számára. A moszkvai kommentátor elmondja, hogy egy orosz cár „Európa kulcsának” nevezte Gotlandot, és hogy az orosz állam a napóleoni háborúk idején ideiglenesen átvette az ellenőrzést felette. Prohvatilov szerint Gotland nemzetközi jelentőségét az is megerősíti, hogy a múltban svédek, dánok és németek harcoltak érte.
Svédország az 1990-es évekig mintegy 25 ezer katonát tartott a szigeten – írja –, mindaddig, míg Stockholm 2005-ben végül „demilitarizálta” Gotlandot. 2015-ben azonban, a Krím annexiója után megromlottak a kapcsolatok, de még a NATO-csatlakozás előtt Svédország további csapatokat kezdett állomásoztatni Gotlandon, melyeknek létszáma és ereje a NATO-taggá válás óta drámaian megnőtt. Ráadásul Stockholm szerinte beleegyezett abba, hogy NATO-csapatokat és katonai felszereléseket állomásoztassanak a szigeten, amelyek felhasználhatóak lennének Oroszország ellen. Ennek eredményeképpen Gotlandot ma már fenyegetésnek tekintik Kalinyingrádra és a balti-tengeri orosz hajózásra nézve, bár Prohvatilov szerint az orosz hadsereg anélkül is meg tudja védeni Moszkva érdekeit a régióban, hogy Gotlandot el kellene foglalnia. Ha azonban Svédország és a Nyugat folytatja a jelenlegi irányvonalat, akkor a helyzet megváltozhat, méghozzá gyorsan. Gotland kis mérete miatt – mindössze mintegy 3000 négyzetkilométeres és alig több mint 60 000 lakosa van – Svédország valószínűleg nehezen tudna visszaverni egy esetleges orosz támadást.
Nem Gotland az egyetlen balti-tengeri sziget, amelyre orosz biztonsági elemzők összpontosítanak. Szorosan figyelik a dán Bornholmot és a Finnországhoz tartozó Åland-szigeteket is. Mivel a nyugati jelenlét Bornholmon igen nagy és régóta tart, az orosz megfigyelők általában csak mellékesen vagy más témák, például az Északi Áramlat gázvezetékek vagy a közepes hatótávolságú rakéták kapcsán említik meg. A finnországi Åland-szigetek sokkal élénkebb téma Oroszországban, nemcsak a közelmúlt eseményei miatt, hanem a szigetcsoport bonyolultabb története miatt is, amelyet egyesek Moszkvában megpróbáltak kihasználni, és úgy vélik, hogy ezt most is megtehetik.
Az Åland-szigetcsoport 6700 kis szigetből áll, amelyek összterülete 1580 négyzetkilométer. Lakossága alig több mint 30 000 fő. A szigetlánc finn terület, de széleskörű autonómiát élvez, mivel lakossága túlnyomórészt svéd nyelvű és kultúrájú. A szigetcsoport 1856 óta demilitarizált terület, és ezt a státuszt 1921-ben megerősítették, amikor a Népszövetség Finnországot szuverén államnak nyilvánította, de az ålandiaknak nagyrészt megadta azt az autonómiát, amelyet jelenleg is élveznek. Ezt a megállapodást erősítette meg egy 1940-ben Finnország és a Szovjetunió között létrejött megállapodás, amely Moszkvának jogot adott arra, hogy konzulátust tartson fenn Marienhamnban, az Åland-szigetek fővárosában. A konzulátus még mindig létezik, és az elmúlt évtizedben vitákat váltott ki, mivel sok finn az orosz agresszió előszobájának tekinti, és a bezárását követeli.
Finnország NATO-tagsága és a kapcsolatok megromlása Putyin teljes körű ukrajnai inváziója miatt egyre több finn követeli, hogy Helsinki egyoldalúan szüntesse meg az Aaland-szigetek demilitarizált státuszát, és egy esetleges orosz lépés elleni védekezés céljából állomásoztassa ott saját hadereje és NATO-országok csapatait. Közéjük tartozik Tomi Lounema finn védelmi elemző, aki szerint a finn és nyugati csapatok hiánya az Åland-szigeteken „biztonsági vákuumot” teremtett, amelyet Moszkva kihasználhat.
Helsinki eddig ellenállt ennek. Augusztus 13-án, egy marienhamni látogatás során Alexander Stubb finn elnök kijelentette, hogy nem lát okot a szigetek demilitarizált státuszának megváltoztatására. Moszkva kétségtelenül üdvözölni fogja álláspontját, de nem valószínű, hogy ez elhallgattatja a Lounemához hasonló finnek azon követeléseit, hogy szüntessék meg a sziget demilitarizált státuszát, és finn csapatokat állomásoztassanak ott. A bírálók valószínűleg továbbra is riadót fognak fújni, különösen akkor, ha a kelet-nyugati szakadék Putyin háborúja miatt elmélyül, vagy ha Moszkva megpróbálja diplomáciai célokra használni az Åland-szigeteken lévő konzulátusát. Ilyen körülmények között Helsinki megváltoztathatja álláspontját. Mindazonáltal, bárhogy is alakuljon, az Åland-szigetcsoport Gotlanddal együtt már most úgy tűnik, hogy nemzetközi tűzfészekké válik. Ennek oka lehet, hogy eddig a Nyugaton általában sokkal kevesebb figyelmet kaptak, mint Moszkvában – és továbbra sem kapnak sokat.
Bonyolítja a helyzetet, hogy – bár forrásom nem írja – Åland és Bornholm már állt orosz megszállás alatt, ugyanis Åland korábban a Finn Nagyhercegség része volt, Bornholmot pedig 1945-46-ban a szovjet csapatok tartották megszállva. Ennek magyar vonatkozása is van: az ott tartózkodó magyar alakulatok tagjai (akik voltaképpen csak munkaszolgálatot láttak el, mivel a németek nem bíztak bennük) hadifogolyként Szibériába kerültek és ott többségüknek nyomuk veszett – voltaképpen nincs is tudomásom olyanról közülük, aki hazakerült, de nem zárható ki, hogy akadt, aki túlélte. De az orosz propaganda hivatkozhatna – még ha igaztalanul is – az „orosz földek összegyűjtésére és visszaszerzésére”, akkor is, ha egyetlen orosz sem él ezeken a szigeteken.
Mindenesetre egy nyílt támadás NATO-tagállamok területe ellen nagyon komoly következményekkel járna. A legkomolyabbakkal – és senki se érveljen azzal, hogy a balti szigetek nem érnek meg egy komoly konfliktust Oroszországgal, ugyanis Moszkva úgy gondolkodik, hogy „ma Gotland, holnap Stockholm, ma Bornholm, holnap Koppenhága”. Másfelől pedig az orosz Balti Flotta sem legyőzhetetlen. Kérdés az is, hogyan tudna kezelni a Kreml egy kétfrontos háborút, hiszen az egyfrontossal sem bír.
Egy, a balti szigetek elleni orosz támadás mindenképpen teljesen új geopolitikai helyzetet teremtene. Az a neve az ilyen helyzetnek, hogy világháború.
Szele Tamás
