Sok csodálatosat láttam én már, de olyan embert még egyet sem, aki nekem el tudta volna magyarázni az „orosz világ” fogalmának meghatározását. Mert már az is gonosz dolog volt, hogy ennek nevében megtámadták Ukrajnát, de ha Moszkva a szláv földeket akarja egyesíteni, akkor mi a fityfenét keres Szíriában vagy Afrikában? Tudom: pénzt, nem is keveset, de hogy indokolja ezt meg, miféle ideológiával?
Meglehetősen zavaros az ideológiai alap, legalábbis az ukrán Detector Media kutatása szerint. Akad benne a világon minden és néhány túlvilági elem is, de tény, ami tény:birodalmi terjeszkedést és rablóhadjáratokat meglehetősen nehéz feladat megindokolni. Lássuk akkor, hogyan próbálják megtenni mégis.
A jelenlegi orosz hatóságok által bemutatott ideológia nem egységes és nem következetes. A modern Oroszország az egységes és hivatalos ideológiai rendszer hiányát úgy kompenzálja, hogy eklektikus formulákat alkalmaz, amelyek különböző célcsoportokat céloznak meg, és amelyeket különböző célokra használnak. Ez a széttöredezett hivatalos ideológia nemcsak a rezsim belföldi legitimációjának eszközeként szolgál, hanem a Kreml nemzetközi ambícióinak alátámasztására is.
Az orosz propagandagépezet áttekinthetetlenségét Kirill pátriárka (Vlagyimir Gungyajev), az orosz ortodox egyház feje 2014-ben a következőképpen magyarázta:
„Az a célunk, hogy egyesítsük mindazt, ami történelmünk különböző korszakaiból a legjobb és legértékesebb, az ősi Rusz vallási eszméinek, az Orosz Birodalom állami és kulturális vívmányainak, a szovjet társadalomban meghirdetett szolidaritás és egyenlőség társadalmi imperatívuszának, valamint a posztszovjet Oroszországban az állampolgári jogok és szabadságjogok megvalósítására irányuló jogos törekvések nagyszerű szintézisében. Ez az ideológiai modell a „hit – igazságosság – méltóság – szolidaritás – államiság” képlettel írható le.”
Bár Putyin Oroszországa különbözik mind a Romanovok abszolút monarchiájától, mind a Szovjetunió szocialista rendszerétől, fogalmi keretei mind a birodalmi, mind a szocialista múlt régi kliséit kiaknázzák. Például az „ortodoxia – autokrácia – nacionalizmus” triász, amelyet I. Miklós kancelláriaminisztere, Szergej Uvarov gróf javasolt, a cár azon kötelezettségét indokolta, miszerint gondoskodnia kell az ortodox keresztényekről és általában a szlávokról, ezáltal kiterjesztve Oroszország aspirációit azokra a területekre, ahol ezek a keresztények éltek. A Szovjetunió bolsevik ideológiája egyetemes jellegű volt. Az elnyomott proletárok a világ bármely szegletében élhettek, és így a legerősebb szocialista állam – gyakran katonailag kikényszerített – befolyása nem ismert földrajzi határokat. Ma Moszkva ki próbálja használni a globális Dél vonzalmát a Szovjetunió antiimperialista retorikájához.
A célközönséghez hasonlóan Oroszország is különböző ideológiai konstrukciókat használ a különböző régiókban történő politikai beavatkozások és agresszió igazolására. Például a keleti szláv nemzetek körében a Kreml a „háromarcú szláv nemzet” (orosz, belarusz, ukrán) eszméjét népszerűsíti; a posztszovjet térségben a „Russzkij Mir” („Orosz Világ”) koncepcióját használja; a Nyugattal való konfrontáció racionalizálására a neo-eurázsiai ideológiai irányzatot használja, vagy Oroszországot „Igazi Európaként” állítja be. Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg, hogyan működnek ezek a kulcsfontosságú kortárs orosz fogalmak a gyakorlatban.
