Napok óta adós vagyok ezzel az írással, mentse késlekedésemet, hogy egyrészt fontosabb hírekkel kellett foglalkoznom, másrészt meg őszintén be kell vallanom: alaposan utána kellett néznem, tulajdonképpen mi is okozza az átfogó moldovai-transznisztriai válságot, ami egyelőre még csak az energiáról szól, de nemsokára befolyásolni fogja a régió politikai életét is. Nos, a Gazprom alaposan megkeverte a kártyákat, legalábbis a Riddle tanulmánya szerint.
A Dnyeszteren túli régiót jelenleg sújtó energiaválságok kiemelik a moldovai szeparatista rezsim kiszolgáltatottságát Oroszországnak. Az elmúlt 30 évben a tiraszpoli szeparatista rezsim fenntartotta energetikai kapcsolatait Moszkvával, míg Chișinău különböző gazdasági előnyökért cserébe politikai hűséget vállalt Oroszország mellett. Az egyik ilyen előny a Gazprommal kötött földgázvásárlási szerződés meghosszabbítása volt. A Moszkvával kötött gázszolgáltatási csomagról szóló megállapodás részeként a moldovai hatóságok hallgatólagosan biztosították a Dnyeszteren túli régió folyamatos gázellátását. Az Oroszországgal kötött legutóbbi szerződést 2021 októberében írták alá; ez azonban egy aktualizált megállapodást jelentett, amelyet Moldova 2006-ban, a kommunista párti kormány idején kötött meg. A 2021-es, Tiraszpol számára előnyös gázszerződés azonban veszélyben forog Moldova gáztartozásai és az Ukrajnán keresztül történő gáztranzit leállítása miatt. Tiraszpol azonban nem kér segítséget Oroszországtól az energiaválság leküzdéséhez, és Moszkva sem akarja támogatni az oroszbarát szeparatista rezsimet a politikai-gazdasági túlélése szempontjából kritikus pillanatban.
A moldovai szeparatista rezsim bevett gyakorlata
Tiraszpol orosz gázhoz való hozzáférése mindig is szorosan függött a moldovai-orosz együttműködés színvonalától. Ezért Tiraszpol a Moszkvával folytatott párbeszéd bármilyen megszakítását politikai és gazdasági érdekeit fenyegető jelentős veszélynek tekintette. Másfelől a helyzet Chișinău érdekei szempontjából kifizetődő volt, meglehetősen perverz módon, a Tiraszpolnak nyújtott orosz energiatámogatások miatt. A moldovai félnek sikerült kedvezőbb villamosenergia-árakat elérni, és ezáltal enyhíteni a lakosságra nehezedő inflációs nyomást. 2024. december végéig a Moldovában felhasznált villamos energia 80%-át a szeparatista rezsim állította elő. Január elején Chișinău az áram több mint 50%-át Romániától vásárolta, és ez az arány várhatóan 62%-ra emelkedik a jövőben. Az áramszolgáltató-váltás azonban költségekkel jár Moldova számára. A Chișinău által ellenőrzött régió fogyasztói számára a tarifák máris megduplázódtak, kilowattóránkénti 2,84 moldovai lejről 4,68 moldovai lejre emelkedtek. Ez körülbelül 0,24 eurónak felel meg, szemben az EU 2024-es átlagos, kWh-kilowattóránkénti 0,18 eurós tarifájával, amelyet a belföldi termelés és a piaci kereslet határoz meg.
