Afganisztán létezése tagadhatatlan, ezzel szemben kormányzata elfogadhatatlan minden civilizált ember számára. Most mégis úgy néz ki, hogy a tálibok lassan, de biztosan szereplőivé válnak a nemzetközi diplomáciai életnek – egyelőre mellékszereplők, de minden erejükkel azon dolgoznak, hogy legalább egyes államok elfogadják a rezsimjüket. Erről közölt figyelemreméltó tanulmányt a The Insider.
2024 novemberében a tálib terrorista mozgalom küldöttsége először vett részt egy jelentős nemzetközi ENSZ-rendezvényen, azaz a COP29 klímacsúcson. Egyre több állam veszi fel fokozatosan a kapcsolatot az afganisztáni tálib rezsimmel, különösen a regionális szomszédaik. Afganisztán kapcsolatokat épít ki Indiával, Kínával és a közép-ázsiai országokkal. Oroszország is elkötelezett a kétoldalú együttműködés fejlesztése mellett, amint azt Szergej Sojgu bejelentette, miután november 25-én egy orosz delegáció Kabulba látogatott, november 26-án pedig törvényjavaslatot nyújtottak be az Állami Dumában a tálibok oroszországi terrorista minősítésének feloldásáról. Viszont a tálibok szélesebb körű nemzetközi elismerését akadályozza a mozgalmon belüli megosztottság.
El nem ismertek, de nem elszigeteltek
2024-ben a tálib terrorista mozgalom először vehetett részt egy nemzetközi ENSZ-rendezvényen. November 10-én megérkezett egy tálib küldöttség az azerbajdzsáni COP29 klímacsúcsra, amelyet Matiul Haq Khalis, az afganisztáni Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség vezetője vezetett, bár csak megfigyelőként vettek részt a rendezvényen.
A tálibok afganisztáni uralmát a világ egyetlen országa sem ismeri el. Ennek fő oka a mozgalom legfőbb vezetőjének, Haibatullah Akhundzadának a rendelkezései, amelyek megtiltják a nőknek a felsőoktatást, korlátozzák a munkavállalási jogaikat, és nagyon szigorú öltözködési és viselkedési normákat írnak elő számukra – egészen addig, hogy megtiltják nekik az egymásközötti beszédet is. Kabult az etnikai és felekezeti sokszínűség hiánya miatt is bírálták, mivel a tálib kormányban a szunniták és a pashtuk foglalják el a helyek többségét, míg a síiták és más nemzetiségűek kisebbségben vannak, és többnyire csak alacsonyabb beosztás jut nekik.
Bár még egyetlen külföldi kormány sem döntött úgy, hogy hivatalosan elismeri a tálibokat, a közép-ázsiai térségben Afganisztán legtöbb szomszédja már kapcsolatokat létesített Kabullal, és lépéseket tett az esetleges elismerés irányába. Ez ellentétben áll a Nyugat álláspontjával, amely kerül minden olyan lépést, amely a tálib rezsimhez való közeledésként értelmezhető.
Kína oldalán
Kína ment a legmesszebbre a tálib rezsim diplomáciai elismerésében, nagyköveteket váltott Afganisztánnal és befektetéseket eszközölt az országban. A kínai kormány egyértelműen szeretné elnyerni Kabul kegyeit.
2024. október 24-én Zhao Sheng, Kína afganisztáni nagykövete bejelentette, hogy Kína vámmentességet biztosít az országnak az építőipari, valamint az energia- és a fogyasztói ágazatban. Korábban ilyen kedvezményeket csak olyan alacsony jövedelmű országok kaptak, amelyek hatóságait Peking hivatalosan elismerte. Kína beleegyezett abba is, hogy Afganisztánt bevonja az „Egy öv, egy út” kezdeményezésébe.
Kína érdekelt az afganisztáni bányászatban, különösen a hatalmas lítiumkészletek kitermelésében. A tálibok még nem írtak ki pályázatot az ásványkincs bányászatára. Ez részben egy ilyen eljárás előkészítésének nehézségei miatt van így, de az is valószínű, hogy a tálibok megpróbálják majd követelni, hogy a kitermelő fél hivatalosan ismerje el a rendszerüket. A kínai kormány nyíltan bátorítja az afganisztáni befektetéseket – kínai vállalatok már bányásznak aranyat, rezet és olajat az országban.
