A jelenlegi geopolitikai helyzet egyik legalapvetőbb kérdése az, hogy milyen állapotban, illetve stádiumban vannak az Oroszországi Föderáció nukleáris és kísérleti fegyverrendszerei. Erről – nem véletlenül – meglehetősen kevés bizonyosat lehet tudni, ezért is értékes a Riddle tanulmánya, mely lerántja a leplet néhány alapvető, ám titkolt problémáról.
Vlagyimir Putyin a kísérleti fegyvereket Oroszország elrettentési- és propagandastratégiájának kulcsfontosságú részévé tette, de a retorika és a valóság közötti szakadék a mérnöki munka, a tudományos együttműködés és a stratégiai hitelesség terén fennálló rendszerszintű kihívásokra világít rá. Putyin szereti a fegyvereit, és még jobban szeret a legújabb fejlesztésekről nagyszabású televíziós eseményeken beszélni. Egy állítólag új IRBM (vagyis középhatótávolságú, ballisztikus) rakéta színpadias és koreografált használata Oroszországban Ukrajna ellen többféle közönségnek is szólt, belföldön és külföldön egyaránt, és illeszkedik abba a mintába, amelyet Putyin a 2010-es években kezdett el alkalmazni, amikor Oroszország rakétákkal kapcsolatos kísérleti tevékenysége egyre nagyobb politikai jelentőséget nyert a Kreml számára.
A 2018-as szövetségi gyűlés során Putyin a családok és a gazdaság középpontba állítása mellett több időt töltött minden más témával, mint az új kísérleti stratégiai fegyverekkel, amelyeken Oroszország dolgozik.
A kísérleti fegyverek – és különösen a hiperszonikus fegyverek – politikailag csábítóak. A nemzeti hatalom értékmérőjeként szolgálhatnak. Különösen a jelenlegi környezetben, ahol az orosz hadsereg továbbra is küzd a Donyecki Terület maradványainak elfoglalásával, Putyin arra használhatja fel ezeket a fegyvereket, hogy a globális színtéren azt állítsa: Oroszország még mindig technológiai és katonai fölényben van. Ez fontos jelzés mind a belföldi közönség, mind pedig az érkező Donald Trump-kormányzat számára. Még Putyin saját önképét is megnyugtathatja, hogy olyan világvezetőnek tekinti magát, akivel számolni kell.
Ennek ellenére 2018-ig visszamenőleg Putyin kísérleti fegyverekről szóló beszédei tele vannak túlzásokkal. Például a Kindzsal rakéta „hiperszonikus” voltára való összpontosítás is ilyen, hiszen minden ballisztikus rakéta eléri a hiperszonikus sebességet. Ennek ellenére a bemutató eredményeként a nagy amerikai újságok szenzációs cikkeket közöltek róla. A New York Times az első oldalát a „Putyin »legyőzhetetlen« rakétája az USA sebezhetőségét célozza” címnek szentelte. A Wall Street Journal ugyanakkor a „Putyin bemutatja a nukleáris fegyvereket, amelyek szerinte áttörhetik az Egyesült Államok védelmét” címmel jelent meg.
A Dnyipro elleni 2024-es támadás szintén lélegzetelállító beszámolókat eredményezett, és olyan felhasználási lehetőséget feltételezett a kísérleti fegyverek használatára, amilyent még soha. De minden hangzatos kijelentés ellenére, miszerint ezek a fegyverek „hiperszonikusak”, és a NATO elleni bevetéssel való fenyegetés ellenére Oroszországnak óriási problémákkal kell szembenéznie az összetett új fegyverrendszerek kifejlesztése és bevezetése során. Az, hogy Oroszország képes-e a mérnöki és kísérleti kutatásban a tehetségek fejlesztésére és megtartására, döntő tényező lesz abban, hogy Oroszország képes lesz-e beváltani Putyin fenyegetéseit és ígéreteit.
Azzal, hogy Putyin személyesen kötődik ezekhez a fegyverekhez és azok feltételezett elrettentő erejéhez, politikailag kiemelt jelentőségűvé tette ezeket a kérdéseket. A kísérleti eszközök sikere és az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatással szembeni orosz elrettentő stratégia eredményessége azonban továbbra is azon múlik, hogy az orosz mérnökök és tudósok felnőnek-e a feladathoz a jelenlegi, rendkívül nehéz körülmények között, ami gyengíti érveit, és az Oroszország, de különösen Putyin által közvetített üzenetekben erősen a blöff hatását kelti.
