Szele Tamás: Oroszország és az árulók

Tudom, hogy foglalkoztam már a TENET-üggyel, de most érdemes újból elővenni, mert olyan információk kerültek elő, melyek változtatnak a helyzeten: most már bizonyos – legalábbis a Jamestown Alapítvány szerint – hogy Oroszország a nyugati államokban (és egyelőre mi is ezekhez tartozunk) fizetett árulók útján próbál helyi befolyást szerezni. Hát lássuk csak, mik derültek ki.

Szeptember 13-án az Egyesült Államok szankciókat vezetett be három szervezet és két magánszemély ellen az orosz állam által finanszírozott RT (korábban „Russia Today”) dezinformációs csatornával való kapcsolatuk miatt, mivel az beavatkozott Moldova szuverén ügyeibe az ország október 20-i választásai előtt. Ezt megelőzően, szeptember 4-én az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a fent említett RT, valamint a MIA Rosszija Szegodnya, a RIA Novosztyi, a Szputnyik és a németországi székhelyű Ruptly ügynökség ellen. Szintén szankciókkal sújtották többek között az orosz propagandistát és az RT főszerkesztőjét, Margarita Szimonjant és helyetteseit, Elizaveta Brodksját, valamint Anton Anyiszimovot. Az Egyesült Államok hatékonyan vette át a szövetségesek és hasonlóan gondolkodó nemzetek, például az Egyesült Királyság és Kanada nemzetközi koalíciójának irányítását az orosz dezinformációs erőfeszítésekkel szembeni fellépésben. Ez a küzdelem azonban nehéz lesz. Miután begyakorolta (és tökéletesítette) képességeit, Oroszország a világ egyik első osztályú dezinformációs forrásává vált, amely a legfrissebb példák alapján egyre ügyesebb, kidolgozottabb és a helyi igényekhez igazodik.

Az észak-amerikai közönséget célzó új dezinformációs törekvéseiben Oroszország látszólag új megközelítést választott. Az úgynevezett „beágyazott” propagandát alkalmazza, tehát egyre inkább a helyi hangokat használja fel, hogy hihetőbbnek és hitelesebbnek tűnjön. Az RT és más orosz dezinformációs csatornák két munkatársát, Konsztantyin Kalasnyikovot és Jelena Afanaszjevát azzal vádolják, hogy 10 millió dollárt adományoztak a nashville-i székhelyű Tenet Mediának. A rendelkezésre álló információk szerint a 2023-ban alapított Tenet Media több mint 2000 videót készített, amelyek mintegy 16 millió megtekintést értek el. A bloggerek és a cég alapítói – köztük Tim Pool, Benny Johnson, David Rubin, Matt Christiansen és Lauren Southern (kanadai állampolgár) – elsősorban az Egyesült Államokra és annak hazai társadalmi-gazdasági problémáira, például a bevándorlásra és az inflációra koncentrálnak tudósításaikban. Azt állítják, hogy ezeket a kihívásokat súlyosbítja az Egyesült Államok jelenlegi külpolitikája, különösen az Ukrajnának nyújtott támogatás, amely szerintük arra késztette a politikusokat, hogy figyelmen kívül hagyják a belpolitikai kérdéseket. Figyelemre méltó, hogy a Tenet Media által terjesztett beágyazott propaganda és dezinformáció figyelmet keltett és támogatásra talált az amerikai pénzügyi és üzleti elit képviselői körében. A multimilliárdos Elon Musk, az X (korábbi nevén Twitter) közösségi médiaplatform tulajdonosa például legalább 60 alkalommal posztolt újra a csatorna tweetjeit.

Kiderült, hogy a Tenet Media-t (legalábbis részben) az RT fizette a tartalmakért Kalasnyikov és Afanaszjeva révén. Ez bizonyítékot szolgáltat arra az elméletre, hogy az RT külföldön „titkos” dezinformációs projektek szponzorálásával foglalkozik, hogy befolyásolja a külföldi állampolgárok véleményét. Amint azt maga Szimonjan is elárulta: „Az ilyen projekteken (mint a Tenet Media) keresztül az RT, amelyet kiutasítottak a nyugati országokból, továbbra is befolyásolja a nyugati közvéleményt”.