Ha gazdaságról és/vagy üzletről van szó, a tálibok nem vonzódnak az elszigetelődéshez. Üdvözlik a külföldi befektetéseket, mert felismerték, hogy Afganisztánnak nincs meg a technológiája és nincsenek meg az erőforrásai ahhoz, hogy saját erőből nagyszabású bányászatot folytasson. Kabul elsődleges indítéka, legalábbis rövid távon, a bevételek növelése.
Az iráni tengely
Afganisztán legtöbb regionális szomszédja követi Kína példáját, de meglehetősen óvatosan. Az ENSZ által szponzorált, 2024. február 18-19-én Dohában tartott találkozón a tálibok a nyugati országok ellenséges lépésének tekintették az ENSZ afganisztáni különmegbízottjának kinevezésére vonatkozó tervet. A tervvel szembeni ellenvetéseket Kína és két másik ország, Oroszország és Irán is támogatta.
A következő hónapokban Irán aktívabban közeledett a tálibokhoz. Egyes iráni diplomaták még a dohai találkozó előtt nyíltan meghívták a tálibokat, hogy csatlakozzanak az úgynevezett „Ellenállás Tengelyéhez”. A meghívást visszautasították, de a tálib kormányon belüli források szerint nézeteltérések vannak Akhundzada legfelsőbb vezető frakciója – amely az Iránhoz való közeledést támogatja – és a kabinet között, amelynek többsége ezt ellenzi.
Irán júliusban megválasztott új reformkormánya kevéssé szimpatizál a tálibokkal, de az ország külpolitikáját nagyrészt az Iszlám Forradalmi Gárda és Ali Khamenei ajatollah irányítja. Úgy vélik, hogy a Közel-Keleten növekvő káosz közepette Iránnak baráti kapcsolatokat kell fenntartania Afganisztánnal.
A barátságos Oroszország
Moszkva az eliten belüli megosztottság miatt szintén nehezen alakít ki hosszú távú politikát Afganisztánnal kapcsolatban. Az orosz diplomaták, különösen az elnök afganisztáni különmegbízottja, Zamir Kabulov, régóta a tálibokkal való szoros együttműködést támogatják, abban a reményben, hogy ettől Kabulban megszakadnak a nemzetközi dzsihadista csoportokkal való kapcsolatok. A biztonságpolitikai illetékesek körében viszont széles körben elterjedt az a nézet, hogy a tálibokban nem lehet megbízni, mivel nem valószínű, hogy teljesen szakítani fognak a dzsihadistákkal.
Putyin sokáig ingadozni látszott ezen álláspontok között. Oroszország már 2022 márciusában akkreditált egy tálib diplomatát Moszkvában, de az orosz diplomácia még 2023-ban is azzal küzdött, hogy egyenlő távolságot tartson a tálibok és a Nemzeti Ellenállási Front között, amely az 1990-es években Oroszország által támogatott tálibellenes Északi Szövetség utódja.
Úgy tűnik, Oroszország most támogatja a tálibok és a tádzsik kormány közötti tárgyalásokat, amelyek célja a két ország közötti kapcsolatok normalizálása. Ha megállapodásra kerül sor, a Nemzeti Ellenállási Front valószínűleg elveszíti azt a képességét, hogy tádzsik területről tevékenykedjen.
Moszkva a közelmúltban más jelét is adta a Kabulhoz való közeledésnek. Májusban egy tálib küldöttséget hívtak meg egy kazanyi gazdasági konferenciára, júniusban pedig egy szentpétervári fórumra. Az oroszok általában véve örülnek annak, hogy a tálibok az Afganisztánban állomásozó üzbég és tádzsik dzsihadista csoportok semlegesítése érdekében küzdenek. Az Üzbegisztáni Iszlamista Mozgalom 2023-as veresége után a Dzsamaat Ansarullah tádzsik csoport következik.