Mielőtt 2022-2023-ban az orosz katonai támadások miatt az ukrán termelőkapacitások több mint 50%-a megsemmisült volna, az ukrán áramszolgáltatók egy transznisztriai áramtermelővel, a Cuciurgani Erőművel álltak piaci versenyben. Az ukrán áramellátás megszűnése lehetővé tette a Dnyeszteren túli régió számára, hogy kihasználja Chișinău olcsó áramellátását (2021 óta), hogy engedményeket csikarjon ki Chișinău-tól. Az elmúlt két évben a moldovai kormány engedélyeket adott ki a fémhulladék feldolgozására (beleértve a Romániából származó importot is), kivételt téve a szennyezőanyag-kibocsátásra vonatkozó (az EU által előírt) szabály alól. Ezek az engedélyek a Rabnita kohászati üzem gazdasági érdekeit szolgálták, amelynek üzleti tevékenységében európai cégek vettek részt, mint például az EU-ban bejegyzett Metinvest Systems SRL, amelynek tulajdonosa Maxim Șevcenco üzletember, aki kettős román-ukrán állampolgársággal rendelkezik. Ez a vállalat 2022-ben engedélyt kapott Chişinăutól arra, hogy Romániából fémhulladékot exportáljon a Dnyeszteren túli régióba. A Rabnita kohászati üzem mellett 2024. december végéig a Cuciurgani Erőmű volt a másik olyan dunántúli vállalat, amely orosz gázból szerzett bevételt. Egyes becslések szerint az erőmű akár 70%-kal is hozzájárult a szakadár régió költségvetéséhez. Ha a jelenlegi energiaválságot nem sikerül időben megoldani, úgy az erőmű esetleges leállítása komoly pénzügyi következményekkel járhat a szeparatista rezsim számára.
Így Moszkva a földgázszállításokon keresztül kliensi kapcsolatokat alakított ki a szeparatista régió politikai elitjével. Ezáltal a szeparatista térségen belül egy ellenőrizhető, tekintélyelvű „hatalmi vertikumot” hozott létre, és a moldovainál alacsonyabb tarifák biztosításával elősegítette a „társadalmi békét”. Továbbá az orosz gáz használata a Sheriff vállalat vezetője, Victor Gușan által vezetett oligarchikus csoport gazdasági érdekeit szolgálja, amely a helyi politikai ellenőrzést felügyeli.
Navigálás az energiaválságban vagy útkeresés?
A szeparatista régió közigazgatása elutasította Chișinău javaslatát, hogy nem orosz földgázt fogadjon. Tiraszpol ehelyett azt követeli, hogy a moldovai kormány (valamint a Moldovagaz) és az orosz hatóságok közötti közvetlen tárgyalásokat követően indítsák újra az Ukrajnán keresztül történő tranzitot. A szeparatista rezsim jelezte, hogy az orosz gáz szerződéses alapú és egyeztetett áron történő beszerzését részesíti előnyben az európai piacról ingadozó árakon történő gázimport helyett. Chișinău ragaszkodik ahhoz, hogy a válság kezelésének egyetlen módja az európai piacon történő gázvásárlás a Moldovagaz beszerzésein keresztül. A gázt Romániából a Iasi-Chișinău gázvezetéken keresztül lehetne importálni, elkerülve ezzel az ukrán útvonalat. Az Európából származó gázimport feltétele, hogy Tiraszpolnak fizetnie kell a Moldovagaznak a gázért járó összeget – amit eddig még soha nem tett meg. A Dnyeszteren túli régiónak eddig több mint 11 milliárd dollár tartozása halmozódott fel a Gazpromnál, amelyet az orosz fél még soha nem követelt hivatalos formában a szeparatista rezsimtől.
Moszkva 2025 januárjában nem mutatott szándékot arra, hogy földgázt szállítson a „transzbalkáni” útvonalon és a „Török Áramlat” gázvezetéken keresztül. Az orosz fél az alternatív útvonalakról folytatott tárgyalásokat az orosz gázzal kapcsolatos történelmi adósságok kérdésére hivatkozva hiúsítja meg: körülbelül 720 millió dollárról van szó (ebből 433 millió dollár maga az adósság, a többi pedig bírság), amelyet Chișinău egy nyugati ellenőrzés alapján nem ismer el, bár a tagadást Oroszország elutasítja. Chișinău 1991 augusztusa és 2021 októbere között halmozta fel az adósságokat, amelyek többsége a 2011-2015 közötti, EU-párti koalíciós kormányok idején halmozódott fel, amelyekben Maia Sandu elnök is részt vett, amíg ő volt az oktatási miniszter. A Wikborg Rein Advokatfirma AS és a Forensic Risk Alliance & Co által végzett, 2023 júniusában közzétett könyvvizsgálat alapján Chișinău elveti az Oroszországgal szemben fennálló állítólagos adósságokat.