A szóban forgó technológiák polgári alkalmazásai miatt, különösen a hiperszonikus repüléssel kapcsolatban, Oroszországban és máshol is számos nyilvánosan elérhető szakirodalom jelent meg az akadémikusok tollából, főként az ilyen típusú fegyverek tudományos és mérnöki szempontból szűk keresztmetszeteiről. Nem lehet teljesen kizárni, hogy az orosz mérnökök titkos és titkosított publikációkban leküzdötték ezeket a problémákat. Ennek ellenére a nyíltan hozzáférhető adatok és a sikeres repülési tesztek formájában rendelkezésre álló adatok hiánya arra utal, hogy komoly problémák akadályozzák azokat a tudósokat és mérnököket, akikre Oroszországnak szüksége van Putyin követeléseinek teljesítéséhez.
Az orosz tudományos közösség meggyengítése
A Putyin által 2018-ban bejelentett fegyverrendszerek közül csak egyet használtak az ukrajnai harci műveletekben. A névlegesen elpusztíthatatlan, nem elfogható rakétát 2023-ban tökéletesen lelőtte egy Patriot rakétaüteg Kijev felett. A Kindzsalt, amelynek külső jellemzői és repülési tulajdonságai inkább hasonlítanak a régebbi, földi indítású Iszkanderhez, mint egy siklóeszközhöz, félig-meddig rendszeresen használják az Ukrajna elleni támadások részeként, de 2024 novemberéig egyetlen más, Putyin alatt kifejlesztett „új” rakétafegyver sem került ténylegesen bevetésre a konfliktusban.
Ennek egyik tényezője, hogy Oroszország vezető tudósai a hiperszonikus repülés témájában a külföldi árulók elleni vadászatok során lassan, de biztosan elfogytak. Viktor Kudrjasevet, a hiperszonikus repülés nemzetközileg elismert és publikáló orosz szakértőjét 2018-ban tartóztatták le hazaárulás vádjával. A hazaárulás vádja a hiperszonikus repülő járművekre alkalmazható hőpajzsokkal kapcsolatos, a 2010-es évek elején európai kollégáival együtt végzett, teljesen nyilvános kutatással függött össze; az orosz biztonsági szolgálatok a külföldi tudósokkal való együttműködése miatt tartóztatták le. A letartóztatásra annak ellenére került sor, hogy ugyanezek az együttműködések teljesen jogszerűek voltak, és némelyiküket részben a hiperszonikus repülés kutatására összpontosító orosz intézmények – például a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a novoszibirszki Hrisztanovics Intézet – finanszírozták.
Az olyan orosz tudósok letartóztatása, mint Kudrajacsev, akik a hiperszonikus repülés néhány legsürgetőbb kérdésén dolgoztak – nevezetesen a hiperszonikus jármű repülés közbeni megolvadását megakadályozó terveken és anyagokon -, dermesztő üzenetet küldött az orosz tudományos közösségnek. A külföldi kollégákkal való kommunikáció, valamint a hiperszonikus jármű repülés közbeni szimulálására alkalmas komplex külföldi számítógépes programok valójában segíthetnek Oroszországnak abban, hogy az anyag- és hajtóműtervezés kulcsfontosságú problémáit leküzdje. Mivel a kettős felhasználású technológiáról van szó, amely a polgári űrrepülésben éppúgy alkalmazható, mint a fegyverkutatásban, Oroszország növekvő elszigeteltsége hosszú távon akadályozni fogja e programok további fejlődését.
Különösen a hiperszonikus repülés jelent számos égető mérnöki kihívást. Az egyik a sok közül ezeknek a járműveknek a szerkezeti integritása az 5 Mach feletti repülés során fellépő intenzív hő és nyomás alatt. Ugyanilyen nehézséget okoz az is, hogy ezeket a járműveket hatalmas sebesség mellett pontosan célra lehessen vezetni. Általában a légnyomás zavarai a rakéták és lövedékek pályaelhagyásához vezethetnek. Ezt a műholdak által nyújtott navigációs segítséggel lehet korrigálni. De amint azt nyilvános jelentések tucatjaiból tudjuk, az orosz rakétanavigációs számítógépek túlnyomórészt nyugati kereskedelmi technológiákra támaszkodnak. Ezek adaptálása a hiperszonikus repülési körülmények közötti működéshez lenyűgöző teljesítmény lenne. Ott van még a rendkívül egyedi hajtóművek kérdése, amelyek nagy igénybevétellel járó körülmények között hajtják meg a járműveket. Ez utóbbi kérdés talán kevésbé aggályos, mivel a hajtóművekkel kapcsolatban rengeteg alapkutatást végeztek. Ez azonban meghazudtolja azt a tényt, hogy ezek mind olyan kérdések, amelyeket vezető amerikai kutatók és orosz tudósok már évtizedek óta megfogalmaztak és amelyekkel évtizedek óta küzdenek.