Egy másik 2024-es esemény, amely valószínűleg hozzájárult Moszkva Kabulhoz való közeledéséhez, az áprilisi támadás volt a Crocus City Hall ellen. Miután megpróbálták Ukrajnát hibáztatni a támadásért, az orosz nyomozók végül elismerték, hogy valójában az Iszlám Állam állt a támadás mögött. Ez politikai döntés lehetett: ha Moszkva együtt kíván működni a tálibokkal az ISIS-K elleni harcban, akkor hasznos lépés a Crocus elleni támadásban játszott szerepének elismerése.
2024 őszére a Kreml megkezdte a tálibok törlésének előkészítését a terrorszervezetek listájáról: November 26-án benyújtották az erre vonatkozó törvényjavaslatot az Állami Dumának. Ez azonban nem jelenti rendszerük automatikus elismerését. Moszkva csatlakozott a tálibok bírálatához a nőkkel kapcsolatos politikájuk és a hatalmi egyenlőtlenségek miatt. Talán még ennél is fontosabb, hogy a mozgalom hatalmának elismerése megfosztaná a Kremlt a Kabulra gyakorolt befolyásának nagy részétől. Kínával ellentétben Oroszország nem tudja befektetésekkel megnyerni a tálibokat.
Jó és rossz szomszédok
A közép-ázsiai kormányok többnyire megpróbáltak konstruktív módon kapcsolatba lépni a tálibokkal. Ez különösen igaz Türkmenisztánra és Üzbegisztánra, valamint Kazahsztánra, amely 2023 decemberében úgy döntött, hogy törli a tálibokat a terrorista szervezetek listájáról. Az egyetlen ország, amely kezdetben elutasította a kapcsolatfelvételt Afganisztánnal, Tádzsikisztán volt, de most tárgyalásokat folytat a tálibokkal a kapcsolatok normalizálásáról.
Tádzsikisztánt a tárgyalásokra a tálibokkal szembeni ellenállás kudarca és az anyagi haszon kilátása egyaránt motiválja. A „Nemzeti Ellenállási Front”, amelyet Tádzsikisztán 2021 óta támogat, nem tudott jelentős eredményeket elérni. Eközben már majdnem készen áll az új afganisztáni adatkábel-hálózat az elindításra, és csak a két kormány közötti nézeteltérések akadályozzák a befejezést. Kabul és Dusanbe is jelentős előnyöket remélhet a hálózat elindításától.
A két fél most tárgyalásokat folytat arról, hogy az ellenzéki csoportoknak tilos legyen mindkét országban tevékenykedniük, és keresik a módját annak is, hogy a tálib rezsim hozzáférjen a hálózat finanszírozásához. Megvitatják egy olyan alap létrehozásának lehetőségét, amelybe addig lehetne befizetni a hozzájárulásokat, amíg a tálibok nem férnek hozzá, vagyis valószínűleg a rezsimjük diplomáciai elismeréséig.
Még India is meglehetősen baráti kapcsolatokat ápol a tálibokkal, pedig korábban támogatta az afganisztáni szekuláris kormányt. Ironikus módon Pakisztán ápolja a térségben a legrosszabb kapcsolatokat a tálibokkal, holott egykor a mozgalom egyik leglelkesebb támogatója volt. Annak ellenére, hogy Kabul komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a pakisztáni tálibok ne támadják meg a hatóságokat, és megpróbált közvetíteni az Iszlámábáddal folytatott tárgyalásaikban, a helyzet csak romlott.
Az afgán migránsok kiutasítása az országból és az afgán területre mért légicsapások sok afgán, különösen a pashtuk számára gyűlölet tárgyává tették Pakisztánt. Jelenleg a tálibok vezetésében senki sem látja értelmét annak, hogy a mozgalom pakisztáni részét támogassák.
A Nyugat sem teljesen közömbös
A nyugati országok esetében más a helyzet. Kabulban egyetlen európai vagy amerikai nagykövetség sem működik. Jelenleg csak az Európai Uniónak van képviselete Afganisztán területén, de az egyes tagállamainak nincs.