Csata az „Orosz Világért
A Szovjetunió összeomlása után Oroszország továbbra is felhasználta a posztszovjet országok orosz nyelvű közösségeit, hogy megőrizzék a Moszkvához fűződő kapcsolataikat. A 2000-es évek eleje óta a Russzkij Mir („orosz világ”) kifejezés egyre nagyobb teret nyer az orosz politikai diskurzusban, és különböző orosz filozófusok, politikusok és vallási személyiségek különböző módon hhatározzák meg ezt a fogalmat. Magyarul: senki sem tudja, mi ez, de mindenki tudja, hogy van. Az orosz hatóságok részéről a kifejezés egyik legkorábbi említése 2001-ben történt, amikor Vlagyimir Putyin a moszkvai Honfitársak Kongresszusának megnyitóján a következőképpen definiálta a „honfitárs” fogalmát:
„Ez szellemi önazonosság kérdése. Hiszen a Russzkij Mir fogalma történelmileg túlmutat Oroszország földrajzi határain és messze túlmutat az orosz etnikai csoport körén”.
A Honfitársak Kongresszusa az orosz diaszpórával fennálló kapcsolatok megszilárdítását tűzte ki célul. A rendezvényen megvitatott elképzelésekre építve megalakult az Orosz Honfitársak Nemzetközi Tanácsa. Ennek fő célkitűzései között szerepelt „az orosz nyelv és kultúra népszerűsítése külföldön” és „egy egységes orosz kulturális, információs és oktatási tér létrehozása”.
Ez azt jelentette, hogy Oroszország érdekelt minden országban, ahol az orosz nyelvet beszélik, és ahol orosz diaszpóra él. Ezt az érzést Putyin elnöksége elején Ljudmila Putina, az orosz elnök korábbi felesége fogalmazta meg, elég ékesszólóan: „Az orosz világ határai megegyeznek azokkal a határokkal, ahol az orosz nyelvet használják”. A nyelv ideológiai instrumentalizálása révén a posztszovjet államok az orosz térhódítás kockázatával találták szemben magukat.
Idővel a Russzkij Mir fogalom használata egyre expanzívabbá vált. A Szövetségi Gyűléshez intézett 2005-ös éves beszédében Putyin a Szovjetunió felbomlását „a legnagyobb geopolitikai katasztrófának” és az orosz nép tragédiájának nevezte, mivel „honfitársaink tízmilliói maradtak Oroszország határain kívül”. Míg a Russzkij Mir eredetileg az innovatív orosz gazdaság diaszpóraforrásokon keresztüli kiépítésének koncepciójaként született meg az 1990-es években, végül a Kreml eszközévé vált, amellyel geopolitikai érdekeit kívánja kifejezésre juttatni és befolyását akarja külföldon kiterjeszteni.
2007-ben Putyin rendeletére létrehozták a Russzkij Mir Alapítványt az orosz nyelv és kultúra nemzetközi népszerűsítésére. Az alapítvány honlapja szerint az alapítvány 39 országban működtet fiókokat. Ilyen fiókok működtek Ukrajnában is; például a Zaporizzsjai Regionális Államigazgatás honlapján egy hír még mindig említést tesz egy „orosz központ” megnyitásáról, amelyet a Russzkij Mir Alapítvány finanszíroz.
Egy, a Russzkij Mir Alapítvány weboldalán megjelent publikáció például egyenesen azt állítja: „Ukrajnában az orosz nyelv és általában minden orosz nyelvi központ elnyomása folyik”.
Az orosz nyelv használata végül a Kreml egyik nyilvánosan deklarált ürügye lett 2014-ben az Ukrajna elleni agresszió során, amikor Putyin megígérte, hogy „megvédi az ukrajnai orosz etnikumúakat és az ukrán lakosság azon részét, amely nemcsak etnikailag, hanem kulturálisan és nyelvileg is elválaszthatatlanul kötődik Oroszországhoz, és a tágabb értelemben vett orosz világ részének tekinti magát”.
