Őszinte aggodalommal figyelem, főként szakmai szempontból, ami a kormánysajtó berkeiben zajlik és teljesen ingyen, merő egy jóindulatból tanácsolnám nekik: nem kell mindent azonnal megvalósítani, ami az eszünkbe jut.

Értem, hogy tágak a lehetőségek, hatalmas a perspektíva, sok a pénz: de akkor sem biztos, hogy minden olyan jó ötlet, mint amilyennek tűnik.

Ez egy klasszikus filmben, a Hét mesterlövészben szebben hangzott el, de legalábbis pontosabban:

– Egy fickó El Pasoban csupaszon egy kaktuszra ugrott. Ugyanezt kérdeztem tőle: Miért?
– És?
– Azt mondta „Akkor jó ötletnek tűnt”.

És nem hét mesterlövészük van nekik, hanem egyenesen hetvenhét, egyik vaksibb, mint a másik. Akad, amelyik duplán is lát. Úgy is lőnek, ahogy látnak: csak ritkán szokták nekik megmondani, hogy ez még a tábla sem volt, nem, hogy telitalálat. Kérem tisztelettel: nem kell mindig minden ötletet megírni, mert még elolvassa valaki… színpadra állítani sem okvetlenül muszáj mindent. Még megnézik.

Az első mellélövész, aki elolvashatta volna, amit leír, mielőtt kiadja a kezéből, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, aki a mai Magyar Nemzetben alkotott. Hogy maradandót vagy sem, azt még majd meglátjuk, de egész estét betöltőt, már a címe is olyan, hogy vonzza a szemet:

„Öt libernyákság”

Alcím:

„SZÉLESEBB A VÁLLNÁL AZ ARC”

Hát, én történetesen nem ismerem Szánthó úr testalkatát, és nem érzem, hogy ezzel kimaradt volna valami az életemből. Nem tudom, ő honnét ismeri az enyémet, és milyen alapon alkot véleményt fizikai erőnlétemről, én az övét még csak el sem képzeltem soha, kérem, tegyen így ő is velem kapcsolatban. De lássuk, mi az az öt libernyákság, amit annyira nem szenvedhet, hogy pontokba szedve tiltakozik ellenük.

„A transzcendentalitás tagadása.”

Ismereteim szerint a vallás magánügy, az embernek vagy van, vagy nincs, ha van, többféle is lehet: de érdekes módon vallásos ismerőseim egészen ugyanolyan emberek, mint ateista ismerőseim, valahogy nem érzek körülöttük aurát, malasztot, a magasabb erkölcsiség kisugárzását, de persze ez lehet azért is, mert libernyák származású vagyok.

„Az egyenlőség abszolutizálása.”

Tessék már eldönteni, minek a kultusza a liberalizmus, az egyenlőségé vagy az egyéniségé, mert így fogok meghalni, hülyén. Az egyenlőség társadalmi és jogi téren kívánatos, az egyformaság elképzelhetetlen: de szerencsére nem erről beszél szerzőnk, meg is magyarázza, mire gondol:

„Az istenképtől fosztott egalitarianizmus bűne, hogy szekuláris jellegéből kifolyólag kizárja a Teremtés tudomásulvételét, ezáltal az ősbűn paradigmáját: az ember ugyanis pontosan „ősbűnös” természetéből fakadóan hibás, gyarló alkat.”

Elég sok vallást ismerek, amiben nincs eredendő bűn, sőt, tulajdonképpen csak egyet, amiben van. Nehezen is tudnám megmagyarázni ezt a fogalmat mondjuk egy buddhistának. De azt mondja az úr, hogy az ember természetéből fakadóan hibás, gyarló alkat – van némi igazsága, de ez a tézis egyben kizárná magát a büntetőjogot is, mint rendszert, hiszen ha valaki gyárilag hibás, nem várható el tőle a tökéletesség.

„Az azonnali vágykielégítés igénye.”

Ezt nem tudom, hogy hol olvashatta, de tudom, hova: félre. Talán az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat téveszthette meg, amiben szerepel a boldogságra való törekvés joga, szerintem ma már nem értjük világosan, az Alapító Atyák miért tették bele, de tény, hogy nem szamárság. Csak nem azt jelenti, aminek Szánthó értelmezi, vagyis:

„Ez a szabadságvágy tehát már nem a boldogság keresését, hanem a boldogsághoz való jogot jelenti, elvetve a bölcsesség és nyugodt szemlélődés önmérsékletre vonatkozó tételét. Azt mondja, hogy a vágyak azonnali kiszolgálásának lehetősége jelenti az igazi szabadságot.”

Akkor most tessék elképzelni ennek az ellenkezőjét, mint szerző szerint helyes álláspontot, amely esetben senkinek nincs joga a boldogsághoz, csak az önmérséklethez… érdekes egy világ volna, mert mi van, ha valaki semmi különöset vagy mások számára zavarót nem kíván ahhoz, hogy boldog legyen? Nincs mese, őt is el kell tiltani a boldogságtól. Amihez nincs joga, ahhoz nincs joga.

Másfelől meg az azonnaliság is érdekes kérdés: nekem jelenleg egyik komoly vágyam, hogy tudjak jól elkészíteni egy dokumentumfilmet a kollégámmal, sőt, miután elkészült, mutassák is be valahol. Ezt egyszerűen képtelenség azonnal akarni, ugyanis míg el nem készül, nincs is miről beszélni vagy mit kívánni.

