Ahhoz már régóta hozzászokhattunk, hogy Oroszországban minden másképpen van. Mármint nem másképp, mint a világ többi részén, hanem a valósághoz képest is másképp. Náluk nem ritka, hogy az öngyilkos harminckétszer hátba lövi magát, mielőtt kiugrik az ablakon, melyet kívülről gondosan becsuk maga után, mint Majakovszkij elvtárs, nem ritka az sem, hogy a hősből áruló lesz, az árulóból hős, a fából meg vaskarika, voltaképpen erről szól az egész orosz történelem.
Most éppen – a CEPA tudósítása szerint – azt próbálják meg bemagyarázni a széles nagyközönségnek, hogy Kirillov altábornagyot nem az ukrán titkosszolgálat ölte meg a hét elején (pedig ők még vállalták is), hanem a brit MI6. De legalábbis volt közük a dologhoz. Lássuk csak, hogy is van ez?
Két dolog vált világossá azóta, hogy Igor Kirillov altábornagyot, az orosz sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi erők vezetőjét december 17-én Moszkvában egy robbantásos merénylettel meggyilkolták.
Az első az, hogy az ukrán hírszerző szolgálat ölte meg. Bizonyos, meg nem nevezett bennfentesek állítólag magukra vállalták a felelősséget, azzal érvelve, hogy Kirillov háborús bűnös és „legitim célpont” volt. Oroszország teljes körű inváziója egy sor olyan merényletet váltott ki orosz területen, amelyeket Kijev ügynökeinek tulajdonítottak vagy ők maguk is nyíltan vállalták azokat.
A második, hogy a Kreml ezt a tényt kényelmetlen bosszúságnak tekinti. Akárcsak a Crocus City Hall koncertterem márciusban iszlamista terroristák által elkövetett megtámadása esetében, az orosz állam kétségbeesetten igyekszik nem elszalasztani egy jó propaganda-lehetőséget. És talán azért is, hogy letagadja kínos sebezhetőségét. Márciusban az ISIS-K magára vállalta a felelősséget a mészárlásért, ennek ellenére minden áron Ukrajnára akarták bizonyítani a támadást, az ISIS-K ügyében alig nyomozott az FSZB – persze ukrán nyomot még erőszakkal sem találtak. Ha egyszer nem volt…
Valósággal sorban állnak a Kreml szócsövei, hogy „exkluzívan” felfedjék a gyilkosság mögötti sötét igazságot – úgy tűnik, szerintük a britek ölték meg Kirillov altábornagyot. Egybehangzóan a mindenütt jelenlévő „angolszászokat” hibáztatják, ez ugyanis Oroszország kedvelt kódszava a londoni hírszerzőkre.
A Telegram-csatornáján közzétett videóban Andrej Guruljev, az Állami Duma képviselője arra szólította fel Oroszországot, hogy Kirillov halálára válaszul mérjen csapást a Nyugatra. Mint mondta:
„A mi világunkban már nincsenek szabályok. Ellenségeink csak az erő nyelvén értenek. Mi pedig az erőbe vetjük fő reményeinket. Csapásokat kell mérni az angolszász illetékesekre. Függetlenül attól, hogy ki hajtotta végre a merényleet, azt az angolszászok rendelték meg. Kemény válaszra van szükség, nem látok más lehetőséget – csak az erő demonstrációját.”
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnököt, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettesét felháborította a Times című londoni napilap egyik vezércikke, mert az Kirillov megölését jogos védelmi cselekménynek minősítette.
„Lehetetlen figyelmen kívül hagyni a The Times-t. A gazemberek vezércikkükben a Kirillov és helyettese elleni terrortámadást „jogos védelmi cselekménynek” nevezték” – írta Medvegyev. Azt állította, hogy a Times újságírói és a NATO-tisztviselők mostantól legitim katonai célpontok lesznek az orosz fegyveres erők számára.