A mérnökök többek között a modellező szoftverek használatával tarthatják kordában a kutatás és fejlesztés költségeit ezekkel a mérnöki feladatokkal kapcsolatban. A számítógépes áramlástan alkalmazása nagyon fontos, mivel lehetővé teszi a tudósok számára, hogy teszteljék az intenzív hőt, a lökéshullámokat és a határréteg dinamikáját, amelyek repülés közben tönkretehetik a drága kísérleti járművet. Politikai szempontból a számítógépes előzetes tesztelés képessége csökkenti a sikertelen tesztekkel kapcsolatos nagy feltűnést keltő kellemetlenségek esélyét. A nyílt adatok azonban azt mutatják, hogy az orosz mérnökök, köztük a hiperszonikus repülés kutatásában részt vevők, olyan külföldi szoftverekre támaszkodnak, amelyekkel ezeket a folyamatokat modellezni lehet. Valójában az egyik RAN-laboratórium feljegyzett adatai szerint az Ansyst, a hiperszonikus repülés kutatásához használt modellező szoftvercsaládot használja. A katonai hajtóműveken dolgozó orosz szervezetek szintén használnak hasonló nyugati modellező szoftvereket (csakúgy, mint a kínai fegyverlaboratóriumok).
Oroszország azt állította, hogy valódi előrelépést ért el az Avangard hiperszonikus siklójárművel kapcsolatban. Valójában orosz tisztviselők azt állítják, hogy a járművet már alkalmazzák is az orenburgi nukleáris rakétacsapatoknál. Az orosz tisztviselők hazudozásai és a szisztematikus kétségbe vonás azt jelenti, hogy amikor Oroszország bejelenti az Avangardhoz hasonló valódi hiperszonikus járművek bevetését, kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy széles körű alkalmazásuk nagy költségek nélkül megvalósítható. Az Ukrajnában zajló szárazföldi háború idején kérdéses lehet a nagy teljesítményű rendszerek további fejlesztésének finanszírozása a kevésbé kifinomult, mindennapos használatban lévő rendszerek újrafegyverzésével szemben.
A kudarcot nem közvetíti a televízió
Hacsak nem történnek kínos kiszivárogtatások, mint például arról a balesetről, amely több orosz atomtudós halálát okozta a Burevesztnyik 2019-es tesztelése során, akkor be kell lássuk: hatalmas hiányosságok vannak a leginkább kísérleti rendszerekről szóló, nyílt forrásból származó ismereteinkben. Az óriási adathiány annak a ténynek a következménye, hogy a tesztelési kudarcok és bukások nem kapják meg a propaganda elismerését, és az azt követő sajtóvisszhangot. Azáltal, hogy ezek a kísérleti fegyverek harsány és politikailag markáns részét képezik Oroszország elrettentési stratégiájának, bármilyen kínos kudarc, amely tükrözi a program tényleges állapotát vagy sem, tévedésekre hívja fel a figyelmet.
Ezek a tévedések mind az orosz döntéshozók, mind a nyugati döntéshozók részéről bekövetkezhetnek. A Nobel-díjas Dmitrij Muratov híres érvelése szerint a saját propagandájukba vetett hit volt az egyik oka annak, hogy az orosz döntéshozók egyáltalán elkezdték a háborút. Az orosz fél részéről nyilvánvalóan kisebb a tévedés valószínűsége, ha Putyin és a körülötte lévő emberek tudják, hogy hazudnak arról, hogy Oroszország milyen tudományos és mérnöki fejlődést ért el az ilyen fegyverek tömeges bevetése felé vezető úton, és blöffölnek azzal, hogy hajlandóak a legújabb sorozatot a NATO ellen használni, ahogyan Putyin egy televíziós beszédében utalt rá.
Egyesek szerint a propaganda rövid távú előnyökkel jár a hazai morál vagy a nemzetközi alkupozíció szempontjából az új Trump-kormányzattal szemben. Tekintettel Donald Trump bevallott saját vonzalmára a nagy erejű fegyverek iránt, ez akár sikeres trükk is lehet. Az idő majd megmondja, de a televíziós harsányság, a pózolás és a diplomáciai üzenetek ellenére komoly technikai, mérnöki és egyéb gyakorlati aggályok merülnek fel, amikor Putyin legújabb csodafegyverének fenyegetéseit értékeljük.
Összegezve: az Oroszországi Föderációnak tényleg vannak nukleáris és kísérleti fegyverei, melyeknek előállítása komoly technológiai fejlettséget igényelt régebben (az atomfegyverek esetében) és igényelne ma (a kísérleti rendszerekről szólva). Azonban félni majd akkor lesz érdemes tőlük, ha a a rémítő, csúcstechnológiát alkalmazó csodafegyvereket gyártó állam bemutat – egy működőképes, üzembiztos gépkocsit vagy egy saját gyártású zsanért, esetleg szöget. Ugyanis erre jelenleg nem képes, ezeket a cikkeket régebben Nyugatról szerezték be, mostanában Kínából vásárolják.
Szóval: nyugalom. Aggódni ráérünk akkor is, amikor az első új gyártású Moszkvics már legalább egy éve fut, üzemzavar nélkül.
Az pedig nem holnap lesz.
Szele Tamás