Ennek ellenére az európaiak aggódnak amiatt, hogy az ország gazdaságának összeomlása esetén újabb migrációs hullám indulhat meg Afganisztánból. Egyre több segélyprojekt érkezik Afganisztánba. A Világbank például 2024 februárjában úgy döntött, hogy feloldja az afgán pénzek zárolását. A tálib miniszteri kabinet legtöbb tagja a Nyugathoz való közeledést támogatja, hogy megkapják a szükséges segítséget, és hogy ellensúlyozzák a szomszédok, például Kína gyorsan növekvő befolyását. Az amerikaiakkal való kapcsolatfelvételi kísérletek rendszeresek, de ugyanilyen rendszeresen meghiúsítják őket a Nyugathoz való közeledés ellenzői, leginkább maga Akhundzada.
Belharcok
A tálibok belső megosztottsága továbbra is jellemző a rezsimre. A tálibok soha nem voltak képesek alkotmányt vagy ahhoz hasonló alapokmányt készíteni, amely meghatározta volna a hatalom elosztását Afganisztánban. A kabuli kormány legtöbb tagja hajlandó elismerni Haibatullah Akhundzada szerepét az iszlám törvények afganisztáni végrehajtásának felügyeletében, de maga a vezető és támogatói ragaszkodnak ahhoz, hogy a végrehajtó hatalom és a biztonsági erők feletti ellenőrzés az ő kezébe kerüljön.
2021-2022-ben Akhundzada pozíciója nagyon gyenge volt, és nem volt módja arra kényszeríteni a tálibokat, hogy engedjenek az akaratának, ezért az iszlám joggal kapcsolatos megbízhatóságát (amelyet a tálibok soraiban senki sem vitat) arra használta fel, hogy aláássa ellenfeleinek a nyugati országok felé irányuló kezdeményezését. Támadást indított a nők jogai ellen, jól tudván, hogy ez megakadályozhat bármilyen tárgyalást a nyugati diplomatákkal. 2023 és 2024 között Akhundzadának sikerült megszilárdítania hatalmát, de a csoporton belül még mindig jelentős a személyes uralmát ellenzők aránya.
A nézeteltérések azonban nem akadályozták meg a tálibokat abban, hogy lépéseket tegyenek a gazdaság stabilizálása és az államapparátus működtetéséhez szükséges elegendő bevétel biztosítása érdekében, amit mindenki fontosnak tekint. A csoport bevételei körülbelül évi 2,5 milliárd dollárra emelkedtek, bár még ez is alig elegendő az állam működőképességének fenntartásához. A közszolgálat struktúrája nagyrészt változatlan maradt, viszonylag kisebb változásokkal és tálibok kinevezésével a kulcspozíciókban. A tálibok prioritásként kezelték az állami hadsereg újjáépítését. Létrehoztak egy Különleges Gárdát, amelyet közvetlenül Akhundzada irányít, és visszaállították az 1996 és 2001 között, a tálibok első uralma idején működő bűnügyi rendőrséget.
A kabinet a monarchiát (amelyet Afganisztánban 1973-ban eltöröltek) tekinti az új kormányzati rendszer modelljének. Akhundzada és támogatói a maguk részéről úgy tűnik, hogy egy új típusú, részben az Iráni Iszlám Köztársaság által inspirált rendszerre törekszenek, még ha tagadják is, hogy erre törekednének. Ezek a különbségek megnehezítik a nyugati országok számára, hogy miként viszonyuljanak az új rezsimhez, még akkor is, ha egyértelműen a pragmatikus tálibokat részesítik előnyben Akhundzadával és támogatóival szemben.
Mivel a nyugati társadalmakban nem népszerű a tálibok iránt való bármiféle elköteleződés, sem Európa, sem az Egyesült Államok nem próbált meg a mozgalmon belüli tárgyalások hívei ellen fellépni, így a kezdeményezést Kína és Afganisztán más szomszédai ragadták magukhoz.
Nos, így jutnak be a diplomácia színpadára a legsötétebb fanatizmus képviselői: Kína kinyitja nekik az ajtót, a közép-ázsiai országok beengedik őket, Irán kokettál velük (bár időnként véres összecsapások zajlanak az afgán-iráni határon), Oroszország szövetkezni próbál velük, és mire felébredünk, már Európa kapuit döngetik.
Vigyázzunk tehát: a tálibok már a spájzban vannak.
Szele Tamás