A gyilkosság napján az állami televízió műsorvezetője, Vlagyimir Szolovjov nem jelent meg reggeli rádióműsorában. Kirillov halála annál is inkább fájt a moszkvai propagandistáknak, mert a tábornok szoros kapcsolatban állt a prominenseikkel, akik azzal büszkélkednek, hogy rendszeresen összejárnak az orosz katonai elittel. Így lehet, hogy a testőrök különösen óvatosak voltak Szolovjov biztonságával kapcsolatban, aki közismerten paranoiás, és gyakran panaszkodik arra, hogy hazai ellenfelei nyilvánosan tárgyalnak tartózkodási helyéről, valamint autóinak márkájáról és modelljéről. Mind ő, mind az RT vezetője, Margarita Szimonjan elismerték, hogy a Roszgvargyija által biztosított személyes védelmet élveznek, amit viszont Kirillov, a háromcsillagos tábornok nem kapott meg.
Szolovjov azonban még aznap visszatért az Este Vlagyimir Szolovjovval című műsorába, hogy elárulja, hogy egy nappal a merénylet előtt beszélt Kirillovval, és később felkereste a feleségét, hogy megbeszéljék a történteket. A műsorvezető megdicsérte a tábornok özvegyét, amiért egyetlen könnycseppet sem ejtett a tábornok halálhírére.
Ő is az angolszászokat hibáztatta. Szolovjov azt állította:
„Nem véletlen, hogy a britek szankcionálták őt. Féltek tőle! Nem hiszem, hogy Ukrajna terrorcselekményt hajtott volna végre. Nem, természetesen nem. Igor Anatoljevics nemrég felhívott engem, és gúnyolódott azon, hogy a britek szankciókat hoztak ellene. Ez egy klasszikus brit merénylet. Láthatja, hogy ez a brit különleges szolgálatok jellegzetes húzása”.
A 60 perc című állami televíziós műsorban megjelent Igor Korotcsenko katonai szakértő azzal érvelt, hogy Nagy-Britannia valószínűleg úgy vett részt a gyilkosságban, hogy a moszkvai brit nagykövetségen állomásozó ügynökein keresztül kémkedett Kirillov után. Az MI6-et és a brit katonai hírszerzést hibáztatta azért, hogy megállapították Kirillov tartózkodási helyét, és ezt az információt eljuttatták Kijevbe. Korotcsenko azt mondta: „Egyértelműen látjuk az angolszászok keze nyomát”. (Ez egy régi orosz rögeszme, amely a 18. századig nyúlik vissza, de az orosz kémek alapvető hiedelme is, akik a fiatal Szovjetunió elleni brit hírszerzési akciókra hivatkoznak.)
Ebben az esetben Oroszország legendás rögeszméje, mármint az, hogy mindenféle hazai és globális eseményért az „angolszászokat” okolja, egy másik dimenzióval is rendelkezik. Ahogy Szolovjov az esti műsorában felkiáltott: „Moszkvában nincs háború, ezért senki sem őrizte Kirillovot”.
De a háború mégis eljött. Ugyanazok a propagandisták, akik büszkén jósolták, hogy Ukrajnát napok vagy akár csak órák alatt könnyedén legyőzhetik, és az ukránokat állandóan állatoknak, rovaroknak és ostoba parasztoknak nevezték, akik képtelenek szembeszállni a hatalmas Oroszországgal, nem képesek elismerni, hogy inváziójuknak és az általa elszabadult kegyetlenségnek következményei vannak az elkövetőkre nézve.
A birodalmi gondolkodásmód, amely Oroszország szomszédait szerencsétlen és könnyen meghódítható bennszülöttekként kezeli, elhomályosítja azt a tényt, hogy a veszély sokkal közelebb van otthonához, mint Nagy-Britannia.
Az igazság az, hogy az ukránok egy rendkívül hatékony hírszerző szolgálatot fejlesztettek ki, amely képes Oroszország feltételezett acélszilárdságú biztonsági rendszerén belül hatékonyan dolgozni, és képes az állam szívéig hatolni. Nem csoda, hogy az orosz elit megpróbál olyan hazugságot kitalálni, amit könnyebb lenyelni – legalábbis nekik, maguknak könnyebb.
Minden jel arra mutat, hogy az orosz lélek képtelen elviselni a valóságot, amennyiben az nem felel meg tökéletesen az elképzeléseinek. Ezért aztán Oroszországban minden másképpen van. Sőt: minden egészen másképpen van másképp, mint máshol!
Abbahagyom, mielőtt belebolondulok. Sosem fogom megérteni az orosz lelket. Valószínűleg nem is lehet.
Szele Tamás