A moldovai hatóságok a maguk részéről kényes dilemmával küzdenek. Egyrészt a kormány ideológiai okokból nem tárgyalhat Moszkvával, mivel az EU-hoz és Ukrajnához csatlakozott. Másrészt Chișinău nem rendelkezik elegendő forrással ahhoz, hogy a Dnyeszteren túli régiónak támogatást nyújtson a gázvásárláshoz, még akkor sem, ha a szeparatista rezsim elfogadja a nem orosz gázt az energiaválság kezelése érdekében. Rendkívüli állapot esetére a moldovai kormány elkezdte mérlegelni a moldovai-orosz Moldovagaz vállalat államosításának lehetőségét. Egy ilyen döntés azonban nem oldja meg az energiaválságot a Dnyeszter folyó mindkét oldalán. Ezzel szemben a Moldovagaz átvétele azzal a kockázattal jár, hogy Chișinău számára új pénzügyi és reputációs költségek merülnek fel, beleértve a tulajdonjogok megsértésének vádját és a Moldovagaz eszközeinek megszerzéséhez szükséges költségvetési források hiányát.
Az energiaválság kirobbanása óta Chișinău és Tiraszpol nem működött együtt az egymást átfedő krízisek kezelésében. A lakosságra gyakorolt hatások enyhítése érdekében a tiraszpoli közigazgatás lekapcsolta az ipari fogyasztókat és a civil szektor egyes szegmenseit az áramellátásról, kivéve a közszolgáltatásokat nyújtó kritikus és szociális infrastruktúrát (kórházak, óvodák stb.). Az energiafogyasztás kiegyensúlyozásához és az elektromos rendszer meghibásodás elleni védelméhez szükséges áramkimaradások mellett a régió szociálisan kiszolgáltatott csoportjai tűzifát kapnak segítségként. A leszakadó régióban az egyetlen energiatermelés a vezetékekben maradt gázból származik: ez körülbelül 13 millió köbméter (ami körülbelül 50 napig elegendő az áramtermeléshez), szemben az üzemszünet előtti napi 5,7 millió köbméterrel. Az erőmű emellett szénből is képes energiát termelni.
A Dnyeszteren túli régió energiaválságának leküzdése: három lehetséges forgatókönyv
A moldovai kormány kényes dilemma előtt áll. Ha Chișinău nem oldja meg a válságot a szakadár régióban, akkor a két parton együttesen kialakuló krízis következményei az egész országot érintik. Oroszország Moldovával kapcsolatos intézkedései, mint például a parlamenti választások előtti destabilizáció, jelentősen meghatározzák majd a Dnyeszter mindkét partján kialakult energiaválság eszkalálódásának mértékét.
Az első forgatókönyv szerint Chișinău humanitárius segítséget nyújt a szeparatista régiónak anélkül, hogy részt venne az alternatív gázellátás felkutatásában. Tiraszpol a következő két hónapban képes valamennyi energiát termelni. Így márciusig a becslések szerint a Dnyeszteren túli adminisztráció valószínűleg elutasítja az ország alkotmányos hatóságai által nyújtott általános segélyt. Chișinău azonban a rossz időjárás (havazás, hőmérséklet-csökkenés stb.) beálltáig megvizsgálhatja a régió moldovai polgárainak nyújtandó egyedi segítségnyújtás lehetőségeit (tűzifa, szén támogatott áron stb.). A Dnyeszteren túli fél engedélyezheti a célzott humanitárius segítségnyújtást Chișinău részéről, ezzel megelőzve a humanitárius válság kialakulását (viszont előfordulhatnak járulékos károk a lakosság körében).
A második elképzelhető forgatókönyv szerint a Dnyeszteren túli régió elfogadja a Chișinău által vásárolt nem orosz földgázt, de nem vállalja annak költségeit. Az Európából érkező gázszállítások elfogadható megoldást jelenthetnek Tiraszpol számára, amennyiben két feltétel teljesül. Az első feltétel az, hogy a nem orosz gázszállítások ideiglenesen (az ukrajnai háború végéig) történnének. Még ha egy ideig európai gázt is importálnának, Tiraszpol politikai és gazdasági elitjének stratégiai célja az orosz gázszállítások folytatása, amelyek stabil pénzügyi bevételeket, minimális politikai stabilitást és jogi büntetlenséget biztosítanak számukra. A második feltétel az, hogy a szeparatista rezsim ne kelljen kifizesse a számlát. Következésképpen Chișinăunak kölcsönt kellene felvennie a Dnyeszteren túli régió támogatására, kiváltva ezzel a szeparatista rezsimnek nyújtott hagyományos orosz támogatást. A szeparatista rezsim fenntarthatósága a támogatott orosz gáz által fenntartott „társadalmi békén” múlik. Ha Tiraszpolnak fizetnie kell a nem orosz gázért, akkor a lakosság számára meg kell emelnie a tarifákat, ami az „ipari paradicsom” összeomlásához vezet (mivel a termelési költségek jelentősen megemelkednek). A helyi kulcsszereplők számára elfogadható szinten fenntartott társadalmi és gazdasági érdekek nélkül a szeparatista rezsim megszűnik létezni. Ezt Chișinăuban és Moszkvában is megértették. Ezért a moldovai hatóságok a szeparatista régió energiaválságát esélyként fogják fel arra, hogy megteremtsék a rendezés előfeltételeit, de figyelmen kívül hagyják, hogy Tiraszpol nem hajlandó megfizetni a nem orosz gáz árát. Nyugati támogatás nélkül, amely csak hitelek formájában érkezhetne (így Chișinău még jobban eladósodna), a moldovai félnek nincs elfogadható ajánlata a szeparatista rezsim számára, amely három évtizede az orosz gázra támaszkodik. Ugyanakkor Oroszország célja, hogy stratégiai előnyére kamatoztassa Moldova energiaválság idején tett lépéseit, kihasználva a 2025-ös választások előtt a kormánypárt teljesítményével kapcsolatban elégedetlen társadalmi-gazdasági közvéleményt.
Végül a harmadik forgatókönyv szerint Tiraszpol és Chișinău kétoldalú rendszert hozna létre az orosz gáz alternatív (nem ukrán) útvonalakon történő beszerzésének biztosítására. Ennek a forgatókönyvnek az előfeltétele, hogy a moldovai fél közvetlen tárgyalások keretében elismerje a Gazprommal szemben fennálló történelmi adósságokat. Ha Chișinău elfogadja ezt a forgatókönyvet, akkor alacsonyabb áron állítja helyre a villamosenergia-termelést, elkerüli az inflációs sokkot és a lakosság elszegényedését, ami kedvezőtlenül befolyásolja a kormány választási eredményeit. Ennek ellenére ezeknek az intézkedéseknek a politikai következményei katasztrofálisak lesznek a Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) és Maia Sandu kormánytandeme számára a 2025-ös parlamenti választások előtt (amelyeket valószínűleg őszre halasztanak). Bármilyen tárgyalás Moszkvával a jelenlegi energiaválság idején, különösen, ha a moldovai fél elismeri a gázadósságot, egyenlő lehet a választások elvesztésével. Ennek következtében a leendő kormánykoalíció a 2021-2023-as helyi precedensek alapján, valamint a jelenlegi grúziai politikai és civil korlátozásokból merítve inspirációt, megtorlást fog gyakorolni a PAS-Sandu koalíció, valamint a média és a civil társadalom kormánypárti szereplői ellen.
A csapda tehát ravasz: Transznisztria ezen a módon okozhatja akár Moldova uniópárti kormányának bukását is. Amit Moszkvának nem sikerült elvégezni befolyásolással és pénzzel, azt rábízza Tél tábornokra. Ha Maia Sandu ebből nyertesen képes kikeveredni, le előtte az összes kalapokkal.
És ne feledjük: a Gazprom egészen pontosan annyi adósságot képes bármelyik ügyfelére terhelni a saját könyvelése alapján, amennyi neki tetszik. Ha akarja, Moldovát terheli meg, ha akarja – Magyarországot. Erre oda kellett volna figyelnünk már évekkel ezelőtt is.
Szele Tamás