A „Russzkij Mir” mint pravoszláv civilizáció
A „Russzkij Mir” (Orosz Világ”) kifejezést az Ukrajnában betiltott orosz ortodox egyház, konkrétan Vlagyimir Gungyajev (Kirill pátriárka), a Russzkij Mir egyik fő ideológusa kissé másként értelmezi. Koncepciójának középpontjában a keleti szláv népek egységének gondolata áll, amelyeket ő az „Orosz Világ magjának” nevez. Kirill pátriárka szerint az ukránok, belaruszok és oroszok „egy nép maradtak”, ami a „háromarcú szláv nemzet” orosz történelmi mítoszát jeleníti meg. Kirill pátriárka a Russzkij Mir három fő pillérének az ortodox hitet, az orosz nyelvet és kultúrát, valamint a közös történelmi emlékezetet tartja. Lényegében ott tekinti az orosz érdekeket érvényesnek, ahol az orosz ortodox egyház (ROC) befolyással bír, ahol az orosz nyelvet beszélik, és ahol az orosz történelmi mítoszok fennmaradtak.
Kirill pátriárka beszédeinek visszatérő motívuma a „Kijevi Keresztelőmedence” említése – Kijev városa, ahol a történelmi Rusz lakóinak megkeresztelése kezdődött. Erre a „kútra” úgy hivatkozik, mint „civilizációnk, kultúránk, hitünk forrására”. A „mi” szó használata hallgatólagosan az „oroszokra” utal.
A „kijevi keresztelőmedencéről” és az „egységes, háromarcú szláv nemzet” narratívájáról szóló mítoszok terjesztése révén az oroszok körében tartósan az a képzet alakul ki, hogy Ukrajna elválaszthatatlan Oroszországtól. Ezek a mítoszok, valamint a Russzkij Mir nemzetek feletti projektjének felépítése Oroszország legfőbb mozgatórugói annak érdekében, hogy közvetve vagy közvetlenül ellenőrizze az ukrán területeket. Ez az oka annak, hogy a ROC és Gungyajev Oroszország ukrajnai invázióját „szent háborúként” és „az »orosz nép« nemzeti felszabadító harcaként” emlegeti a „bűnöző kijevi rezsim ellen”.
Beszédeiben Gungyajev kifejezetten úgy határozza meg Oroszországot, mint „civilizációs államot, saját értékrenddel, társadalmi fejlődési mintákkal, társadalmi és kormányzati modellel”. Egyik beszédében szembeállította az „ortodox civilizációt” a Nyugattal, és a „modernitás legélesebb konfliktusának” nevezte a helyi civilizációk és a „radikális globalista projekt” – ami alatt a nyugati kultúrát és értékeket érti – közötti összecsapást. Ennek a konfliktusnak a feloldására Kirill pátriárka azt javasolja: kezdeményezzenek párbeszédet más lokális civilizációkkal, hogy „minden civilizáció úgy létezzen, hogy közben megőrzi identitását”. Ez az elképzelés azt sugallja, hogy a nyugati hegemónia ellen csak más nemzetekkel, különösen a „globális Dél” országaival való kapcsolatok kiépítésével lehet fellépni, végső soron egy többpólusú világ megteremtésére törekedve – ez a Putyin által gyakran hangoztatott célkitűzés is.
A Russzkij Mir expanziós alapjairól Kirill pátriárka kijelenti: „A határok szükségtelen akadályokat állítanak az orosz világ népei elé”. Így a Russzkij Mir vallási értelmezése eszközként szolgál Oroszország területi követeléseinek legitimálására, különösen Ukrajnával és Belarusszal szemben. Gungyajev retorikája a keleti szláv népek egyesítésének szükségességét is hangsúlyozza, amelyeket ő a „Szent Rusz” népeinek nevez. Oroszország „civilizációként” való megjelölését arra használja, hogy hangsúlyozza egyediségét, igazolja a Nyugattal való szembenállását, és a történelmi mítoszok útján arra törekszik, hogy az Orosz Birodalom és a Szovjetunió egykori területeit újraegyesítse a modern Oroszország égisze alatt.
Az utóbbi években az orosz politikai vezetők még ennél is militánsabbá váltak a Russzkij Mir fogalmának használata során. A volt orosz elnök és a Biztonsági Tanács elnökhelyettese, Dmitrij Medvegyev például 2024. december 13-án „A nemzeti identitásról és a politikai választásról: Oroszország és Kína tapasztalatai” címmel cikket írt az orosz külügyminisztériumhoz tartozó folyóiratba. Következtetéseiben Medvegyev ultimátumot intézett Ukrajnához: „Csatlakozzon Oroszországhoz, vagy tűnjön el teljesen a világtérképről”.
Medvegyev felszólította az ukránokat, hogy „hagyjanak fel az összorosz projekt elleni ellenállásukkal”. Az „összorosz projekt” kifejezés az egységes „háromarcú szláv nemzet” fogalmát implikálja. Putyin viszont egy 2024. december 20-i beszédében „az orosz világ ellen” meghirdetett háborúra utalt, bár nem részletezte, hogy ki hirdette meg ezt a háborút.
A Russzkij Mir koncepciójának azonban megvannak a maga korlátai. Míg részben propagandaként szolgál az ukrajnai katonai erő alkalmazásának igazolására – különösen a nemzetközi közönség egyes szegmensei vagy Ukrajnán belüli konkrét csoportok számára -, sokkal kevésbé hatékonyan magyarázza Oroszország katonai jelenlétét Szíriában vagy afrikai országokban. Ezekben az összefüggésekben Moszkva más ideológiai keretekre támaszkodik tettei igazolásához.
Az eurázsiai civilizáció felveszi a harcot a „Nyugat sátáni civilizációjával”
Az úgynevezett „eurázsiaiak”, különösen Alexander Dugin – Oroszország modern politikai rendszerének kulcsfontosságú ideológusa – filozófiája „különleges történelmi küldetést” tulajdonít Oroszországnak. Dugin szerint Oroszország nem egy európai állam, hanem egy különálló civilizáció, amely alapvetően szemben áll a Nyugattal. Azt állítja, hogy történelmileg a Nyugat Oroszországot „Európa karikatúrájának” tekintette, és ehelyett azt javasolja, hogy Oroszországot „szláv-ortodox civilizációként” vagy „Oroszország-Eurázsiaként” értelmezze.
Ez a jellemzés összhangban van az Orosz Ortodox Egyház (ROC) ideológiai rendszerével, amely hasonlóképpen vezető szerepet tulajdonít Oroszországnak a szláv nemzetek között. A Kremlnek ez alapot biztosít arra is, hogy az ukrán és fehérorosz földeket a történelmi területei részének tekintse.
Ugyanakkor a neoeurázsiai koncepció nem korlátozza Oroszország befolyási övezetét a keleti szláv népekre. Ha szükséges, a Kreml bármilyen geopolitikai érdekét igazolni tudják a neo-eurázsiaiak. Dugin például Oroszország 2015-ös szíriai beavatkozását a „síita tengely támogatásával indokolta, amely teljes mértékben megfelel a kontinentális logikának”. Végső soron filozófiája a globális konfliktusokat a kontinentális civilizáció (Oroszország) és a tengeri civilizációk (a liberális Nyugat) közötti küzdelemként határozza meg.
Filozófiai műveiben Dugin Oroszországra „állam-világként” hivatkozik, és ezt a kifejezést a már tárgyalt Russzkij Mirrel („Orosz Világ”) azonosítja. Dugin szerint a Russzkij Mir határai az Orosz Birodalom és a Szovjetunió egykori területeinek határaival egyeznek meg. E megközelítés szerint a Russzkij Mir egy befogadóbb doktrínává válik, amely túllép az etnikai vagy vallási tényezőkön, és ehelyett az úgynevezett „orosz történelmi területekre” összpontosít.
Dugin az ukrajnai háborút „az állam-civilizációért folytatott küzdelemként” jellemzi, hangsúlyozva a háború egzisztenciális jelentőségét Oroszország számára. Ugyanakkor azt állítja, hogy ez a háború kevésbé szól magáról Ukrajnáról, sokkal inkább a Nyugattal való szembenállásról, azt állítva, hogy „a nyugati liberalizmus Ukrajnában a neonácizmusnak adott teret”.
Beszédeiben, publikációiban és tudományos cikkeiben Dugin démonizálja Európát és az Egyesült Államokat, „sátáni civilizációnak” bélyegezve őket. Felszólítja Oroszország politikai vezetését, hogy vívjon „végső és döntő csatát” a Nyugat ellen. Ennek érdekében Dugin azt javasolja, hogy más civilizációkkal – iszlám, indiai, kínai, latin-amerikai és afrikai kultúrákkal – szövetkezzenek, hogy az Egyesült Államokkal való szembenállás világméretű konfliktussá globalizálódjon. Ezek az elképzelések részben egybecsengenek Kirill pátriárka nézeteivel.
A negyedik politikai elmélet című 2009-es munkájában Dugin felvázolta Oroszország főbb geopolitikai céljait. Ezek: a Nyugatot kihívó államokkal való kapcsolatok erősítése; a Nyugat megosztása Európa és az Egyesült Államok kapcsolatainak megszakításával; és minden olyan nyugati érték, kultúra és technológia elutasítása, amely erodálja a civilizációs identitást.
Oroszország mai külpolitikája nagyrészt Dugin elképzeléseihez igazodik. A Kreml arra törekszik, hogy katonai, gazdasági és politikai szövetségeken keresztül, mint például a BRICS, a Nyugat alternatívájaként konszolidálja a „globális dél” államait. A Kreml választási beavatkozással, radikálisan euroszkeptikus és oroszbarát mozgalmak szponzorálásával, dezinformációs kampányokkal és botfarmok alkalmazásával destabilizálja és próbálja megosztani a Nyugatot. A nyugati értékek elutasítása, különösen az emberi jogokkal kapcsolatos eszméké, ennek az ideológiának az egyik központi elemét képezi.
Harc az „igazi, hagyományos Európáért
Miközben Oroszország a Nyugattól való különbözőségét bizonygatja, elveszíti befolyását magukra a nyugati közösségekre. Oroszország nemzetközi arculatot formál magáról, mely őt az „igazi”, régi, konzervatív Európa védelmezőjeként ábrázolja. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja 2021-ben elemző jelentést tett közzé a stratégiai konzervativizmusról, mint olyan ideológiai koncepcióról, amelyet Oroszország a konzervatív nyugati közösségekkel való kapcsolatok ápolására használ. Ebben a keretben Oroszország úgy pozícionálja magát, mint aki készen áll arra, hogy „megvédje a Nyugatot önmagától”, fellépve az olyan „káros” eszmékkel szemben, mint a multikulturalizmus, a feminizmus és az LMBTQ+ támogatása.
A Meduza orosz „ellenzéki” lap szerint 2022-ben a Kreml-közeli Társadalomkutatási Intézet Putyin kormánya megbízásából részletesebb export-koncepciót dolgozott ki Oroszország számára. Ez a koncepció Oroszországot a „szabadság birodalmaként” képzeli el a világ minden tájáról érkező jobboldaliak számára – „az olyanoknak, mint például egy Silvio Berlusconi vagy Orbán Viktor”. Ennek érdekében Oroszország úgy mutatná be magát, mint „az igazi, konzervatív Európa, melegfelvonulások, kisebbségi befolyás és amerikai beavatkozás nélkül”.
2023 októberétől 2024 februárjáig a Detector Media és a LetsData hat hónapos megfigyelési projektet folytatott az EU dezinformációs helyzetfelmérő központjának részeként. A projekt Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Románia, Moldova, Bulgária, Magyarország és Ukrajna médiatérségeit érő ellenséges befolyásokat elemezte négy kulcsfontosságú közösségi hálózat adatai alapján. Ezek a Telegram, X (korábban Twitter), Facebook és a YouTube voltak. Az eredmények az oroszbarát nézetek terjesztésének elsődleges módszerét tárták fel ezekben az országokban: Oroszország információs erőforrásain keresztül felerősíti a helyi, gyakran jobboldali konzervatív politikusok véleményét. Az ukrajnai háborúval kapcsolatos oroszbarát nézeteket a nyugati kulturális és politikai irányzatokkal szembeni ismert bírálatokkal kötik össze. Ahogy Suzana Dragomir román propagandakutató a Detector Mediának adott interjújában kifejtette, a folyamat a Nyugat-ellenes retorika gerjesztésével és az EU-val és a NATO-val szembeni ellenérzések táplálásával kezdődik. Ezt követően „Oroszország a keresztény értékek védelmezőjeként pozicionálja magát, szembeállítva magát az Európai Unióval, amelyet egy ráerőltetett »meleg-diktatúrának« állít be”.
Ezek a narratívák nemcsak az Oroszországhoz közel álló országokban, például a volt szocialista blokk országaiban, hanem a nyugati radikálisan konzervatív politikai mozgalmak körében is visszhangra találnak. Az amerikai Republikánus Párt egyes frakciói például Putyint természetes szövetségesnek tekintik a nyugati liberális elittel szemben. Tucker Carlson konzervatív amerikai blogger orosz források alapján számolt be a kereszténység ukrajnai üldözéséről, az orosz ortodox egyház befolyásának korlátozására hivatkozva. Ezzel Carlson az orosz propagandát az Egyesült Államokban az általa nagyra tartott értékek elleni globális támadás bizonyítékaként terjeszti amerikai közönsége számára.
Végső soron az Oroszország nemzetközi pozícionálásra vonatkozó eklektikus képletet a 2023-ban elfogadott hivatalos külpolitikai koncepciójában foglalták össze:
„A több mint ezeréves független államiság, az elmúlt korok kulturális öröksége, a hagyományos európai kultúrával és más eurázsiai kultúrákkal való mély történelmi kapcsolatok, valamint a különböző népek, etnikumok, vallások és nyelvek harmonikus együttélését biztosító évszázados tapasztalatok egy közös területen határozzák meg Oroszországnak, mint eredeti állam-civilizációnak sajátos, egyedülálló helyzetét. Oroszország egy hatalmas eurázsiai és euro-csendes-óceáni hatalom, amely egyesítette az orosz népet és más nemzeteket, kialakítva az „orosz világ” kulturális-civilizációs közösségét.”
Jól kiépített propagandagépezetével Oroszország a különböző célközönségekhez igazítja ideológiai pozicionálását, és ezeket a narratívákat érdekei érvényesítésére használja fel. A Globális Dél országai számára, ahol a Nyugat-ellenesség uralkodik, a Nyugattól független, különálló civilizáció gondolatát terjesztik. A nyugati közösségek számára Oroszország a „hagyományos európai értékek” védelmezőjeként jelenik meg a „modern torzulásokkal” szemben. A kelet-európai posztszovjet és ortodox közösségek számára a Russzkij Mir koncepcióját népszerűsíti. Mindegyik narratíva arra szolgál, hogy igazolja Moszkva politikai beavatkozását azokban a régiókban, ahol terjesztik. Végső soron ezen ellentmondásos megfogalmazások mögött egyetlen, ám egységes törekvés húzódik meg: az Oroszország határain túli dominancia és az ököljog elvének legitimálása.
Tetszenek érteni? Én sem, mert nincs mit.
A fentiek fényében azt javasolnám Kirill pátriárkának, hogy a „háromarcú szláv nemzet” eszményébe emelje be a Szentháromságot is („troica”) mely amúgy sem idegen az orosz szellemiségtől és az LGT „Háromarcú lány” című számát úgyszintén. Ja, bocsánat, az álomarcú, de sebaj, hasonlóan hangzik. Ezenközben Dugin tegyen tanulmányutat a kínai állam-civilizációba, melynek létezése történetesen sehogy sem fér bele a pravoszláv és neo-eurázsiai világképbe, aztán, mikor hazajött, vegye feleségül Kirillt, és Tucker Carlson legyen az esküvői tanújuk a dekadencia elleni harc jegyében. Majd az egész bandát pingálják ki megfelelő módon, és léptessék fel bohócként a Moszkvai Nagycirkuszban, ugyanis a világon semmi értelme nincs annak, amit össze-vissza beszélnek.
Szögezzük le: „orosz világ” nem létezik, ahogy „amerikai”, „kínai” vagy „nyugati” világ sem. Csak világ van, akár tetszik ez a Kremlnek, akár nem. És ez a világ túl nagy ahhoz, hogy bárki kisajátítsa.
Szele Tamás