„A történelem tagadása
A démonizálás abból fakad, hogy a progresszió szemében a múlt mint olyan: bűnös valami. Egy szörnyű, a progressziótól visszahúzó dolog, melyet terheltsége miatt el kell felejteni, a történelemtől meg kell szabadulni. A modernségben a régmúlt tudása amúgy is elavultnak számít, mert a „mi korunk” haladóbb a korábbiaknál.”

A múlt és annak ismerete nagyon fontos és érdekes dolog, nincs liberális gondolkodó, aki tagadná, megint nem tudom, honnét veszi a történelemtagadás vádját. Más kérdés, hogy a múlt fetisizálása, idealizálása van akkora veszély, mint a tagadása: akik rajonganak a „daliás időkért”, mindig úgy képzelik, hogy ők akkoriban lovagok, nemesurak, hadvezérek lettek volna. Az fel sem merül, hogy sok milliószor nagyobb az esélye annak, miszerint rabszolgaként, jobbágyként vagy szegény zsellérként tengették volna az életüket. Ha valaki visszavágyik Antonius és Kleopátra korába, ne feledje: nem csak Antonius lehetett ő akkor, lehetett Kleopátra is, sőt, Kleopátra rabszolgája nemkülönben.

„Az Ész fetisizálása. A progresszió semleges igazságnak beállított igaztalan narratívájában mindennek mércéje az Ész, a ráció hatalma.”

Hát, azért az Ostobaságot mégis nehéz volna tisztelni. Még a Szent Együgyűséget is.

„Az ember ugyanis irracionális lény, akit leginkább a közösségi tudás, az áthagyományozott társadalmi tapasztalat, az előítéletek, az érzelmek motiválnak teremtése óta.”

A tapasztalatai és a logikája ellenben kicsit sem. Nem elég, hogy Szánthó úr szentbeszéde korábbi szakaszában bűnösnek nevezte az emberi nemzetséget, most már ostobák is vagyunk, vagy kéne legyünk a kedvéért. Nem kér kicsit sokat tőlünk, uram?

Szánthó Miklós megírta másodjára is a Balgaság Dicséretét, csak azt eredetileg a nagy Erasmus szatírának szánta, emberünk a sajátját komolyan gondolja. Lelke rajta, de mielőtt kiadta a kezéből: elolvashatta volna, mit írt le.

Van még olyasmi, amit meg kellett volna gondolni, mielőtt kimegy a nagy nyilvánosság elé? Hogyne lenne, Bordács Bálint produkciója az Origóban szintén világszám. Egyedül a kupolában, védőháló nélkül volt képes bemutatni a magyar sajtó egyik legszebb harakirijét. Azt írja a HVG-ről:

„Sajtóetikailag szintén megkérdőjelezhető volt, amikor a baloldali lap egy álriportot közölt a Billy Elliot musicalről. 2018 nyarán az Erkel Színház ritkította a musical előadásainak számát, mert nem fogyott el elég jegy. Ekkor a hvg ideológiai síkra terelte a történetet. Az újság azzal próbálta megmagyarázni az előadások törlését, hogy az érintette a homoszexualitás kérdését.”

Az Ég szerelmére, legalább saját magukat olvashatná. Ugyanis a Billy Elliot botrányát egyáltalán nem a HVG robbantotta ki és nem ők említették ezt az érvet, hanem a Magyar Idők, 2018. június elsején, abban is egy olyan szerző, bizonyos N. Horváth Zsófia, aki sem azelőtt, sem azóta nem írt semmi egyebet, legalábbis a nyilvánosság számára nem. Itt olvasható, ha nem hiszi. Ebben szerepel a darab kapcsán:

„Nem lehet nemzeti cél a homoszexualitás propagálása egy olyan helyzetben, amikor amúgy is csökken/elöregszik a népesség, hazánkat pedig idegen invázió fenyegeti.
Ehhez képest érthetetlen, ami közpénzen egy neves közintézményben, az Operaházban előfordulhatott. Az elmúlt két évadban több olyan opera-előadást is volt szerencsénk látni, amely nyíltan homoszexuális utalásokkal és erre utaló jelenetekkel volt teli, de, gondoltam, ezeket aránylag kevesen látják, és azok is már felnőttek.”

Nem is csoda, hogy csökkent a látogatottság: hiszen maga a pártlap fejtett ki propagandát a darab ellen, ez is része volt a kultúrkampf akkor hadjáratának. Azért illett volna emlékezni erre, kis lovag.

De a legszebb mégis az, hogy L. Simon László bejelentette:

balettelőadást ír Trianonról, már zajlanak is a felvételek, próbák!

Trianonról lehet így és amúgy gondolkodni, nem boncolnám a kérdést, amúgy sem könnyen megmagyarázható téma, ki ezt véli róla, ki azt. Szerintem majdnem minden vélekedés téves, amely a területi veszteségeket előrébb helyezi az emberi veszteségeknél: de ez meg az én véleményem, és én is tévedhetek. Trianonról lehet tehát mondani ezt és amazt, lehet siratni és nem siratni, de eltáncolni egészen egyszerűen képtelenség.

Méltatlan is volna, ha úgy vesszük.

Azonban L. Simon tudja, mit akar: én egyet megígérhetek.

Ha ő nekem eltáncolja Trianont, én szavalókórus élén mondom el neki a Hattyúk tavát és a Diótörőt egymás után.

Óriási ötletek szállnak a légben, egyre nagyobbak, képtelenebbek. De mindre van pénz.

Urak, csak egyet ne feledjetek.

Nem mindig okos dolog pucéron ráugrani a kaktuszra, akármilyen jó ötletnek is tűnik pillanatnyilag.