Az orosz soft power másik példája a médiában az orosz-kanadai dokumentumfilm-rendezőnő, Anasztaszija Trofimova filmje, aki alkalmanként együttműködött az RT-vel. Az „Oroszok háborúban” című hírhedt dokumentumfilmje jelentős vitákat váltott ki a nyugati médiában. A filmet – amely az orosz katonákat az ukrajnai háború „megtévesztett áldozataiként”, Oroszország Ukrajna elleni agresszióját pedig „testvéri konfliktusként” próbálja bemutatni – először a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be augusztus 28. és szeptember 7. között. Míg Európában vetítették, Észak-Amerikában egészen más volt a fogadtatása. Kanadában a helyi ukrán diaszpóra (az Ukrán-Kanadai Kongresszus), a kanadai politikai döntéshozó közösség, ukrán tisztviselők és a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői nyomására közösen úgy döntöttek, hogy nem vetítik a filmet. Később, amikor kiderült, hogy a filmet részben a Canada Media Fund (CMF) finanszírozta – amely állítólag 340 000 kanadai dollárt különített el a filmre –, a botrány tovább fokozódott.

Annak ellenére, hogy Trofimova azt állította, hogy a film forgatása során nem működött együtt sem az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB), sem az orosz védelmi minisztériummal, sem a biztonsági szakértők, sem a neves filmesek nem hisznek az állításainak. Ő és stábja hét hónapot töltött a frontvonalon az úgynevezett Luhanszki és Donyecki Népköztársaságok területén, később pedig Oroszországba utazott, hogy lefilmezze az Ukrajnában megölt katonák sírjait. Hihetetlennek tűnik, hogy egy külföldi állampolgár (egy úgynevezett „barátságtalan országból”) hét hónapot tölthetett egy háború frontvonalán, majd később Oroszországban temetéseket filmezhetett az orosz védelmi minisztérium kifejezett engedélye nélkül – amint azt Alekszandr Rodnyanszkij ukrán filmrendező egy interjúban elmondta:

„A filmen szereplők abszolút többsége orosz szerződéses katona (kontraktnyik), akik nem is titkolják, hogy pénzért jöttek Ukrajnába harcolni. Miután a rendező kamerával ment közéjük, szolidaritást vállalt velük. Egy újságíró, aki katonának öltözik, harcossá válik. Gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy sikerült neki Limanyból Bahmutba, a nagy intenzitású harci zónába utaznia a védelmi minisztérium előzetes engedélye nélkül. Ő ezt tagadja. Én azonban nem hiszek neki.”

Rodnyanszkij azzal érvelt, hogy miután megnézte ezt a filmet, úgy tűnik, hogy ez egy „soft power elem”, amelyet az orosz Honvédelmi Minisztérium rendelhetett meg.

Trofimova egyéb nyilatkozatai kevéssé támasztják alá állításait, miszerint nem kötődik orosz szervezetekhez. Például egy interjúban azt állította, hogy az orosz katonák „normális, humorérzékkel rendelkező srácok”, és hogy „nem látott semmilyen háborús bűntettet”, amelyet az orosz fél követett el Ukrajnában. Azt is kijelentette, hogy „egyik felet sem támogatja” a háborúban. Azok a közéleti személyiségek, akik ezt a megközelítést követik, az esetek többségében Oroszországot támogatják, de nem akarják nyilvánosan felfedni álláspontjukat, mert „bármelyik fél” támogatása azt jelenti, hogy „háborúpártiak”. Ráadásul Trofimova, amikor azt magyarázta, hogy miért viselt orosz katonai egyenruhát, azt állította, hogy „egy orosz dandár parancsnoka kényszerítette az egyenruha viselésére, hogy a »mieink« (szvoj, a mondat alanyára utaló orosz birtokos névmás) közül valaki véletlenül se lője le”.

A Covid utáni korszakot a gazdasági lassulás és a különböző társadalmi-gazdasági és politikai kérdésekkel kapcsolatos növekvő belpolitikai polarizáció jellemezte mind az Egyesült Államokban, mind Nyugat-Európában. Oroszország ezeket a különbségeket a nyugati médiában folytatott rejtett befolyásolási műveletekkel igyekszik kihasználni. Hogy hitelesebbnek tűnjön, Oroszország a jövőben valószínűleg több „helyi hangot” fog használni narratívájának népszerűsítésére. Ezek közé tartozhatnak az Egyesült Államok vagy Kanada született vagy honosított állampolgárai, akiknek a kommentárja kevésbé volna kétséges az észak-amerikai célközönségnek nyújtott információk hitelessége szempontjából.

Kelet-Európát már szerintem nem is érdemes elemezni: mifelénk fel sem merül sokak számára, hogy kétségbe vonja az orosz propagandát. Igaz, nálunk nem is indulnak eljárások az ilyen figurák ellen – vajon miért?

 

Szele Tamás

Oszd meg másokkal is!

Ajánlott olvasnivaló:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük